Nemhogy nem dõlt be, rekordévet zárt Mészáros Lõrinc sportmárkája, a 2Rule

Most került nyilvánosságra Mészáros Lõrinc sportmárkájának, a 2Rule-nak az éves beszámolója, amely szerint az üzletember cégének rekordbevételt sikerült elkönyvelnie 2023-ban. Az egy évvel korábbihoz képest tavaly 100 millió forinttal volt nagyobb a bevételük.
2024-05-30 16:06:11

Nemhogy nem dõlt be, rekordévet zárt Mészáros Lõrinc sportmárkája, a 2Rule

Most került nyilvánosságra Mészáros Lõrinc sportmárkájának, a 2Rule-nak az éves beszámolója, amely szerint az üzletember cégének rekordbevételt sikerült elkönyvelnie 2023-ban. Az egy évvel korábbihoz képest tavaly 100 millió forinttal volt nagyobb a bevételük.
2024-05-30 16:05:51

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, amelynek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 13:10:55

Nyomoznak a Mészáros-cég beruházása ügyében

A Szabad Európa írt arról, hogy valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezõi szerzõdésnek nem megfelelõ úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lõrinc cégétõl a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon is. A portál szerint erre utalnak a birtokukba jutott, illetve kiperelt dokumentumok, a részben nyilvánosan elérhetõ információk. A cikk alapján Vadai Ágnes ismét a legfõbb ügyészt kérdezte, jelezve, hogy megítélése szerint az állam és a cég részérõl is számos jogsértés történhetett. A Demokratikus Koalíció képviselõje úgy vélte...
2024-05-30 13:07:37

Ákos cége 355 millió forint profitot, Nagy Feróé 35 milliót termelt elõzõ évben

A ValMar-duó, Majka és Rúzsa Magdi sem panaszkodhat a tavalyi évre.
2024-05-30 12:13:15

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, aminek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 12:12:52

Golyókat eresztettek a Mészáros Lõrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába

A kocsiban, aminek a sofõr felõli oldalán sérült meg a szélvédõje, senki nem ült.
2024-05-30 12:12:22

Idén is hasít Mészáros Lõrinc bankja

A Mészáros Lõrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank már tavaly is jól muzsikált. Most közleményükben azt írták, 2024. elsõ negyedévében is kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, jelentõs növekedés mellett: a mérlegfõösszege közel 11 785 milliárd forintra növekedett, ami több mint 1 337 milliárd forinttal magasabb a tavalyi bázisidõszakhoz képest, adózás elõtti eredménye elérte a 92,8 milliárd forintot, tõkearányos megtérülése pedig a nemzetközi viszonylatban is kimagasló 30,4 százalékot. Emellett jelentõs állománynövekedéssel zárta az év elsõ három hónapját a társaság, miután a bruttó hitelál...
2024-05-30 11:09:22

Döbbenetes támadás: szitává lõtték Mészáros Lõrinc eszéki fociklubja igazgatójának autóját

Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a jármûben az eset idején. A Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ labdarúgóklub a megdöbbenésének adott hangot.
2024-05-30 08:07:03

Döbbenetes támadás: szitává lõtték Mészáros Lõrinc eszéki fociklubja igazgatójának autóját

Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a jármûben az eset idején. A Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ labdarúgóklub a megdöbbenésének adott hangot.
2024-05-30 08:06:30

Döbbenetes támadás: szitává lõtték Mészáros Lõrinc eszéki fociklubja igazgatójának autóját

Hét lövést adtak le az eszéki fociklub sportigazgatójának autójára. A portugál José Bota nem tartózkodott a jármûben az eset idején. A Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ labdarúgóklub a megdöbbenésének adott hangot.
2024-05-30 08:06:21

Szitává lõtték a Mészáros Lõrinc tulajdonában álló eszéki klub sportigazgatójának autóját

A portugál José Bota szerencsére nem ült benne.
2024-05-30 07:09:38

Szitává lõtték a Mészáros Lõrinc tulajdonában lévõ eszéki klub sportigazgatójának autóját

A portugál José Bota szerencsére nem ült benne.
2024-05-30 07:07:05

Osztozik a Puskás Aréna-koncert költségein Azahriah és a Hungária?

