Májusban több alkalommal is leállás lesz az OTP-nél, mutatjuk, mely szolgáltatások nem lesznek elérhetők

Májusban több alkalommal is leállnak az OTP egyes szolgáltatásai. Az első ezen a mostani hét végén lesz, a másodikra pedig két hét múlva számíthatnak a bank ügyfelei.
2024-05-04 13:06:22

2024-05-04 13:06:05

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:10:03

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:09:20

Magyar Péter pártjának megvan a negyedik polgármesterjelöltje Budapesten

Rákosmentén indítana polgármestert Magyar Péter pártja. Kiderült, hogy Dálnoki Áron május 3-án vette fel az ajánlóíveket. Az induláshoz azonban május 6-án 16 óráig 300 aláírást kell összegyűjtenie.
2024-05-03 15:06:26

2024-05-03 15:05:59

Váratlan fordulat: Magyarország legnagyobb Aldi-üzlete nyílik Budán

Magyarország legnagyobb alapterületű Aldi-üzlete nyílik meg hamarosan a XI. kerületi Kondorosi úton, ott ahol pár hete még egy Reál működött. Az üzletláncnak azért kellett távoznia, mert a területnek új tulajdonosa lett, és felmerült egy újabb lakópark építése, de ezt a kerületi önkormányzat megakadályozta.
2024-05-03 09:06:47

Leszúrtak egy férfit Budapesten

A feltételezett elkövetőt elfogta a rendőrség.
2024-05-01 09:10:07

Leszúrtak egy férfit Budapesten

A feltételezett elkövetőt elfogta a rendőrség.
2024-05-01 09:10:05

Streamingajánló: a sci-fik és a romantikus vígjátékok hónapja lesz a május

Májusban is lesz mit nézniük a streamingplatformokon. Érkezik a Bridgerton régóta várt harmadik évada, Anne Hathaway új romantikus vígjátéka és Jennifer Lopez utópisztikus AI-sci-fije. Ezek mellett jönnek az olyan misztikus tinisorozatok, mint a Maxton Hall vagy a Pretty Little Liars új verziója és az évtized egyik legjobb sci-fi regényének adaptációja is májusban kerül a nézők elé. Most összegyűjtöttük a hónap legérdekesebb megjelenéseit.
2024-04-30 13:06:17

2024-04-30 13:06:00

Megvan a győri kézilabdázók új edzője

Az eddigi edző más szerepkörben folytatja.
2024-04-29 22:08:18

Megvan a nagy alku: bezárják a szénerőműveket a G7-országok a 2030-as évek elejéig

A G7 csoport energiaügyi miniszterei hétfőn előzetes technikai megállapodást kötöttek a széntüzelésű erőműveik 2030-as évek eleji leállításáról, ami fontos lépést jelent a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése felé, miközben mérlegelik a cseppfolyósított földgáz orosz importjának korlátozását is - jelezte Gilberto Pichetto Fratin olasz energiaügyi miniszter és a torinói találkozó elnöke.
2024-04-29 22:07:13

Megvan a Bundesliga első kiesője

A tavaly feljutott csapat máris visszazuhant a másodosztályba.
2024-04-28 23:06:30

Nagyot bukott a Vasas, megvan az első kieső az NB II-ben

A korábbi MLSZ-elnök, Kisteleki István győzelemmel tért vissza a kispadra.
2024-04-28 20:08:05

Megint nagyot bukott a Manchester United, megvan az első kieső

Eldőlt az első kieső sorsa a Premier League-ben.
2024-04-27 19:08:33

Hivatalosan is megvan az Audi Forma-1-es csapatának első versenyzője

A másik versenyzői ülésre több jelöltje is van a 2026-os szezonban kezdő német csapatnak.
2024-04-26 15:08:55

