Hazug a Bezzeg Románia! szlogen

Az életszínvonal és az elégedettség mértéke is sokkal magasabb Magyarországon.
2024-05-10 12:08:45

A nemzetgazdasági miniszter Románia előzéséről is elmondta a véleményét.
2024-05-07 20:10:59

A nemzetgazdasági miniszter Románia előzéséről is elmondta a véleményét.
2024-05-07 20:09:34

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:08:22

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:06:53

És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott

Negyedik alkalommal sikerült a bravúr.
2024-05-04 23:07:53

Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott

Negyedik alkalommal sikerült a bravúr.
2024-05-04 23:07:50

Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott

Negyedszer sikerült a bravúr.
2024-05-04 22:08:08

Szenzációs bravúr, Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott

Történelmet írtak Sofron Istvánék Olaszországban.
2024-05-04 22:07:52

Szenzációs bravúr, Szlovénia legyőzésével feljutott az elitbe a magyar hokiválogatott

Történelmet írtak Sofron Istvánék Olaszországban.
2024-05-04 22:06:20

Nyakunkon Románia a születéskor várható élettartamban

Már elérhetőek a születéskor várható élettartam előzetes 2023-as adatai az Európai Unió tagállamaira vonatkozóan. Az Eurostat most közzétett előzetes adatai szerint az EU-ban a születéskor várható élettartam 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel, a 2019-es, pandémiát megelőző szinthez képest pedig 0,2 évvel magasabb. Magyarországon tavaly a várható élettartam 76,9 év volt, ami 0,9 éves javulásnak felel meg 2022-höz képest.
2024-05-04 06:06:37

Lengyelország és Románia is előzött minket - Miért maradt le Magyarország?

Hazánk immár két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás makrogazdasági aspektusait vizsgálva elmondható, hogy Magyarországnak az uniós tagság nagyjából annyira meghatározó, mint az embernek a levegővétel. Ugyanakkor az elmúlt húsz év mérlege meglehetősen összetett, felemás képet vetít elénk. A magyar gazdaság a legfontosabb fejlettségi mutatókat tekintve a szűkebb régiós országok körében a második helyen lépett be az EU-ba. Noha a konvergencia az uniós átlag felé folytatódott, annak dinamikája a tabella hátsó felébe sorol bennünket és mögöttünk álló országok előztek (Lengyelország, R...
2024-05-02 15:08:04

Büszkélkedik a román miniszterelnök, hogy megelőzték a magyarokat

Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak - számol be az Infostart.
2024-05-02 08:07:15

Férjhez ment és babát vár Miklósa Erika fogadott lánya

Hatalmas meglepetést szerzett Tandi Flóra. Az énekesnő pocakos fotóval tudatta követőivel, hogy babát vár. Sőt, kiderült az is, hogy az év elején férjhez ment gyermeke édesapjához.
2024-04-30 16:06:27

2024-04-30 16:06:08

Nő az európai gazdaság, az infláció tovább esik

Az eurózóna gazdasága az első negyedévben 0,3%-os növekedést mutatott az előző negyedévhez képest, ezzel meghaladta az elemzői várakozásokat, a növekedés gyorsult a kontinensen. Az áprilisi infláció eközben tovább mérséklődött, de a csökkenés elmaradt a várakozásoktól.
2024-04-30 11:06:59

Megvan a férfi és a női kéziválogatott olimpiai menetrendje

Többször is korán kell kelnie annak, aki élőben szeretne szurkolni a magyar kézilabdázóknak Párizsban.
2024-04-29 15:10:39

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

?Felejtsük el vagy adjuk tovább a félelmet gerjesztő idők szavát?? ? új klippel jelentkezett Bródy János

A Tábori fénykép című dalhoz készült klipben feltűnik Hitler, Lenin, Rákosi és Putyin is.
2020-11-16 16:07:21

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

400-500 ezerért adják tovább az első PlayStation 5-öket az eBayen

Néhányan máris komoly haszonra próbálnak szert tenni az amerikai piacon csak nemrég debütált PlayStation 5 újraértékesítésével.
2020-11-17 10:10:59

Már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
2020-11-17 14:05:52

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

Hatalmas lángokkal égett egy étterem Óbudán

Tizennégy tűzoltóautó ment a helyszínre.
2020-11-17 19:06:24

?Szállj, csak szállj tovább!? ? Benkő Lászlóra emlékezünk

Az Omega együttes 1962-ben alakult, és számos tekintetben úttörő volt a magyar rocktörténetben. Benkő László halálával minden bizonnyal a zenekar is megszűnik közel 60 év után. Fotókkal és videofelvételekkel emlékezünk a zenészre.
2020-11-18 11:06:55

Pornó ment a Terror Háza információs tábláján

A múzeum szerint valaki meghekkelte a rendszerüket.
2020-11-19 19:06:23

Koronavírusban halt meg egy ceglédi mentőtiszt

Ő a második mentődolgozó áldozata a járványnak, aki a héten hunyt el.
2020-11-20 09:09:17

