Udvaros Dorottya szerződése: a színésznő és a Nemzeti Színház is mást mond

Egyre bonyolódik Udvaros Dorottya távozásának ügye. A színésznő pénteken, a Magyar Hangban megjelent interjúban erősítette meg lapunk korábbi értesülését, hogy Vidnyánszky Attila 22 év után nem hosszabbította meg a szerződését, így az utolsó évadát tölti a teátrumban.
2024-05-05 20:06:18

2024-05-05 20:06:01

Valter Attila remekül kezdett, ecuadori győzelem a Giro d'Italia nyitószakaszán

Három versenyző vívott nagy csatát a szakaszgyőzelemért.
2024-05-04 19:07:39

Megszólalt Vidnyánszky Attila az Udvaros Dorottya körül kialakult botrány kapcsán. A Nemzeti Színház igazgatója állítja, hogy nem rúgta ki Udvaros Dorottyát, csak szerződésmódosítást ajánlott neki.
2024-05-04 18:05:55

2024-05-04 18:05:51

Egyetlen út maradt, ami az elitbe vezet a magyar hokiválogatott számára

Az már biztos, hogy a mieink számára nem lesz tét nélküli a szlovénok elleni esti vb-meccs.
2024-05-04 16:08:55

Vidnyánszky Attila: Tényszerűen nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond

Az Origónak nyilatkozott a Nemzeti Színház vezérigazgatója a színésznő távozása után.
2024-05-04 14:08:48

Udvaros Dorottya tagadja a Nemzeti Színház állítását: Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését

Udvaros Dorottya gyorsan reagált a Nemzeti Színház állítására, és továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését, vagyis távozik a teátrumtól.
2024-05-03 17:06:41

2024-05-03 17:06:04

Ugyanolyan magasak Valter Attila ambíciói, aki negyedszer áll rajthoz a Giro d'Italián

Ezúttal nem az összetett győzelmet célozzák meg csapatával.
2024-05-03 10:09:39

Ugyanolyan magasak Valter Attila ambíciói, aki negyedszer áll rajthoz a Giro d'Italián

Ezúttal nem az összetett győzelmet célozzák meg csapatával.
2024-05-03 10:07:08

Udvaros Dorottya valóban távozik a Nemzeti Színházból. Elképesztő indokkal küldte el őt Vidnyánszky Attila.
2024-05-03 08:06:31

Udvaros Dorottya valóban távozik a Nemzeti Színházból. Elképesztő indokkal küldte el őt Vidnyánszky Attila.
2024-05-03 08:06:08

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek. A zenekar a különleges elismerést jubileumi turnéjuk budapesti koncertjén kapta meg. A frontember, Pataky Attila elárulta, jól esett a díj, de az is fontos, hogy megdolgoztak érte.
2024-05-02 22:06:11

2024-05-02 22:05:56

Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát

Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.
2024-05-02 12:11:39

Hétmilliárd forint nagy részét ellopták, Lázár János börtönbe követeli a felelősöket

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke szerint most értek el arra a pontra, hogy felszámolták az adósságokat.
2024-05-02 12:11:32

Drámai hírt kapott Marco Rossi, súlyosan megsérült a magyar válogatott focista

Szinte biztosan lemarad a nyári Európa-bajnokságról.
2024-05-02 12:10:35

Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát

Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.
2024-05-02 12:07:33

Hétmilliárd forint nagy részét ellopták, Lázár János börtönbe követeli a felelősöket

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke szerint most értek el arra a pontra, hogy felszámolták az adósságokat.
2024-05-02 12:07:31

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:12

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Horváth Éva hazazavarta a Viszkist

Ambrus Attila búcsúzott igen csalódottan.
2020-11-30 22:05:53

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:39

A Bayern München is érdeklődik Szoboszlaiért

Az Izland elleni meccs hősét nagyon kapósnak tartja Lothar Matthäus.
2020-11-17 15:05:40

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Elmagyarázzuk, hol tart az most Orbán?EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet v&aacut...
2020-11-19 06:05:42

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Élre állt a Chelsea a Premier League-ben

Sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg Frank Lampard csapata az angol élvonalban.
2020-11-21 15:07:52

