Törvénysértéssel vádolják a legújabb ellenséges felvásárlási kísérlet főszereplőjét

Törvénybe ütközik a BBVA ellenséges felvásárlási kísérlete a spanyol versenytárs, a Sabadell részvényeire - állítja utóbbi bank vezetősége a Bloomberg szerint.
2024-05-10 09:07:14

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Úgy lett magyar bajnok az Újpest, hogy a fél csapat érettségizik

Gerendás György filozofikus mondattal vonult nyugalomba.
2024-05-09 09:09:38

Úgy lett magyar bajnok az Újpest, hogy a fél csapat érettségizik

Gerendás György filozofikus mondattal vonult nyugalomba.
2024-05-09 09:07:05

Korda György és Balázs Klári kapcsolata kiállta az idő próbáját: "Rajongtak a nők Gyuriért, és eleinte nagyon utáltak" - videó

Korda György és Balázs Klári tiszteletére bélyegeket bocsátott ki a Magyar Posta, ami azért is hatalmas öröm a zenész házaspár számára, mert számtalan kedves emlékük kapcsolódik a bélyeggyűjtéshez. Emellett hosszú pályafutásuk során az énekeseknek temérdek szerelmes levelet, rajongói üzenetet hozott a postás.
2024-05-08 19:07:10

2024-05-08 19:06:34

Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta

A bélyegújdonság 2024. május 8-tól a készletek erejéig 1.980 forint/ív áron vásárolható meg.
2024-05-08 16:10:17

Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta

A bélyegújdonság 2024. május 8-tól a készletek erejéig 1.980 forint/ív áron vásárolható meg.
2024-05-08 16:07:25

Ez a biztosítási csalók következő nagy trükkje: törötté photoshoppolják az autókat

Újfajta biztosítási csalással próbálkoznak az ügyeskedők.
2024-05-08 12:11:04

Az olimpiai bajnok Gedó György 75. születésnapját ünnepelték

A Vasas legendás ökölvívója mesélt arról az időszakról, amikor a Honvéd le akarta igazolni.
2024-05-06 20:10:15

Elszállóban az olajhatalom költségvetési hiánya

Szaúd-Arábia már a hatodik egymást követő negyedévben jelentett költségvetési hiányt, mivel a tőkekiadásokra és más területekre fordított kiadások növekedése meghaladta a bevételek növekedését.
2024-05-06 10:07:11

Döbbenetes hülyeséget csinált Bognár György focistája - videó

Ez akár Bognár György csapatának az ezüstérmébe is kerülhet a szezon végén.
2024-05-05 17:08:08

Csepeli Fidesz: El akarják hallgattatni Orbán Viktort

2024-05-03 14:07:56

Eladja több budapesti luxusingatlanát Gattyán György

Eladásra kínálja két szemlőhegyi luxusingatlanát Gattyán György - írta meg a HVG. A Docler Real Estate Kft. tulajdonában lévő villákat egyenként 2,7 milliárd forintért árulja a tulajdonos, miközben az Andrássy úti Il Bacio di Stile luxusáruház egykori palotája is eladósorba került.
2024-05-03 12:07:05

Összeesküvés-elméletek szerint Soros György pénzeli az Izrael-ellenes tüntetéseket

Futótűzként terjednek a szélsőséges teóriák.
2024-05-02 20:09:12

Összeesküvés-elméletek szerint Soros György pénzeli az Izrael-ellenes tüntetéseket

Futótűzként terjednek a szélsőséges teóriák.
2024-05-02 20:06:56

Újabb botrányba keveredett a világbajnokot brutálisan összeverő bokszoló

Ellenfele csalással vádolja.
2024-05-02 16:10:27

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:01:12

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:14:23

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:14:41

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:15:35

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:16:19

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:16:55

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:18:03

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:18:48

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:19:10

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:19:22

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:32

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 22:19:39

Olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839

Gyors, olcsó konténeres sittszállítás Budapesten 06 30 944-3839. Szinte mindenféle méretű konténerrel rendelkezünk (3 köbméteres, 4 köbméteres, 5 köbméteres, 8 köbméteres, 10 köbméteres konténer), ezért csak azért a törmelékszállításért kell fizetnie, amit tele is pakol, nem lesz üres hely. http://konteneres-sittszallitas.hupont.hu/
2020-06-23 22:19:45

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:20:33

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

Most nem függesztették fel Simonka György mentelmi jogát

Magánvádas ügyekben döntött az Országgyűlés mentelmi bizottsága.
2020-11-16 17:08:14

