Ukrán bloggerek szerint Magyarországot szállják meg először az oroszok, ha végeztek Ukrajnában

Provokatív, nyugati országokat és politikusokat is keményen kritizáló videót készített egy ukrán filmrendező, Mihailo Gyankanics, melynek lényege kifejezni, hogy szerinte, ha Ukrajna elesik, egész Európa orosz megszállás alá kerül. A videónak érdekes része, hogy a rendező szerint Ukrajna után Magyarországra jönnek először orosz csapatok. A felvételt számos ukrán blog megosztotta az X nevű nemzetközi közösségi portálon.
2024-05-10 16:07:36

Orbán Viktor: Csúcson a magyar-kínai kapcsolatok

Orbán
2024-05-10 15:08:53

Magyar Péter bejelentette, ha tíz napon belül nem kapnak választ arra, hogy mikor mehet vitázni a köztévébe, akkor tüntetést szervez az MTVA székházához. A korábban a propaganda ellen tiltakozva ugyanott tüntető Hadházy Ákos szerint eredményes lehet ez a nyomásgyakorlás, de ha mégsem, ő is megy majd tüntetni Magyarékkal.
2024-05-10 14:12:05

"Majd, ha nem válik be mi is beszüntetjük" - Orbán Viktor kamerák elé állt és megszólalt a kínai önkéntesekről

Mozgalmas napjai vannak Orbán Viktornak, ugyanis néhány nappal ezelőtt a hazánkba érkezett a kínai elnök és a felesége. Pénteken a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping a budapesti Mol-toronynál találkoztak.
2024-05-10 14:06:31

2024-05-10 14:06:06

Magyar Péter bejelentette, ha tíz napon belül nem kapnak választ, mikor mehet vitázni a köztévébe, akkor tüntetést szervez az MTVA székházához. A korábban a propaganda ellen tiltakozva ugyanott tüntető Hadházy Ákos szerint eredményes lehet ez a nyomásgyakorlás, de ha mégsem, ő is megy majd tüntetni Magyarékkal.
2024-05-10 13:11:13

2024-05-10 13:10:26

Így látta a nemzetközi sajtó Orbán Viktor és Hszi Csin-ping budapesti találkozóját

Az egyik elemzés szerint összehasonlította a kínai elnök párizsi és kelet-európai útját is.
2024-05-10 08:11:40

Így látta a nemzetközi sajtó Orbán Viktor és Hszi Csin-ping budapesti találkozóját

Az egyik elemzés szerint összehasonlította a kínai elnök párizsi és kelet-európai útját is.
2024-05-10 08:06:55

Orbán Viktor döntött: felszámolják a csornai napelemgyárat

Orbán Viktor döntése szerint péntektől hivatalosan is felszámolási eljárás alá kerül a csornai napelemgyár.
2024-05-10 08:06:10

Orbán Viktor döntött: felszámolják a csornai napelemgyárat

Orbán Viktor döntése szerint péntektől hivatalosan is felszámolási eljárás alá kerül a csornai napelemgyár.
2024-05-10 08:05:58

Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

Percek alatt tudunk hitelt felvenni, hanggal tudunk átutalni, és ez még nem minden

Megváltoztak a kamatkörnyezet csökkenésére vonatkozó várakozások, és bár ez rövid távon nem fogja a lakáshitelek tömeges drágulását okozni, a további kamatcsökkenés meghiúsulhat - mondja Molnár Gergő. A K&H Bank lakossági marketing vezetője a Portfolio jövő keddi Hitelezés 2024 konferenciájának a lakáshitelezésről szóló beszélgetésében is beszélni fog, alábbi interjúnkban pedig a hitelpiaci kilátások mellett a zöldhitelekről, a K&H digitális asszisztenséről és a befektetési piac kilátásairól is kérdeztük.
2024-05-09 12:07:43

Orbán és a kínai elnök közösen tesz majd bejelentést

2024-05-09 11:06:33

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

Post Content
2024-05-08 21:08:55

A nagy balkáni munkaerő-vándorlás: szerb szakácsok az Adrián, török idénymunkások Szerbiában

