Több mint 16 millióan indultak meg, rekordot döntött a népszerű turistacélpont

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024-05-06 12:06:37

Tízezreknek kell elhagyniuk otthonaikat a dél-amerikai országban

Legkevesebb 39-en meghaltak, 68-an pedig eltűntek a Brazília déli részén fekvő Rio Grande do Sul államot sújtó heves esőzésekben, az áradások miatt több mint 24 ezren kényszerültek otthonaik elhagyására - közölte pénteken a helyi katasztrófavédelem.
2024-05-04 09:07:16

Durvul a helyzet Amerikában: már több mint 2300 embert tartóztattak le

A New York-i Egyetemen és számos más amerikai felsőoktatási intézményben zajló palesztinbarát tüntetések során már több mint 2300 embert tartóztattak le a hatóságok - írta az AP.
2024-05-03 21:07:28

Robert Fico kezébe kerülhet a szlovák közmédia: több ezren vonultak az utcára Pozsonyban

A szlovák ellenzék megítélése szerint Robert Fico kormánya saját befolyása alá szeretné vonni az RTVS-t (Rozhlas a televízia Slovenska). Több ezren tüntettek csütörtökön Pozsonyban a közszolgálati rádió és televízió átalakítása ellen.
2024-05-03 20:06:36

2024-05-03 20:06:13

Több ezren szavaznak külképviseleteken az EP-választáson

A külföldön lévő magyar állampolgárok május 31-én 16 óráig kérhetik a névjegyzékbe vételt.
2024-05-03 09:09:07

Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Az OTP április 30-án több mint 1,1 milliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket - derül ki a bank közleményéből.   A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-05-02 09:06:53

Hogy érzik magukat a külföldi orvosok Németországban?

Gyorsan öregszik a lakosság német földön is, és ez kettős kihívást jelent az egészségügyi hálózatnak: több orvosra lenne szükség, de jelenleg többen mennek nyugdíjba közülük, mint ahány rezidens megkezdi az orvosi pályát. A megoldást az orvosimport jelenti - írja a Deutsche Welle.
2024-05-01 10:09:32

2024-05-01 10:08:29

Rejtélyes körülmények között menesztették a kiskunhalasi kórházigazgatót

Több ezren tüntettek mellette.
2024-04-30 11:12:20

Rejtélyes körülmények között menesztették a kiskunhalasi kórházigazgatót

Több ezren tüntettek mellette.
2024-04-30 11:07:46

Hivatalos: a románok jobban élnek mint a magyarok

Már Romániában is többet keresnek az emberek, mint Magyarországon. 2023-ban a románok az árszinttel korrigált bérekben megelőzték hazánkat, ami azt jelenti, hogy kint többet tudnak vásárolni a fizetésükből, mint a magyarok itthon.
2024-04-30 10:06:30

Hivatalos: a románok jobban élnek, mint a magyarok

Már Romániában is többet keresnek az emberek, mint Magyarországon. 2023-ban a románok az árszinttel korrigált bérekben megelőzték hazánkat, ami azt jelenti, hogy kint többet tudnak vásárolni a fizetésükből, mint a magyarok itthon.
2024-04-30 10:06:11

Romániában jobbak a fizetések, mint Magyarországon

2023-ban először fordult elő, hogy az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson a romániai fizetések megelőzték a magyarországiakat. A családi adókedvezmény elinflálódott, még a gyerekesek is jobban keresnek Romániában.
2024-04-30 08:09:45

2024-04-30 08:08:46

Hivatalos, a románok már jobban élnek a magyaroknál

Kit érdekel a GDP? Hogy Románia megelőzte Magyarországot? Ez csak egy ködös, az átlagember számára megfoghatatlan gazdasági mutatószám! Nézzük inkább a béreket, hiszen az embereket ez érdekli! Mert a bérek Magyarországon magasabban, mint Romániában, ugye? Sajnos már nem. A románok ugyanis az árszinttel korrigált bérekben is előztek tavaly. Vagyis a románok - immár minden mutatószám alapján - többet tudnak vásárolni, mint a magyarok.
2024-04-30 07:07:00

Átszakadt egy gát Kenyában, több mint negyvenen meghaltak

Több mint negyvenen meghaltak.
2024-04-29 17:07:38

Feljelentést tesz az MNB egy engedély nélküli pénzváltó ellen

Az MNB 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re, és azonnali hatállyal megtiltotta a felügyeleti engedély nélküli pénzváltási tevékenység folytatását. A cég korábban egy pénzügyi intézmény kiemelt közvetítőjeként működött, ám megbízási szerződésének megszűntével jogosulatlanul folytatta tevékenységét.
2024-04-29 11:10:33