2020-11-16 17:08:15

Soros György bevásárolta magát az adatelemző cégbe, amellyel a CIA is dolgozik

A magyar milliárdos 175 millió dollárért vett Palantir-részvényeket, amelyek értéke azóta emelkedett is, ma már 294 millió dollárt ér.
2020-11-17 15:05:40

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

334 milliárddal nőtt a költségvetési hiány októberben

Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.
2020-11-20 14:06:32

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   spain recalls madrid terrorist bombings 20 years ago   •   kasler mikloshoz fordult a mozgaskorlatozottak szovetsege a rehabilitacios intezet esetleges beolvasztasa miatt 2   •   netanjahu izrael amerikai fegyverek nelkul is helyt tud allni 2   •   vegleg leallt az lg a mobilgyartassal   •   bolcsodet alakitanak ki egy halott ferfi hazaban budapesten   •   ugandas nda found hiv drugs in meat but didnt issue warning 2   •   örömanya ruha optioncom_ccnewslett er   •   csuszopenzert segitett embercsempeszeket a temes megyei hatarrendorseg fobiztosa   •   tuntetnenek az indiai gazdak a kormany meg elotte kikapcsolta az internetet 4   •   reszegen okozott balesetet letartoztattak a valogatott focistat   •   cianidot   •   geely is spending 4 6 billion on a battery plant as its electric car ambitions grow   •   a nap amit sosem felejt a londoni stadion felujitasan dolgozo munkas   •   jovo hettol mar oltjak a legidosebbeket magyarorszagon   •   a korhazi agyabol uzent tamadojanak a sidney ben megkeselt puspok   •   tovabbra is veszelyben ursula von der leyen munkaja   •   alexander albon ossztorte autojat de csapattarsa nem folytathatja az ausztral nagydijat   •   tobb mint ket es fel millio dollart fizettek egy 1939 es superman kepregenyert   •   embercsempeszeket utasitott ki az orszagbol az ozdi jarasbirosag   •   veszhelyzet az urben valami szemet nekicsapodott a kinaiak urszondajanak 2   •   folytatja a nyomozast a rendorseg a feneketlen tavi ingatlanmutyi miatt lazar janost is meghallgattak 2   •   fordulat az idosek jogositvanyanak ugyeben   •   orszagszerte tuntetnek a roman gazdak az olcso ukran gabona miatt   •   megrohamoztak a turistak a berlini latvanyossagot ez az oka   •   legalabb kettucatnyi aldozata volt a new york i szinhazi zavargasnak   •   tragedia tanitasi idoben zuhant le egy 15 eves fiu az iskola tetejerol emberoles gyanuja miatt indult eljaras 3   •   egy ev utan ujra megnyitjak a mount everestet a hegymaszok elott   •   harminc ev utan derulhet ki bunos volt e o j simpson   •   a rocknak vege oriasi a baj szivmegallasban meghalt carl snare   •   annyira szennyezett viz hogy tilos furdeni az egyik velencei tavi strandon   •   nagy marton az inflacio nem kihivas inflacio fogd meg a sorom 2   •   a who tovabbra is kitart mellette hogy a koronavirus kinabol terjedt szet a vilagban   •   feljelentette a pesti sracok foszerkesztojet a pedofiliaval vadolt ujsagiro 2   •   oveket becsatolni ujra megindult az inflacio 2   •   egy csok ami megvaltoztatta az eletem   •   gyerekkent rajta nevetett az egesz mozi ma tanulni akarnak tole   •   magyarorszag ket evtizede nem latott siker kapujaban   •   depeche mode koncertre adott el nem letezo jegyeket f rajmond   •   a gundel felmondta szerzodeset a miniszterelnokseggel   •   kreko peter bepereli az ujsagokat amelyek szerint az oltasokba vetett bizalom alaasasara buzditott 4   •   felelmetesen jo formaban van fucsovics megint nyert   •   on emlekszik ezek a popsztarok probaltak meg szineszekke valni hihetetlen bukasok meglepo sikerek 2   •   orosz bernadett 2019 elott a fideszre szavaztam de amikor majdnem halalra vert a volt parom rajottem ebben a rendszerben nem az aldozatokat vedik 3   •   koronavirusban meghalt barbara shelley a hammer horrorok sztarja   •   tenyleg fazosabbak a nok mint a ferfiak vegre megvan a valodi valasz 2   •   masfel millio vakcinat kapott nepal   •   pezsgoveszely kavekar lakasugyek amikre nem is gondolnank   •   breaking itt a bejelentes hivatalosan zold utat kapott magyar peter partja az ep es az onkormanyzati valasztasra 2   •   yorkshireterrierelad   •   nagy marton a hetedere rogyott ossze az inflacio