Versenyfelügyeleti eljárást rendelt el a bíróság az MVM-mel szemben

A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett versenyjogsértést, a GVH a beszerzett adatok alapján azonban megállapította, hogy nem álltak fenn a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei az ügyben. A bíróság ezt nem fogadta el, és részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben. A versen...
2024-05-09 14:07:13

Átlátszó: hiába tagadta, akkumulátorhulladékot tárol a szennyezett Salgó-patak mellett dolgozó cég

A cég szerint nem tőlük származik a patak vizében kimutatott rákkeltő anyag, mivel salgótarjáni telephelyükön még nem folytatnak hulladékkezelést. Most azonban olyan képek kerültek nyilvánosságra, amelyeken lítium-ionos akkumulátor felirat szerepel a telephelyen tárolt hulladékok csomagolásán.
2024-05-08 20:11:48

Közelebb került Magyarország a legnagyobb befektetőkhöz

A térségünk a tőkepiacok tekintetében komoly növekedési potenciállal rendelkezik, sok külföldi befektető mégis nehézkesen éri el a régiónkat, mivel ezek a piacok számukra túl kicsinek számítanak vagy egy magánbefektetőnek túl távoliak és ismeretlenek. A hazai befektetők mellett ezeket a befektetőket célozzák meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Fazekas Gábort, az OTP Global Markets igazgatóját az OTP CETOP részvényalap...
2024-05-08 10:07:41

Kikapott Felcsúton, így nagyon közel került a kieséshez a Kisvárda

Feczkó Tamás csapata akár már szombaton búcsúzhat az élvonaltól.
2024-05-04 18:08:42

Kikapott Felcsúton, így nagyon közel került a kieséshez a Kisvárda

Feczkó Tamás csapata akár már szombaton búcsúzhat az élvonaltól.
2024-05-04 18:06:36

Lavinát indíthat a taxispiacon, hogy a Bolt után itt az Uber és a Gett, az utasok viszont örülhetnek

A taxis fuvarszervező applikációkon rendelt fuvar esetében könnyen visszakereshető, hogy ki és milyen útvonalon szállította az utasát, így nehezebb csalni is. Az Uber visszatérésével és a Gett megjelenésével pedig valószínű, hogy jelentősen nő az applikációban rendelt autók aránya, azaz várhatóan kevesebb lesz a visszaélés, és biztonságosabb lehet az utazás is.
2024-05-02 14:11:35

A közmédiához került a Nemzeti Sport

A lap 2022-ben került az állam tulajdonába.
2024-04-30 16:10:14

Nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen számos nyugati harcjármű látható az orosz főváros egyik terén. Várhatóan hamarosan nagy szerepet kapnak majd a kiállított eszközök.
2024-04-26 18:07:29

Leirat készülhetett Balog Zoltán beszédéből

Református körökben már egy ideje terjedt, most nyilvánosságra került.
2024-04-22 11:12:15

Leirat készülhetett Balog Zoltán beszédéből

Református körökben már egy ideje terjedt, most nyilvánosságra került.
2024-04-22 11:08:36

Ételt rendelt, majd játékpisztolyával kirabolta a futárt egy hevesi férfi

A rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették.
2024-04-18 16:15:19

Ételt rendelt, majd játékpisztolyával kirabolta a futárt egy hevesi férfi

A rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették.
2024-04-18 16:10:09

Nyilvánosságra került a gyulai polgármester beszélgetése.
2024-04-17 18:10:51

Nyilvánosságra került a gyulai polgármester beszélgetése.
2024-04-17 18:08:30

Fidelitas: Vajon hány bőrönd kell 1,5 milliárd forint elszállításához? - videó

A szervezet a közösségi oldalára feltöltött videójában magyarázatot vár Gyurcsány Ferenctől és Karácsony Gergelytől, hogy hova tűnt a hídpénzbotrányban 1,5 milliárd forint.
2024-04-13 20:11:57

Xi?s Trip to Hong Kong in Doubt After Top Officials Get Covid

Post Content
2022-06-24 04:19:39

Xi Jinping to visit Hong Kong in first trip outside mainland China since pandemic began

Chinese President Xi Jinping will visit Hong Kong next week to mark the 25th anniversary of the city's handover to China, state media reported on Saturday -- the leader's first trip out of the mainland since the pandemic began.
2022-06-25 05:06:12

