Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 15:06:57

200 milliárd forintos ajánlatukkal kenterbe vernék a Podravkát is Mészárosék a legnagyobb horvát cégért zajló versenyben

A Fortenova-csoportért kínált összeg a horvát érdeklődők ajánlatának bő másfélszerese, de messze meghaladja a cégcsoport piaci értékét is. A háttérben horvátországi termőföldek hasznosítása is felsejlik.
2024-05-03 16:11:43

190 milliárdos veszteséget ért el az MVM Csoport

A Csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak.
2024-05-02 09:11:30

190 milliárdos veszteséget ért el az MVM Csoport

A csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak.
2024-05-02 08:11:00

Levetkőzött a Rebel Moon gyönyörű színésznője

Sofia Boutella elképesztő formában van.
2024-05-01 21:08:24

Marabu Féknyúz: Egyszer volt Brüsszelben kutyavásár

Post Content
2024-05-01 05:06:56

Marabu Féknyúz: Egyszer volt Brüsszelben kutyavásár

Post Content
2024-05-01 05:06:51

Fegyveres rablás volt az I. kerületben

Az elkövető felkutatása megkezdődött.
2024-04-30 20:08:27

Fegyveres rablás volt Budapest I. kerületében

Az elkövető felkutatása megkezdődött.
2024-04-30 20:07:54

Fegyveres rablás volt az I. kerületben

Az elkövető felkutatása megkezdődött.
2024-04-30 20:06:42

Fegyveres rablás volt Budapesten

Fegyveres rablás történt a főváros I. kerületében kedd délután - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
2024-04-30 20:06:26

Most érkezett: fegyveres rablás volt Budapesten

2024-04-30 20:06:10

Most érkezett: fegyveres rablás volt Budapesten

2024-04-30 19:06:58

Most érkezett: fegyveres rablás volt Budapesten

2024-04-30 19:06:07

Az MVM Csoport folyamatosan biztosította az ország energiaellátását, a rezsivédelem megőrzését

Közzétette 2023. évi konszolidált pénzügyi beszámolóját a vállalatcsoport.
2024-04-30 14:09:35

Fegyveres banditák gyilkoltak meg két orosz rendőrt

Két közlekedési rendőrt megöltek, négyet pedig megsebesítettek fegyveres támadók az Oroszországhoz tartozó Karacsáj- és Cserkeszföldön - közölte hétfőn a Grúziával határos régió belügyminisztériumának sajtószolgálata.
2024-04-29 09:07:10

Fegyveres banditák gyilkoltak meg két orosz rendőrt

Két közlekedési rendőrt megöltek, négyet pedig megsebesítettek fegyveres támadók az Oroszországhoz tartozó Karacsáj- és Cserkeszföldön - közölte hétfőn a Grúziával határos régió belügyminisztériumának sajtószolgálata.
2024-04-29 09:07:06

Fegyveres banditák gyilkoltak meg két orosz rendőrt

Két közlekedési rendőrt megöltek, négyet pedig megsebesítettek fegyveres támadók az Oroszországhoz tartozó Karacsáj- és Cserkeszföldön - közölte hétfőn a Grúziával határos régió belügyminisztériumának sajtószolgálata.
2024-04-29 09:06:42

Milyen szaga volt a régi Európának?

Történelmi szagokat gyűjt egy nemzetközi kutatócsoport. Az illattárba a 16. századtól a 20. század elejéig gyűjtik az aromákat.
2020-11-18 13:07:26

Kerületi lakosoknak fenntartott parkolóhelyeket jelölnek ki Terézvárosban

Nemcsak az autós, de a kerékpáros vagy robogós parkolást is egyszerűsítenék a VI. kerületben.
2020-11-18 18:06:35

Buszbérlés: Karácsony kizárná az offshore cégeket, soron kívüli vizsgálat indul

Karácsony Gergely főpolgármester a jogszabályoknál is szigorúbb mércét vár el, de az offshore cégeket nem egyszerű távol tartani.
2020-11-20 15:06:44