Egymást követi a színpadon a Puskás Arénában Azahriah és a Hungária. A szervezõk emiatt a költségek egy részét is megoszthatják a fiatal énekes menedzsmentje szerint.
2024-05-29 21:06:33

Osztozik a Puskás Aréna-koncert költségein Azahriah és a Hungária?

Egymást követi a színpadon a Puskás Arénában Azahriah és a Hungária. A szervezõk emiatt a költségek egy részét is megoszthatják a fiatal énekes menedzsmentje szerint.
2024-05-29 21:06:09

Itt az új otthonfelújítási támogatás, de ezt most Mészáros Lõrinc osztja

Mészáros Lõrinc alapítványának köszönhetõen több mint 30 fiatal pár részesült nagy összegû otthonfelújítási támogatásban. Egymillióval növelték az egy fõre jutó összeget a tavalyi kerethez képest.
2024-05-29 20:06:10

Itt az új otthonfelújítási támogatás, de ezt most Mészáros Lõrinc osztja

Mészáros Lõrinc alapítványának köszönhetõen több mint 30 fiatal pár részesült nagy összegû otthonfelújítási támogatásban. Egymillióval növelték az egy fõre jutó összeget a tavalyi kerethez képest.
2024-05-29 20:05:51

Mészáros Lõrinc tudja, mi az a nélkülözés

2024-05-28 16:08:09

A BL-meccsek miatt elhalasztották a Fradi hétvégi NB I-es rangadóját

A bajnokcsapat január 26-án pótolja a Puskás Akadémia elleni felcsúti találkozót.
2021-08-17 13:06:19

A felcsúti milliárdos autókereskedõ cége nyert a felcsúti milliárdos energetikai vállalatának tenderein.
2024-03-19 08:09:08

Mészáros Lõrinc bemondta, mennyit kellene érnie az Opusnak

Mészáros Lõrinccel készített interjút az Index, a beszélgetés egy részén a tõzsdén jegyzett Opus is szóba került.
2024-04-08 09:07:14

A születésnapos Mészáros Lõrincet ünnepli csapata ? fotó

Mészáros Lõrinc születésnapján a cégei (péntek délelõtt) még nem nyertek el közbeszerzést (tegnap igen), de így sem lehet oka panaszra, évek óta õ az ország egyik leggazdagabb (és legbefolyásosabb) embere. Noha a Forbes magazin szerint tavaly év végén megtört évekig tartó egyeduralma, A 100 leggazdagabb magyar címû kiadvány tavalyi listáját még õ vezette. Korábban e kötetek szerkesztõje, Szakonyi Péter a magyar gazdaságtörténetben példátlannak, szabad szemmel követhetetlennek nevezte Mészáros Lõrinc gazdagodását. Ezt sokan fideszes politikai kapcsolataival indokolják, de õ az azóta megszûnt He...
2023-02-24 12:07:10

Elõször nyerte meg a Puskás Suzuki kupát a házigazda Puskás Akadémia

Most hetedszer volt döntõs a felcsúti korosztályos csapat.
2021-07-30 20:06:31

Jöhet Mészáros Lõrinc az Aqua Lorenzóval

A korábbi piacvezetõ, mostanában azonban hanyatló Aquarius-Aqua is a felcsúti milliárdos érdekeltségébe került. Mészáros Lõrinc cégbirodalmában ugyan eddig sem voltak ritkák a felcsúti milliárdosra utaló cégnevek, a Mészáros Csoport vagy a felcsúti futballisták mezén is látható Mészáros&Mészáros Kft. És most itt van a csoport ásványvizes cége is, a herceghalmi Aqua Lorenzo Kft. A Telex vette észre, hogy a Gazdasági Versenyhivatal január 28-án engedélyt adott az Aqua Lorenzo Kft.-nek, hogy felvásárolja az Aquarius-Aqua Kft.-t. Utóbbi az ország legnagyobb ásványvízgyártója volt egykoron, az...
2021-02-02 12:05:40

