Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István.
2024-05-08 09:12:23

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

A MÁV válasza a sajtóban megjelent információk és beszámolók fényében mindenképp érdekes.
2024-05-06 17:11:04

Tanyán csapott le a NAV, még maguk sem tudják, mit lepleztek le

Hamis tisztítószereket és adózatlan cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán - közölte a vámhivatal hétfő délelőtt Facebook-oldalán.
2024-05-06 12:06:41

Vasúti baleset történt Nyírbogáton

Személyautó és vonat ütközött össze Nyírbogáton, a Vasvári Pál utcai vasúti átjáróban. A személyvonaton hetvenen utaztak. Műszaki mentés céljából a nyírbátori hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre.
2024-05-04 15:06:16

2024-05-04 15:05:56

2024-05-04 15:05:50

Egy autó és vonat ütközött Cikónál a vasúti átjáróban

A vasúti átjáróban a fénysorompó tilosat jelzett, a vonaton senki nem sérült meg.
2024-04-30 21:08:02

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:15:11

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:08:54

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:11:02

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:10:47

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben az USA-ban. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt mentek ki egy házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a megérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:45

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben, Amerikában. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek ki a házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:15

Nyolcvan intenzív terápiás ágy van szabadon egész Romániában

A számokat sikerült már stabilizálni a korlátozásokkal, de még ez is túl sok az egészségügynek.
2020-11-27 17:06:21

Nyolcvan intenzív terápiás ágy van szabadon egész Romániában

A számokat sikerült már stabilizálni a korlátozásokkal, de még ez is túl sok az egészségügynek.
2020-11-27 17:06:23

Süllyedő autó sofőrjét mentette ki a fagyos vízből egy ohiói rendőr

Ha fél perccel később érkezik, a nő biztosan nem éli túl.
2020-11-27 19:06:02

Közel 100 rendőr sebesült meg a hétvégi tüntetéseken Franciaországban

A párizsi demonstráción megsebesült egy szíriai újságíró is.
2020-11-30 05:07:05

Közel 100 rendőr sebesült meg a hétvégi tüntetéseken Franciaországban

A párizsi demonstráción megsebesült egy szíriai újságíró is.
2020-11-30 05:07:05

Több mint 160 sportolót csapott be hamis sportorvosi igazolásokkal egy budapesti férfi

Az orvosi végzettséggel nem rendelkező K. Zoltán 3000 és 5000 közötti összeget kért a hamis dokumentumokért.
2020-11-30 08:06:42

Több mint 160 sportolót csapott be hamis sportorvosi igazolásokkal egy budapesti férfi

Az orvosi végzettséggel nem rendelkező K. Zoltán 3000 és 5000 közötti összeget kért a hamis dokumentumokért.
2020-11-30 08:06:43

Megdöbbentő helyről traffipaxozott egy magyar rendőr, az autós nem hitt a szemének - videó

Ennél veszélyesebb helyet nehéz lett volna találni.
2020-11-30 09:05:56

Négy francia rendőr ellen indult eljárás egy fekete zenei producer bántalmazása miatt

A túlkapás miatt ismét fellángolt a közéleti vita a rendőri erőszakról és a rasszizmusról Franciaországban.
2020-11-30 18:06:52

Késő estig rendelnek a szolnoki orvosok a járvány miatt

Egész nap csörögnek a telefonok, naponta nyolcvan-száz hívás fut be.
2020-12-01 11:06:05

Több milliárdnyi áfát csaltak el parfümökkel és táplálékkiegészítőkkel

Százötven nyomozó és járőr egyszerre csapott le a bűnszervezetre.
2020-12-03 14:06:02

Változások jönnek a MÁV internetes vasúti jegyértékesítésében

A megújult Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással.
2020-12-03 15:06:04

Nagy csata után budaörsi siker született a női asztalitenisz-BL-ben

A magyar bajnokcsapat a pénteki játéknapon a Girbau-Vic TT együttesével csapott össze.
2020-12-04 14:06:07

Megmentette az epilepsziás tolvaj életét egy rendőr

Miután kiengedték a kórházból a 42 éves férfit, lopás és közokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették
2020-12-20 11:06:35

Nyolcvan gyerek elrablását akadályozta meg a nigériai rendőrség

Sikerült olyan diákokat is kiszabadítaniuk, akiket korában raboltak el.
2020-12-20 14:06:58

Az idei év valódi korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben

Rengeteg fejlesztést hozott 2020.
2020-12-22 10:08:36

Vasi tejüzemre csapott le a Nébih

Tejet és tejtermékeket vont ki a forgalomból az élelmiszerbiztonsági hivatal.
2020-12-22 12:08:14

Dibusz Dénes: nyolcvan vagy száz alkalommal is teszteltek

A Ferencváros magyar válogatott kapusa hosszú interjúban mesélt a mozgalmas őszi szezonról.
2020-12-22 15:07:48

Budapesti Rendőr-főkapitányság: A szeretet mindenkié

Elkészült a szolgálatban lévő rendőrök karácsonyi videója.
2020-12-22 17:06:03

Kirúgnak két rendőrt, akik ott voltak a Breonna Taylor halálával végződött házkutatáson

