Üzembe állt a világ legnagyobb széndioxid-megkötő üzeme, a Mammoth

A klímaváltozás elleni harc fontos eszközei lehetnek a szén-dioxid levegőből történő kiszűrésére épített üzemek, melynek legújabb, és eddigi legnagyobb változata évi 36 ezer tonna üvegházhatású gázt tud majd kiszűrni.
2024-05-10 18:09:33

2024-05-10 18:09:13

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

Súlyos következményei lehetnek, mutatjuk!
2024-05-10 15:08:58

Változás jön - Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesek!

Jövő hónapban ismét újrasúlyozásra kerül sor az amerikai S&P 500 részvényindexben. A legutóbbi alkalommal a mesterséges intelligencia verseny egyik nagyágyúja, az Super Micro Computer (SMCI) is felvételt nyert az indexbe, a bekerülést követően pedig a múltbeli adatok alapján jelentős emelkedés szokott következni az érintett részvényeknél. Éppen ezért megnéztük, hogy mely cégek lehetnek jelenleg a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek az indexbe.
2024-05-10 15:07:06

Megdöbbentő számokat közöltek a kínai fegyverkezésről: sokkal közelebb lehetnek az Egyesült Államokhoz, mint eddig bárki hitte

Az egész világ számára nyilvánvaló, hogy Peking egyre hangsúlyosabban tekint a kínai haderő fejlesztésére, ezért évről évre nagyobb összeget fordítanak a fegyverkezésre. Egy amerikai elemzőház, az American Enterprise Institute tanulmánya szerint viszont minden eddigi szám téves.
2024-05-07 15:09:09

A Boeingen a világ szeme: hétfőn kilövi az űrhajóját a Nemzetközi Űrállomásra

A kapszulában két űrhajós is utazik majd.
2024-05-06 15:12:30

Súlyos képsorok: belefutott egy Bradleybe az orosz MT-LB, nagyon nem köszönték meg, ami ezután történt

Érdekes drónfelvétel jött, melyen az látható, ahogy egy ukrán M2A2 Bradley lövészpáncélos tüzet nyit egy orosz MT-LB csapatszállítóra. Az orosz páncélos több súlyos találatot is kap, a legénység jó eséllyel nem élte túl az ütközetet.
2024-05-02 08:08:01

Mérgezőek lehetnek a régi könyvek

2024-04-30 13:07:49

Véget ért a Király szezonja, súlyos következményei lehetnek az újabb kudarcnak

Új arca született a ligának, a riválisok retteghetnek a farkasoktól.
2024-04-30 13:07:21

Komoly veszélyben lehetnek az álláskeresők

2024-04-29 08:08:21

Érdekes ételpárosítások, amelyektől még a legnagyobb ínyenceknek is elkerekedik a szeme

Válogasson kedvére, könnyen lehet, hogy valamelyik a kedvence lesz!
2024-04-27 10:07:57

Az EP-választások után jöhet a kormány új csomagja

A Standard and Poor's hitelminősítő BBB mínusz kategóriában hagyta Magyarország adósbesorolását és a stabil kilátáson sem változtatott. A döntés részletes indoklásában találhatunk érdekességeket.
2024-04-27 06:06:39

Jó hír érkezett: a Standard and Poor's megerősítette hazánk besorolását

Magyarországot az elmúlt évek válságai ellenére mindhárom hitelminősítő befektetésre ajánlja, és két osztályzattal magasabbra sorolják hazánkat, mint az elmúlt évtized elején.
2024-04-27 00:06:48

Megerősítette a magyar hitelbesorolást az S&P

A hitelminősítő azért korántsem olyan optimista, mint a kormány.
2024-04-26 23:07:38

Itt a Standard and Poor's jelentése Magyarországról

A Nemzetgazdasági Minisztérium reagált a hitelminősítő döntésére.
2024-04-26 23:07:30

Megerősítette a magyar hitelbesorolást az S&P

A hitelminősítő azért korántsem olyan optimista, mint a kormány.
2024-04-26 23:07:11

Itt a Standard and Poor's jelentése Magyarországról

A Nemzetgazdasági Minisztérium reagált a hitelminősítő döntésére.
2024-04-26 23:06:02