Kecskeméten szakadt meg a Puskás Akadémia pocsék sorozata

Hátrányból fordított, öt meccs után nyert a felcsúti focicsapat.
2024-04-07 20:09:18

Kecskeméten szakadt meg a Puskás Akadémia pocsék sorozata

Hátrányból fordított, öt meccs után nyert a felcsúti focicsapat.
2024-04-07 20:07:27

Mészáros Lõrinc ügyvédje is vett egy focicsapatot

Mészáros Lõrinc felcsúti milliárdos gázszerelõ ügyvédjeként ismert Vörös József lett a tulajdonosa a nagy múltú salgótarjáni focicsapatnak ? írja az mfor.hu. A cikk szerint Vörös január közepén lett a tulajdonosa a Sportzal Kft.-nek, amely pedig többségi tulajdonosa az SBTC Sport Kft.-nek. Kisebbségi tulajdonos pedig a salgótarjáni önkormányzat, amit jelenleg ellenzéki (MSZP-s) polgármester irányít. Az SBTC egy patinás focicsapat Salgótarjánban, története 1920-ban kezdõdött, jelenleg viszont csak az NB III. keleti csoportjának 15. helyén áll. A Sportzal új ügyvezetõje egy volt focista lett Ár...
2021-02-06 09:05:39

Mészáros Lõrinc interjúja után kilõtt az Opus árfolyama

A Portfolio vette észre, hogy nem sokkal a Mészáros Lõrinccel készült interjú megjelenése után megugrott az Opus áfolyama. A leggazdagabb magyar szerint a piacnak 350 forintra kellene árazni az Opus papírjait. A 100 leggazdagabb magyar legfrissebb kiadványa szerinti elsõ helyezett  többek között a Mészáros Csoportról, a Magyar Bankholdingról, válsáról és Várkonyi Andreához fûzõdõ kapcsolatáról is beszélt. A megszólalás hatására emelkedik az Opus árfolyama, jelenleg 2,4 százalékos a plusz a részvénynél. Kapcsolódó Mészáros Lõrinc egy esetleges kormányváltásról: Nincs félnivalóm ...
2021-06-11 10:05:53

A Fradi másfél éve nem tudta megverni Mészáros Lõrinc csapatát, a Puskás Akadémiát a bajnokságban

A jelek szerint Kubatov Gábor így sem volt csalódott a mérkõzés után.
2024-03-17 20:14:48

A Fradi másfél éve nem tudta megverni Mészáros Lõrinc csapatát, a Puskás Akadémiát a bajnokságban

A jelek szerint Kubatov Gábor így sem volt csalódott a mérkõzés után.
2024-03-17 20:14:23

Kiszámoltuk: ennyi pénzt bukott Mészáros Lõrinc idén - súlyos tízmilliárdokról van szó

Tavaly még az elsõ helyen volt a Forbes magyarországi milliárdoslistáján, a 2022-ben harmadik helyre került Mészáros Lõrinc.
2022-12-28 10:05:53

Kiszámoltuk: ennyi pénzt bukott Mészáros Lõrinc idén - súlyos tízmilliárdokról van szó

Tavaly még az elsõ helyen volt a Forbes magyarországi milliárdoslistáján, a 2022-ben harmadik helyre került Mészáros Lõrinc.
2022-12-28 10:07:02