Német piacra lép a kormány kedvenc energiakereskedője

Jövő év elején már németországi ipari nagyfogyasztóknak értékesítene gázt a MET Csoport frissen alapított cége. Később villamosenergiát is kínálnak, 2022-től pedig lakossági ügyfeleket is kiszolgálnak. Mindehhez bőséges gáztárolói kapacitást vásároltak csütörtökön.
2020-11-20 15:06:44

A súlyos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor vezeti a budafoki Jobbikot, a csoport közösségi oldala szerint

Úgy tűnik, Jakab Péterék pártjában egyre nagyobb az emberhiány.
2020-11-21 20:06:18

A G20 igazságosan akarja elosztani a koronavírus elleni vakcinát a világon

Az Európai Unió azt kérte a csoport országaitól, hogy az év végéig adjanak össze 4,5 milliárd dollárt a szegény országok járványellenes küzdelmére.
2020-11-22 07:09:55

Újabb fegyveres konfliktus lángolhat fel Afrikában

Súlyos következményei lehetnek, ha újra kitörnek a harcok.
2020-11-22 10:12:19

A koszovói háború negyedik tömegsírjára bukkanhattak Szerbiában

Az 1998-1999-es fegyveres konfliktusban körülbelül 13 ezren vesztették életüket.
2020-11-22 11:07:47

Könyvben adják ki Alan Rickman naplóit

Eredetileg is azért vezette a naplókat, hogy egyszer megjelentesse őket.
2020-11-22 19:06:10

A plázákban és hipermarketekben terjed legjobban a koronavírus

A hatékony védekezés egyszerű: kerülni kell a tömeget.
2020-11-23 08:06:03

Hetvenszázalékos védettséget nyújt az oxfordi vakcina

Mindemellett a tárolása és a szállítása sokkal egyszerűbb.
2020-11-23 10:06:43

Majkát kiengedték a kórházból, és végtelenül hálás a balassagyarmatiaknak

Majka hosszú Instagram-posztban köszönte meg a balassagyarmatiak és az egészségügyi dolgozók segítségét. "A kórházban dolgozókat meg egyszerűen egyenként magamhoz ölelném" - írta.
2020-11-24 09:06:00

A képzőművészetben tízmilliókat ér a nemzetközi siker

Egyszer kell bejutni a londoni Tate Modernbe. Mauer Dórának sikerült.
2020-11-25 11:06:22

Magyar kutatók vizsgálták a dinoszauruszok viselkedését, érdekes eredményre jutottak

A Magyar Természettudományi Múzeum, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a páncélos dinoszauruszok (Ankylosauria) szociális viselkedését vizsgálták legújabb kutatásukban. Eredményeik több mint érdekesek.
2020-11-25 14:06:01

Magyar kutatók vizsgálták a dinoszauruszok viselkedését, érdekes eredményre jutottak

A Magyar Természettudományi Múzeum, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a páncélos dinoszauruszok (Ankylosauria) szociális viselkedését vizsgálták legújabb kutatásukban. Eredményeik több mint érdekesek.
2020-11-25 14:06:02

A házhozszállítás új módját hozták létre a Zsidai Csoport éttermei

Az ételek 90-95%-os készültségi fokon érkeznek meg az otthonokba, a megrendelőnek a befejezés és a tálalás marad hátra.
2020-11-25 19:06:02

16 percen belül kétszer kaptak el egy gyorshajtót Szolnoknál

Egyszer 95 km/h-val, kicsit később 79 km/h-val ment a Mercedes sofőrje lakott területen belül.
2020-11-26 16:06:13

16 percen belül kétszer kaptak el egy gyorshajtót Szolnoknál

Egyszer 95 km/h-val, kicsit később 79 km/h-val ment a Mercedes sofőrje lakott területen belül.
2020-11-26 16:06:14

16 percen belül kétszer kaptak el egy gyorshajtót Szolnoknál

Egyszer 95 km/h-val, kicsit később 79 km/h-val ment a Mercedes sofőrje lakott területen belül.
2020-11-26 17:06:03

Eladta az OTP a szlovákiai leánybankját

Lezárult az OTP Banka Slovensko értékesítése, a belga KBC Csoport a vevő. Csányi Sándor szerint 20 év alatt sem sikerült optimális piacrészt elérniük Szlovákiában.
2020-11-26 21:05:59

