Kiderült, milyen menüvel várja Orbán Viktor a kínai elnököt

A miniszterelnök ajándékkal is készül.
2024-05-07 22:09:11

Kiderült, milyen menüvel várja Orbán Viktor a kínai elnököt

A miniszterelnök ajándékkal is készül.
2024-05-07 22:07:31

Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"

A Hetek úgy tudja, a volt iráni elnök már meg is tartott egy zártkörű előadást a Közszolgálati Egyetemen.
2024-05-07 20:10:45

2024-05-07 20:10:30

Orbán Viktor: a háborúban mindig vannak, akik meggazdagodnak

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2024-05-02 13:06:06

2024-05-02 13:05:52

Romániában jobbak a fizetések, mint Magyarországon

2023-ban először fordult elő, hogy az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson a romániai fizetések megelőzték a magyarországiakat. A családi adókedvezmény elinflálódott, még a gyerekesek is jobban keresnek Romániában.
2024-04-30 08:09:45

2024-04-30 08:08:46

Törökország is támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását

Az egykori holland miniszterelnök kinevezését csak Magyarország ellenzi. A tagállamoknak konszenzussal kell dönteniük az új főtitkár kinevezéséről.
2024-04-29 20:10:24

2024-04-29 20:10:01

Kínai elnöki látogatás Magyarországon: a budavári siklót is lezárhatják

A köztársasági elnök és a miniszterelnök hívta meg a kínai államfőt.
2024-04-29 18:10:24

Kínai elnöki látogatás Magyarországon: a budavári siklót is lezárhatják

A köztársasági elnök és a miniszterelnök hívta meg a kínai államfőt.
2024-04-29 18:10:11

Felesége korrupciós ügye ellenére sem mond le a spanyol miniszterelnök

Öt nap gondolkodás után Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök arra jutott, hogy hiába keveredett felesége korrupció gyanújába, ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondania posztjáról.
2024-04-29 15:06:09

2024-04-29 15:05:54

Lemondott a skót miniszterelnök

Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburgh-i kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.
2024-04-29 14:06:13

2024-04-29 14:05:58

Sejtelmes utalást tett a brit miniszterelnök a parlamenti választások időpontjára

Nem zárta ki Rishi Sunak brit miniszterelnök annak lehetőségét, hogy a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat már júliusban megtartják.
2024-04-28 19:08:13

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Balogh Gábor maradt az NDHSZ elnöke

A szervezet tisztújító közgyűlését csütörtökön tartották, online formában.
2020-12-03 22:05:57

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Bedőlhetett az egyik legnépszerűbb mobilbolt ? igazából nem is adták el a termékeket

Régóta működik, éveken át viselte a "megbízható bolt" plecsnit, most viszont elérhetetlenné vált a Turbado nevű webáruház. Amelyről kevesen tudták, de valójában nem is webáruház volt: az eszközök eladása helyett – egy saját megfogalmazása szerint "forradalmian új" modellt alkalmazva – sokszor csak bérbe adta a készülékeket. Emiatt aztán sokan kerülhetnek most bajba azok kö...
2020-11-16 07:06:09

Jövő október 23-ig bemutatja közös miniszterelnök-jelöltjét az ellenzék

Az ellenzéki előválasztásokon civil jelöltek is indulhatnak, ha elfogadják a közös alapértékeket. A civilekre az előválasztások lebonyolításában is számítanak.
2020-11-16 14:06:27

Kiderült, hogyan kárpótolja a Vígszínház azokat, akik hiába fizettek A padlásért

Sokan lemaradtak az online előadásról, mert nem kapták meg a lejátszáshoz szükséges visszaigazoló linket.
2020-11-17 09:08:02

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Leesett a telefonja, berepedt az üveg ? nekiállt, lecserélte fémre

Nem mindenki elégedett a Microsoft két képernyős androidos eszközének szilárdságával. Sokan csak morognak emiatt, de olyan felhasználó is van, aki saját maga tette tartósabbá a készükéket.
2020-11-17 18:05:59