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tobb mint harminc csontja tort jeremy rennernek igy van most a balesetet szenvedo szinesz foto   •   nemetorszagot rendesen elontottek a kanikulat koveto hideg esozesek   •   most eppen a hurrikan tett keresztbe a nasa elatkozott hold programjanak 3   •   leallt a keringese egy borsodi ferfinak az volt a szerencse hogy a szomszedja egy mentodolgozo   •   uk in eye of the storm amid surging new coronavirus cases   •   igazi egyeniseg aki soha nem szallt el a dvsc egyik legnagyobb legendaja dombi tibor 50 eves lett   •   terepre garantaltan nem mereszkednek majd az 512 lovas legujabb land roverrel   •   uj elnok az otp alapkezelo igazgatosaganak elen   •   priest shot with paintball gun in parking lot   •   CallofDuty:ModernWar   •   sanka   •   egy tanyan szulte meg a gyermeket majd a lomok koze rejtette a kicsit a kegyetlen anya szornyu kinok kozott halhatott meg a baba 2   •   ingyenes lehet a parkolas husvetkor de nem mindenhol   •   youtube os fozovideoi buktattak le a rejtozkodo olasz maffiozot   •   kemeny lepes kinatol nyilvanossagra hoztak az internetes platformok algoritmusait   •   a meccs utolso perceben vedett hatalmasat a rangers veteran kapusa video 2   •   chinas property crisis could get even uglier this time a state backed developer is the one raising concerns   •   alo mars a spacex hatalmas starship raketaja harmadik tesztrepulesere indul video   •   ketezer eves romai kori bronztargyakat talaltak mukincstolvajoknal jeruzsalemben   •   free rides beer and savings bonds vaccinators get creative   •   a mok arra keri a politikusokat hogy fejezzek be a hamis illuziok kelteset es a vadaskodast   •   a kuria szerint bun reszegen e rollerezni de a kormany ul a kresz modositason 2   •   analysis after afghanistan biden cant afford any missteps   •   ryanair a kiwi com tol kapott beszallokartyak nem ervenyesek   •   234097 2   •   megijedt a kinai allampart betiltotta a chatgpt t   •   hazugsagvizsgalattal bizonyitana be a szerb elnok hogy nincs koze bunozoi csoportokhoz   •   pro football hall of famer claude humphrey dies at 77   •   mi tortent vele hat foga esett ki a nyerd meg az eleted keszitojenek   •   husz eve indult a magyar facebook ahova hitler sem regisztralhatott   •   neither biden nor putin can afford to lose their ukraine standoff   •   mire szamithatunk pentektol a benzinkutakon 5   •   elovalasztasi himnusz kulka janos a pa do do es peterfy bori is az elni hivlak klipjeben   •   azeri nagydij perez gyozott verstappen defektet kapott a celegyenesben videoval   •   puskas peti nem adta fel elarulta igy ostromolta dallos bogit hosszu honapokig video   •   figyelmeztetest kuldott ki minden ugyfelenek a telekom ezzel probalkoznak most a csalok akik a penzere utaznak   •   fontos jogot adna az osztrakoknak a kancellar de ehhez valaszolniuk kell egy kerdesre   •   megszuletett az elso itelet nemetorszagban a sziriai polgarhaboruban elkovetett buncselekmenyek miatt   •   president biden to propose 6tn spending plan   •   napsutessel ront rank a jovo het   •   malta government responsible for journalists death inquiry finds   •   a heavy defeat and the world could implode have the all blacks picked the wrong coach   •   tom hanks es steven spielberg kivivta az angol falu haragjat 2   •   david davis a sajat hibainkba haltunk bele   •   minel jobban szenvedek annal ertekesebb a gyozelem   •   ive been reliving it for 20 months why ballon dor winner hegerberg shed tears on return   •   mexico warns that selling fake covid 19 vaccines jeopardizes public health   •   eldeformalodott gyumolcsoket es zoldsegeket arulnak a britek a szarazsag miatt   •   eppen most vannak magyarorszagon az omikron hullam legsulyosabb napjai   •   elad151num=150  

srv.38.