Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

A gyurcsányista politikus ellenenzte a béremeléseket.
2024-05-06 13:09:10

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:09:08

Botrány Isztambulban, közelharc a pályán a szurkolókkal

Repültek a poharak, menekültek a vendégek.
2024-05-04 09:07:32

Eddigi helyettese lett Biró Marcell utóda a Szabályozott Tevékenységek Felügyelő Hatósága élén

Nagy Lászlót kilenc évre nevezték ki, és lényegében leválthatatlan.
2024-05-03 21:10:47

Eddigi helyettese lett Biró Marcell utóda a Szabályozott Tevékenységek Felügyelő Hatósága élén

Nagy Lászlót kilenc évre nevezték ki, és lényegében leválthatatlan.
2024-05-03 21:10:42

Bizarr dologgal készül a Delta következő adására a mesterséges intelligencia által fejlesztett műsorvezető, Bíró Ada

Egyre népszerűbb a Delta mesterséges intelligenciával készült új műsorvezetője.
2024-05-03 15:09:42

Újra elővette a GVH a 4Life-ügyet, 40 milliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
2024-05-03 12:07:08

Kajdi Csaba bevallotta: a karrierje miatt alakult ki konfliktusa a nagymamájával

A modellügynökség vezetőjének apai nagymamája nem repesett az örömtől, amikor unokája bejelentette modellügynökségi terveit.
2024-05-03 12:06:11

Kajdi Csaba bevallotta: a karrierje miatt alakult ki konfliktusa a nagymamájával

A modellügynökség vezetőjének apai nagymamája nem repesett az örömtől, amikor unokája bejelentette modellügynökségi terveit.
2024-05-03 12:05:55

Óriási botrány az Aldinál

Egy ember, két kassza, lehetetlen tempó.
2024-05-02 17:10:14

Magyar Nemzet: Az olasz maffiával üzletelhetett a Lánchíd-botrány kulcsfigurája

Budapestre vezetnek a szálak.
2024-05-02 11:11:03

Magyar Nemzet: Az olasz maffiával üzletelhetett a Lánchíd-botrány kulcsfigurája

Budapestre vezetnek a szálak.
2024-05-02 11:07:53

Botrány a Stonehenge-nél

A biztonságiaknak kellett közbeavatkozniuk.
2024-05-02 08:09:32

Dömötör Csaba: nem ilyen Európai Unióról álmodtunk

2024-05-01 14:07:51

Dömötör Csaba: Nem ilyen Európai Unióról álmodtunk!

Ma húsz éve vagyunk az EU tagjai - emlékeztetett az államtitkár.
2024-05-01 11:08:40

Saját gyerekét ütötte-verte a csodaedző - óriási a botrány

Az egész ország döbbenten áll a történtek előtt.
2024-05-01 08:07:56

Újabb királyi családot ért utol a photoshopolási botrány

X. Frigyes és Mária királyné sem menekült meg.
2024-05-01 07:07:49

Rabszolgákat tartottak az alapítók, átnevezhetik a nívós díjat

Kitört a botrány, a rokonok változást akarnak.
2024-04-30 11:12:45

Rabszolgákat tartottak az alapítók, átnevezhetik a nívós díjat

Kitört a botrány, a rokonok változást akarnak.
2024-04-30 11:07:38

Jobban van Böjte Csaba

A ferences szerzetes a múlt hét második felében került kórházba.
2020-11-23 17:06:00

Üzent Böjte Csaba: Szerintem gyógyulok

A Honvédkórházban ápolják.
2020-11-24 10:06:02

Meghalt XVI. Benedek személyi inasa, a Vatileaks-botrány fő érintettje

Paolo Gabriele 54 éves volt.
2020-11-24 18:05:57

Annak is örülni kell, hogy egyáltalán lesz Európa-bajnokság

A magyar női kézilabda-válogatott kapusa szerint a dániai tornán valóban minden mérkőzés ajándék lesz.
2020-11-25 13:06:20

Újra bíró elé kerülhet a Balla-gyilkosság

A jogerősen elítélt férfi új bizonyítékot mutatott be. Az áldozat fia elképzelni sem tudja, hogy mit.
2020-11-25 13:06:20

Dömötör Csaba: Folyamatosan zajlik a célzott tesztelés

Ingyenes és önkéntes vizsgálatról van szó, amelyet ott végeznek, ahol az érintettek dolgoznak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2020-11-25 21:06:12

Nem vizsgálják tovább a nemi erőszakkal megvádolt volt párizsi alpolgármester ügyét

A 64 éves Girard visszautasította a szerinte alaptalan és súlyos vádat.
2020-11-26 06:06:53

