Ő Fördős Zé ritkán látott szerelme: közös fotón a sztárszakács és kedvese

Fördős Zé és a barátnője, Sári évek óta egy párt alkotnak, ám védik a magánéletüket, így nem gyakran látni őket együtt. Most azonban egy hányatott sorsú kiskutyát fogadtak örökbe, az az Eszkuláp Állatvédő Egyesület pedig köszönetet mondott nekik.
2024-05-07 12:06:34

2024-05-07 12:06:08

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját - fotók

Megható módon köszöntötte anyák napján.
2024-05-05 16:08:27

A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál

A legolcsóbb és a legdrágább település között háromszoros a különbség.
2024-05-02 19:10:49

A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál

A legolcsóbb és a legdrágább település között háromszoros a különbség.
2024-05-02 19:08:30

Egy versenyző meghalt a világ legnagyobb pontyfogó versenyén a Balatonnál

Másfél óráig küzdöttek a mentők az életéért.
2024-04-27 21:08:21

A Nintendo legendás konzolja: mint egy pakli kártya, akkora a világ legkisebb Wii gépe

2006-ban jelent meg a Nintendo Wii konzol, és azóta már sokféle változata látott napvilágot. A legutóbbi variáció készítője megpróbálta minél jobban lekicsinyíteni az eszközt. Állítólag sikerült megalkotnia a világ legkisebb Wiijét.
2024-04-26 04:07:15

Valóban emelkednek az árak a Balatonnál? Itt a válasz!

2024-04-25 19:06:52

Valóban emelkednek az árak a Balatonnál? Itt a válasz!

2024-04-25 19:06:16

A Nintendo legendás konzolja: mint egy pakli kártya, akkora a világ legkisebb Wii gépe

2006-ban jelent meg a Nintendo Wii konzol, és azóta már sokféle változata látott napvilágot. A legutóbbi variáció készítője megpróbálta minél jobban lekicsinyíteni az eszközt. Állítólag sikerült megalkotnia a világ legkisebb Wiijét.
2024-04-25 14:12:32

2024-04-25 14:12:06

Navracsics: hosszú távú intézkedések kellenek a Balatonnál

2024-04-25 10:06:52

Elszálltak az árak a Balatonnál: van, ahol 30 százalékot ugrottak a szállásdíjak egy év alatt

Átlagosan 10 százalékos a foglalási ár növekedése a Balatonnál, Balatonalmádi kiugróan drágult.
2024-04-23 10:11:19

Nagyot drágultak a balatoni szállásárak tavalyhoz képest

Idén az április 17-ig megtett nyári előfoglalások alapján a bruttó szobaárbevételből és a vendégéjszakákból számítva az átlagos foglalási ár fejenként egy főre idén 12 429 Ft, amely tavalyhoz képest, ugyanezt az időszakot vizsgálva, közel 10 százalékos növekedést jelent, írja a Pénzcentrum a Szallas.hu adatai alapján. A legnagyobb áremelkedés Balatonalmádiban történt, ahol tavaly átlagosan 11 198 forint/fő/éjszaka áron foglaltak az év elejétől április közepéig, ez idénre 14 421 forintra emelkedett. Ez 28,78 százalékos drágulást jelent.  A tíz legnépszerűbb településen mindenhol drágultak a szá...
2024-04-23 10:08:16

Soha nem látott csata: összecsapott a Föld két leghalálosabb állata

A két faj találkozását először örökítették meg videófelvételen.
2024-04-20 12:07:22

Kigyulladt a Ragyogásban látott hotel

Fotókon és videón a pusztítás.
2024-04-19 17:08:09

Mi lesz idén a balatoni parkolási díjakkal?

