Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.
2024-05-07 09:07:11

Itt a friss GDP-adat, már nem stagnál a magyar gazdaság!

2024 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,8%-kal meghaladta az előző negyedévit. Ezzel a stagnálást növekedés váltotta fel, és a várakozások szerint innentől pozitív előjelű GDP-számokat fogunk látni. A szakértők előzetesen 0,5%-os GDP-bővülésre számítottak, a megnövekedett becslési bizonytalanságot figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a KSH jelentése kis mértékű pozitív meglepetést okozott.
2024-04-30 09:08:09

Máris megszólalt az amerikai pénzügyminiszter a gyenge GDP-adatok után

Janet Yellen pénzügyminiszter szerint az amerikai gazdaság első negyedéves növekedését később felülvizsgálhatják, míg az infláció várhatóan a normális szintre mérséklődik - számol be a Reuters.
2024-04-25 20:07:33

"Szüksége lett volna a látogatásomra, de kétszer is elszúrtam" - Aurelio teljesen megváltozott szabadulása óta, a celebet látva Pumped Gabo is kedvet kapott a börtönhöz

A barátja szerint nagyon sokat változott pozitív irányba a börtönben megélt évek után az egykori villalakó, aki immár teljesen józan édesapa, akire a szerelem is újra rátalált.
2024-04-19 08:06:08

2024-04-19 08:05:55

Összeesett és nem tért magához: járókelők mentették meg egy férfi életét egy budapesti villamosmegállóban

Drámai pillanatok játszódtak le egy budapesti villamosmegállóban. Egy 60 év körüli férfi lett rosszul, akihez segítséget kellett kérni, ugyanis minden előzmény nélkül összeesett. A történetnek szerencsére pozitív kimenetele lett.
2024-04-11 16:07:15

2024-04-11 16:06:31

2024-04-11 16:06:10

Bodajknál került bajba egy túrázó, de szerencsére a tűzoltók a segítségére siettek, így a történetnek pozitív vége lett. A sérült egy sziklás terepen esett el, ám az önkéntesek egy pillanatig sem tétlenkedtek.
2024-04-08 16:07:09

2024-04-08 16:06:35

A Tusk-kormány nagy tesztje: önkormányzatokat választanak Lengyelországban

Nagy kérdés, hogy a december óta nehézségek közepette kormányzó koalíció meg tudta-e őrizni támogatottságát. Ha gyengül, az az országos politikára is kihat.
2024-04-07 11:10:02

2024-04-07 11:09:58

Megalakult az új portugál kormány

Megalakult kedden Portugáliában Luís Montenegro miniszterelnök kisebbségi kormánya.
2024-04-02 22:07:55

Varga Mihály: A főpolgármester tavaly június óta nem fizet adót

A pénzügyminiszter részletes elszámolást tett közzé.
2024-03-28 09:12:34

Varga Mihály: A főpolgármester tavaly június óta nem fizet adót

A pénzügyminiszter részletes elszámolást tett közzé.
2024-03-28 09:08:44

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Karanténba vonul a horvát kormányfő

Negatív lett a koronavírustesztje, a felesége viszont megfertőződött.
2020-11-28 22:05:54

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Majka: Még mindig pozitív a Covid-tesztem

A rapper a kórházból jelentkezett be és beszélt az állapotáról.
2020-11-19 20:06:06

Kivételes nap, ha nincs pozitív teszt a hajléktalanszállón, de jellemzően a dolgozók a fertőzöttek

Az utcán élő embereket még nem hajtja tömegével a szállókra az éjszakai kijárási korlátozás: van, aki az erdőbe, más titkos rejtekhelyre bújik éjszaka. A koronavírus-fertőzés a többségüket úgy tűnik, elkerüli, és ugyan ahol rendszeresen tesztelnek, ott szinte minden nap van pozitív eset, ám inkább a velük foglalkozó dolgozók körében találnak több fertőz&ou...
2020-11-21 06:07:41

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:26

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:28

A telefon, ami akkor sem jön zavarba, ha 180 centiről acélra ejtjük

Minden korábbinál fejlettebb hőkamerával és szinte minden kínzást elviselő készülékházzal rendelkezik a Caterpillar új okostelefonja. Olcsóbb lett az elődjénél, cserébe néhány funkcióval kevesebb található benne.
2020-11-21 18:06:57

2020-11-21 18:06:58

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Gitárra cserélte a labdát: rocksztár lett Cristiano Ronaldo - videó

Fekete mellényben és sapkában állt a színpadra a Juventus világklasszisa.
2020-11-22 07:09:53

Hogyan lett a politikusok kedvence a globális felmelegedés?