Kimondta a Kúria, hogy Mészáros Lõrinc közszereplõ

Mészáros Lõrinc közszereplõ, így a személyével kapcsolatban a véleménynyilvánítás lehetõségei az átlagosnál jóval tágabbak, írja a Válasz Online. A lap másfél éve ?Ránk küldték Mészáros Lõrinc embereit: viszik a Heti Válasz-hagyatékot? címmel írt cikket, miután az üzletembernek dolgozó Vörös József ügyvéd elvitte elõlük a hagyatékot. Mészárosnak nem tetszett, hogy belekeverték a nevét a történetbe, ezért pert indított. A keresetet elõbb a Fõvárosi Ítélõtábla utasította el, mondván a versengõ pályázatok nem egyéni üzleti döntések voltak, hanem annak hátterében a felperes érdekköre áll. Mészáro...
2021-01-22 17:05:40

Repült a Bombardier: Mészáros baráti köre Marbellára utazott edzõmeccset nézni

Vasárnap edzõmeccset játszott Puskás Akadémia a német másodosztályban a 13. helyen álló Karlsruhéval, és nyert 1-0-ra. A mérkõzést Marbellán játszották. Az edzõtáborozó felcsútiak meccsére Mészáros Lõrinc elvitte baráti, egyben üzleti körét. Január 14-én elrepült Málagára a Mészáros Lõrinc által egyébként is gyakran használt OE-LEM lajstromjelû Bombardier luxusgép, majd 15-én vissza is tért Budapestre, így, ahogy a 444.hu fogalmaz: erõs a gyanú, hogy a kirándulás résztvevõi ezen az amúgy 14 személyes gépen utaztak, hiszen a málagai reptér nincs messze a felcsútiak által használt edzõközponttól...
2023-01-16 21:12:49

Mészáros Lõrinc cége lett a legértékesebb családi vállalat

A Forbes összeállítása szerint két év után tértek vissza a képzeletbeli dobogó tetejére.
2023-08-30 16:39:13

Szárnyalt Mészáros Lõrinc 2Rule-ja

Mészáros Lõrinc sportruházati márkája, a 2Rule megötszörözte nyereségét a koronavírus-járvány elsõ évében ? írja a HVG. A 2Rule 2017-ben indult. Négy év alatt a semmibõl vált százmilliós profitot termelõ vállalkozássá. A 2Rule márkás sportruházati cég, a Magyar Sportmárka Zrt. profitja a 2019-es 21 millió forint után tavaly 108 millióra nõtt, noha az induláskor beígért nemzetközi áttörésnek azóta sincs sok nyoma, így az üzleti sikert a hetilap a Fidesz-közeli vevõkkel magyarázza. A 2Rule elsõ ügyfele egyébként éppen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia volt, vagyis Mészáros Lõrinc saját csapatá...
2021-08-12 11:06:14

Tovább terjeszkedik a Mészáros Csoport

Mészáros Lõrinc is megszólalt.
2022-12-28 10:13:46

Hatalmas vagyontól vált meg csendben Mészáros Lõrinc volt felesége

Eltûnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévõ vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lõrinc volt felesége. A százmilliárdos nagyságrendû állami megrendelésekkel kitömött építõipari cégeket összefogó Mészáros Építõipari Holding negyedét még tavaly vehette át exférje, májusban pedig már a család tõzsdén kívüli érdekeltségeinek nagy részét tulajdonló Talentis Group is kizárólag Mészáros Lõrinc kezében volt ? írja a G7. Utóbbinak korábban a felét birtokolta Mészárosné Kelemen Beatrix. A portál azt írja, hogy a Talentis Groupnál a napokban leadott beszámolóból az derült ki, hogy a ?cég...
2021-06-07 19:05:55

Mészáros Lõrinc akár beoltathatná a teljes magyar lakosságot az orosz vakcinával, kétszer is

Megnéztük, mire elegendõ a felcsúti vállalkozó 72 milliárdos vagyongyarapodása.
2021-02-03 21:05:54

