A magyar Hippokratész, aki szinte teljesen vakon dolgozott a szótárán

Háromszázhetvenöt éve, 1649. május 10-én született Désen (ma Dej, Románia) Pápai Páriz Ferenc
2024-05-10 11:09:57

Rangos díjat kapott a BMW és KFC globális hűségprogramját fejlesztő magyar cég

Az évente megrendezett International Loyalty Awards  a vásárlói hűség iparágán belüli kiválóságokat és innovációkat díjazza, kiemelve azon egyéneket, vállalatokat és szervezeteket, akik vezető szerepet töltenek be a szektor jövőjének alakításában. Most először nyert magyar szakember díjat ezen a megmérettetésen: Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója.
2024-05-10 11:07:14

Hanus Václav kutató kapta az Optica Foundation Couillaud-díját

az alapítvány az elismerés odaítélésével támogatja Hanus Václav femtoszekundumos lézerek kutatásával és kereskedelmi alkalmazásával kapcsolatos projekttervét.
2024-05-09 13:09:12

Helyettes államtitkárt csinált Orbán a NAV volt vezéréből

Marsi Márta Erzsébet a Belügyminisztériumban lépett előre.
2024-05-08 09:12:15

Helyettes államtitkárt csinált Orbán a NAV volt vezéréből

Marsi Márta Erzsébet a Belügyminisztériumban lépett előre.
2024-05-08 09:11:38

Nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

A BigSEE Awardson vitte el a pálmát.
2024-05-06 13:09:40

Nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

A BigSEE Awardson vitte el a pálmát.
2024-05-06 13:07:14

WC-ben felejtette az Oscar-díját Audrey Hepburn, aki ma lenne 95 éves

Minden idők egyik legikonikusabb filmszínésze volt Audrey Hepburn. A kasszasikerfilmek mellett a divatban is belopta magát a rajongók szívébe. Születése 95. évfordulója kapcsán olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze róla, amelyeket kevesen tudnak.
2024-05-04 14:06:05

WC-ben felejtette az Oscar-díját Audrey Hepburn, aki ma lenne 95 éves

Minden idők egyik legikonikusabb filmszínésze volt Audrey Hepburn. A kasszasikerfilmek mellett a divatban is belopta magát a rajongók szívébe. Születése 95. évfordulója kapcsán olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze róla, amelyeket kevesen tudnak.
2024-05-04 14:05:53

Különleges, ingyenes kulturális fesztivál családoknak: újra jön a HangFeszt

A hagyomány, család, kultúra hármasára épül a rendezvény, ezen belül a szervezők legfontosabb célja a magyar kultúra megőrzése és a tudás átadása a zene főszereplésével.
2024-05-03 07:08:40

Meryl Streep Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Cannes-ban

2024-05-02 17:08:26

A pályán összeesett focista gólpasszal tért vissza

A meccs hőse azonban a Roma mellőzött sztárja volt, aki egy év után lőtt újra gólt.
2024-04-28 22:08:00

Nicole Kidman nem is számíthatott rá, hogy megkapja ezt a díjat

Közel száz filmben és sorozatban láthattuk.
2024-04-28 11:10:02

Ótvar Pestis lett a felfedezett, a Carson Coma lemeze és a Pogány Induló dala is nyert Fonogram-díjat

Kiosztották szombaton a Fonogram-díjakat. A díjazottak között mások mellett ott van a Zaporozsec, a Carson Coma, a Pogány Induló, Saya Noé, a Thy Catafalque és a Góbé is. Ótvar Pestis lett az év felfedezettje, Rúzsa Magdi pedig a közönségdíjas.
2024-04-27 18:09:24

A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést

Az udineiek viszont egyre nagyobb bajban vannak.
2024-04-26 10:10:29

A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést

Az udineiek viszont egyre nagyobb bajban vannak.
2024-04-26 10:07:20

Április 24-én kilencvenéves Shirley MacLaine amerikai színésznő, azon kevesek egyike, akit az Oscar-díj mellett Golden Globe-, BAFTA- és Emmy-díjjal is kitüntettek, s az egyetlen színésznő, aki két alkalommal is átvehette az Ezüst Medve-díjat.
2024-04-24 13:11:33

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-23 22:18:51

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-23 22:19:13

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-23 22:19:26

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-23 22:19:44

Maradona csapata kiütéses győzelmet aratott

A Napoli méltó módon tisztelgett minden idők egyik legjobb focistája előtt.
2020-11-29 22:07:39