Koronavírusban halt meg egy ceglédi mentőtiszt

Ő a második mentődolgozó áldozata a járványnak, aki a héten hunyt el.
2020-11-20 09:09:17

Szemen köpte az ápolónőt egy súlyos koronavírusos beteg Franciaországban, de arra kötelezték, hogy tovább dolgozzon

A koronavírushoz egy influenzajárvány nem hasonlítható, mintha egy kis hullámot hasonlítanánk a cunamihoz - mondta a marseille-i kórház egyik főorvosa. Összeomlás előtti pillanatban a francia egészségügyi rendszer.
2020-11-21 15:07:50

429 emberrel a fedélzetén partra futott egy komp Finnországban

Az utasoknak a hajón kellett éjszakázniuk, ma indul a mentés.
2020-11-22 12:07:36

Tovább javul a járványhelyzet Csehországban

A kormány döntése alapján szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói is visszatérhetnek az iskolapadokba.
2020-11-22 14:06:07

Bombagólok a Serie A-ban, kétgólos hátrányból fordított az Inter - videó

Továbbra is szárnyal a Sassuolo, élete formájában az Arsenaltól elküldött középpályás.
2020-11-22 17:06:06

?Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle?

Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország...
2020-11-22 19:06:10

Tovább folytatódik a Liverpool szédületes veretlenségi sorozata

Diogo Jota ismét betalált, ezzel beírta magát a klub történelemkönyvébe.
2020-11-22 22:05:59

Én márpedig kérem, szeretek maszkot hordani

Nem ment könnyen, de sikerült.
2020-11-23 04:06:04

Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.
2020-11-23 08:06:06

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Mégsem akkora sikertörténet a szlovák országos tesztelés, mint amekkorának elsőre tűnt

A hétvégén a harmadik kör ment le, alig több, mint 80 ezer érdeklődővel. Politikai sikerként működött, de azt nem tudta eltakarni, hogy a miniszterelnök hetek óta párbajozik a gazdasági miniszterével.
2020-11-23 17:05:58

2020-11-23 17:05:59

2020-11-23 18:06:07

Félrekapta a kormányt, hogy ne üsse el a bringást, négyes karambol lett belőle a Rózsadombon

A kerékpáros eltűnt, a műszaki mentés miatt nagy a dugó.
2020-11-23 19:05:58

Ízléstelen és veszélyes tréfát űztek a fővárosi mentőkkel

Hatalmas a terhelés a mentőkön, ennek ellenére vannak, akik szívesen űznek gúnyt belőlük.
2020-11-23 20:07:41

Közel 7 millió autót érintő visszahívást rendel el a General Motors

A General Motorsnak 6,9 millió autót kell szervizbe hívnia a japán Takata cég veszélyes légzsákpatronjai miatt. A csődbe ment japán gyártó helyett ráadásul az amerikai cég fizetheti a légzsákcseréket.
2020-11-24 09:05:58

Együtt élt az idős házaspárral a férfi, aki rájuk gyújtotta a házat a XV. kerületben

Az unoka könyörgött a mentősöknek, hogy mentsék meg a nagyszülei életét.
2020-11-24 10:06:00

Nyertes Zsuzsa az Origónak Böröndi Tamásról: A legcsodásabb ember, barát, kolléga ment el

Felfoghatatlan számára Böröndi Tamás halála.
2020-11-24 12:06:09

George Clooney nem Orbán Viktor kedvéért ment bele a politikába

Az Oscar-díjas színész hosszú ideje határozott politikai véleményt képvisel, és a szerepei mellett az aktivizmust is nagyon komolyan veszi. Erről most Orbán Viktor is meggyőződhetett.
2020-11-24 16:06:18

Szijjártó: George Clooney politikai ismeretei korlátosak

A külügyminiszter állítása szerint nagyra értékeli a színészt, aki szerinte csak azért ment neki Orbánnak, mert a mainstream médiából informálódik.
2020-11-24 17:06:03

2020-11-24 18:05:59

A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből

Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
2020-11-24 21:06:06

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:13

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:14

Közel 7 millió autót érintő visszahívást rendel el a General Motors

A General Motorsnak 6,9 millió autót kell szervizbe hívnia a japán Takata cég veszélyes légzsákpatronjai miatt. A csődbe ment japán gyártó helyett ráadásul az amerikai cég fizetheti a légzsákcseréket.
2020-11-24 23:06:34

Börtön helyett locsolkodni ment, ekkor megkéselte ismerősét

Azzal gyanúsította áldozatát, hogy miatta kerül rács mögé.
2020-11-25 11:06:20

Szívinfarktust kapott egy férfi a villamoson, egy rendőrnő mentette meg az életét

Kétszer kellett újraélesztenie, aztán megérkeztek a mentők.
2020-11-25 13:06:20

Zacher: Felejtsük el ezt az idei karácsonyt, hogy jövőre legyen karácsony

A toxikológus, mentőorvos szerint felelőtlen az az ígéret, amely szerint „mindenkit meggyógyítanak”. Szerinte jó lenne, ha a kormányzat a plázák bezárásáról is döntene.
2020-11-25 13:06:25