A tengerparti toborzás már januárban megkezdődött.
2024-05-08 17:09:35

A nagy balkáni munkaerő-vándorlás: szerb szakácsok az Adrián, török idénymunkások Szerbiában

A tengerparti toborzás már januárban megkezdődött.
2024-05-08 17:06:43

Átadtak egy több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant Nyugat-Magyarországon

Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére.
2024-05-08 16:07:01

Xavi szerint el kellene halasztani a Barcelona meccsét

18 kieső futballistát kell pótolnia, közülük tízen koronavírusosak.
2022-01-02 02:06:44

XXI. Század Intézet: Válságban csak Orbán Viktorra lehet számítani

A kabinetnek az elmúlt 12 évben számos krízissel kellett megküzdenie a vörösiszap-katasztrófától, a migráción át az orosz-ukrán háborúig.
2022-03-24 12:10:55

2022-03-24 12:10:58

Xavi: a második hely megszerzéséért is motiváltnak kell lenni

A Barcelona edzője szerint annak ellenére nagy a tét, hogy nem a bajnoki címért küzdenek.
2022-04-25 11:12:41

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: Herceg Erika a Puskás Petivel való vitája után elhagyja a stúdiót a következő adásban

A héten folytatódik az X-Faktor válogatója, a következő adás előzeteséből pedig arra lehet következtetni, hogy a nézők egy kisebb balhé szemtanúi lehetnek majd szombaton. A műsor beharangozójából annyi derül ki, hogy Herceg Erika hiába nógatja Puskás-Dallos Petit, mentortársa nem hajlandó felállni és táncolni vele. Tök unalmas veletek, esküszöm ? mondja később a zsűri egyetlen női tagja, majd Puskással a következő, valószínűleg az ajánló rövidsége miatt megvágott párbeszéd zajlik le köztük: ? Erika, miért vagy megsértődve attól, hogy én nem állok fel táncolni? ? Nem azért sértődtem meg, hogy n...
2022-09-05 13:11:59

Xavi szerint a Barcelona uralta a mérkőzést, bízik a gyors továbblépésben

Az Internazionale vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.
2022-10-13 22:21:33

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben

Négy énekes van még versenyben az X-Faktor idei évadában, most szombaton lesz az elődöntő. A versenyzők duettekkel is színpadra lépnek majd, a Fókusz mai adásából pedig kiderült, kikkel énekelnek majd együtt. Mihályfi Luca Takács Nikolasszal, Kiss Kevin Szikora Róberttel, Helfy Alexa Kocsis Paulinával, Sólyom Bernadett pedig a Bagossy Brothers Company-vel ad majd elő közösen dalt. The post X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben first appeared on 24.hu.
2022-11-10 21:15:04

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xiaomi 13 Pro: kameraforradalom nélküli csúcstelefon

A Xiaomit ma már nem nagyon kell bemutatni senkinek: a gyártó a jól összerakott és korrekt áron kínált okostelefonjaival szerzett magának hírnevet, majd a hűséges vásárlóbázis kiépítése után elkezdtek a csúcskategória felé kacsintgatni. A Huawei nyugati pozíciójának szinte teljes bedöntése jót tett a vállalatnak (hazánkba is a legjobb pillanatban érkeztek meg hivatalosan), a Xiaomi készülékek szépen kitöltötték az amerikaiak által elgáncsolt konkurens nyomában maradt űrt, amit a cég nemrég megfejelt azzal, hogy még a Leicát is elhappolta a riválisától. Ugyan a híres kameragyártó és a Xiaomi el...
2023-04-07 21:08:45

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Xi Touts China-Hungary Relations as a Good Blueprint for Europe

Post Content
2024-05-09 23:06:55

Internetes munka

Munka mellett, otthonról, végezhető, nem megterhelő tevékenység! Internet és a Te kitartásod kell hozzá! Ne hagyd ki a lehetőséget, légy Te is aktív a plusz jövedelmed megszerzésében! Érdekel? Bővebb infó: http://penzkereses.nanoweb.hu/
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:43

