Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi

Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 49 éves mezőnyárádi férfit, aki pár héttel ezelőtt felakasztotta az öt év körüli kutyáját, mert már nem kellett neki.  A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi láncot erősített a terrier jellegű kan kutya nyakörvére, majd felhúzta vele az állatot egy fára. A férfi a közelben megvárta, hogy megfulladjon az állat, majd visszament a helyszínre, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan elpusztult-e, s otthagyta a tetemet. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy próbált humánusabb módon megszabad...
2024-05-06 17:09:48

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Ököllel ütötte egy nő autójának szélvédőjét, börtönbe kerül a dühöngő sofőr

A 60 éves férfi kiborult, amikor a nő rádudált.
2024-05-06 15:12:11

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

Egy szemrehányás miatt durvultak el az események.
2024-05-06 15:11:42

Eltűnt a Jóban Rosszban színésznője

Sok ismerős aggódott érte.
2024-05-05 21:07:31

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

Angol fegyverekkel mérhetnek csapást az ukránok Oroszországra.
2024-05-04 18:08:23

Poharat vágott a férfi fejéhez egy nő, mert rosszul tippelte meg az életkorát

Megsértődött. Börtön lett a vége.
2024-05-04 08:07:54

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rosszul áll a brit kormánypárt szénája, az időközi választást a Munkáspárt nyerte

A Munkáspárt a parlamenti választások kiírását követeli Rishi Sunak brit miniszterelnöktől.
2024-05-03 14:10:36

Ritka madár tűnt fel az Egyesült Államokban

ritka madarat fényképeztek le az Egyesült Államokban
2024-05-02 12:10:21

Nem akarta kifizetni a megvett lakás árát egy nő

Kihasználta volna az idős férfi rossz mentális állapotát.
2024-05-02 12:10:14

Minden mozdíthatót elvitt az utánfutós tolvajbanda

Vádat emeltek egy háromtagú bandával szemben, akik Kiskőrösön és a környező településeken tanyákba, pincékbe, gyümölcsösbe és telephelyre törtek be, és mindenféle ingóságot, bútort, szerszámokat és gázolajat is loptak.
2024-05-02 09:11:07

2024-05-02 09:10:49

Gyengült a a brit gyáripari aktivitás

Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024-05-01 21:06:51

Kemény harc zajlik két nagmyúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:09:27

Kemény harc zajlik két nagymúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:06:46

A biológiai nem lesz a mérvadó a brit egészségügyben

A brit kormány javaslata szerint például transznemű nőket nem helyezhetnek el női osztályokon.
2024-04-30 14:10:41

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:16:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   pro   •   rozsa sandor   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egy het alatt ketezerrel nott a naponta regisztralt uj fertozottek szama a briteknel   •   climate change alaskan wilderness opens up for oil exploration 2   •   armie hammer bizarr szexualis targyu uzenetek miatt bukja a foszerepet az uj jennifer lopez filmben   •   kiallitottak orban viktor bizonyitvanyat a karmelita kolostor elott 2   •   arra figyelmezteti a sulyos asztmasokat a semmelweis egyetem hogy oltassak be magukat   •   az eu es nato is elitelte a mercer street tartalyhajo elleni tamadast   •   orban viktor a cpac en magyarorszag egy konzervativ sziget a liberalizmus europai oceanjaban 3   •   elliot page shares biggest joy about transitioning in personal essay   •   elveszett magyar filmeket talaltak szerbiaban 2   •   tilla no cigi no pia annal tobb kolonoszkopia   •   rosszabb izu es dragabb lehet a sor 2   •   a teszta az ekes bizonyitek a legjobb dolgok egyszeruek   •   john le carre halala elott inkabb ir allampolgar lett a brexit miatt   •   ďż˝sszefďż˝ggďż˝sbe   •   orban viktor hianyolja a rendorvicceket 2   •   a real a hajraban ket perc alatt forditott a valencia ellen 2   •   latvanyos szobanovenyt keresel mutatunk par otletet   •   vonzobb lett a mamahotel az inflacio emelkedesevel   •   kigyulladt egy raktar a viii keruletben   •   18 ezer tehen pusztult el a tortenelmi tuzveszben 2   •   latabar kalman munkacsy festmenyeit eladta a csaladja hogy megeljenek a szinesz halala utan nemelyik erteke azota 300 millio forintra ment fel   •   hatalmas robbanas pusztito langok megint lecsapott az oroszokra a rettegett himars rendszer   •   dwts berki mazsiek harmadjara is megusztak a kiesest bardosi sandorek bucsuztak a versenytol   •   kezilabda eb izland magyarorszag elo   •   teljesen lezartak a koroshegyi volgyhidat specialis gepekkel emelik meg a 9000 tonnas szerkezetet 2   •   visszahivta a nebih a danone gorog joghurtjat   •   tuz utott ki egy gorog oceanjaron korfu kikotojeben   •   a fidesz elarulta szerintuk kik jartak jol a kata modositasaval   •   20555r16gumihasznalt autogumi   •   tortenelmi csucson az amerikai tozsdek felpattanas a bitcoinnal mire lehet ma szamitani   •   megmutatta valodi arcat der heni   •   mi tortent borbas marcsi kirugta a magazinja teljes szerkesztoseget 2   •   a trauma utan nyugalomra vagyott de ujra elszabadult a pokol andreat az erzsebeti rem utan a parja is megeroszakolta 2   •   kane kiraly a bator southgate es minden idok alma   •   nyilvanossagra kerult egy maganlevel meghan markle pert nyerhet   •   dontott izland drasztikus lepes kovetkezhet a balnavadaszatban   •   erdemes sietni par nap mulva letorlik ryan reynolds legviccesebb filmjet 2   •   fesus nelly sirva fakadt a studioban azon hogy miatta bantjak a lanyat kommentekben   •   nagyon ugy tunik hogy a facebook veget vet a politikusokkal valo kivetelezesnek   •   canada is sending every household a postcard to send to a loved one for free   •   matteo salvini targyalt csiszar jenovel 2   •   jokora v8 as motor az uj olasz amerikai szupersportkocsiban   •   soha nem latott nyomas alatt allnak a vilag nyugdijrendszerei ez a harom veszely a legnagyobb   •   megoltek harom palesztin fegyverest az izraeli erok ciszjordaniaban 2   •   foltos szalamandrakra bukkantak egy kulfoldre tarto csomagban ferihegyen   •   halalos baleset a 12 es uton vac es veroce kozott   •   red17nym171717anyaga blak   •   teljesen lezartak a koroshegyi volgyhidat specialis gepekkel emelik meg a 9000 tonnas szerkezetet 3   •   sulyosabb buntetesre szamithat lovasi andras   •   ongyilkos merenyletre keszulo noket vettek orizetbe a fulop szigeteken