Az elmúlt években már olyan méreteket öltött a turistaforgalom a Balatonnál, hogy több településen is fizetőparkolást vezettek be. Idén azonban a legtöbb balatoni településen nem változnak a díjak és a zónák - írja a Sonline.
2024-04-18 09:06:35

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem talaltak szervi okot pszichiatriara kuldtek a lebenult biankat   •   ne terj vissza hozzam ha egyszer mar elhagytal 3   •   juszupova   •   a lopott holmik elobb visszakerultek a tulajdonosokhoz mint eszrevettek volna hogy hianyoznak   •   izgalmakkal teli idoszak ele nez szandi erre keszul az enekesno   •   elhunyt egy 38 eves tanarno miutan megkapta az astrazeneca vakcinajat antonia egy hettel az oltas beadasa utan kerult korhazba   •   bpxivkerelad¨Žlak   •   kover laszlo brusszeli diktatura helyett szuveren nemzeti allamokra van szuksege az eu nak   •   ket kislany maradt arvan a ferihegyi uti horrorbaleset utan zokogva nyilatkozott a nagymama itt hagyta oket video 3   •   megvan hogy ki lesz szajer jozsef utodja az europai parlamentben   •   orban viktor a magamfajtak eseteben a rasszizmus ab ovo ki van zarva   •   elnemult david attenborough instagram csatornaja es ez igy is marad   •   holttestet talaltak szentesen birosagi vegrehajtokent dolgozhatott a meggyilkolt szemely   •   donath anna is beoltatja magat koronavirus ellen   •   liverpool go second with convincing win over leicester   •   oriasi veszely ujabb ballisztikus raketat lott ki eszak korea   •   ethiopian leader rejects international interference in war   •   elkoltozott de a kutyajat etlen szomjan magara hagyta egy veszprem megyei no   •   berobban a nyar 31 fokos melegre kell keszulni   •   daruval fel nap alatt mentettek ki egy kutba esett elefantot   •   x faktor mar az elso kameras proban is tulvannak a versenyzok gozerovel keszulnek az elso elo show ra   •   hajduszoboszlon molesztalt egy 12 eves kislanyt egy pakisztani ferfi   •   ezeket a tobb szazezer forintos gepeket loptak el egyetlen ejszaka alatt foto   •   igazi nyari hetvege elott allunk 30 fok fole is emelkedhet a homerseklet 2   •   amikor elerkezhetne a mi idonk   •   gibbs white gives wolves dramatic late win over 10 man brighton   •   breaking lazar janos az uj orban kormanyban es hova lett kasler miklos kikerult az informacio az egyeztetesrol 2   •   szfe ugy ujabb nemet tarsulat mondta le a szereplest vidnyanszky fesztivaljan   •   tul sokan voltak a gyaszolok megbirsagoltak nagy grofo temetesenek szervezojet 2   •   ennel kulonlegesebb helyen nem is pozolhatott volna a szexi atleta fotok   •   egyszer csak megjelent a kapus elenekelte a himnuszt es mindenki imadta   •   ritka ellenfellel talaltak szembe magukat az ukran katonak loni ugyan nem tud harapni annal inkabb   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 12   •   hitte volna az agya jutalmazasi rendszere nem csak ont de masokat is boldogga tesz 2   •   az ottusa vilagbajnok titka vegan kaja es gere borok 2   •   trump megkegyelmezhet volt tanacsadojanak michael flynnek   •   chris hemsworth dublore nem boldog napi 7 alkalommal kell ennie hogy ugy ki legyen pattintva mint a szinesz   •   dobrev klara buszke hogy a magyarorszagi elovalasztas nem olyan mint az amerikai   •   dobrev klara szerint europa segit orban tetlen   •   potapi arpad janos joval tobb kulhoni magyar regisztralt a valasztasra mint negy eve   •   ujabb pedofillal szemben emeltek vadat magyarorszagon   •   udvariatlan vendegek loptak jaszapatiban   •   ejfelkor lekapcsolhatjak a kozvilagitast gyongyoson ha a kormany elvonja az iparuzesi adot   •   valoban meg kell emelni az amerikai minimalbert   •   eb 2020 franciaorszag anglia nemetorszag portugalia magyarorszag belgium   •   figyelmeztet az imf minden borulhat ha nem lesz eleg ovatos a fed   •   zsufolasig megtelt a kekesteto egymast erik a szankok es az autok   •   habeck   •   bagdy emoke a gyermekekkel szemben elkovetett szexualis visszaelesek 97 szazalekat ismeros szemely koveti el 3   •   fegyveresek tamadtak egy buszra pakisztanban tobb utast megoltek