Böjte Csaba kijöhet a kórházból - videó

Közösségi oldalán megosztott videóban számolt be gyógyulásáról és egy gyerekkori megrázó élményéről a ferences szerzetes.
2020-11-29 09:06:07

Böjte Csaba hamarosan elhagyhatja a kórházat

Erről és adventi üzenetéről a közösségi médiában beszélt a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.
2020-11-29 10:06:03

Koronavírusos volt, ma kijöhetett a kórházból Böjte Csaba - videó

A ferences szerzetesnek november 16-án lett pozitív a koronavírus-tesztje.
2020-11-30 14:06:07

Tetűcsúszdások, zsidólistázás, Judapest - ez mind nem zavarta Gyurcsányt, Karácsonyt és Bajnait

Tipikus baloldali kettős mérce: amikor Soros Györgyöt bírálja valaki, mert bevándorlókat akar telepíteni Európába, akkor viszont azonnal megszólalnak.
2020-11-30 17:07:33

Női bíró vezeti a Dinamo Kijev-Juventus BL-mérkőzést

A legrangosabb európai kupasorozat történetében ez lesz az első alkalom.
2020-11-30 18:06:46

Kigyógyult a koronavírusból Böjte Csaba

Elhagyhatta a kórházat Böjte Csaba ferences szerzetes, akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek Budapesten.
2020-11-30 18:06:55

Fehérorosz bíró dirigál a Ferencváros-Dinamo Kijev BL-meccsen

Eddig szerencsét hozott a játékvezető.
2020-11-30 19:06:02

Meggyógyult Böjte Csaba, kiengedték a kórházból

A szerzetest tíznapos kezelés után engedték haza a Szent László kórházból.
2020-11-30 19:06:06

Dömötör Csaba: Rengetegen szurkoltak azért, hogy ennek a kormánynak ne sikerüljön eredményeket elérni

A koronavírus-járvány elleni védekezés is téma volt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
2020-12-01 10:05:53

A Bors lényegében megtrollkodta a Szájer-ügyet

A lap egy szót sem ír a Fidesz EP-képviselőjének a lebukásáról, de rácsodálkozik arra, hogy Belgiumban nem tartják be a járvány-előírásokat. Pont úgy, mint tudjuk, ki.
2020-12-02 09:06:10

Semjén Zsolt inkább nem kommentálja a Szájer-ügyet

Megkérdezték – szerinte nem kell neki ehhez hozzászólni.
2020-12-02 10:06:21

Mit gondol, hogyan tálalják a Fidesz-közeli lapok a Szájer-ügyet?

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap hosszan ír arról, hogy Soros újra támad, de a fideszes Szájer József "házibulis" botrányáról csak nagyon visszafogottan tájékozódhat az olvasójuk.
2020-12-02 10:06:24

Mit gondol, hogyan tálalják a Fidesz-közeli lapok a Szájer-ügyet?

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap hosszan ír arról, hogy Soros újra támad, de a fideszes Szájer József "házibulis" botrányáról csak nagyon visszafogottan tájékozódhat az olvasójuk.
2020-12-02 10:06:25

Karácsony Gergely vagy ködösít, vagy pedig fogalma sincsen, mi zajlik a BKV-nál

Komoly ellentmondásba keveredett a baloldali főpolgármester, ezúttal a kamubusz-botrány miatt.
2020-12-02 13:05:57

Havi 800 ezerbe kerül Horváth Csaba imázsépítése Zuglónak

Személyiségközpontú kommunikációval, a polgármesterhez kapcsolódó Facebook- és Instagram-oldalakon keresztül népszerűsíti az önkormányzatot egy erre megbízott cég.
2020-12-02 17:06:04

Havi 800 ezerbe kerül Horváth Csaba imázsépítése Zuglónak

Személyiségközpontú kommunikációval, a polgármesterhez kapcsolódó Facebook- és Instagram-oldalakon keresztül népszerűsíti az önkormányzatot egy erre megbízott cég.
2020-12-02 17:06:05

A Szájer-botrány hitelességi problémát jelent az Orbán-kormánynak

Magyar európai parlamenti képviselőket kérdeztünk arról, milyen jövő várhat a Fideszre a Szájer-ügy után az európai színtéren.
2020-12-02 18:06:03

Építik Horváth Csaba imázsát Zuglóban

A Zugló Információs és Médiacsoport Kft., a XIV. kerületi önkormányzat médiacége havi nettó 800 ezer forintért szerződött erre egy céggel.
2020-12-02 21:05:55

Egy budapesti férfi áll az elmúlt évek legnagyobb drogfogása mögött, társait még keresik

Lezárta a rendőrség az utóbbi 20 év legnagyobb heroinfogási ügyét
2020-12-03 06:07:21