Zsíros megbízást húzott be Mészáros Lõrinc érdekeltsége

Ma is beesett egy sokmilliárdos munka Mészáros Lõrinc cégcsoportjához. Két ivóvíz-beruházási közbeszerzésen összesen 23 milliárd 307 millió forint értékû munkát nyert Tatabányán a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. ? vette észre a napi.hu. Összesen durván 40 kilométernyi vízvezetéket kell kiváltani. Karácsony elõtt egy héttel meg is kötötték a szerzõdést a céggel. The post Zsíros megbízást húzott be Mészáros Lõrinc érdekeltsége first appeared on 24.hu.
2022-01-21 14:09:45

Itt a toplista: õk voltak idén a legjótékonyabb magyarok

Mészáros Lõrinc áll az élen, Gattyán György a második.
2021-10-27 16:06:09

Itt a toplista: õk voltak idén a legjótékonyabb magyarok

Mészáros Lõrinc áll az élen, Gattyán György a második.
2021-10-27 16:07:36

Megint kikapott, egyre közelebb a kieséshez a Diósgyõr

A Puskás Akadémia fejött a tabella 3. helyére.
2021-02-03 18:05:59

Magyar Hang: Majka, Nagy Feró és egy meglepetésvendég lép fel a Mészáros-csoport karácsonyi buliján

Az idei évben ismét megrendezésre kerül a Mészáros Csoport Karácsonyi Gálarendezvénye, melyre Téged is szeretettel várunk! Reméljük, hogy ebben az évben is együtt ünnepelhetjük meg közös sikereinket ? áll a Magyar Hang szerint a Mészáros-csoport online karácsonyi meghívójában, amelyet eredetileg a cég munkatársainak és partnereinek küldtek szét. Az esemény ma, december 20-án, 15 órakor kezdõdött a felcsúti Puskás Akadémia Sport- és Konferencia Központban. A részvétel regisztrációhoz kötött, két bejáraton és egy külön VIP bejáraton keresztül lehet bejutni. A program így néz ki: 16.30 és 17 ór...
2021-12-20 17:08:23

Orbán Viktor: Szûkül a távolság minden évben, ebben az évben például már pariban voltunk

A miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója a Puskás-Suzuki Kupa után nyilatkozott.
2024-05-21 07:09:24

Gulyás Gergely: felelõtlenség most Dubajba utazni üzletelni

Mészáros Lõrinc hosszú hétvégéje volta téma a parlamentben.
2021-03-22 18:07:02

Egymás után második meccsén nem tudott nyerni a bajnokságban a Ferencváros

Uzuni egy remek szabadrúgással lõtt gólt a Puskás Akadémia otthonában.
2021-01-23 20:05:59

A Paks gyõzelmével az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB I dobogójáról

A Puskás Akadémia négy gólt kapott a második félidõben.
2021-04-30 23:06:07

A Paks gyõzelmével az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB I dobogójáról

A Puskás Akadémia négy gólt kapott a második félidõben.
2021-04-30 23:06:36

Mészáros Lõrinc tevét, lámát vagy alpakát fog tenyészteni

Épp pár perce írtuk meg, hogy a Mészáros Lõrinc cégbirodalmába tartozó Opus Global Nyrt. egyik érdekeltsége megvette a Titász áramszolgáltatót, máris befutott egy újabb cég híre. Az Mfor.hu ír arról, hogy ezúttal nem vásárolt, hanem alapított: létrehozta augusztus 13-án a Mészáros Agro Kft.-t, méghozzá 3 millió forintos jegyzett tõkével. A cég székhelye egy felcsúti ingatlan, ahova Mészáros több cége is be van jegyezve. Az ügyvezetõ az üzletember egy szem fia lett, aki a lap szerint fõleg mezõgazdasági cégekben vállal szerepet. A cégben Mészáros Lõrincnek és gyerekeinek is fejenként 25 százal...
2021-09-01 08:06:01

