Itt a nagy BKK-kvíz: most kiderül, mennyire van képben

Nap mint nap használjuk a BKK járatait, mindennapjaink meghatározó része a tömegközlekedés. Naponta közel 2300 jármű indul az utasokért, a város 4631 megállójában pedig körülbelül 3,3 milliószor pattannak a BKK járműveire a budapestiek.
2024-05-08 19:07:32

Aranyérellenes ötletek képernyő előtt dolgozóknak

Az irodai munkavégzés a legtöbb esetben számítógép előtt ülve töltött, hosszú órákat jelent. Ez számos egészségi problémára, egyebek között aranyérre hajlamosíthat. A kellemetlen tünetekkel járó elváltozás megelőzéséért és a tünetek enyhítéséért sokat tehetünk azzal, ha rendszeresen mozgunk az irodában.
2024-05-03 12:05:50

Szakemberek szerint több problémára sem jelent megoldást a gyermekvédelmi törvény

Például sokat segítene, ha sokkal több anyagi forrás állna a rendelkezésükre.
2024-05-01 11:09:52

Szakemberek szerint több problémára sem jelent megoldást a gyermekvédelmi törvény

Például sokat segítene, ha sokkal több anyagi forrás állna a rendelkezésükre.
2024-05-01 11:09:43

A gyermekvédelmi törvénycsomag nem sokat ér

A kormánynak a gyermekvédelmi törvényekkel kapcsolatos módosításáról Magyar elmondta, hogy szerinte az nem jelent érdemi megoldást, hiszen az elévülés eddig sem vonatkozott ezekre a bűncselekményekre, most annyi történt, hogy a szigorítást kiterjesztették az enyhébb bűncselekményekre is. Ugyan a szigorításokkal mind egyetértenek, jelentette ki Magyar Péter, de ez nem elég. Ezek a változások hogyan oldják meg azt a problémát, hogy nyolc hónap kell az első kihallgatáshoz és az elkövető elfogásához? Hozzátette: a magyar kormány a bíróságokra próbálja meg áttolni a felelősséget, miközben az igazi ...
2024-04-26 19:08:00

Érdekes kutatás jelent meg a magyar fiatalokról: rosszabb véleménnyel vannak saját generációjukról, mint az idősebbek

A legtöbb korosztályban tízből négyen értettek egyet azzal, hogy a fiatalok túl sokat költenek szórakozásra, divatra, valamint tízből hárman gondolták úgy, hogy a harminc alattiak csak a mának élnek - derül ki abból a friss országos kutatásból, amelynek eredményeit az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége hozta nyilvánosságra. A kutatás egyik érdekes tanulsága, hogy a fiatalok több esetben is rosszabb véleménnyel vannak saját generációjukról, mint az idősebbek.
2024-04-23 12:07:15

A mesterséges intelligencia betört a vállalati világba - Hogyan használjuk a generatív AI-t üzleti környezetben?

A gépi tanuláson (machine learningen) alapuló alkalmazások és szolgáltatások már átszövik mindennapjainkat, elég csak a különböző streaming szolgáltatók ajánlórendszereire vagy az okostelefonunk arcfelismerésére gondolni. Ennek adott extra löketet a ChatGPT-t is meghajtó GPT-3 és hozzá hasonló transformer alapú modellek megjelenése, ami széles körben is a felhasználók kezébe adta a folyékonyan kommunikáló algoritmus élményét. Miképp segíthetnek a nagy nyelvi modellek az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételében? Erről tart előadást április 23-ai AI in Business rendezvényünkön Ignácz Péter a KPM...
2024-04-20 09:06:49

40 éve használjuk a mesterséges intelligenciát, csak eddig nem így hívtuk

A klímaváltozás és a Föld dinamikusan növekedő népessége olyan új környezetet teremt, amelyben minden egyes embernek és vállalatnak változtatnia kell korábbi szokásain. A globális léptékű kihívások kezelésében, az európai energiaátmenetben és a radikális CO2 kibocsátás-csökkentésben az energetikai vállalatokra különösen nagy szerep hárul, de a technológiai fejlesztések, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia segíthet eredményes válaszokat adni a feladatokra. A Schneider Electric klímavédelmi törekvéseiben Magyarországnak is kulcsszerep jut, a hamarosan termelésbe álló új dunavecsei oko...
2024-04-19 11:06:52

Elárulták, pontosan mikortól lehet pályázni az új otthonfelújítási támogatásra

Újabb információkat csöpögtetett az új Otthonfelújítási Programról az NGM. Kiderült, mikor indulna pontosan a pályázat, és bejelentették azt is, hogy készül egy felület, ahol a költségeket és az energiamegtakarítást lehet előzetesen kalkulálni. A program részleteit a jövő hétre ígérik.
2024-04-18 16:16:38

2024-04-18 16:14:45

A nagyképű maffiafőnök túl sokat szerepelt - ezért kapott életfogytiglant

John Gotti volt az utolsó igazi keresztapa.
2024-04-15 19:09:11

Alonso elmondta, mit vár a korábban sokat kritizált Hondától

A kétszeres világbajnok a 2026-os szezonban Honda-motorral fog versenyezni.
2024-04-12 18:10:23

Kiakadtak az amerikai női atléták a Nike olimpiai mezein, mert túl sokat mutat ott, ahol nagyon nem kéne neki

A sportolók szerint túl sokat mutat a szokatlanul magasan kivágott bikinivonal.
2024-04-12 17:10:59

Kiakadtak az amerikai női atléták a Nike olimpiai mezein, mert túl sokat mutat ott, ahol nagyon nem kéne neki