A kapus a saját játékosára ütötte a labdát, gól lett, a bíró nem adta meg

Itt a válasz arra, miért jó, ha van videóbíró.
2020-12-03 07:06:43

Kung-fu mozdulattal rúgta le a bíró fejét a dühös futballista - videó

Üzbegisztánban történt a botrányos eset.
2020-12-03 07:06:44

Szoboszlai csapatával szerződést hosszabbított a magyar válogatott játékos

Szoboszlai Dominik klubcsapatával, a Red Bull Salzburggal szerződést hosszabított Bukta Csaba, a magyar válogatott U19-es játékosa.
2020-12-04 15:06:04

A Budafok közel volt a bravúrhoz a Fradi otthonában

Nem hibázott a Ferencváros az újonc ellen, de Csizmadia Csaba együttese méltóképpen helytállt a Groupama Arénában.
2020-12-19 21:06:49

SolarWinds-botrány: röpködnek a vádak

A belügy szerint az oroszok, Trump szerint lehet, hogy a kínaiak követték el a történelem legsúlyosabb hackerakcióját.
2020-12-21 11:06:20

Alig kapták meg az engedélyt a Boeing halálgépei, újabb botrány érik körülöttük

A vállalatot, sőt, az illetékes hivatalt is azzal vádolják, hogy csaltak az újraminősítés engedélyezését megelőző tesztek során.
2020-12-22 06:06:01

Repülő tolórúgással arcon rúgták, majd a földön is magtaposták a focistát - videó

A brazil korosztályos meccs vége előtt szabadultak el az indulatok.
2020-12-22 07:06:02

Már 307 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra - videó

A két ünnep között érkezhetnek meg Magyarországra az első vakcinák.
2020-12-22 11:08:53

Gyomorforgató antiszemita támadássorozat Franciaországban a Miss France 2020 második helyezettje ellen

A muszlim bevándorlást teszik többen felelőssé a gyalázatos Twitter-üzenetekért, amelyek elárasztották az országot. Az ügyészség nyomoz.
2020-12-22 18:08:04

Szájer József ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja

A Legfőbb Ügyészség továbbította Tényi István beadványát.
2020-12-29 18:53:08

Meghalt az Egyesült Államok legbrutálisabb sorozatgyilkosa, aki 93 embert ölhetett meg

A férfit 2012-ben ítélték el, a FBI máig nem tudta felderíteni az összes gyilkossági ügyét.
2020-12-31 08:05:56

Beoltották a győri polgármestert a koronavírus elleni vakcinával

Dézsi Csaba András még áprilisban esett át a fertőzésen.
2020-12-31 10:06:01

Dömötör Csaba találkozásokban gazdagabb évet kíván

Az államtitkár szerint a 2021-es évben is emberéletek és a munkahelyek megvédése lesz a legfontosabb feladat.
2020-12-31 12:08:13

Meztelen nős naptár tette sikeressé egy temetkezési vállalkozó üzletét

A naptárból minden évben hatalmas botrány van.
2020-12-31 20:05:54

A politikai nézeteimet megtartottam magamnak

Harsányi Gábor beszél a kommunizmusban hivatalát vesztett bíró édesapjáról, Láng Vincéről, a Jó estét nyár jó estét szerelemről, amerikai sikerdarabjáról és a hitéről is.
2021-01-01 18:05:51

Márki-Zay: "Soha többé nem lesz kétharmad"

Márki-Zay szerint a járványkezelés és a Szájer-botrány betett a Fidesznek, azonban sima többséggel még így is nyerhet.
2021-01-01 18:05:55

Márki-Zay: "Soha többé nem lesz kétharmad"

Márki-Zay szerint a járványkezelés és a Szájer-botrány betett a Fidesznek, azonban sima többséggel még így is nyerhet.
2021-01-01 18:05:55

Tömegverekedés volt egy amerikai foci meccsen - videó

Már vége volt a mérkőzésnek, amikor kitört a botrány a pályán.
2021-01-01 19:05:59

Neymar cáfolta, hogy ötszáz fős szilveszteri bulit rendezett

Korábban a hírek arról szóltak, hogy a brazil válogatott játékos ötnapos partit tartott.
2021-01-01 20:05:59

Összeverte nőgyilkos zárkatársát a csantavéri halálosztó

Dér Csaba ököllel ütötte meg cellatársát, büntetőeljárás indulhat ellene.
2021-01-02 10:06:08

Több gyilkossághoz is köze lehet a Kámfor utcai késelő hajléktalannak

Négy ügyet vont össze a rendőrség a nyáron elfogott férfi esetében.
2021-01-02 11:05:59

Több gyilkossághoz is köze lehet a Kámfor utcai késelő hajléktalannak

Négy ügyet vont össze a rendőrség a nyáron elfogott férfi esetében.
2021-01-02 11:06:00

Isten nevét vették a szájukra a humoristák, lett is belőle botrány

Az ír állami televízió nem győzött bocsánatot kérni, miután a szilveszteri műsoruk egyik poénja miatt felháborodott levelek özönét kapták.
2021-01-04 11:05:59

SolarWinds-botrány: a szálak Közép-Európába vezetnek?

