Itt a végleges lista: négy jelölt szerepel a főpolgármester-jelölti szavazólapon

Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor - jogorvoslati igény hiányában - jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
2024-05-09 18:07:27

A fideszes vezető nekiment az oroszoknak: szerinte, ha nem lennénk NATO-tagok, akkor minket támadnának

Németh Zsolt erős kijelentéseket tett Oroszországról a Magyar Atlanti Társaság keddi konferenciáján tartott beszédébe. A Fidesz alapító tagja nem tartotta magában a véleményét, és elmondta, mit köszönhetünk a NATO-tagságnak.
2024-05-09 14:06:41

2024-05-09 14:06:21

ESG TOP 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

Immár második alkalommal készült el a HVG és a Planet Fanatics' Network fenntarthatósági tanácsadó cég közös listája, amely a magyarországi nagyvállalatokat fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) szempontok alapján állítja rangsorba. Hasonló széleskörű lista vagy értékelés korábban nem készült itthon.
2024-05-08 20:11:30

Fideszes képviselők kapitális bakija miatt kapott zöldutat az olcsó, egynapos autópálya-matrica

Két fideszes honatya tévedésből félrenyomott, így elfogadták a parlament Gazdasági Bizottságában, hogy az egynapos matrica árát 1000 Ft-ban maximálja a kormány.
2024-05-08 16:06:38

2024-05-08 16:05:59

Újabb pengeváltás a fővárosi jelöltek között

Senki sem maradt adós a válasszal.
2024-05-08 15:08:07

Térképre tettük a Magyar Pétereket - heten is indulnak a választáson

Gógánfától Dorogig, Szomolyától Hernádszentandrásig és Budapesttől Gyálig mindenki választhat magának egy-egy Magyar Pétert a választáson.
2024-05-08 05:07:43

2024-05-08 05:07:37

Magyar Péter: Beférkőzött az ellenség a Tisza Pártba és ezért nem indulnak a megyei közgyűlési helyekért

Hiába gyűlt össze a szükséges mennyiségű támogató aláírás.
2024-05-07 17:10:38

Magyar Péter: Beférkőzött az ellenség a Tisza Pártba és ezért nem indulnak a megyei közgyűlési helyekért

Hiába gyűlt össze a szükséges mennyiségű támogató aláírás.
2024-05-07 17:10:33

Rendőröket tüntetett ki a csalásért elítélt fideszes polgármester

Tát Margit hiába kapott felfüggesztett börtönt 2022-ben, újraválasztották, és most júniusban is indul a polgármesterségért.
2024-05-07 09:13:09

Rendőröket tüntetett ki a csalásért elítélt fideszes polgármester

Tát Margit hiába kapott felfüggesztett börtönt 2022-ben, újraválasztották, és most júniusban is indul a polgármesterségért.
2024-05-07 09:12:33

2024. május 7., kedd Friss hírek: Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz Rendőröket jutalmazott meg a csalásért elítélt fideszes polgármester A Google után az Apple autói is a magyar utakat fotózzák Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét Látványosan nő a szavazás előtt átjelentkezők száma Izrael bombázni kezdte Rafahot, tankok törtek be a városba Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot A Crystal Palace nagyon elverte a MU-t Eze...
2024-05-07 08:07:44

Rendőröket ajándékozott meg Méhkerék csalásért elítélt fideszes polgármestere

Rendőröknek adott át ajándékcsomagot Tát Margit, a Békés vármegyei Méhkerék fideszes polgármestere a rendőrség napján. Tát hét bűntársával egyetemben bizonyítottan 31 millió forintnyi uniós forrást csalt el, amiért egy év tíz hónap, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották.
2024-05-07 07:06:20

2024-05-07 07:05:49

Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét

A főpolgármester-jelöltek hétfő délután 16 óráig adhatták le összegyűjtött ajánlásaikat.
2024-05-06 22:08:55

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:01:12

350/2. Szállodai mindenes

350/2. Szállodai mindenes német munkahely férfi részére Oberstdorf, A2 német tudással. Munkabér 1.620,-€ bruttó. Heti munkaidő 40 óra. A szállás reggelivel és vacsorával 200,-€. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/egyeb-nemet-munka/3502-szallodai-mindenes-oberstdorf A kapcsolatfelvétel lehetséges telefonon, e-mailben vagy német nyelvű önéletrajzzal. Legalább Baustelle (A1) némettudás minden állásunkhoz szükséges. EXACT Personal UG Festnetz: 0049 8641 6949 000 E-Mail: [email protected] D-83224 Grassau- Bayern
2020-06-23 22:14:23