Jaj, de mekkora hullámok ezek, Andi! ? mondja Bödõcs Tibor Mészáros Lõrincként

Négy teljes percen át monologizál Mészáros Lõrincként legújabb videójában Bödõcs Tibor. A videóban egymást követik az olyan örökbecsû mondatok, mint az ?Innováció, intervenció, inkvizíció?, vagy a ?Nem volt könnyû az elõttünk álló, elmúlt idõszak?, igazából tényleg nem is érdemes kiemelni egyet-egyet, egyben kell látni az egész Nyári gondolataim címû videót. Bödõcsnek nem ez az elsõ Mészáros-paródiája, korábban verset szavalt a felcsúti milliárdos hangján, de ez most sokkal fajsúlyosabb videó lett. The post Jaj, de mekkora hullámok ezek, Andi! ? mondja Bödõcs Tibor Mészáros Lõrincként first ...
2021-07-20 10:06:03

G7: közel ötven céggel bõvült a Mészáros-csoport

A egy évvel korábbi 295-rõl 343 tagúra nõtt Mészáros Lõrinc cégcsoportja, ám a felcsúti milliárdos érdekeltségei ezzel együtt sem lettek még a legnagyobb foglalkoztatók az országban, mivel a Magyar Posta tartja elsõ helyét a listán ? írja a G7. A Mészáros-csoport cégeinél összesen mintegy 25 ezer ember dolgozik, ám ez még kevés ahhoz, hogy a mind inkább zsugodóró, évrõl évre kevesebb embert alkalmazó postát megelõzze: a vállalatnál 26 688-an dolgoztak júniusban. A Mészáros-birodalom második helye egyúttal azt jelenti, hogy a cégcsoport megelõzi a MÁV-ot, a Volánbuszt, az Aldit és az OTP-t egya...
2022-08-21 23:12:04

Nyolcmilliárdos eredménnyel zárta az elsõ negyedévet a Mészáros-féle Opus Global

A cégcsoport még a turizmusban is bevételt termelt az elsõ negyedévben.
2021-06-15 20:05:58

Nyolcmilliárdos eredménnyel zárta az elsõ negyedévet a Mészáros-féle Opus Global

A cégcsoport még a turizmusban is bevételt termelt az elsõ negyedévben.
2021-06-15 20:06:48

Mészáros Lõrinc ügyvédei két focicsapatot is megszereztek

A Mészáros Lõrinc közelébe tartozó ügyvéd elõbb átvette a fideszes médiabirodalmat, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA) megalapító Media Fundamentum Zrt. céget, most pedig már az egri focit karolta fel Kertész József ? írja az Mfor. Kertész még január közepén lett a tulajdonosa a Lend-Ball Kft.-nek, amely az Eger Labdarúgó Sport Kft. többségi tulajdonosa. Így az ügyvédhez került a NB III-as Eger SE. Eger focicsapata 2018-ig Leisztinger Tamás érdekeltsége volt. Új stadionja is lehet Egernek, bár a Szentmarjay Tibor stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárá...
2021-02-26 21:10:12

Mészáros Lõrinc cége építi a Heim Pál Gyermekkórház új tömbjét

Mészáros Lõrinc cége építheti a Heim Pál kórház új tömbjét. A felcsúti milliárdoshoz tartozó ZÁÉV egy kisebb céggel közösen számlázhat, írta meg az mfor. A lap az uniós közbeszerzési értesítõ legfrissebb számára hivatkozik, amelybõl kiderült, hogy a Heim Pál gyermekkórház területén új gyermeksürgõsségi-baleseti-sebészeti és fekvõbeteg ellátó tömb épül, kiegészülve egy helikopterleszálló tetõvel is. A tender gyõztese a Mészáros Lõrinchez tartozó ZÁÉV Zrt. lett, kiegészülve a szintén a neres körökben rendszeresen foglalkoztatott Építõ-és épületkarbantartó Zrt-vel (Épkar). A generálkivitelezésér...
2021-11-23 22:18:23