Megjött a Standard and Poor's ítélete Magyarországról

A hitelminősítő előzetes közzétételi naptárjának megfelelően a Standard and Poor's péntek este megjelentette értékelését Magyarország adósbesorolásáról és véleményt mondott a magyar gazdaság folyamatairól, kilátásairól. Ezek szerint változatlanul BBB mínusz kategóriában hagyta a besorolást, és a kilátáshoz sem nyúlt, az továbbra is stabil. Az S&P döntése megegyezik az előzetes elemzői várakozásokkal. A hitelminősítő szakembereinek előrejelzésében ugyanakkor kiderül: kétségbe vonják a kormány költségvetési hiányt lefaragó terveit, illetve annak hatásosságát, és számításaik szerint idén 75,6...
2024-04-26 23:05:56

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Egyedi fűtőbetét gyártás

FŰTŐBETÉT GYÁRTÁS Cégünk vállalja egyedi fűtőbetétek gyártásnak teljes körű ügyintézését. Árajánlatkéréshez kérjük küldje a fűtőbetét paramétereit email címünkre: [email protected] Egyedi fűtőbetét palettánkhoz több fajta fűtőbetét tartozik: Csőfűtőtest Palást fűtőtest Fűtőpatron Kerámia gyöngy fűtőbetét Egyenes fűtőbetét Árajánlathoz és gyártáshoz szükséges mintadarab vagy rajz. Ezek hiányában feltétlenül szükséges adatok: Alak (szükséges kép vagy rajz a fűtőbetéthez) Tápfeszültség (V) Teljesítmény (W) Fűtőszál átmérő (6,5<) Fűtött közeg (Víz,levegő,olaj, egy...
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:44

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

Éless Béla özvegye: A kórházban búcsúztam el tőle, még rám nézett, én meg elmondtam neki, hogy mennyire szeretem

Ősz óta tudták, hogy a súlyos betegséget már nem fogják tudni legyőzni.
2020-12-28 21:06:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:20:34

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:56

Arizonában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Csaknem négy héttel a választás napja után megszületett a hivatalos eredmény.
2020-11-30 22:05:57

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 22:06:20

Őrizetbe vették az agyonvert fehérorosz művész állapotáról szivárogtató orvost és egy újságírót

Az orvos a hatóságok szerint megsértette a titoktartást, és félrevezető információval szolgált.
2020-11-19 22:05:57

Ahol nem az akció számít igazán, hanem a reakció

Az elmúlt évtizedekben a videójáték mint szórakozási forma az egyik legmeghatározóbb szabadidős programmá nőtte ki magát. Kapitány-Fövény Máté, függőségekkel foglalkozó pszichológus új sorozatában végigveszi, hol a határ az egészséges és ártalmas használat között, és mikor tekinthetjük e játékot a lehetőségek tárházá...
2020-11-15 20:11:39

Ausztria tömeges tesztelésbe kezd a kijárási tilalom feloldása után

Ausztria a kijárási korlátozások feloldása után, december 7-től Szlovákiához hasonlóan tömeges tesztelésbe kezd - jelentette be vasárnap Sebastian Kurz kancellár.
2020-11-15 20:14:00

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 21:06:42

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:56

Huszonöt nap után előkerült Kim Dzsong Un

Áprilisban és májusban is előfordult, hogy az észak-koreai vezető hetekig nem lehetett látni nyilvános eseményen.
2020-11-16 04:10:57

Fertőzésgyanú miatt megint karanténba vonult Boris Johnson

A brit miniszterelnök egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen.
2020-11-16 05:10:55

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Súlyos szövődményei lettek, 8 hónapja van táppénzen egy koronavíruson átesett magyar

A 41 éves férfi a 17. olyan beteg, aki elkapta Magyarországon a koronavírust. Nála azonban komolyabb szövődmények is kialakultak.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Vakcinakutató cégeket támadott Oroszország és Észak-Korea a Microsoft szerint

Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
2020-11-16 17:08:14

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:04

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:05

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Lassul a fertőzés Spanyolországban