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:24

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -KZK doboz zárógép tetszőleges szerelékkel -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -De Santis cimkézőgép - Használt, felújított Krones Rotina hidegenyves címkéző eladó! -EK 07-es félautomata doboz zárógép -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-23 22:19:35

2020-06-23 22:19:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   suhgfhgperapro   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   der heni instagramon is megmutatta kisfiat   •   bundoz   •   tudtuk mi keszul megis megdobbentunk 2   •   stana alexandra elarulta milyen ferfira vagyik   •   ot forintert adna a praxist a vepi gyermekorvos de igy sem jelentkezik senki   •   csaladja elott keselte meg a ferfit a dorogi rem videora vettek a tamadast 18   •   coronavirus whats behind frances astrazeneca turnaround   •   bundn   •   a lengyelek szuk negy evtizede nem hajtottak vegre ekkora bravurt az elit vilagbajnoksagon   •   otoslotto itt vannak az e heti nyeroszamok 44   •   bulv   •   tobb mint ezer kornyezetvedelmi aktivista tuntetett a tesla ellen berlinben   •   pogacar ujabb szakaszt nyert a giron   •   der heni johet a masodik baba   •   rarobbant a haz a 10 eves gyerekre es az edesanyjara szelevenyen   •   tobb mint ezer kornyezetvedelmi aktivista tuntetett a tesla ellen berlinben 2   •   megjottek az otos lotto furcsa nyeroszamai valaki nagyot kaszalt a jokeren   •   megis fellephet ocsan koltai robert   •   eljegyeztek a joban rosszban gyonyoru szinesznojet   •   video baseballutovel es airsoft fegyverrel tamadtak egy ferfira a xiii keruletben   •   csaladja elott keselte meg a ferfit a dorogi rem videora vettek a tamadast 18 3   •   a gyor nyerte a kezirangadot megis van miert orulnie a ferencvarosnak 2   •   meg el sem kezdodott az eurovizios dalfesztival dontoje de mar botranyoktol hangos   •   kihuztak az otos lotto nyeroszamait 2 milliard 144 millio forint volt a tet   •   elkepeszto kameraval erkezik az uj kinai csucstelefon   •   orban viktor a kinai allami televizioban mondta el mit szeret a legjobban kinaban es a fociban 2   •   orban viktor az en feladatom hogy javitsam a kina es az eu kozti kereskedelmi kapcsolatokat 2   •   tobb mint ezren tuntettek a tesla ellen berlinben   •   tanccal unnepelte gyori vereseget a fradi noi kezicsapata   •   orban viktor a kinai allami televizioban mondta el mit szeret a legjobban kinaban es a fociban   •   tobb megyeben mar gyakorlatilag uj csucson van a koronavirus jarvany   •   jennifer lawrences secret filming in afghanistan   •   ujra egyutt aurelio sokatmondo videot osztott meg gyermeke anyjarol   •   57 milliardert gyartanak uj kompokat es katamaranokat a balatonra   •   a brit birosag ismet halalra itelt egy beteg gyereket hiaba kuzd a vatikan hogy megmentsek 3   •   orban viktor hateves sonkafozos videojaval husvetol a tiktokon   •   digitalis ugras uj szekhaz terjeszkedes mire keszul most az mbh bank   •   vecere ult a no a fenekebe beleharapott egy medve   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 28   •   lebron james hits game winner as the la lakers beat the golden state warriors advance to playoffs 2   •   nothing to sneeze at global warming triggers earlier pollen   •   dc police personnel files obtained by hackers in recent ransomware attack acting police chief says   •   hiaba riasztottak a nemetek az arviz miatt sokaknak nem esett le hogy veszelyben vannak   •   vadat emeltek egy volt lmp s politikus ellen 13 eves kisfiuval fajtalankodhatott 2   •   ujabb birosagi eljaras indul matteo salvini ellen 2   •   nicolas cage 31 evvel fiatalabb not vett felesegul   •   nosiviwe mapisa nqakula south africa investigators raid home of speaker of parliament   •   donath anna a klubradiorol eu s penzek elsikkasztasaval nyomta el el a fuggetlen sajtot a ner   •   kezi elhajlito badogos gep 314010mm hajlitogep elhajlitogep lemezhajlito 7   •   mellar tamastol szel bernadettig itt van marki zayek elso 17 jeloltje 2022 re