Több mint 600 bűnszervezeti tagot tartóztattak le Salvadorban, Guatemalában és Hondurasban

A 6,6 millió lakosú Salvador a világ egyik legveszélyesebb országa a fegyveres konfliktusok sújtotta térségeket leszámítva.
2020-11-27 06:06:03

Bajnokok Ligája: a Midtjylland mégsem Dortmundban fogadja a Liverpoolt

A dán csapat Herningben játssza Jürgen Klopp csapata ellen az utolsó csoport meccsét.
2020-11-27 09:07:08

Pataky Attila az Origónak: Bőrnadrág, csizma, bőrdzseki, hosszú haj - így jelenik meg mindig előttem

Úgy érzi, a most érzett nagy űrt betöltik a zenész legendás dalai.
2020-11-27 11:05:52

?Utoljára akkor tudtam édesanyámmal beszélni, amikor elvitte a mentő?

Van, aki reménykedik, hogy a kórházba került nagymama megkapja az üzeneteiket, de olyan is, aki utoljára akkor tudott édesanyjával beszélni, amikor elvitte a mentő. Nem egyszerű a kapcsolattartás a kórházba került betegekkel, és nem csak a látogatási tilalom miatt. A már így is túlterhelt kórházi személyzetnek plusz terhelés a sok telefonáló hozzátartozó, és ugyan a haldoklókhoz a tiszti f&...
2020-11-27 12:06:09

?Utoljára akkor tudtam édesanyámmal beszélni, amikor elvitte a mentő?

Van, aki reménykedik, hogy a kórházba került nagymama megkapja az üzeneteiket, de olyan is, aki utoljára akkor tudott édesanyjával beszélni, amikor elvitte a mentő. Nem egyszerű a kapcsolattartás a kórházba került betegekkel, és nem csak a látogatási tilalom miatt. A már így is túlterhelt kórházi személyzetnek plusz terhelés a sok telefonáló hozzátartozó, és ugyan a haldoklókhoz a tiszti f&...
2020-11-27 12:06:09

Tíz magyar sportoló bukott le doppinggal idén

A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint nem kiugróan magas a szám, a használt szerek széles skáláján azonban el kell gondolkozni.
2020-11-27 14:06:05

Tíz magyar sportoló bukott le doppinggal idén

A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint nem kiugróan magas a szám, a használt szerek széles skáláján azonban el kell gondolkozni.
2020-11-27 14:06:06

A doppingoló sportolót a kokain négy évre kiüti a versenyzésből

Az idén tíz doppingeset történt Magyarországon — mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.
2020-11-27 18:06:20

És még ezek a baloldali politikusok álmodoznak arról, hogy egyszer kormányra kerülhetnek? - videó

Az elmúlt évek legkínosabb melléfogásai és kamui, amit a baloldali politikusoknak köszönhetünk az Origo munkatársának vlogjában.
2020-11-28 15:06:49

Egy új lehetőség, hogy ne kapjon bírságot, ha elfelejtett autópálya-matricát venni

Egyszerűsítéseket jelentett be a minisztérium.
2020-11-29 13:06:19

Otthagyta a Vígszínházat, reméli, egyszer majd visszatérhet

Vecsei H. Miklós színész augusztusban távozott a fővárosi teátrumtól, azóta most először szólalt meg. Röviden beszélt az okokról.
2020-11-29 15:06:03

Pénzszállító ütközött egy autóval a pláza aluljárójában

A szállítmányért egy másik páncélautó érkezett, az átrakodást fegyveres őrök felügyelték.
2020-11-30 17:07:37

Fegyveres razzia volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél Ungváron

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei jelentek meg a szövetség intézményeinél és Brenzovics László (képünkön) lakásán is. Állítólag hazaárulásra, szeparatizmusra utaló bizonyítékokat kerestek.
2020-11-30 18:06:54

Fegyveres razzia volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél Ungváron

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei jelentek meg a szövetség intézményeinél és Brenzovics László (képünkön) lakásán is. Állítólag hazaárulásra, szeparatizmusra utaló bizonyítékokat kerestek.
2020-11-30 18:06:55

Világító fotógirland és karácsonyi álkandalló a panelban ? Öltöztessük a lakást ünnepi díszbe!