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-20 16:41:45

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   visszavontak a csempeszeten kapott mszp s diplomata utlevelet   •   pokoli hoseg tombol rio de janeiroban a 60 fokot is atlepte a hoerzet panikszeruen menekulnek az emberek a vizpartokra   •   Tonga   •   iden sem lesz kolbaszbol a kerites   •   a lufthansa utan ujabb europai legitarsasag torli szaztiz jaratat 2   •   dramai fordulat fel kell adnia a tovabbi kuzdelmeket a giro ditalia ellovasanak 2   •   jakab ferenc nem rossz a kinai vakcina csak egy kicsit elavult 2   •   a hamasz szerint meg nincs megallapodas izraellel 2   •   egyre tobben cserelik a roamingot utazasi esim re mutatjuk miert ennyire vonzo ez a megoldas 2   •   gyermekpornoval kokainnal bukott le a szudani no budapesten   •   aurelio elarulta mit csinal majd a bortonben a valosagshow hos abban is bizik hogy szerelme megvarja idekint video 2   •   marcius 28 ig meghosszabbitjak a kreativ karanten cimu palyazat beadasi hataridejet   •   krausz gabor mikes annarol egy lelki tarsat talaltam   •   bejelentettek nem sikerul elerni a biden kormany ahitott oltasi celjat   •   VattacukorE1rF3sED20   •   hires akart lenni tiz embert gazolt halalra a nogyulolo ferfi 2   •   ime a 10 legfigyelemremeltobb juniusi eladas a londoni muveszeti aukciokrol   •   tobb szaz ujabb ingatlant sajatithat ki a kormany a budapest belgrad vasutvonal miatt   •   putin wasted no time buttering up china after his election victory   •   az analis koronavirus teszt nem okoz pingvinjarast a kinai hatosagok szerint   •   tiz eve nem adott el olyan keves autot a volkswagen csoport mint tavaly   •   dontottek a szomszedban jelentosen atformaljak a karantenszabalyokat itt vannak a reszletek   •   veszelyes jatekba kezdett a kormany onmaga ellen hivta ki a sorsot   •   sulyos adatszivargas tortent az europolnal 2   •   diosjenon eltunt lanyok megvan hogy ki lehet a gyilkos 2   •   perre vinnek a whatsapp valtoztatasait a 400 millio felhasznalos indiaban   •   a godeny partot es egy fideszes orszaggyulesi kepviselo partjat is nyilvantartasba vette az nvb   •   megbekelt az adidas a ceg mar nem tiltakozik a black lives matter haromcsikos logoja ellen 3   •   most kanalazzak az irek a karacsonyi feketelevest   •   bohar daniel is csatlakozott a megafon csapatahoz   •   tintapatrontlts;l   •   blinken hamarosan jelentosen tobb segely juthat be a gazai ovezetbe   •   vinicius junior sirva beszelt az ot ert rasszista tamadasokrol egy sajtotajekoztaton   •   az mtk nyilt kartyakkal jatszik lennenek tervei a magara hagyott zugloi sportteleppel 2   •   rudolf peter nagy bejelentesevel ert veget a szinhazi eloadas   •   ebben az egyedi mezben lep palyara a barca az el clasicon   •   tobb mint ketmillio dollart er a legelso batman kepregeny peldanya   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok 2   •   ut melletti bomba vegzett egy dzsihadistaval afganisztanban   •   magyar en csak egy szikra vagyok   •   china urges australia to close offshore detention centres   •   silky creature with orange teeth and long claws discovered near andes photos show   •   ujabb megdobbento kepek erkeztek gazabol karjukban a sebesultekkel futnak a lakosok 3   •   felhaborito es elfogadhatatlan hiaba varjak a szallasadok hogy a booking utaljon tobb ezer szallashely lehetetlenul igy el 3   •   szilagyi istvan fia a szuleivel aludt a gyilkossagot megelozo ejszakan 2   •   mindent bevetnek a termalfurdok husvetkor   •   te bohoc magyar peter lanczi tamasnak uzent kit akarsz te pontosan bebortonozni 2   •   elkepeszto latvanyt nyujt a torok disneyland   •   megegyeztek a tudosok arrol hogy 14 milliard eves az univerzum 4   •   az osszeomlas szelere kerult ukrajna oriasi a baj 3