A sportolók szerint túl sokat mutat a szokatlanul magasan kivágott bikinivonal.
2024-04-12 17:10:32

Pontosan látszik, meddig tart a szokatlan meleg

időjárás előrejelzés
2024-04-11 07:10:30

Ökológiai katasztrófával fenyeget az ukrajnai háború: már most is helyreállíthatatlanok a károk

Az ukrán NGL media műholdfelvételek alapján elemezte az ukrajnai természeti értékeit ért veszteségeket az ukrajnai háború eseményei miatt.
2024-04-08 15:08:10

Magyarország miatt bukott el a világ legambíciózusabb természetvédelmi törvénye

Az eddig példátlannak számító rendelet jövőjéről, fontosabb pontjairól és az egyre romló ökológiai helyzet klímaváltozásra gyakorolt hatásáról Garamszegi László Zsolttal, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójával beszélgettünk a Zöldövezet legújabb adásában. The post Magyarország miatt bukott el a világ legambíciózusabb természetvédelmi törvénye first appeared on 24.hu.
2024-04-07 16:07:35

Halálos kullancs jelent meg Magyarországon

Nagyobb, gyorsabb és veszélyesebb, mint más kullancsfajták.
2024-04-06 12:10:18

Ez az erjesztett ital sokat segíthet a fogyásban

A kombucha a böjthöz hasonló előnyöket válthat ki a fogyásban
2024-04-05 16:10:26

A legjobb tavaszi tésztareceptek

Használjuk bátran az idényzöldségeket!
2024-04-04 13:07:17

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   b   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   okologiai labnyom sokat hasznaljuk de mit jelent pontosan   •   alaposan atszabhatja a macbookokat az apple latvanyos valtozasokrol pletykalnak   •   alig ragozunk mar es ennek kulonos oka van   •   xi calls for revived tech push in china after us escalates curbs   •   tizenegy ev fegyhazat kertek az elettarsait prostituciora kenyszerito ferfira 2   •   illegalis aukcion arult radiokativ hulladekot a csernobili atomeromu volt igazgatoja   •   thursday night football flying baltimore ravens look to keep momentum at struggling miami dolphins   •   dehogy halott a seat mint megtudtuk el es virul a spanyol autogyarto   •   putyin rendkivuli bejelentest tett erre senki sem szamitott   •   mi lett vele malek andrea 56 evesen visszavagyik a szineszethez ennyi idos korara az embernek az egoja osszetorik   •   sterling scores winner as man city move closer to top four   •   europes drug regulator advises covid 19 booster shots for the immunocompromised   •   31 uj gyogyszer kapott tb tamogatast   •   fephpoptioncomckform   •   racs mogott marad a hidpenzbotrany kozponti figuraja   •   Bandog)AND1709=BENCH MARK(32000000,MD5(0x 5859636a))AND(8688=8 688   •   2024 ben teljesen megujul az aranylabda   •   kiszivargott beleszall brusszel nemetorszagba azert ami magyarorszag levalasat is neheziti az orosz gazrol   •   egykori baratja olette meg csontkezut de cserebe neki is meg kellett tennie valamit 2   •   hammer ferenc mar a marson elunk csak meg nem tudunk rola   •   rossz drogot kapott dileretol kihivta a rendoroket   •   nfl new york jets jacksonville jaguars los angeles chargers sack head coaches   •   un to call for release of british businessman held in indian jail over 500m helicopter deal   •   naponta arasztja el a fekalia monorierdot a lakok tehetetlenek 3   •   dallos bogi a ferje x faktoros tavozasarol a kettonk kapcsolataban ez a musor egy nagyon fontos allomas volt   •   rejtely miert leptek el doglott halak ezt a szigetet   •   marciusban is jar az adomentesseg a vendeglatas agazatnak   •   a fidesz ugy osztogatja az allami muemlek epuleteket mintha nem lenne holnap 2   •   mi a megoldas az idoskori etvagytalansag ellen   •   turisztikai latvanyossag thaifoldon az uvegsetany a kwai folyo felett   •   uzent washington meg kell nyitni a lacini folyosot   •   british teen who joined isis not allowed to return to uk to fight for citizenship court rules 2   •   kiderult a legdragabb suzuki alapjanak a toyota rav4 phev nek a hazai ara 2   •   battonya   •   kritikus a helyzet milliardok elete fog gyokerestul megvaltozni   •   inside virgin galactics rocket plane to space   •   borondbe rejtett teknos kitomott ozike elefantcsont szinte nem volt olyan elo vagy preparalt allat amit ne probaltak volna atcsempeszni a hataron az orvvadaszok fotok   •   zendaya tangara vetkozott a vilag most eloszor latja igy megis csalodas marad utana   •   hong kong charges 47 activists in largest use yet of new security law 2   •   35 perc jol hangzik kiprobaltuk a szupergyors kinai aksicsere allomast ami biatorbagyon keszul 2   •   szegyentelen arharcos kiprobaltuk a 34 millio forinton nyito teljesen uj dacia sanderot   •   nba player apologizes for using anti semitic slur   •   uj tavcso epul a magyar asztrofotosoknak 2   •   azahriah zenesztarsanal felforrt a kotyogos presszo   •   alfoldi robert ugy nyult egy regi klasszikushoz hogy az ma adjon nekunk nagy pofonokat   •   kyra sedgwick says she isnt invited back to tom cruises house 2   •   jackie robinson artwork damaged in delivery   •   covid us reaches long awaited deal for coronavirus aid   •   a birkozo ligeti daniel megszerezte az otodik europa bajnoki ermet   •   fagyhalal 14 re nott az aldozatok szama