Egyszerűbb és közepesen nehezen elkészíthető dekorelemeket mutatunk, de némelyikhez már pár tégla és egy fényfüzér is elég.
2020-12-01 06:06:07

Az állam ismerje el a templomi esküvőt!

Egyszerűsítené a házasságkötést a Jobbik, de nem mindenki lelkesedik az ötletért.
2020-12-01 06:06:10

Online kereskedésben erősít a Facebook

Egymilliárd dollárt fizettek a Kustomer startupért, amely botokkal teszi egyszerűbbé a vevő eljutását az eladóhoz.
2020-12-01 12:06:07

Úgy tűnik, androidos alkalmazások is telepíthetők lesznek a Windows 10-re

Project Latte néven fut az a titkos projekt a Microsoftnál, melynek célja, hogy az Android operációs rendszerre fejlesztett alkalmazások egyszerűen, trükközés nélkül legyenek futtathatók a Windows 10-en.
2020-12-01 12:06:08

Úgy tűnik, androidos alkalmazások is telepíthetők lesznek a Windows 10-re

Project Latte néven fut az a titkos projekt a Microsoftnál, melynek célja, hogy az Android operációs rendszerre fejlesztett alkalmazások egyszerűen, trükközés nélkül legyenek futtathatók a Windows 10-en.
2020-12-01 12:06:09

6 módja a brokkoli felhasználásának, így biztosan nem unjuk meg

Egyszerű főzési tippek a hétköznapokra.
2020-12-01 14:06:06

A japán hercegnő az egyetemi szerelméért mond le a rangjáról

Bár a vőlegény egyszerű polgár, és még csak nem is gazdag, a japán koronaherceg jóváhagyta a lánya esküvőjét.
2020-12-01 16:06:17

Felfegyverzett neonácikat kaptak el Németországban

Egy szélsőjobboldali radikális csoport 11 tagjánál tartottak házkutatást, három különböző tartományban. A fegyverek mellett rengeteg kábítószer is előkerült.
2020-12-01 16:06:24

Felfegyverzett neonácikat kaptak el Németországban

Egy szélsőjobboldali radikális csoport 11 tagjánál tartottak házkutatást, három különböző tartományban. A fegyverek mellett rengeteg kábítószer is előkerült.
2020-12-01 16:06:25

A Kiel ügyvezetője szerint döntő lesz a veszprémi meccs

A német együttes korábban egyszer a Nantes-tól, kétszer a Barcelonától kapott ki.
2020-12-01 18:06:03

A Liverpool és az Atlético Madrid is kiharcolhatja a továbbjutást a BL-ben

A legszorosabb a D csoport, amelyben három csapat csatázik a legjobb 16 közé kerülésért. Percről percre.
2020-12-01 20:07:40

Az LG duplázza akkumulátorgyártását, hogy kiszolgálhassa a Tesla igényeit

A vállalat idén egyszer már végrehajtott egy bővítést, de úgy tűnik, ez nem volt elég.
2020-12-01 20:07:40

Peking bekeményít az egyszer használatos műanyagokkal szemben

Kína évek óta küzd az egyre növekvő mennyiségű lakossági hulladék kezelésével.
2020-12-02 06:06:08

Ha így zárja vissza a keksz csomagolását, nem puhul meg ? videó

Egyszerű módszer, hogy a hengeres csomagolású keksz ropogós maradjon.
2020-12-02 08:06:13

Fedél nélkül él a legendás punk zenekar egykori frontembere - gyűjtés indult érte

Facebookon alakult egy csoport, ahol Haska Béla, a CPg zenekar második énekesének gyűjtenek adományokat.
2020-12-02 09:06:09

A Telekom Veszprém a negyeddöntőbe jutásért játszik BL-rangadót

Ha David Davis csapata legyőzi a THW Kielt, akkor közel kerül a csoport második helyének megszerzéséhez.
2020-12-02 10:06:16