Az előzetes figyelmeztetés nélküli házkutatásra az engedélyt kiadó rendőr és a halálos lövést leadó társa nem dolgozhat tovább.
2020-12-30 12:03:00

2020-12-30 12:03:01

Rendőrautók karamboloztak az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházban

Négy jármű ütközött: két rendőrautó és két másik gépkocsi.
2020-12-30 18:05:59

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-30 18:06:00

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-30 18:06:02

Pizzát akartak rendelni a 112-es segélyhívószámon - videó

A diszpécser felajánlotta, hogy a rendőr kiviszi a pizzát, ha tovább szórakoznak.
2020-12-30 21:06:04

Fennakadt a síneken egy kocsi Hatvanban - nem tudták letolni, nekiment egy vonat - képek

Késnek a vonatok a baleset miatt.
2020-12-30 21:06:05

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-31 02:05:52

Meghalt Samuel Little, az Egyesült Államok történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa

Nyolcvan éves korában elhunyt Samuel Little, aki korábban 93 gyilkosságot ismert be.
2020-12-31 08:05:59

Meghalt Samuel Little, az Egyesült Államok történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa

Nyolcvan éves korában elhunyt Samuel Little, aki korábban 93 gyilkosságot ismert be.
2020-12-31 08:06:00

Százezer rendőr kivezénylésével készül Franciaország a szilveszter estére

Este nyolc órától megerősítik a rendőri jelenlétet a franciaországi városok központjaiban, hogy elejét vegyék a kijárási korlátozások ellenére esetlegesen megtartandó szilveszteri buliknak.
2020-12-31 09:05:55

2020-12-31 09:05:56

Orbán Viktor meglátogatta az Újpesten megkéselt rendőrt a kórházban

A miniszterelnök megköszönte a rendőr helytállását, a felépüléséhez sok erőt kívánt.
2020-12-31 13:06:26

Százezer rendőr kivezénylésével készül Franciaország a szilveszter estére

Este nyolc órától megerősítik a rendőri jelenlétet a franciaországi városok központjaiban, hogy elejét vegyék a kijárási korlátozások ellenére esetlegesen megtartandó szilveszteri buliknak.
2020-12-31 13:06:29

Meghalt Samuel Little, az Egyesült Államok történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa

Nyolcvan éves korában elhunyt Samuel Little, aki korábban 93 gyilkosságot ismert be.
2020-12-31 13:06:29

Orbán Viktor meglátogatta a megkéselt újpesti rendőrt

A miniszterelnök megköszönte a rendőr helytállását, és sok erőt kívánt a felépüléséhez.
2020-12-31 15:06:21

Ne haragudj, de meg fogok halni - mondta a támadás után édesanyjának az Újpesten leszúrt rendőr - videó

Több mint tíz szúrás érte, de mindenre emlékszik a támadásból.
2021-01-01 14:05:57

Megkéselt rendőr: Biztos voltam benne, hogy meghalok

Azt mondta, a történtek ellenére sem adja fel a hivatását.
2021-01-01 14:05:59

Felhívtam az édesanyám, azt hittem, meg fogok halni - a támadásról mesélt a megkéselt rendőr

A BRFK Facebook-oldalára került fel egy videóinterjú azzal a rendőrrel, akit karácsonykor késeltek meg. Elmondta, hogy a támadás minden pillanatára emlékszik, és hogy a sokkhatás miatt nem érzett fájdalmat. Látta, hogy nagyon erősen vérzik, de azt hitte, csak egy szúrt sebe van.
2021-01-01 15:06:02

Az RTL megmutatta, hogy lehet megható szeretettel boldog újévet kívánni

Csak az kell hozzá, hogy együtt énekelje a Himnuszt roma, rendőr, fogyatékos, fiatal és idős, és hogy kiderüljön, családnak érezni mindenkit, aki gyereket nevel.
2021-01-01 16:05:53

2021-01-01 16:05:54

Napokig tartó, több ezres, nemzetközi illegális újévi buli Franciaországban

Több rendőr megsérült, amikor fel akarták számolni a rendezvényt.
2021-01-02 09:05:53

Napokig tartó, több ezres, nemzetközi illegális újévi buli Franciaországban

Több rendőr megsérült, amikor fel akarták számolni a rendezvényt.
2021-01-02 09:05:54

Pénzfelvételkor fosztott ki egy parókás, símaszkos tolvaj egy nőt Budapesten

Pont arra sétált három szabadnapos rendőr, ők futottak utána és kapták el.
2021-01-03 08:05:57

Több rendőrt akarnak a migránsok szilveszteri pusztítása után Bécsben

Egy rendőr szerint nem titok, hogy nagyon sok olyan bevándorló él az egyik belvárosi kerületben, akik nem tudtak beilleszkedni.
2021-01-03 16:05:51

Súlyosabb büntetésre számíthat Lovasi András

Az orvos szakértői vélemény szerint a 2019-es baleset egyik rendőr sérültje maradandó fogyatékosságot szenvedett.
2021-01-04 09:05:56

