Nőtt a szívférges kutyák száma, az ember is megfertőződhet

A fertőzés a kutyák mellett a macskákat is veszélyezteti, de az emberre is átterjedhet.
2024-05-08 11:09:33

Szijjártó Péter: A magyar-üzbég együttműködés sok hasznot hozott és hoz a hazai gazdaságnak

A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2010 óta 86 százalékkal nőtt, ezzel az értéke tavaly meghaladta a százmillió dollárt.
2024-05-07 19:08:58

Egyre antiszemitább a világ egy friss jelentés szerint

Tavaly jelentősen megnőtt a zsidóellenes incidensek száma világszerte, főleg a Hamász októberi terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta.
2024-05-05 18:08:30

2024-05-05 18:08:27

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Csökkent az üres álláshelyek száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
2024-05-01 17:06:53

Árpilisban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az amerikai munkavállalók száma

A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon stagnál az USA-ban.
2024-05-01 16:09:35

A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az amerikai munkavállalók száma

A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon stagnál az USA-ban.
2024-05-01 16:06:58

Kritikus szint fölé ugrott a román adósságráta, automatikus szabályok lépnek hatályba

A GDP 52,4 százalékára nőtt február végére Románia államadóssága a tavaly év végi 48,9 százalékról - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.
2024-05-01 11:07:23

Húsz százalékkal nőtt a Budapest Airport forgalma tavaly

2023-ban 14,6 millió utas fordult meg a repülőtéren, amelyet a közeljövőben visszavásárolhat a kormány.
2024-04-29 22:08:50

Ötödével nőtt a Budapest Airport utasforgalma tavaly - Még mindig nem érte el a Covid előtti szintet

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
2024-04-29 21:06:38

Gigantikus repülőteret építenek Dubajban, ez lesz a világon a legnagyobb

Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk, Dubai uralkodója jóváhagyta az Al Maktoum nemzetközi repülőtér új utastermináljának építését, amire közel 35 milliárd dollárt költenek majd, írja a Reuters.
2024-04-28 15:07:00

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

Emelkedő pályán a légúti fertőzések Magyarországon

Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) oldalán. Ezek szerint a 16. héten, vagyis április 15. és 21. között nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, ugyanakkor influenzaszerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024-04-25 10:06:59

Valami eltört a Google-nél: 28 után újabb 20 dolgozót rúgtak ki azért, mert felszólaltak a cég izraeli szerződései ellen

48-ra nőtt az elbocsátott munkavállalók száma a Google-nél, miután a cég több irodájánál is sztrájkoltak az izraeli kormányzattal kötött szerződések ellen.
2024-04-24 13:11:21

2024-04-24 13:10:55

Nagyot nőtt a Gloster 2023-ban

A Gloster korrigált nettó árbevétele 75 százalékkal, 10,3 milliárd forintra, ezen belül a külföldi értékesítésből származó bevétel pedig 130 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt 2023-ban. Az előző évhez képest a korrigált EBITDA 29 százalékos bővülést mutat, 976 millió forintot érve el - derült ki a vállalat 2023-as jelentéséből.
2024-04-23 13:06:48

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 11:30:10

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   peni istvan ezust denes eszter bronzermes legpuskaban a sportlovo vk n   •   mira furlan babylon 5 and lost actress dies at 65   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 304   •   hatalmas problemakat okoz horvatorszagban a rekordmagas vizallas   •   kihirdettek az oscarra eselyes filmeket a magyar eselyesek nincsenek koztuk   •   benyujtja a parlamentnek az isztambuli egyezmeny ratifikalasat a momentum 3   •   miert marad az aldozat a bantalmazo kapcsolatban   •   india urges farmers to call off mass protest due to covid super spreader risk   •   more marketable than fury and joshua insta star garcia needs a gritty win over campbell   •   joe biden inauguration lady gaga and jennifer lopez to perform   •   budapesten kellett kenyszerleszallast vegrehajtania egy bukarestbe tarto repulogepnek 3   •   szazezer pfizer vakcinat kap az eu tobbi tagallamatol csehorszag szlovakia es ausztria   •   a fekvobeteg ellatas szakdolgozoinak csaknem fele elhagyna az allami egeszsegugyet   •   suhajda szilard felesege nem hozhatjak le a ferjem testet az everestrol   •   flambirozni kezdett a pincer ketten meghaltak egy madridi etteremtuzben 2   •   tobb szaz meteren at a hajanal fogva vonszolta majd megfojtotta terhes elettarast egy nyirkatai ferfi   •   netanyahu warns against lynchings as clashes between arabs and jews rock israeli cities   •   massziv eses a tozsdeken   •   money promised to combat us overdose crisis sits unused   •   kinaban elkezdik tomegesen oltani a fiatalokat   •   direkt36 a jarvany kozepen osztottak igeretes uzleteket kormanykozeli figuraknak 2   •   otos lotto az otos szam jegyeben 4   •   eltemettek a nepszeru mulatos zeneszt   •   megfenyegette a magyar kormanyt az europai bizottsag alelnoke   •   az ev sportoloja szoboszlai dominik es karakas hedvig lett a gyoztes   •   magyar peter jelentkezoket keres az ep valasztasra 2   •   farmers around the world are struggling your pee could help   •   megalazonak tartottak es visszaadtak a 10 ezer forintos jutalmat a csepregi otthon dolgozoi   •   video shows man confronting apparent attacker on escalator during australian mall stabbing   •   vajon hany univerzalis boldogsagot tukrozo arckifejezes letezik 3   •   president elect biden names black women to serve key roles in his administration   •   hamar veget vethet a kamatemelesnek az ekb   •   hamas and iran are longtime allies did tehran help with its attack on israel   •   tragedia bajororszagban ket magyar halt meg egy autobalesetben 2   •   megjott a kecskemeti tesztekre az elso brazil katonai szallitogep   •   photo of old submarine misrepresented as being en route to uganda   •   bantoan siman verte a chelsea a juventust 2   •   carlos perezt idezte bombagoljaival a fiatal kezilabdazo video   •   megorules a belvarosban penzeso es emberrablas miatt kerultek extazisba a fiatalok videok   •   szlovak ferfitol szerezte be a drogot a magyar diler   •   biden eyes big win that will send checks to millions of americans   •   ezt a futballtebolyt soha nem felejti el a vilag   •   sorsdonto het kovetkezhet az egyesult allamokban 2   •   xi calls for faster chinese military development   •   biztos hogy esszel hasznalja a facebookot   •   ok jatsszak majd a beatles tagjait a legendas menedzserukrol keszulo eletrajzi filmben   •   bombatamadas ert egy jemeni eskuvot harom no meghalt   •   in lebanon army courts target anti government protesters   •   egy ev utan visszater az mtv movie tv awards a hetvegen a fekete ozvegy es borat is megkapja a magaet   •   lelemenyes ujdonsaggal vedik a madarakat szekesfehervarnal