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem lesz elovalasztas zugloban helyette szovetseget kotott a szikra es a momentum horvath csaba es a fidesz ellen   •   meghan markle a visszateresre keszul   •   gvh atlathatatlan a faanyagok arazasa itthon   •   szabalytalanul parkolt a harshegyen egy autos olyan uzenetet kapott amit nem felejt el foto 2   •   brusszel orosz legitarsasagok mukodeset is megtiltotta az unio teruleten   •   kiderult pal denes masodik gyermekenek neme   •   gyorskoron a bikini igy melegitettek a koncertre   •   halalos tuzeset bekescsaban   •   epult egy nyithato hid irorszagban de eveken at zarva maradt mert elveszett a taviranyitoja   •   french police kill teen who refused traffic stop   •   progressive summer lee will win democratic house primary in pennsylvania cnn projects   •   egy lepessel kozelebb kerult ukrajna a krim felsziget visszaszerzesehez   •   mad max stilusu elektromos autot dobnak piacra 2   •   ket ev bortonbuntetesre iteltek a quaestror ugyben erintett tarsoly csabat   •   legyen resen ha hasznalja a google dokumentumokat   •   a vilagon elsokent kiskunhalason keszult el egy ujfajta geotermikus hoeromu   •   a sztahanovista esztergalyos es a szocreal muveszet a kommunizmus magyar festeszetenek gyongyszemei fotok   •   meghalt a szabadkai lidlnel lezajlott lovoldozes serultje   •   a jovobiztos energiaellatast kutatja a bme es az mvm   •   ebben a kikotoben mindennek femes ize van legfokepp a vernek   •   a csaladrol szolo kotetet mutattak be a varkert bazarban 2   •   veszelyben a vendeglatohelyek nyitasa hiaba a sok beoltott a fertozottek szama meg mindig novekszik   •   brazil records highest daily number of covid 19 deaths   •   gyereket nevel igy igenyelheti vissza adojat   •   buckingham palota a kiralyno jovahagyasaval andras herceg lemondott a katonai rangjarol es kiralyi mecenaskent sem tevekenykedik tovabb 2   •   african nations condemn reports of racism against students at ukrainian border   •   renszarvast kapott gyozelmeert a vilagkupa cimvedo sielo video 2   •   betortek az elnoki rezidenciara a medenceben furodtek sri lankan   •   eltoroltek az infarktusa miatt szabalytalanul parkolo no bunteteset   •   diohejbol keszit hazakat egy orosz muvesz   •   nepirtasszerugyilkos sagsorozatdollarmill iokert   •   otp kutatas a magyar vallalkozasok ketharmada kinal elektronikus fizetesi lehetoseget   •   covid 19 cases rise among copa america teams and service providers   •   egy talib biro visszaallitana a saria radikalis formajat afganisztanban   •   legparnas komp ala esett egy no a la manche csatornan 2   •   egyre nagyobbak az okostelefonjaink   •   eu bizottsagi vezeto tortentek hibak a vakcinabeszerzesben de tragedia lett volna ha a kulon utat valasztjuk   •   usa nevadai gyozelmukkel a demokrataknak sikerult megorizniuk a tobbseget a szenatusban 2   •   egy plaza jegen keszult az olimpiara ahol aztan tortenelmet irt 2   •   labancz lilla lathatoan elfelejtett bugyit venni   •   brazilian navy says it will sink ghost aircraft carrier at high sea   •   tobb helyen is langol a novenyzet gorogorszagban   •   ra kell irni a cigisdobozra is hogy karos a kornyezetre   •   a vilag legnagyobb allata sodrodott a partra chilenel   •   majka elarulta milyen viszonya van szijjarto peterrel minket azert osszekot a foci szeretete video   •   ezeket fogyasztotta jezus az utolso vacsoran   •   dragulashullam mi lesz a kovetkezo a kenyer igen az 2   •   aldatlan allapotok igy menekulnek a ketsegbeesett emberek afganisztanbol video   •   koronavirus fertozes miatt korhazba kerult a ketszeres olimpiai bajnok uszosztar   •   valtoztatnanak amerikai demokratak a youtube a facebook es a twitter legfontosabb algoritmusan