Xi Warns Against ?Herd Immunity,? Vows to Stick With Covid Zero

Post Content
2022-06-29 14:22:30

Xi Jinping visits a Hong Kong changed by Covid, protests to swear in new leader

Post Content
2022-07-01 09:09:47

Xi'an shuts back down as China finds first cases of new Omicron subvariant

China's northwestern city of Xi'an, home to 13 million people, was partially shut down on Wednesday after it reported the country's first outbreak of a highly transmissible new Omicron subvariant that is fast dominating the United States and Europe.
2022-07-06 09:06:33

Xi'an shuts back down as China finds first cases of new Omicron subvariant

China's northwestern city of Xi'an, home to 13 million people, was partially shut down on Wednesday after it reported the country's first outbreak of a highly transmissible new Omicron subvariant that is fast dominating the United States and Europe.
2022-07-06 18:07:30

Xi?s Covid Authoritarianism Meets Red Line at Vaccine Mandates

Post Content
2022-07-12 16:22:58

Xi Jinping?s economy slumps as zero-Covid strategy slows down growth

Post Content
2022-07-15 11:12:51

Xi sends sympathy message to Biden over Covid infection

Post Content
2022-07-22 12:11:40

Xi reaches out to Biden, wishes him ?speedy recovery? from COVID

Post Content
2022-07-22 14:07:52

Xi Removes Mask for Putin But Doesn't Mingle Outside China's Covid Cocoon

Post Content
2022-09-16 06:10:52

Xi Jinping's speech: Yes to zero-Covid, no to market reforms?

Even though China's economy is beset by problems ranging from a real estate crisis to youth unemployment, Xi Jinping did not offer any grand ideas to set the country back on track during his two-hour opening speech at the Communist Party Congress on Sunday.
2022-10-17 16:06:18

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:06:03

Xi Jinping tied himself to zero-Covid. Now he keeps silent as it falls apart

For nearly three years, China's leader Xi Jinping has staked his political legitimacy and prestige on zero-Covid.
2022-12-16 09:06:02

Xi Jinping tied himself to zero-Covid. Now he keeps silent as it falls apart

For nearly three years, China's leader Xi Jinping has staked his political legitimacy and prestige on zero-Covid.
2022-12-16 18:07:45

Xi urges steps to 'protect' lives as China battles Covid wave

Post Content
2022-12-26 15:25:31

XVI. Benedek már megkaphatta az utolsó kenetet: rendhagyó búcsúztatója lesz az egykori pápának

Egyes források szerint XVI. Benedek emeritus pápának feladták az utolsó kenetet; a nagybeteg veseprobléma miatt került veszélyes egészségügyi állapotba. A Vatikán hivatalos közleményt adott ki, Ferenc pápa közös imára szólította fel a híveket.
2022-12-29 11:12:02

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xbox chaten szivárogtattak bennfentes információkat, pikáns felvétel került elő

Amerikai ügyészek értékpapírcsalással vádoltak meg egy volt Goldman Sachs-alkalmazottat, aki állítólag az Xbox-chaten keresztül adott bennfentes tippeket barátainak az ügyletekről - írja a Finextra.
2023-10-03 01:14:03

Be tougher on Covid breaches, say pundits after five Premier League clubs' players break protocols

Football clubs have been urged to be stronger on players who breach coronavirus protocols.
2021-01-03 23:05:58

Covid-19 pandemic: International alarm grows over new variant

A host of countries around the world ban UK arrivals in a bid to contain the new strain.
2020-12-21 22:06:02

Covid: US President-elect Joe Biden gets vaccine live on TV

The US president-elect says he wants to show Americans the vaccination is safe.
2020-12-21 22:06:03

Covid-19: Dover port halts exports to France for 48 hours

France is to stop lorries arriving from the UK amid concern over a new variant of coronavirus.
2020-12-20 22:06:23

As COVID-19 ravages US, shootings, killings are also up

2020-12-28 21:06:08

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

'Covid ended our marriage': The couples who split up in the pandemic

The stress of the pandemic and 24/7 lockdown together has seen many couples call it quits.
2020-12-02 22:06:09

Covid: Italy latest European country to order Christmas lockdown

Non-essential shops will be closed with travel only allowed for work, health and emergency reasons.
2020-12-19 05:06:18

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

Covid-19: PM sets out 'tougher' post-lockdown tiers for England

England will return to a regional approach from 2 December but the tiers will be "tougher", the PM says.
2020-11-23 22:06:01

Carson says he's 'out of the woods' after battling COVID-19

2020-11-21 21:38:12

Covid: US approves Moderna as second vaccine

The Food and Drug Administration gives the green light for releasing millions of doses.
2020-12-19 02:07:13