Súlyosabb büntetésre számíthat Lovasi András

Az orvosszakértői vélemény szerint a 2019-es baleset egyik rendőr sérültje maradandó fogyatékosságot szenvedett.
2021-01-04 10:06:10

Halmokban állt a lopott áru a tehervagonokat évek óta fosztogató bandánál - videó

Nyolcvan rendőr fogta el a 11 embert. Több millió forintos hasznuk lehetett, az áramot mégis lopták.
2021-01-05 10:06:05

Nyolcvan rendőr csapott le, lopott lapostévét, melltartót és cumit is találtak

A ceglédi vonalon történt vasúti fosztogatások gyanúsítottjainál volt rajtaütés.
2021-01-05 11:07:07

Nyolcvan rendőr csapott le, lopott lapostévét, melltartót és cumit is találtak

A ceglédi vonalon történt vasúti fosztogatások gyanúsítottjainál volt rajtaütés.
2021-01-05 11:07:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tiz kilometeres sor all az m1 es autopalyan szlalomozva lehet kikerulni a negyes balesetben osszetort autokat 2   •   nem tert magahoz az ejszakai elet a vilagvarosokban a jarvany ota   •   viteld   •   monica bellucci is feltunik az uj beetlejuice ban   •   elkepeszto penzt erhet a mez amelyben maradona a ket leghiresebb goljat lotte   •   vegzetes palinkazas halalra keselte gyermekkori baratjat egy ferfi nyiregyhazan a kamera mindent rogzitett 2   •   tobb nezot is elgazoltak majdnem egy fehervari parkoloban rendezett illegalis autoversenyen dramai video   •   fovaros vs videk tobb tizmillios kulonbsegek   •   ruzsa magdi a harmas ikrei babas idoszakarol mi ebbe egy kicsit belerokkantunk video   •   doppingolt a vilagranglista 29 helyen allo teniszezo   •   dancing with the stars nem volt eleg a meghato produkcio sirva bucsuzott egy paros   •   a moderna is elinditotta koronavirus vakcinaja engedelyezesi folyamatat az usa ban es europaban 2   •   szuk csaladi korben temettek el diego maradonat   •   de mirol beszel marco rossi   •   in video trump unspools unsubstantiated voter fraud charges   •   jon bon jovi nem tudja turnezhat e meg valaha a hangszalmutete utan   •   buliznak a madridi fiatalok a brutalis hoban   •   iden nyaron is tropusi meleg lesz a harmas metro szerelvenyein 2   •   colour blind man theres no way you see all this   •   ujabb repulojarat indul magyarorszag es kina kozott   •   tul sokat evett a magyar bankar kirugtak   •   mintha az eladok nem fognak fel hogy valtozott az ingatlanpiac   •   ukraine charges officials tied to hunter biden probe and russia   •   a kiallitott neymar folytatta a balhet az oltozofolyoson is verekedni akart video   •   maduro prepares harsh law to further punish criticism of venezuela regime   •   394 loero es zold rendszam magyarorszagon az uj hibrid 5 os bmw   •   nem vacakolnak tovabb igy tennek magyarorszagot europa legzoldebb orszagava 2   •   tropusi ciklon pusztitott ausztraliaban komoly karokat okozott   •   a bekescsaba nyerte a negyeddontos parharc elso merkozeset   •   szombaton bekoszont a nyar akar 27 fokban is sutkerezhetunk   •   orban uj hitelkonstrukciot jelentett be a mikrovallalkozasokna k elo 3   •   tabut dontott a francia tarsadalom a verfertozes tobb tizezer aldozata nyilt meg   •   a bl rekorder guardiola gyonyoru idezettel bucsuzott maradonatol   •   kulon szigeten temetik el a koronavirusban elhunytakat sri lankan ettol tartanak   •   germany rejects nicaragua charges on gaza genocide as groundless   •   bejarati ajtocsere utani komuves javitasi munkak 55   •   durva ugras a fertozes terjedeseben kozel 36 ezer tesztbol 7269 uj beteg   •   az udvaron tereltek ossze a gardonyi tanuloit koronavirus miatt bezar az iskola   •   verfurdo svedorszagban   •   meszaros lorinc jegybanki segitseggel lesz kelet magyarorszag gazkiralya 2   •   csak a gol hianyzott a guinness rekord gyanus bedobas vegerol video   •   how mike pence became a villain in trump world   •   vigyazat ezek a szigoritasok leptek ervenybe tobb europai orszagban is elkobozhatjak a gyorshajtok autojat   •   vv sajti ugy dontottem hogy ezt fel szeretnem adni   •   lakatosbol lett a gyori audi vezere 2   •   onmersekletre szolitott fel az ensz atomfelugyelete a zaporizzsjai droncsapas utan   •   schools air filtration update 2021 by camfil usa making the return to school safer air filtration experts recommendations   •   orban viktor maradnak a korlatozo intezkedesek   •   igy hasznalja a nyilvanos mosdot ha nem akarja elkapni a koronavirust   •   kegyetlen politikai horror lett j k rowling uj gyerekkonyve