Tovább késik a digitális kormányzás ? alkotmánymódosításra lenne szükség

A járványhelyzet miatt világszerte napirenden van az átállás e-parlamentre. Magyarországon az első hullám óta semmi nem történt az ügyben.
2020-11-25 16:06:12

Nem vizsgálják tovább a nemi erőszakkal megvádolt volt párizsi alpolgármester ügyét

A 64 éves Girard visszautasította a szerinte alaptalan és súlyos vádat.
2020-11-26 06:06:53

Tovább tart a depressziós idő

Csak óvatosan az utakon, a fagyos tájakon a csapadék ráfagyhat a felszínre.
2020-11-26 06:06:53

Azoknál is szorongást okoz a koronavírus, akik nem fertőződtek meg

A Bristoli Egyetem kutatói kíváncsiak voltak, miként hat a fiatal felnőttek mentális egészségére a koronavírus-járvány. Kiderült, 11 százalékkal nőtt a szorongók aránya a pandémia miatt.
2020-11-26 10:06:24

2020-11-26 10:06:25

MCS FIFA 21 - Két forduló maradt hátra, de kik juthatnak még tovább?

MCS FIFA 21.
2020-11-26 16:06:09

16 percen belül kétszer kaptak el egy gyorshajtót Szolnoknál

Egyszer 95 km/h-val, kicsit később 79 km/h-val ment a Mercedes sofőrje lakott területen belül.
2020-11-26 16:06:13

16 percen belül kétszer kaptak el egy gyorshajtót Szolnoknál

Egyszer 95 km/h-val, kicsit később 79 km/h-val ment a Mercedes sofőrje lakott területen belül.
2020-11-26 16:06:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   cara delevigne hatalmas csokrot kapott will smith fiatol   •   hosszu katinka szerencsesnek erzi magat   •   otezer haziorvosi rendelot jeloltek ki oltopontkent 2   •   netmany   •   a dancing meghozta a sikert stana alexandra es lissak laura szamara a baratnok attancoltak az uzleti eletbe 2   •   bajban a magyar nyugdijrendszer erdekes adatokra bukkantunk a fiatalokrol   •   monay   •   a rivalis kizarasa utan verstappenek nyertek a versenyt   •   moln   •   molin   •   az mnb szerint egy ev mulva erheti el az inflacios celjat   •   internetespnzkerss   •   molekul   •   mol k   •   meghalt christopher plummer 3   •   retro motorra pattant rakoczi feri   •   mohaach   •   mogyor   •   kigorgetheto oled kijelzot mutogat a boe   •   modellfot   •   modellez   •   moszkvaban 80 ezren vesznek reszt a hoeltakaritasban   •   eldurvultak a palesztinparti tuntetesek az amerikai egyetemeken mar tobb mint 500 embert vettek orizetbe 3   •   mobilkieg   •   szazezer forintos kiadassal is vegzodhet egy szabalytalan parkolas 2   •   micsoda kincs orult osszegert talalt gazdara ez a targy amely a titanic egyik dusgazdag aldozatae volt foto   •   kihuztak elvis fogat mutet kozben felebredt a beteg krokodil 2   •   szedito melysegek felett kel at kifeszitett kotelen az eszt extrem sportolo kepek   •   a real madrid bankot robbanthat a csodaedzoert   •   mobilbank   •   joe biden reagalt iran tamadasara nem tamogatjak a valaszcsapast   •   dobbenetes amit ennek a dinoszaurusznak a belsejeben talaltak   •   joe biden hatalmas igeretekkel ult az elnoki szekbe mit tartott meg belole   •   napi balfek kozos nevezo   •   demeter szilard helyesbitett a zsebnacikat kihagytam   •   ferencz orsolya a valasztason a tet az eletunk a tet a beke   •   fejre allt az uj ingatlanok piaca lakas helyett hazat keresnek a legtobben   •   slum residents thought they were being vaccinated it was a trial   •   cseh katalin alaposan felhuzta magat magyar peter kijelentesen kemeny szavakkal uzent neki 2   •   harry hercegek ismet elszomoritottak a kiralynot   •   illegalis vadaszatot szervezett a volt magyarremetei polgarmester lelottek egy erdeszt   •   mnb jon az ujabb tokeemeles a hazai penzugyi vallalkozasoknal   •   minim   •   a dancing meghozta a sikert stana alexandra es lissak laura szamara a baratnok attancoltak az uzleti eletbe   •   tenyleg a hoszigeteles a legfontosabb   •   az apple rajongokat is lazba hozhatja a foto amellyel bejelentettek meghan markle masodik terhesseget 2   •   a who 65 ev felett is ajanlja az astrazenecat   •   elfordult donald trumptol a volt alelnoke   •   extreme heat scorches large parts of south america as winter ends   •   mingr