Demeter Szilárd: Imígyen szóla Soroaster

Nietzsche apropóján.
2020-11-23 22:06:03

Meghalt Jutta Lampe

A világhírű német színésznő 82 éves volt.
2020-12-03 22:05:57

Végre megénekelték Paolo Coelho bölcsességeit ? itt az új Audioshake-klip

„Paolo a hős, Coelho a király, a hűtőmágnes szószamuráj” – énekli Bella Levente.
2020-11-16 11:09:14

Visszatért az AC/DC, mert 2020-ban bármi megtörténhet

A maga egyszerűségében is különös és különleges zenekar a reménytelen helyzetekben és a nagy újrakezdésekben is mindig erős volt. Naná, hogy 2020-ban jelentkeznek egy új lemezzel. Meghallgattuk a Power Up című albumot.
2020-11-16 16:07:21

Újra visszavonul a színészettől Michael J. Fox

Immár másodszor hagy fel a színészettel, de nem mondta ki, hogy végleg.
2020-11-16 20:09:03

Trollkodás vagy álhírek? Online kurzus segít a gyerekeknek, hogy felismerjék

Tudatosabb tartalomfogyasztóvá tenné a diákokat egy alapítvány.
2020-11-17 15:05:40

A dal a miénk ? LGT-feldolgozáslemezt ad ki a Csík

Az albumon közreműködik Presser Gábor és Karácsony János is.
2020-11-17 16:06:54

?Kádár, ahogy sok más kommunista, módosult tudatállapotban élt?

Miért drámába való Kádár János alakja, miért könnyebb a mai diktátoroknak, hogyan lehet egy szent cél érdekében gyilkolni, miért gyengék a mai „felvilágosulatlan monarchiák”? – erről beszél új drámakötete apropóján Spiró György a HVG legfrisebb számában.
2020-11-18 14:07:37

A kormány újabb ellenzéki város színházában nyomta át az akaratát

Zárt ajtós ülésen döntött az ellenzéki többségű pécsi önkormányzat a színház igazgatói pályázatáról, miután a kormány közölte: ha nem azt választják meg, akit a minisztérium támogat, az félmilliárd forintjába fog fájni a városnak.
2020-11-18 14:07:37

Szörényi Bródyról: ?Szégyent hozott magára és közös életművünk jó részére, beleértve az István, a királyt?

Nagyon felháborította korábbi szerzőtársára Szörényi Leventét, ezúttal a színművészetisek melletti kiállása miatt. A zenész az SZFE-ügyet a taxisblokádhoz hasonlítja.
2020-11-19 09:08:17

Mátraballai tanítók nyerték az idei Varga Gábor-díjat

Idén olyan pedagógusokat díjaztak, akik a tavaszi iskolabezárás időszakában különösen odafigyeltek a családok helyzetére és velük együttműködve alakították a kényszerű otthoni oktatás feltételeit.
2020-11-20 08:06:13

Alkoholista anya és fia életéről szól az idei Booker-díjas regénye

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart.
2020-11-20 10:05:46

SZFE: Kineveztek egy új intézetvezetőt, a tanároknak nem szóltak róla

Sára Sándor és Moór Marianna fia, Sára Balázs kinevezéséről a Film- és Médiaintézet élére az egyetem oktatói csak egy nekik küldött levél aláírásából értesültek.
2020-11-20 13:07:21

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Eperjes Károly is elkapta a koronavírust

A színész a hvg.hu-nak azt mondta: már kifelé van a fertőzésből.
2020-11-20 17:09:15

Átadták a 17. Verzió Filmfesztivál díjait, mutatjuk a nyertes dokumentumfilmeket

Az online filmfesztivál vasárnap estig tart, addig minden film elérhető még, a díjnyertes alkotásokat is megtekinthetik az érdeklődők. A fesztiválnak idén több, mint húszezer virtuális nézője volt, ami minden eddigi Verzió fesztivált és a szervezők várakozásait is felülmúlta.
2020-11-20 20:08:27

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

?Nem tudom a neved? ? Hat Omega-sláger, amit Mihály Tamásnak köszönhetünk

A szombaton 73 évesen elhunyt Mihály Tamás nem csak basszusgitárosa volt az Omegának, hanem az egyik legtermékenyebb zeneszerzője is. Mutatunk hat dalt, amiről sokan nem is tudják, hogy Mihály-szerzemény.
2020-11-21 17:10:56

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Kálmán Péter operaestjét!