Mészáros Lõrinc cége építi a Heim Pál Gyermekkórház új tömbjét

Mészáros Lõrinc cége építheti a Heim Pál kórház új tömbjét. A felcsúti milliárdoshoz tartozó ZÁÉV egy kisebb céggel közösen számlázhat, írta meg az mfor. A lap az uniós közbeszerzési értesítõ legfrissebb számára hivatkozik, amelybõl kiderült, hogy a Heim Pál gyermekkórház területén új gyermeksürgõsségi-baleseti-sebészeti és fekvõbeteg ellátó tömb épül, kiegészülve egy helikopterleszálló tetõvel is. A tender gyõztese a Mészáros Lõrinchez tartozó ZÁÉV Zrt. lett, kiegészülve a szintén a neres körökben rendszeresen foglalkoztatott Építõ-és épületkarbantartó Zrt-vel (Épkar). A generálkivitelezésér...
2021-11-23 23:05:51

Kiállították Besicet, kikapott Csercseszov elsõ meccsén a Fradi - videó

A Puskás Akadémia több mint egy órát játszott emberelõnyben.
2022-01-27 22:07:02

A járvány ellenére soha annyi közpénz nem ömlött a felcsúti focialapítványra, mint tavaly

A felcsúti futballakadémia tulajdonosa, az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA), illetve az akadémia profi csapatát üzemeltetõ Puskás FC Kft. közzétette a 2020-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját. A felcsúti futball gazdasági stabilitását a világjárvány dacára sem fenyegeti veszély, a FUNA 3,85 milliárd forintos eredménnyel zárta az évet, a saját tõkéje pedig 32,93 milliárd forintra gyarapodott. Bár a beszámoló nem részletezi a bevételek pontos forrását, a 444 azt írja, hogy Orbán alapítványa annyi pénzt kapott az államtól 2020-ban, mint még soha....
2021-03-31 11:10:27

Felcsúton nyert a kiesés ellen küzdõ Honvéd

A Puskás Akadémia sorozatban öt megnyert bajnoki után kapott ki.
2021-02-27 19:06:34

A Kisvárda ellen kezd a címvédõ Ferencváros focicsapata az NB I-ben

Az elsõ forduló rangadója a MOL Magyar Kupa-gyõztes Újpest és az ezüstérmes Puskás Akadémia FC összecsapása lesz.
2021-06-16 14:06:27

Sorozatban ötödször nyert a Puskás Akadémia az NB I-ben

A felcsúti csapat tavasszal még veretlen az OTP Bank Ligában.
2021-02-21 17:06:09

Észak-Magyarországot is meghódítaná Mészáros Lõrinc

A felcsúti milliárdos nagyvállalkozó a már meglévõ cégein keresztül újabb társaságot alapított.
2021-04-06 11:07:24

Mészáros Lõrinc 240 ezer forintot utalt át Fekete-Gyõr Andrásnak

Ma az alábbi üzenet érkezett a telefonomra. Mészáros Lõrinc megfizette az általam megnyert polgári per költségét ? írta Fekete-Gyõr András hétfõ délután Facebook-oldalán.  Ahogy arról korábban beszámoltunk, Mészáros azért perelte be Fekete-Gyõrt, mert a párt volt elnöke korábban bûnözõnek, illetve Orbán Viktor strómanjának nevezte. A momentumos politikus tavaly november végén harmadjára is pert nyert Mészáros ellen. Fekete-Gyõr az összeget az Iványi Gábor által alapított, hajléktalan gyermekeknek fenntartott Wesley János Óvodának ajánlja fel. The post Mészáros Lõrinc 240 ezer forintot utalt ...
2022-01-10 18:06:52

Kiderült, mikor fejezik be a vihar miatt félbeszakadt NB I-es bajnokit

A ZTE-Puskás Akadémia mérkõzésbõl 20 perc volt hátra, amikor lecsapott a vihar.
2021-08-16 14:06:50


