Horror Ajkán: emberi csontokat találtak egy tóban

A Veszprém vármegyében lévő település tavában emberi csontokra leltek, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
2024-05-06 11:08:14

Horror Ajkán: emberi csontokat találtak egy tóban

A Veszprém vármegyében lévő település tavában emberi csontokra leltek, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
2024-05-06 11:07:52

Horror Ajkán: emberi csontokat találtak egy tóban

A Veszprém vármegyében lévő település tavában emberi csontokra leltek, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
2024-05-06 11:07:39

Mészáros Krisztofer bronzérmével indult a torna Eb

Az olimpiai kvótás Mészáros Krisztofer bronzérmet nyert talajon a férfi tornászok Riminiben zajló Európa-bajnokságának pénteki versenynapján. A Győri AC sportolója 14,333 ponttal a negyedik helyen jutott a fináléba, amelyben elsőként mutatta be gyakorlatát és 14,600 pontot kapott. Mészáros legutóbb, a két évvel ezelőtti Eb-n ezüstérmes lett talajon, 2020-ban pedig tagja volt a csapatversenyben bronzérmet nyert válogatottnak, azaz harmadszor állhat dobogóra Európa-bajnokságon. Az olimpiai és világbajnok izraeli Artem Dolgopyat nem tudta megvédeni Európa-bajnoki címét talajon, mert a brit Luke W...
2024-04-26 19:07:31

Rossz napja volt a munkában, ezért síremlékeket zúzott össze

Eljárás indult egy nyírmihálydi férfi ellen.
2024-04-26 13:10:30

Rossz napja volt a munkában, ezért síremlékeket zúzott össze

Eljárás indult egy nyírmihálydi férfi ellen.
2024-04-26 13:07:46

Felborult a három jó barát kenuja a Duna fattyúágán, egyikük vízbe fúlt

Kellemes időtöltésnek indult, de tragikus véget ért a kenuzás, amikor egy férfi rosszkor akart irányt váltani.
2024-04-24 11:06:40

Felborult a három jó barát kenuja a Duna fattyúágán, egyikük vízbe fúlt

Kellemes időtöltésnek indult, de tragikus véget ért a kenuzás, amikor egy férfi rosszkor akart irányt váltani.
2024-04-24 11:06:19

Felborult a három jó barát kenuja a Duna fattyúágán, egyikük vízbe fúlt

Kellemes időtöltésnek indult, de tragikus véget ért a kenuzás, amikor egy férfi rosszkor akart irányt váltani.
2024-04-24 11:06:07

Száz nyugtatóval indult autózni egy férfi, miután összeveszett a nejével

Rossz vége lett, mert összetört két autót és kidöntött két jelzőtáblát.
2024-04-22 12:16:15

Száz nyugtatóval indult autózni egy férfi, miután összeveszett a nejével

Rossz vége lett, mert összetört két autót és kidöntött két jelzőtáblát.
2024-04-22 12:14:41

Társkereső indult a méheknek Bécsben

Kertészek és borászok jelentkezését várják virágokkal.
2024-04-19 16:09:04

Sátorvassal ütötte terhes élettársát egy férfi a Balatonon

Strandolásnak indult, vita lett a vége.
2024-04-19 14:08:24

Meghalt egy idős férfi, miután kigyulladt egy ház a XV. kerületben

A katasztrófavédelem szóvivő-helyettese szerint nem zárható ki, hogy a tüzet egy fűtőberendezés okozta, de a pontos keletkezési körülmények feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárás indult.
2024-04-17 21:09:22

2024-04-17 21:08:38

Ismét gázolt a vonat: ezúttal Ajkánál történt szörnyű baleset

Csütörtök este elgázolt egy embert egy személyvonat Ajkán, a Váralja utcánál.
2024-04-11 22:06:50

Ismét gázolt a vonat: ezúttal Ajkánál történt szörnyű baleset

Csütörtök este elgázolt egy embert egy személyvonat Ajkán, a Váralja utcánál.
2024-04-11 22:06:20

Ismét gázolt a vonat: ezúttal Ajkánál történt szörnyű baleset

Csütörtök este elgázolt egy embert egy személyvonat Ajkán, a Váralja utcánál.
2024-04-11 22:06:06

Hatalmas érdeklődéssel indult a 11. MITEM

Az idei a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.
2024-04-09 18:10:57

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki csalással indult a 2022-es választásokon Budapesten

Hamis ajánlásokat használt fel.
2024-04-08 20:12:58

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Huszonhárom éve nem volt ilyen a Forma?1-ben

1997 óta nem indult pole pozícióból kanadai versenyző. Lance Stroll most megcsinálta.
2020-11-15 20:15:39

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Müller: Gyógyszerfelvásárlási hullám indult az országban

Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma, ezzel együtt az egészségügy leterheltsége is nő. Az Emmi államtitkára szerint az iskolák nem képeznek gócpontokat, és készülnek a hetenkénti tesztelésre.
2020-11-16 13:10:17

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   pisztolynak alcazott fadarabbal indult rabolni egy ferfi ajkan   •   kormanyparti gyozelem szuletett harom lengyel nagyvarosban   •   wilton gregory pope appoints first african american cardinal   •   csak a menetdijakon 255 milliard forintot bukott a bkk tavaly a koronavirus miatt   •   ejjeli lepkeszes es deneverhang vadaszat is lesz a vacratoti botanikus kertben   •   a sanofi besegit a johnson and johnson vakcinajanak gyartasaba 3   •   hunyadi matyas esetleges ujratemeteserol beszelt kasler miklos   •   pm brexit turbocharge and uks own coronavirus vaccine have set the stage for a bounceback   •   elakadt a hoban a madridi csapat a focistaknak kellett betolniuk egy autot video   •   ezentul panirozza igy a karfiolt nem fogja megbanni   •   amerikai szankciokat kaphatnak a nyakukba a kinai bankok ha tovabb tamogatjak az oroszokat   •   europa egy reszen mar bekoszontott a tel erdelyben 20 centi friss ho hullott de nemetorszagban is szakad foto 3   •   az oroszok dronokkal tamadtak odesszat   •   a korabbinal negyszer nagyobb aranyban talaltak koronavirusos beteget a budapesti tesztelesen 2   •   fragile recovery seen in global labour market after huge 2020 losses ilo   •   europaban hasznalhatnak eloszor kvantum internetet   •   elon musknak ez az ingyen valojaban 1 milliardert kapcsoltak ra ukrajnat a starlink netre   •   kimondtak a tudosok az omikronnal is fertozobb varians soporhet vegig a vilagon   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 410   •   lezuhant egy sziklarol es meghalt a gazprom egyik igazgatoja 3   •   Anya!   •   szivinfarktust kapott egy ferfi a villamoson egy rendorno mentette meg az eletet   •   biden plans swift moves to protect and advance lgbtq rights   •   gop objects to biden nominees a sign of whats to come   •   online sportfogadas itt az uj vilag kokemeny szereplok lephetnek be a magyar piacra januartol   •   itt egy felmeres ami megmutatja mivel kell kampanyolni az ep valasztason a sikerhez a magyaroknal iden tobben is szavaznanak mint legutobb   •   ezer liter hamis mososzert foglalt le a nav   •   evente tobb mint 100 millio forintot vesz el a momentumos polgarmester a terezvarosiaktol   •   sokan nem tudjak de vannak nyugdijasok akik kulon emelest kaphatnak ez kell hozza   •   olaszorszagban atlepte a 76 ezret a koronavirus halottainak a szama   •   ezt a harom autopalyaszakaszt adjak at iden   •   marabu feknyuz ki morgolodik az orosz vakcina miatt 2   •   szarvascsordak leptek el az utakat kiderult mi az oka 3   •   megvan ki lehet marki zay fideszes kihivoja hodmezovasarhelyen   •   vaddisznok tartjak rettegesben egy videki nagyvaros lakosait   •   puzser robert kokemenyen nekiment dopemannak rappelve osztotta ki lacika egy nemzedek kudarca vagy 2   •   hoppa kiderult hogy a hazassag elso latasra szakertoje szoros kapcsolatot apolt varkonyi andreaval   •   nem jutna eszembe kina mondta presser gabor az egyik versenyzo kina ihlette etelere a konyhafonokben   •   itt vannak a sokkolo kepek a ferihegyi repuloterre vezeto uton tortent halalos balesetrol az autok a felismerhetetlensegi g osszeroncsolodtak   •   szep csendben bejelentettek az elso honor 200 sorozatu okostelefont sot mar elorendelheto   •   nem hagyta szo nelkul szoboszlai dominik fricskajat lang adam   •   lagarde megszolalt az ekb kamatdontese utan lesz meg kamatemeles   •   sose lepett meg olyat nagy fintechceg mint most a paypal   •   france summons captain of seized british fishing boat to court as uk warns two can play that game   •   hogyan hat a gyermekek szellemi fejlodesere a meseolvasas   •   gaspar laci el sem olvasta 2003 ban a megasztaros szerzodeset kerdes nelkul alairta   •   top iranian nuclear scientist assassinated government says   •   olyan jol sikerult az illegalis tomegbuli franciaorszagban hogy az egyik foszervezojet mar vad ala is helyeztek   •   a fiatal olasz legyozte djokovicsot majd siman kikapott a kovetkezo forduloban   •   inco