Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

Még három évig marad az SAP vezére

Három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát az SAP.
2024-05-07 09:07:25

Szentkirályi Alexandra: Közpénzből készpénz lett, hídpénzbotrány, Városháza-gate, a kerületekről már ne is beszéljünk

Karácsony Gergely újabb kamuja lepleződött le.
2024-05-06 08:09:14

Menczer Tamás: Ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay mögött is voltak!

Most épp Magyar Péteren a sor. Ez történt eddig is. Külföldi irányítók és baloldali hype.
2024-05-05 14:08:16

Halálra edzette a futópadon egy apa a kisfiát - videó

A férfi rács mögé kerül.
2024-05-03 14:09:04

Az olasz maffiával is kapcsolatba kerülhetett Vig Mór egyik cége

A fővárosi számlagyár kulcsfigurája egy olyan vállalkozásnak volt ugyanis a vezérigazgatója és részvényese, amely összefonódott az olasz bűnszervezet egyik magyarországi cégével.
2024-05-02 08:09:44

Hamarosan csak két magánnyugdíjpénztár marad a piacon

A hosszú éveken át négyszereplős piacon rövidesen csak két intézmény marad állva.
2024-05-01 11:10:00

vig mor hidpenzbotrany karacsony gergely ahid zrt varoshaza

Vig Mór rövidesen súlyos bűncselekmény miatt állhat bíróság elé.
2024-04-30 09:12:18

Bankrablónak állt egy idős néni, miután online csalók az összes megtakarításától megfosztották

Tettéért akár 15 évet is rács mögött tölthet.
2024-04-29 21:08:06

Zavaros összeesküvés-elmélettel, nevetségesen magyarázkodik Karácsony a hídpénzbotránnyal kapcsolatban

A fővárosig érő számlagyár botrányára hónapok óta egyetlen érdemi választ sem adott a baloldal, de a főpolgármester legújabb meséje az eddigi mélypont.
2024-04-29 09:09:14

Évekig rács mögött marad az 1970-es évek sztárja, aki gyerekeket csalt magához

Megszólaltak Gary Glitter áldozatai, akiket molesztált.
2024-04-28 15:10:08

Hatalmas összeget utalt egy monacói bankszámlára a hídpénzbotrány számlagyárosa, Vig Mór

Újabb részletek derültek ki.
2024-04-27 10:07:54

Budai Gyula: A NAV nyomoz tovább a hídpénzbotrányban

2023 novembere óta költségvetési csalás bűncselekménye miatt már folyik a nyomozás Vig Mór és társai ellen, Budai Gyula országgyűlési képviselő feljelentése nyomán.
2024-04-25 13:09:03

Állítólag nem tudnak semmit.
2024-04-24 15:10:31

Hídpénzbotrány: így kerülhetett másfél milliárd forintnyi korrupciós pénz a Városházára

A beruházásra szánt közpénz egy része készpénz formájában, több közvetítőn keresztül a Városházán és vezető baloldali politikusok zsebében köthetett ki.
2024-04-24 09:09:33

A Nemzeti Nyomozó Iroda megindította a nyomozást Karácsonyék hídpénzbotránya miatt

Budai Gyula feljelentése nyomán.
2024-04-23 13:08:41

Kísérteties alak jelent meg a Hold mögött

Kína kísérleti műholdjainak első képén rögtön hátborzongató dolog tűnt fel.
2024-04-23 13:08:34

Tűzfalcsoport: amerikai baloldali szál is feltűnik Magyar Péterék egyesülete mögött

A globális baloldal továbbra sem tett le Magyarország megszerzéséről.
2024-04-22 12:12:53

Újabb bizonyíték: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon is ott áll

Bajnai köréig vezetnek a Magyar Péter-féle egyesület székhelykapcsolatai is.
2024-04-22 09:09:17

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:01:13

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:23

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:14:27

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:14:28

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:41

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:45

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:19:45

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Pintér Sándor: Gyakorlatilag nem marad olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit

A Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményeit nem az ügyek számában méri.
2020-11-26 22:05:53

Németországban január 10-ig biztos marad a szigor

„Alapvetően minden úgy marad, ahogyan most van" – mondta Angela Merkel kancellár.
2020-12-02 22:06:12

A vállalat az Apple új chipje mögött: a Samsung?

Nem először történik meg, hogy az egyébként egymással versengő cégek a másik beszállítóivá válnak, mi több, ez elég gyakori a Samsung és az Apple esetén. A legújabb hírek szerint tovább erősödik ez a kapcsolat.
2020-11-17 15:05:39

2020-11-17 15:05:40

A történelmi vereség után is Löw marad a német szövetségi kapitány

Egy elbukott világbajnokság és egy 1931 óta nem látott égés sem elég ahhoz, hogy megvonják tőle a bizalmat.
2020-11-18 16:07:48

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:49

A történelmi vereség után is Löw marad a német szövetségi kapitány

Egy elbukott világbajnokság és egy 1931 óta nem látott égés sem elég ahhoz, hogy megvonják tőle a bizalmat.
2020-11-18 16:07:50

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:50

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

A G20 támogatást ígért a Covid-vakcinák igazságos elosztásához

Csak remélni lehet, hogy ez az ígéret nem marad olyan, mint az, amelyik a nagy techmultik megadóztatásáról szól.
2020-11-22 08:06:30