Az olasz vígopera mestereinek darabjaiból válogat, de művészetének sötét oldalát is megmutatja.
2020-11-21 19:08:57

Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.
2020-11-21 19:09:01

Kossuth-díjat adnának Majkának, mert ?elvégezte, amit Müller Cecília hivatalának kellene?

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint a rapper a videóblogjában jobb tájékoztatást ad, mint az operatív törzs.
2020-11-22 07:09:55

Így búcsúzott Presser Gábor az Omega basszusgitárosától - videó

Mihály Tamás elképesztő jó zenész volt, de jobban szeretett hátul állni - írta.
2020-11-22 10:12:17

Lantos Gabriella Kossuth-díjat adna Majkának

A koronavírusos Majka a kórházból oszt edukáló videókat.
2020-11-22 10:12:21

Lantos Gabriella Kossuth-díjat adna Majkának

A koronavírusos Majka a kórházból oszt edukáló videókat.
2020-11-22 10:12:22

Leslie Mandoki Benkő Lászlóról: Csodálatos zenészt veszített el a világ

Az élet kihívásai dacára mindig meg tudta őrizni mosolygós, szeretetteli, segítőkész természetét - mondta a világhírű zenész.
2020-11-22 11:07:48

Schobert Norbert ismét rendőrnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa meg Bagi Iván szórakoztató podcastműsorát az Origón.
2020-11-22 13:06:07

Győzelmével élre állt a Serie A-ban a Sassuolo

Az Inter kétgólos hátrányból fordított, simán nyert a Roma.
2020-11-22 16:06:09

Bombagólok a Serie A-ban, kétgólos hátrányból fordított az Inter - videó

Továbbra is szárnyal a Sassuolo, élete formájában az Arsenaltól elküldött középpályás.
2020-11-22 17:06:06

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Rőser Orsolya Hajnalka és Kovács István operaestjét!

Nem csak operákban, de oratóriumokban is gyakran hallhatók. Az Opera szólistái nem először állnak együtt színpadra.
2020-11-22 19:06:05

Rákosi Mátyás feleségével járt egy osztályba, gyűlölte a kommunistákat, és ezért a diktatúra megbüntette

Székely László, a Nemzet Művésze, aki csodálatos magyarországi munkái mellett Pavarottiék Los Angeles-i koncertjének díszletét is tervezte, azt mondja: Az tart életben, hogy még dolgozhatok.
2020-11-22 20:06:01

Az internetezők rájöttek, hogy A Korona ausztrál jeleneteit nem Ausztráliában forgatták

A negyedik évad hatodik része dolgozza fel Károly és Diana ausztráliai turnéját. De az alkotók egy kis filmes varázslással éltek.
2020-11-23 07:06:14

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

A kormány válasza George Clooney interjújára: Soros

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Most épp George Clooneyt.
2020-11-23 10:06:47

Taylor Swift eltűnt, de elmagyarázta, hogy miért

Az énekesnő a saját rekordját döntötte meg a vasárnap esti American Music Awards (AMA) díjátadóján.
2020-11-23 10:06:48

A maszkot hanyagul viselő Kasza Tibit regulázta meg Győrfy Pál Bagi Iván műsorában

Kövesse a Darázsfészek Újratöltve podcastműsor adásait az Origón.
2020-11-23 11:06:03

Énekkel köszönti a Nemzeti társulata a születésnapos Törőcsik Marit

"Isten éltessen, Mari!" - üzenték a színésznőnek a kollégái.
2020-11-23 11:06:08

Hajdú Péter helyett Vujity Trvtko vezeti az Összezárva című műsort Bagi Iván podcastjében

Hallgassa a Darázsfészek Újratöltve adásait az Origón.
2020-11-23 15:06:07

Elárverezik a lemezt, amelyet gyilkosának dedikált John Lennon

120 millió forintról indult hétfőn a licit.
2020-11-23 15:06:08

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot a 93. Oscar-versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.
2020-11-23 15:06:22

Olasz világsztárral folytatódik a Müpa Home műsora

A Müpa továbbfejlesztette közvetítéssorozatát.
2020-11-23 17:05:54

Csuja Imre Torrente szerepében trükkös pincérnek állt Bagi Iván műsorában

Hallgassa a Darázsfészek Újratöltve adásait az Origón.
2020-11-23 18:06:02

Roma színészek jöhetnek a nappalinkba a karantén idején

A pandémiát dolgozza fel a Roma Színházi Fesztivál online megnézhető előadása.
2020-11-23 19:05:58

Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Nem tudtak egyetlen szót megnevezni 2020 legjellemzőbb szavaként az angol nyelv legfontosabb szótáraként emlegetett Oxfordi Angol Szótár összeállítói.
2020-11-23 21:07:41


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   gyermekeiketoleloany   •   teheran kozolte hogy szombaton tajekoztattak a feher hazat az izrael elleni tamadasrol 2   •   dollarbilliokat jelent es a zsebunkben is elfer 5   •   kesz van magyar peter terve igy akarja megakadalyozni hogy megmaradjon a fidesz egyeduralma 2   •   mar tobb mint 800 ezren lattak varga judit interjujat amiben kitalalt a magyar peterrel valo hazassagarol 2   •   uzemanyagar emelkedes nagy marton bekerette a mol vezetoit a brutalis dragulas miatt 2   •   the world saw this photo after his death but to floyds girlfriend it was his dad selfie   •   nagyon nagy a baj langol egy vendeglatohely papan 3   •   jobb elkerulni hajoval a dania kellos kozepen levo tengerszorost mert sehogy sem sikerul deaktivalni egy aktivalt raketakilovot 2   •   igy veszelik at a pasik a szakitast   •   world voting machines and app based remote voting systems report 2020 2026   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 18   •   wwf 43 millio hektaron pusztult el oserdo 2004 es 2018 kozott   •   a blikk varga juditek allitolagos valasarol ir   •   rio votes to put peles name on famous maracana stadium   •   le akarta tenni unokajat a kisagyba a nagypapa kabare lett belole   •   ugy tunik ved a koronavirus mutacioktol is a pfizer biontech vakcina   •   az orszag ahol evente otszaz emberrel vegeznek az elefantok   •   mar a lengyelek is targyalnak a kinai vakcinarol   •   hamarosan megkezdik a szunyogirtast a balatonnal 2   •   egy nap alatt ket meghibasodas is tortent a paksi atomeromuben   •   border raid exposes russian defenses and divisions   •   a veteran is using legos instead of drugs and alcohol   •   k endre nem eloszor kereste fel a bicskei aldozatot   •   uj tavcsovel vizsgaljak a veszelyes aszteroidakat   •   elkeszult a kovetkezo nagy haboru forgatokonyve igy nezhet ki a 21 szazad legveresebb katonai konfliktusa   •   oriasi lopas tortent a magyar ortodox egyhazmegyeben   •   horrorfilmes valogatas videot kapott anglia leggonoszabb utszukulete   •   az ab nem marasztalta el hando tundet 2   •   meg sem kellett mozdulnia a psg kapusanak egy oriasi vedeshez video   •   pasztor erzsi az alkohol tette tonkre a masodik hazassagomat   •   magyar peterben minden atipikus de hol a teteje amihez ez eleg   •   a vasarnapi oraatallitas a kozlekedest is felbolygatja 2   •   senators lament us failure on north korea denuclearization look to next steps   •   meg kell erteni es keszseg szinten hasznalni igy segiti az mi a gyartastechnologiat 3   •   rengetegen valtottak itt vannak a nagy lakasbiztositasi kampany eredmenyei   •   mennyi loero kell egy autoba hogy meg biztonsagos legyen 2   •   veletlenul nem on nyert felmilliard forintot   •   a szijjarto petert jachtoztato szijj laszlo nehany ev alatt majdnem megtizszerezte vagyonat 2   •   varga judit igazsagugyi minisztertol szemelyesen lehet kerdezni kozossegi oldalain   •   meghosszabbitottak a veszelyhelyzetet drasztikusan nonek a vendeglatok buntetesei 2   •   viharos szel rondit bele a csutortokbe 2   •   gyermeknek   •   kihuztak a hatos lotto nyeroszamait   •   rzeczpospolita lengyelorszagnak egyre tobbe kerul a szovetseg magyarorszaggal 2   •   tovabb csokkent a gyerekvallalasi kedv magyarorszagon   •   mar csokkentek is a hitelkamatok a torlesztok azonban igy is nagyon fajnak   •   deutsch tamas nem leszek palyaelhagyo   •   egy nap alatt ket meghibasodas is tortent a paksi atomeromuben 2   •   meghalt egy utas a 4 6 os villamoson