Több mint 1,2 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
2024-04-29 10:08:19

Ez aztán az álommeló, vagy mégsem? 60 napig csak az ágyban kell feküdni több mint 7 millió forintért

18 ezer euróért, azaz több mint 7 millió forintért keres jelentkezőt a Német Űrkutatási Központ (DLR).
2024-04-28 14:06:38

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elkeszitettek az aradon meggyilkolt kislany fantomkepet 2   •   tengervizzel araszthatja el a hamasz alagutjait izrael   •   ujra kitort az etna   •   eletveszelyesen megvert egy 16 eves fiut egy apa a fiaival sarkereszturon   •   hazaskent part keresel hogy is van ez   •   pilotakent megbuktak kesobb orokre beirtak magukat az f1 tortenetebe   •   pota gyorgy elmondta miert kellene a gyerekeket is beoltani a koronavirus ellen video   •   elkeszitettek az aradon meggyilkolt kislany fantomkepet   •   rolls royce szal a hungaroringen orultsegnek tunik de van ra par jo indokunk   •   lelegzetelallitoan szexi szorfdeszkajan pozolva villantott popsit bodi sylvi 2   •   diktatrnak   •   alapos pusztitast vegzet egy kiskoru egy lopott teherautoval karancsaljan   •   megvert es megeroszakolt egy fiatal lanyt egy 36 eves papai ferfi majd kulfoldre menekult video 2   •   osszeverte kitepte haragosa hajat harom no az ovodanal   •   new zealand deflates travel bubble suspending quarantine free travel from australian state   •   felmeztelen foto kerult elo a tv2 sztarjarol   •   szepsegversenyen is indult rogan antal uj felesege   •   frsNortonktcsktottho n   •   itt a bizonyitek megsem annyira nagy buli gazszerelonek lenni a szakember elektromos furesszel vagott kette egy csovet romma egett a lakas sokkolo fotok 3   •   kijelolte a kormany a miniszteri biztost akivel a megsarcolt varosok vezetoinek targyalniuk kell   •   bejelentette lemondasat svedorszag miniszterelnoke   •   finoman fogalmazva is derekba tori az eletunket ez a dontes nyilatkoztak az szfe n felmondo oktatok   •   tobb milliardos kart okozo bunszervezet tagjait fogtak el a rendorok video   •   fati es coutinho betalalt aguero pedig bemutatkozott a barcaban   •   lehet kapaszkodni a samsung galaxy s23 kamerajaba   •   a kvantumszamitogepek haboruba mehetnek hatalmas attorest ertek el vedelmi finanszirozassal   •   a rendeletek szaladnak a technologia utan   •   rishi sunak seeks to calm minimum income visa fears   •   leptek a demokratak impeachment indulhat trump ellen ha nem tavozik 2   •   megnyilt az elso kasszas nelkuli aldi itt mar nem alkalmaznak penztarosokat   •   kina egy ujabb nagy falat epitene a koronavirus ellen 2   •   dwts hevesi kriszta sirva fakadt miutan megtudta az o parosuk esett ki   •   nemcsak karoly meggyozodesem hogy a szinmuveszetire rafert ez a valtozas   •   ujra randevuzni hivja a palyakezdoket a bethlen teri szinhaz 2   •   egyszer mar ultek 10 evet a hitukert most ujabb 10 evre iteltek ket bahai not iranban   •   extinct lion spotted in chad national park   •   meghalt a kiraly eljen a kiraly a brit kerr lelokte ingebrigtsent a tronrol   •   elszabadult a pokol a torok rangado utan chuck norris fele porgorugas jobbegyenes es tomegverekedes video   •   bubba wallace becomes 1st black driver to win nascar cup series since 1963   •   mar ma eldolhet watson sorsa jo napja volt bradynek   •   megkeselt egy no egy ferfit szegeden   •   itt van 5 uj abra arrol hol elnek mennyi penzuk van es mibe befektetnek a dollarmilliomosok   •   technikai elemzes abc kezdo befektetoknek dijmentes online eloadas ma este   •   az eu 137 milliardot adott oktatasi celokra magyarorszagnak de elcsaltak ezert visszakeri   •   szaz kilometeren at utazott egy kocsi motortereben egy kiskutya 2   •   feny derult broker marcsi titkara 2   •   olyan dolog tortent amitol tenyleg elszabadulhat a pokol a kozel keleten mar komolyan aggodnak washingtonban   •   bejarati ajtocsere utani komuves javitasi munkak 38   •   hatezer kotetnyi da vinci kodot zuzott be hogy orwell 1984 et nyomtassa belole ujra   •   az europai unio fegyvert fogott kinara 2  

srv.38.