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 20:07:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   tes   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   verfurdo sydney ben a sajat eletevel vedelmezte a kislanyat az anya a tamadas elott meg boldog csaladi kepet osztott meg 3   •   diplomaköt   •   mire lehet ma szamitani a tozsdeken 11   •   elajult az amerikai kapitany a hajos mamorito hangulatatol   •   20kerdesamiteddigsen kineknemmertelfelten nialakasbiztositasod rol   •   mar egy oraval elore jelzi az epilepszias rohamot egy uj kutyu   •   szarvascsordak leptek el az utakat kiderult mi az oka   •   onos esovel es nagy koddel indul a het 2   •   el erian jo lehetoseg van most a reszvenypiacokon a kiszallasra   •   magyar utasok is a dubai i vizkatasztrofa aldozataiva valtak allitjak etlen szomjan tartotta oket a wizzair   •   las vegasban zold utat kaptak a teljesen onvezeto autok   •   tom cruise galansan felsegitett egy fotost aki elesett egy lepcson video 2   •   hetedik alkalommal ujra itt a jcdecaux ikonikus palyazata az alljon meg egy novellara 2   •   www.annlin.cn   •   osszeesett edzesen egy magyar valogatott roplabdas a csapattarsa mentette meg az eletet   •   messzire kerulje el vasarnap a lanchidat 2   •   az on hirdeteset is szivesen latjuk az oldalunkon 3   •   egy pandzsir titan es a liberalis holland aki nem ker a menekultekbol 2   •   ammoniaszivargas miatt vittek korhazba ot embert egy baranyai gyarbol   •   600 millio forintba kerul magyarorszagnak a kovetkezo mtv dijatado   •   lelepleztek ii erzsebet kiralyno elso szobrat   •   azt hiszi hogy biztonsagban van egy uj jelentes szerint teved   •   uj csucsokat dontenek a kriptoeszkozok vegyel reszt te is az egyedulallo felmeresben   •   megerkeztek korzikara a balaton kornyeki fulemulesitkek   •   kover laszlo elarulta szerinte mi a korunk a legveszelyesebb fegyvere   •   xi tells kim china willing to work with n korea for world peace kcna   •   itt az airbus szupergyors es hatekony helikoptere mar az elso repulesen is tul van video 2   •   iran diplomat skips trial in belgium over failed bomb plot   •   ujabb gyomorforgato pedofilugy egy naluk vendegeskedo kislanyt molesztalt egy ferfi veszprem varmegyeben   •   tragedia a balatonon az autojaval borult a magyar tengerbe egy sofor fotokon a baleset   •   bombameglepetes az atalanta kiutotte a hazai palyan jatszo liverpoolt 2   •   man city game at everton off after positive covid 19 tests   •   hilaria baldwin denies faking spanish heritage   •   xviikerlet390num389   •   latvanyos golokkal jutott tovabb a manchester city az fa kupaban video   •   balogh levente egy magyar focista tobbet kert volna a reklamkampanyert mint luis figo   •   felfedtek vlagyimir putyin tervet amely nuklearis katasztrofat is okozhat   •   halalra keselte lakotarsat csornan egy debreceni ferfi 2   •   mar 50 ezer lakossagi ugyfel nyitott online ertekpapirszamlat a magyar allamkincstarnal   •   milliardos allami segitseggel ujithatjak meg pinter sandor egykori cegenek szallodajat   •   nem vittek haza a betegszallitok az epilepszias ferfit most holtan talaltak ra az erdoben 2   •   nemet allamminiszter ez nem a vetok ideje   •   zimbabwe mps lose seats because of fake letter   •   az ensz emberi jogi fobiztosanak jelentese meztelen megkotozott holttesteket talaltak a gazai tomegsirban 3   •   megerkezett oroszorszagba alekszej navalnij tobb hivet orizetbe vettek   •   mar nem hazankban a legrosszabb a halalozasi rata ebben az orszagban szedte legtobb aldozatat a koronavirus   •   israels netanyahu reportedly flew to saudi arabia for a secret meeting with the crown prince pompeo   •   tanulsga   •   peto attilat 13 eves koraban molesztalta egy pap most ujra bunosnek talalta a birosag zaklatas miatt   •   pentagon sends b 52s to deter iranian attacks on us troops ahead of soleimani anniversary