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tizezer javaslat alapjan valasztottak ki a budapesti vombatkolyok nevet   •   durva mit muvelt egy figyelmetlen sofor a luxus mercivel az m7 esen foto 3   •   dragulas jon a benzinkutakon   •   nappali fikuszokkal kavezoasztallal es cnc gepekkel igy lep ki a vilagpiacra egy bekescsabai ceg   •   etrend kiegeszito forgalmazasat tiltotta meg a nebih   •   raketatamadas ert egy afganisztani repuloteret   •   remek hir pentektol csokkennek az uzemanyagarak   •   es akkor orban viktor egy korso sorrel unnepelheti a felcsut ezustermet 2   •   80 as korlatozasnal 220 kilometer per oraval dongetett az audis az alagutban   •   jimmy carter the story behind the premier leagues first british asian player   •   vajda mihaly ova intett attol hogy humortalanul gondolkodjunk a vilagrol   •   ferran torres could man city forward be replacement for sergio aguero up front   •   kerti fahazalapozas betonalap 36   •   a magyar valogatott kleinheisler goljaval ezustermes lett a gorog klubcsapata   •   eltunt az ugandai olimpiai csapat egyik tagja japanban   •   mint egy filmben ilyen lesz urhajosnak lenni az orion urhajo fedelzeten video 2   •   she used hidden cameras to help students cheat exams now shes wanted by interpol   •   brutalisan hatekony az uj ukran csodafegyver putyin elsopro tamadasra keszul haborus hireink szerdan   •   eric claptonnak elege van a vakcinakbol es a korlatozasokbol irt is rola egy dalt   •   honapokon at molesztalta baratja kilenc eves kisfiat egy tatai ferfi a gyermek maradandoan serult 2   •   elhagyhatja milanot az inter es a milan   •   az unnepi szezonban segithetnek a google terkep uj funkcioi   •   hungarys orban extends dominance through university reform 3   •   egymillio dollaros hirdetesben vagnak oda trumpnak a republikanusok   •   tizmilliokba kerulhet az ujpesti cimercsere   •   igy bucsuznak a sztarok a rolling stones dobosatol   •   israel demolishes alleged palestinian attackers home in volatile occupied west bank   •   teen equestrian competes at nationals   •   egy olimpiai bajnokot lott maganak a magyar ijasz 2   •   atoltottsag magyarorszag az unio tetejen   •   megszolalt a blikknek a szlovakiaban kommandosok altal lerohant rapper remalmok gyotortek a rajtautes miatt probaltak megtorni a bortonben ezt ep esszel alig lehet kibirni 2   •   majus 1 tol atalakul a vedettsegi   •   es akkor konteneres kazanokkal futunk be brusszelnek   •   takaritocegre csapott le a nav mar maguk sem tudtak kovetni sajat trukkjeiket 2   •   450 milliardos hitelbol epitene kinai gigaegyetemet a magyar allam   •   a tour de france gyoztes kerekparos megkapta a koronavirus elleni oltast   •   the entire capital city of canadas northwest territories has been ordered to evacuate as hundreds of wildfires scorch the region officials say   •   hallgassa meg mit muvelt a himnusszal fekete pako videon a produkcio 2   •   polish law on property stolen by nazis angers israel   •   drama a teli olimpian a karanten miatt durvan alulteljesitett a nemet mukorcsolyazo paros videon a konnyfakaszto pillanat   •   gulacsi peter bejegyzese a kulfoldi sajtoban is tema   •   drognagyhatalom volt magyarorszag a szocializmus eveiben dobbenetes dolgokra derult feny   •   csak most derult ki a mediterran etrend egy eszveszejtoen jo hatasa   •   euro 2020 wembley to be given extra last 16 tie which could involve england   •   okollel tamadt a mentosre a megvadult ferfi akar eveket is kaphat erte   •   121 fontos dolog amit a rakos betegsegek kialakulasa ellen meg kell tennunk   •   nagy kuzdo volt sportolokent majd az eletben is monspart saroltara emlekeztek a nemzet sportoloi   •   schafer andras nyerte a magyar aranylabdat 5   •   (SELECT8432FROMPG_SL   •   valaszt adtak arra a kerdesre hogy ki nyerte el 35 evre az autopalya koncessziot  

srv.38.