A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
2020-11-16 21:06:32

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fluminense   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a biciklis varolistak nem rovidulnek   •   drought hit taiwan rations water to protect tech   •   boris johnson a jovo hettol napi tobb szazezer oltas beadasara lesz kapacitas   •   isw van egy csalhatatlan jele annak hogy mire keszul oroszorszag a harkivi offenzivaval   •   apokaliptikus allapotok haitin helikopterekkel menekitettek ki az amerikai nagykovetseg dolgozoit a pokoli eroszak sujtotta orszagbol   •   dramai felvetelek a kisvardai korhazbol a legszivfacsarobb amikor egesz csaladok kerulnek be a covid osztalyokra   •   poland to bolster borders amid threats from russia belarus   •   kiugrik a borebol ha meglatja milyen ido lesz   •   rafael nadal vereseget szenvedett nem lep tobbet palyara romaban 2   •   kopasz balint aranyerme femjelezte a szegedi kajak kenu vilagkupa szombati napjat 2   •   en az orok elet mellett teszem le a voksom bagdy emoke a fia meggyilkolasarol beszelt 2   •   gyermekpornografiava l vadoltak meg ket nogradi tizenevest   •   ujra kigyulladt a csepeli lakas ahol ma reggel holtan talaltak egy ferfit   •   elbucsuztatta csapata a magyar valogatott meghatarozo jatekosat 2   •   kozmunkara itelte a birosag a dk politikusat 3   •   a magyarok a mi barataink ismeteltette a csapi ukran vamparancsnokkal a kijevi kepviselo   •   egeszen monumentalis lesz brad pitt forma 1 es filmje   •   ujra kigyulladt a csepeli lakas ahol ma reggel holtan talaltak egy ferfit 2   •   kulcsar edina es az edesanyja konnyek kozott alltak kamera eleha egy anya lemond a gyermekerol az mindent elarul 2   •   jobban jarhat a dortmund ha elveszti a bl dontot 2   •   kozmunkara iteltek a dk politikusat amiert a pedofilbotranyrol kerdezte a kormanytagokat   •   rafael nadal vereseget szenvedett nem lep tobbet palyara romaban   •   lekopik megdobaljak sorrel ontik le az ellenoroket de volt akire dobocsillaggal tamadtak   •   halalos lakastuz volt csepelen 2   •   ujra kigyulladt a csepeli lakas ahol ma reggel holtan talaltak egy ferfit 3   •   kozmunkara iteltek a dk politikusat amiert a pedofilbotranyrol kerdezte a kormanytagokat 2   •   szep csendben kulcsfontossagu teruleten elozte meg oroszorszag az egyesult allamokat hamarosan hadrendbe all a losarik   •   nemzeti veszhelyzet a tul keves gyerek miatt del koreaban   •   nem tud hibazni a manchester city karnyujtasnyira kerult a bajnoki cimtol 2   •   a vilag egyik legkemenyebb bortonebe kerulhet donald trump 2   •   politico fico orban peldajat kovetve bontana le a szabad sajtot szlovakiaban   •   hamas says another israeli hostage held in gaza is dead   •   mick schumacher a big privilege to carry legendary surname into formula one again   •   halalos lakastuz volt csepelen   •   kozmunkara iteltek a dk politikusat 2   •   karsai daniel mar csak egy hetre elore tervez rengeteget romlott az allapota 3   •   tobb auto osszeutkozott az m3 ason mar tiz kilometeres a kocsisor   •   13 vadlottja van a milliardos afa csalasi ugynek   •   megtalaltak a sor egyik osszetevojet a vilagurben   •   gyorshajtason kaptak will smith t malibuban   •   russians protest putin rule on final day of presidential election   •   hadhazy akos zugloban meretne meg magat 2022 ben   •   nincs ez igy jol ez az 57 ceg felelos a globalis szen dioxid kibocsatas 80 aert 2   •   Strasszd   •   izrael hianyos az ensz jelentes   •   lessen be micimacko odujaba amelyet barki kiberelhet az airbnb n   •   Hódi Pamela   •   akar 15 centis hora is ebredhetunk 2   •   harkivi lakonegyed ert orosz drontamadas 6 halott 10 sebesult   •   St