Harminc éve mondta el leköszönő beszédét Margaret Thatcher, aki egy korszakot zárt le, a klímaváltozás ügyét útjára engedve.
2020-11-22 15:06:08

Beckham legendás bénázását másolta a portugál csatár - videó

A londoni csapat a legutóbbi három tizenegyesét kihagyta a Premier League-ben.
2020-11-22 16:06:05

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Az izoláció lett az év szava Ausztráliában

Szoros versenyben győzte le a buborékot meg a Covid-normálist.
2020-11-23 08:06:05

A tömeges gyorstesztelés véget vethet a járványnak?

Amerikai kutatók matematikai modelljében hat hét alatt vége lett a koronavírusnak.
2020-11-23 08:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pozitiv lett a portugal penzugyminiszter tesztje 2   •   koltsegvetesenek tobb mint felet fogja vedelemre kolteni ukrajna 2024 ben   •   szurkoli   •   gyurcsanyek bizalmasanak vallalkozasa is az amnesty vezer testvetenek cegtemetojeben vegezte   •   gazaban ragadt baratjanak gyujt steiner kristof szeretne biztonsagban tudni a csaladot   •   armin laschet elected as leader of merkels cdu party in germany   •   ugy megutotte ismeroset egy ferfi esztergomban hogy eletveszelyesen megserult   •   molnar dani emlekere vertuk a blattot korda gyorgynel 2   •   be tudja fejezni ezeket a locsoloverseket itt a husveti fejtoro 3   •   magyar peter bocsanatot kert kolleganktol dezso andrastol 2   •   ismet nagyvasznon a semmelweis film amit 83 eve mutattak be   •   mutatjuk milyen ido varhato az elso aprilisi hetvegen   •   myanmar coup the battle tactics used in crackdowns on protests   •   teheran evtizedek ota nem latott ekkora nepunnepelyt igy reagaltak az iraniak arra hogy orszaguk megtamadta izraelt ime a dobbenetes fotok 2   •   megszolalt az elemzo az elovalasztasi jeloltek elso vitajarol jakab indulati politizalast folytatott karacsony visszafogott volt   •   megdobbento hir elore tudhattak az oroszok a terrortamadasrol   •   trump offers a dark vision voters have already rejected   •   salma hayek nem szegyelli magat szexi bikinis fotoi miatt   •   BandogWHERE9309=9309   •   a canterburyi ersek is reagalt a katalin hercegnerol terjedo pletykakra   •   diszitsuk fel otthonunkat az advent kezdetere 3   •   gusztustalan huzas volt szabo simon csalodott a sarga csapatban akik elvittek eloluk minden etelt   •   11 ev fegyhazat kapott a gyongyosi apolono aki morfinos inzulinnal akarta megolni az anyjat   •   mikkel hansen ez a nyar a tokeletes lesz arra hogy befejezzem jatekoskarrierem   •   itt vannak szoboszlai dominik szenzacios goljai video 2   •   tobb gazt termelnek ki a romanok a fekete tengerbol   •   jo lesz az ugy gondolta a bolgar sofor az m0 son   •   embercsempeszeket fogtak a jozsefvarosi rendorok 2   •   jovo heten indul az ujabb nemzeti konzultacio   •   a hutlenseg nem a szexrol szol   •   ukrajnaban szigoritott karantent rendeltek el 2   •   szuletesnapi galaesttel unneplik bodrogi gyulat a nemzeti szinhazban 2   •   sokkolo adossagvalsag bukhat ki az usa ban   •   az ev amikor megkoronaztak karoly kiralyt a kozel keleten pedig haboru tort ki 2023 ra emlekezunk jatsszon velunk   •   a kocsonyakeszites legjobb modja egy nagymama szerint   •   a pecsiek megszavaztak turakozpont epulhet a misina tetore 2   •   capitol police officer who died after riot lies in honor   •   ferret becomes first north american endangered species to be cloned   •   drama a futballpalyan meccs kozben esett ossze a focista   •   valentin nap sejtjuk mire vagyik a parja   •   aki kimarad az nagyon lemarad igy lehet sikeres a cege 2021 ben 2   •   az igenylok 01 szazaleka kapta a 300 milliardos turisztikai tamogatas felet   •   hollokoi hagyomanyok avagy a husvet mint vilagorokseg galeria   •   az orok fiatal eva mendes egyszerre gyuloli es szereti ezt az idoszakot   •   odaert a marsra a perseverance ismet tortenelmet irt a nasa 2   •   ezt kell tudni az mcs lol eszaki regio csoportkoreinek kovetkezo fordulojarol   •   jo hirt kaptak a napelemesek 2   •   rengeteg migranst fogtak el a rendorok szombat hajnalban   •   szexi feszulos bodyban mutatta meg hosszu combjait a joban rosszban szinesznoje kepek   •   dmx halala utan a letoltesi listak elere ugrottak a rapper dalai 2