Lengyelországban, Csehországban és Fehéroroszországban folytatódik a nyomozás.
2021-01-04 12:06:09


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   quaestor botrany uj biro targyalja tarsoly csaba ugyet   •   egy bufe elott kinalt kabitoszert az utcan egy kanallal adagolta ki az anyagokat   •   elszabadult a pokol novak katalin videoja alatt mindenki elment szabira aki oltva van   •   leklonozta a baratnojet a mesterseges intelligencia segitsegevel egy ferfi   •   ennel cukibb ma nem lesz voros vari szuletett nyiregyhazan 2   •   ime a hatos lotto nyeroszamai 10   •   ukraine peace deal kyiv rules out ceding land to russia   •   variants have likely replaced original virus in much of canada 2   •   eu csucs a lengyel enyhules hozza el a magyar penzbefagyasztast   •   a jofele kolbaszbol sohasem eleg   •   vannak meg csodak egy forradalmi agyimplantatumnak koszonhetoen ujra tud kommunikalni a teljes benulasban szenvedo apa 2   •   palyara allt a magyar kismuhold az elektroszmogot merik vele   •   kegyelmet kaptak a katalan fuggetlensegi vezetok elhagyhattak a bortont 2   •   dagad a botrany pecsen a polgarmestert mar a sajat egyesulete is kizarna 2   •   visszatert a parlamentbe a kdnp s kepviselo aki ot hetig volt lelegeztetogepen   •   mi lesz igy a 13 milliardos beruhazassal hazi orizetbe zartak a debrecenben gyarat epito semcorp alapitoit kinaban   •   negy haz lakoit kellett kimenekiteni szakolyon   •   concerned klopp expected liverpool to win more games   •   sajat fejlesztesu ic kocsikkal bovul a mav flottaja   •   igy termesztette a kendert az erkelyen egy salgotarjani ferfi foto   •   mikulas csomagokat lopott egy amator tiszananai betoro   •   horvatorszag meg ket hettel meghosszabbitotta a jarvanyugyi intezkedeseket 3   •   ujabb magyar szinhazban tortent sulyos baleset eloadas kozben 2   •   harom evet kapott a hevizi lottozot maszkban kirablo eladosodott munkas   •   borbas marcsi elarulta miert dontotte el kislanykent hogy soha nem lesz kertje   •   eltorolne a jelszavak hasznalatat 2021 ben a microsoft   •   fact check biden makes false claims about covid 19 auto prices and other subjects at cnn town hall   •   a corvin lanc testulet rezsitamogatast kap a kormanytol   •   a sberbank chatgpt je oroszul kommunikal a kinai cenzurara kepes   •   varkonyi andrea bakancslistas vagyat teljesitette meszaros lorinc londonban   •   tizenket evre bortonbe megy malajzia volt miniszterelnoke 3   •   pedofilok tamogatasaval vadoljak az instagramot   •   tiz gyereket nevel a haraszti csalad az oriasi teherbe majdnem belehalt az edesapa   •   nem beszel nyelveket kuzdje le a nyelvi akadalyokat a vasco m3 szovegfordito segitsegevel x   •   these ancient americans mummified parrots no one knows why   •   europai zold vedjegyet kapott a takarek jelzalogbank   •   a ferrari mar tobb hibridet ad el mint normal benzines autot 2   •   hat eve nincs mar kozottunk a legendas iro meghato modon emlekezik occse esterhazy peterre   •   dugo a mount everesten   •   magyar nyelvu misek indultak krakkoban   •   hasznlmotorand91959   •   az europai bizottsag elnoke szerint elfogadhatatlan az ujsagirok lehallgatasa   •   az egyesult kiralysagba mar megerkeztek a vakcinak   •   halloween kills is a strange title for a franchise that just wont die   •   az arenaban unnepel jubileumot hobo   •   a ferto tavi colophazasokkal fizettetnek ki a ledozerolt nyaralojuk bontasi koltseget 2   •   russia has made number of missteps in ukraine invasion us defense chief tells cnn   •   26ezreninfluenzaszer   •   villanysterel   •   igy akarta eltorolni az europai unio a karacsonyt