A G20 támogatást ígért a Covid-vakcinák igazságos elosztásához

Csak remélni lehet, hogy ez az ígéret nem marad olyan, mint az, amelyik a nagy techmultik megadóztatásáról szól.
2020-11-22 08:06:33

Meghalt a jeges vödrös kihívás egyik központi figurája

Patrick Quinn 37 éves volt. 2013-ban diagnosztizálták nála az ALS-t.
2020-11-23 07:06:14

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

Menesztik az Index főszerkesztőjét

A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt leváltották az Index főszerkesztőjét. A hivatalos közlemény ezt megerősíti, azzal, hogy az eddigi vezérigazgató, Bodolai László marad a cégcsoport médiajogásza.
2020-11-23 15:06:21

Megmenekültek a Flash-játékok

Emulációval elérhető marad a jókora részük.
2020-11-24 10:06:00

Nem utaznak el a hollandiai tesztversenyre a magyar a rövidpályás gyorskorcsolyázók

Sokan betegeskednek a versenyzők és a stábtagok közül, így inkább itthon marad a csapat.
2020-11-24 11:06:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   b   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   racs mogott marad a hidpenzbotrany kozponti figuraja   •   Bandog)AND1709=BENCH MARK(32000000,MD5(0x 5859636a))AND(8688=8 688   •   2024 ben teljesen megujul az aranylabda   •   kiszivargott beleszall brusszel nemetorszagba azert ami magyarorszag levalasat is neheziti az orosz gazrol   •   egykori baratja olette meg csontkezut de cserebe neki is meg kellett tennie valamit 2   •   hammer ferenc mar a marson elunk csak meg nem tudunk rola   •   rossz drogot kapott dileretol kihivta a rendoroket   •   nfl new york jets jacksonville jaguars los angeles chargers sack head coaches   •   un to call for release of british businessman held in indian jail over 500m helicopter deal   •   naponta arasztja el a fekalia monorierdot a lakok tehetetlenek 3   •   dallos bogi a ferje x faktoros tavozasarol a kettonk kapcsolataban ez a musor egy nagyon fontos allomas volt   •   rejtely miert leptek el doglott halak ezt a szigetet   •   marciusban is jar az adomentesseg a vendeglatas agazatnak   •   a fidesz ugy osztogatja az allami muemlek epuleteket mintha nem lenne holnap 2   •   mi a megoldas az idoskori etvagytalansag ellen   •   turisztikai latvanyossag thaifoldon az uvegsetany a kwai folyo felett   •   uzent washington meg kell nyitni a lacini folyosot   •   british teen who joined isis not allowed to return to uk to fight for citizenship court rules 2   •   kiderult a legdragabb suzuki alapjanak a toyota rav4 phev nek a hazai ara 2   •   battonya   •   kritikus a helyzet milliardok elete fog gyokerestul megvaltozni   •   inside virgin galactics rocket plane to space   •   borondbe rejtett teknos kitomott ozike elefantcsont szinte nem volt olyan elo vagy preparalt allat amit ne probaltak volna atcsempeszni a hataron az orvvadaszok fotok   •   zendaya tangara vetkozott a vilag most eloszor latja igy megis csalodas marad utana   •   hong kong charges 47 activists in largest use yet of new security law 2   •   35 perc jol hangzik kiprobaltuk a szupergyors kinai aksicsere allomast ami biatorbagyon keszul 2   •   szegyentelen arharcos kiprobaltuk a 34 millio forinton nyito teljesen uj dacia sanderot   •   nba player apologizes for using anti semitic slur   •   uj tavcso epul a magyar asztrofotosoknak 2   •   azahriah zenesztarsanal felforrt a kotyogos presszo   •   alfoldi robert ugy nyult egy regi klasszikushoz hogy az ma adjon nekunk nagy pofonokat   •   kyra sedgwick says she isnt invited back to tom cruises house 2   •   jackie robinson artwork damaged in delivery   •   covid us reaches long awaited deal for coronavirus aid   •   a birkozo ligeti daniel megszerezte az otodik europa bajnoki ermet   •   fagyhalal 14 re nott az aldozatok szama   •   kim jong un says us is north koreas biggest enemy   •   injured foakes out of england test squad as hameed and billings brought in   •   eurasia group publishes top risks for 2021   •   campaigning dad of damilola taylor dies   •   elkepeszto jelenetek a hazasodna a gazdaban fakepnel hagytak az utolso jeloltek a szokimondo jozsefet ha puncit keresel azt megkaphatod penzert   •   jarvanykutatok kerik a magyaroktol minden nap toltsek ki ezt az 5 perces kerdoivet 2   •   islamic state linked fighters kill at least a dozen civilians in eastern congo   •   a vilag legnagyobb orokosodesi adojat fizethetik a samsung orokosok   •   legalabb negyvenen meghaltak braziliaban egy buszbalesetben   •   ujra megmutatta magat a disney igazi fenykardja 2   •   hetfon indul az ujabb fordulo akar 150 ezer forintot is ad az allam elektromos kerekparra   •   oscar dijas szineszno is szerepel a szinhazi olimpian a nemzeti szinhazban 2   •   tech 2020 our biggest stories and what happened next   •   latest move in chess cheating scandal a defamation lawsuit from grandmaster hans niemann seeking 100 million in damages