Turkey reports record daily number of new COVID-19 patients

2020-11-21 21:38:13

Covid: First batch of vaccines arrives in the UK

The Pfizer/BioNTech vaccines are being kept in a central hub ahead of distribution.
2020-12-03 22:05:56

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
2020-11-17 14:05:52

Már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
2020-11-17 14:05:52

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:02

Donald Trump csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból

Két hónap múlva már csak 2500-2500 amerikai katona állomásozhat a két országban.
2020-11-17 20:07:03

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját.
2020-11-18 16:07:50

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   orosz bernadett nem tudta vegighallgatni bantalmazoja ugyvedjet 2   •   nem nyilvanosak a tisztiorvosi hivatal 134 milliardos projektjenek reszletei   •   ujabb harom egyetem kerulhet alapitvanyi fenntartasba   •   erre nem lesznek buszkek kijevben aggaszto abrat hozott nyilvanossagra az ukran vedelmi miniszterium   •   pezsgoveszely kavekar lakasugyek amikre nem is gondolnank 3   •   kisfilm igy koltozik a neprajzi muzeum   •   merkel le kell zarni a sikozpontokat   •   orban valoszinuleg 2021 ben vegig fennmarad a jarvanyugyi keszultseg   •   orizetbe vettek a nav egyik vezetojet   •   nagy veszteseg erte toth gabit   •   hamis vad gyanujaval foglalkozo beadvany erkezett az ugyeszsegre magyar peter kijelentesei miatt   •   negyven eve nem volt ilyen szarazsag bogotaban vizkorlatozast vezetnek be 2   •   ader janos a budavari zsinagogaban gyujtott gyertyat az aldozatok emlekere   •   fóliasátoreladóindex   •   budapesti varazslo minden ami emberi akar rossz akar jo elobb utobb veget er kiveve a matematikat 2   •   uj gumiabroncs energiacimkek segitik a vasarlast 2   •   tenyleg eleg egy pillantas ahhoz hogy megvaltozzon a szepsegidealunk   •   kesnek a vonatok es jaratok maradnak ki a miskolci fovonalon 2   •   olaszorszag ausztria nyolcaddonto percrol percre a negyeddonto a tet olaszorszag ausztria 2   •   drontamadas erte a moldovai orosz kamuallam egyik katonai bazisat moszkva kavarhat a hatterben   •   a haboru sztarkeme volt rado a cia meg ma is odavan erte szovjet megbizoi bortonbe vetettek   •   rekordot ment egy elektromos kamion 1099 kilometert tett meg egy feltoltessel   •   elajandekozta az emmi karacsonyfajat kasler miklos   •   a tortenelem soran eloszor szallit magyarorszagra gazt azerbajdzsan   •   ceu rektor demeter szavaiban mutatkozik meg a rezsim valodi termeszete 2   •   hangosan duborognek a harci dobok nagyszabasu nuklearis fegyverkezesi program zajlik a vilag legnepesebb orszagaban   •   igy keruld el a varosi vezetes veszelyeit   •   karacsony gergely is koszontotte beremenyi gezat   •   a jobaratok reunion forgatasarol posztolt egy fotot matthew perry   •   uj csucsra huzta az otp a magyar tozsdet   •   egy megkondulo harang csapott agyon egy ferfit a templom tornyaban mindossze 30 eves volt 2   •   behavazott erdoben egy szal bugyiban lathato az orosz playboy modellje   •   elobbre hoztak az orszagos oltas kezdetet ausztriaban   •   elmenyauto allit emleket a legendas ferrari 250 gto nak 2   •   adatvedelmi incidens tortent magyar petereknel   •   ujabb hegymaszo tragedia 150 meterrol zuhant le egy 16 eves fiatal   •   mezogazdasagi kultursivatag lehet a karpat medencebol   •   95000ft   •   ilyen volt az ingatlanpiac 2020 utolso honapjaban   •   szabolcs szatmar bereg 1   •   parragh laszlo minden kamarai utazasnal fizetek az elso osztalyert   •   kompromisszumot talalhattak az unios ukran gabonavitaban   •   mar 19 ezer arva lehet a gazai ovezetben   •   a holdra keszul a puli   •   bethlehem welcomes christmas tourists after pandemic lull   •   tul sok bekat esznek a franciak veszelybe kerult a populacio 2   •   biden weighs rahm emanuel for transportation secretary   •   a szivre es a tudore is karosan hat a repterek legszennyezese   •   us to brief senators on foreign online influence focused on israel ukraine   •   lovoldozes tortent a moldovai repteren terrortamadaskent vizsgaljak a hatosagok 3