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   marka   •   pain hustlers   •   fold napja 2024   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   stat   •   pepper x   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   natcon   •   superapro   •   al ain   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   spinoza haz   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   rekordnyereseget termelt tavaly meszaros lorinc felcsuti focicsapata a puskas akademia 4   •   dobbenetes wahorn andras ugy veli egy nyolceves kislany bugyijaba nyulni helytelen de nem eroszak   •   negy valogatottban is feltunhetnek nb i es jatekosok a jovo nyari foci eb n   •   south africa may swap or sell astrazenecas covid 19 vaccine 2   •   ETZ   •   trump hivei betortek a capitoliumba az elnokvalasztas eredmenyet hitelesito ules kozben   •   pornoingyen"and"x"=" y   •   billenytûzet   •   central african republic declares emergency as rebels surround bangui   •   berki krisztian a maldiv szigeteken olelgeti felmeztelen feleseget kep 2   •   a bennfentes elarulta szerinte mi all az olajar szaguldasa mogott   •   week offers snapshot of how trump biden approach presidency   •   bojlerjavítás   •   lendulet es torekenyseg   •   lifestyle hotel matra sztarseffel es reszletfizetesi lehetoseggel varja a magyar csaladokat hazank regi uj szallodaja   •   hHéviz   •   kozel egymilliard dollarba kerul a tokioi olimpia szervezoinek a koronavirus elleni vedekezes   •   maleficent dragon catches fire during disneyland show in la   •   egy uj modszerrel mentenenek embereleteket magyarorszagon   •   simonka gyorgy szerint le akarjak vadaszni ezert vadoljak koltsegvetesi csalassal 2   •   sulyos baleset tortent a dunakeszi majalison tobb ujja roncsolodott egy gyermeknek   •   rekordot ment egy elektromos kamion 1099 kilometert tett meg egy feltoltessel 3   •   hasznltkerkprokdebre cen   •   journalist identities hijacked to spread fake news   •   listjt   •   trump vejet is jeloltek nobel bekedijra   •   nagyot ugorhat az aruszallitas dija a fuvarozok a fogyasztokra haritanak a pluszkoltsegeket   •   visszavonul a 170 eves magyar sorgyar vezere   •   villanyszerelo xvi kerulet 10   •   manikrpedikrszigetsz entmiklos   •   gyanus tuneteket eszlel a mellen ne vegye felvallrol eletet menthet a szurovizsgalat   •   egyre tobbet kell fizetni az olajert   •   indias crematoriums overwhelmed as virus swallows people   •   acams global sanctions summit tackles emerging compliance risks tied to russia cybercrime and crypto with more than 55 high level expert speakers   •   Alufelnipolírozásalu míniumcsiszolásFémcs iszolás   •   159 macskat tartott egy hazaspar bortonbuntetesre elitelte oket a birosag   •   XIV.kerület   •   ujabbplasztikaimutet ekrekeszulapornomode llmolnaraniko   •   matolcsy a bme diszpolgara lett   •   korabban nem latott meteorraj eri el iden a foldet   •   labas viki tizenharom eve nem furdik a balatonban oszinten beszelt arrol milyen okok allnak a dontese mogott 2   •   legalabb 16 an meghaltak egy odessza elleni orosz drontamadasban 2   •   napok mulva derul csak ki kifolyt e veszelyes anyag a serult samsung szennyvizcsobol 2   •   8eurocomponentoption comsvmaplangenindex2 phpoptioncomgcalenda r   •   iteletido miatt elmarad a dallas nashville merkozes az nhl ben   •   rekultiváció   •   hitlert dicsoitettek nemet katonak egy litvaniai hadgyakorlaton   •   kompkatasztrofa tortent mozambikban kilencvennel is tobb a halalos aldozatok szama 2   •   sunak facing pmqs after better than expected inflation news   •   cserépforgatás