Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:08:28

2024-05-06 17:07:40

2024-05-06 17:07:11

Létrehozták az első magyar AI-alapú éttermi asszisztenst

A kezdeményezés egyre népszerűbb a vendéglátósok körében.
2024-05-05 20:08:26

Rendőrök mentettek meg egy gödöllői kisfiút - videó

Zokogott, fázott, halálra rémült.
2024-05-05 13:08:42

Kiengedték a kórházból a kisfiút, aki az ötödik emeleti lakásukból esett ki Csepelen

A kisfiú 14 métert zuhant.
2024-05-05 12:08:08

Az álommeló győztese már tudja, mire költi majd első elnöki asszisztensi fizetését

Miután Balogh Levente előléptette cégvezetővé Az álommeló első évadának győztesét, Keserű Balázst, kezdetét vette az üzleti reality második évada. Az új elnöki asszisztens jelöltek hat héten keresztül küzdöttek a pozícióért. A május 3-án adásba kerülő fináléra pedig már csak ketten maradtak versenyben: Kása Eszter és Steiner Rachel. Balogh Levente végül Kását választotta, aki ezzel elnyerte az egy éves munkaszerződést bruttó hárommillió forintos fizetésért, felső középkategóriás céges autóval és egyéb juttatásokkal. A Blikknek elárulta, első fizetését valószínűleg egy bútorüzletben költi majd ...
2024-05-04 08:06:56

Máris hazaengedték a kórházból az ötödikről kizuhant csepeli kisfiút

Egy hétig volt bent, saját lábán tudta elhagyni a kórházat.
2024-05-01 20:08:42

Hazaengedték a kórházból az ötödikről kizuhant csepeli kisfiút

Egy hétig volt bent, saját lábán tudta elhagyni a kórházat.
2024-05-01 20:06:38

Megalkották a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztenst

Egy közösségi ötletből fejlődött ki a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztens, amit már több mint 20 étterem használ.
2024-04-30 09:07:23

2024-04-30 09:06:52

Brutálisan megvertek egy hulladékgyűjtőt Tinnyén, mert nem tudtak parkolni a kukásautótól.
2024-04-26 08:07:10

Brutálisan megvertek egy hulladékgyűjtőt Tinnyén, mert nem tudtak parkolni a kukásautótól.
2024-04-26 08:06:46

Brutálisan megvertek egy hulladékgyűjtőt Tinnyén, mert nem tudtak parkolni a kukásautótól.
2024-04-26 08:06:29

Nem tudtak leparkolni a szemétszállítótól, megverték a kukást

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
2024-04-25 10:11:21

Nem tudtak leparkolni a szemétszállítótól, megverték a kukást

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
2024-04-25 10:10:53

Karinthys tanárok pere: az igazgató szerint az elbocsátás érvágás volt az iskolának, van, akit azóta sem tudtak pótolni

Tanulságos tárgyalási nappal folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott hat tanár munkaügyi pere. Tanúként idézték be az iskola igazgatóját, aki azt mondta, hogy a kirúgások után a földrajz fakultációt fel kellett oszlatni, németül biológiát tanító kolléga azóta sincs, több osztály is osztályfőnök nélkül maradt, a francia csoportokat össze kellett vonni az iskolában. A tankerületi igazgató szerint ő nem pikkelt a Karinthyra, és azt is tudja, hogy a hozzájuk tartozó iskolákra tízszer ennyit is lehetne költeni.
2024-04-24 15:13:03

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   jazz   •   apróhirdetés   •   f   •   R   •   fhgperapro   •   mag   •   tes   •   b   •   H   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb rangos sportesemeny rendezeset vettek el oroszorszagtol   •   amerika kimenekiti a haderejet tamogato afganokat   •   itt egy jo es egy rossz hir a vikingek sorozat kedveloinek   •   zidane visszaterhet a kispadra de nem a real madridnal   •   német szótár   •   a katonai hatalomatvetel ellen tizezrek tuntettek szudanban   •   most eloszor lattak amerikaban a vilag legnagyobb lepkejet es ez felvet nehany kerdest   •   a kormany nem kidobta hanem atvitte debrecenbe a budapesti velodrom tervet   •   bolti lopas torte kette a karrierjet   •   szentendrei rendorok segitettek egy vajudo kismamanak eljutni a korhazba video   •   elerhetetlen lesz a babavaro hitel ev vegen   •   nevet valtoztatott a fina a rovidpalyas vilagbajnoksag elott   •   harmas karambol tortent az m3 ason   •   igy segit az embereken a kormany uj otthonfelujitasi tamogatasa   •   igy velekednek a fideszes polgarmesterek az ingyenes parkolas eltorleserol   •   liz cheney says trump and gop backers threaten democracy   •   georgia da investigating trumps election interference will look into fake electoral college certifications   •   felrobbant a legszegenyebb ember feri bacsi haza   •   van az a penz amiert ok kutyaba mi pedig a mupaba megyunk   •   igy nez ki a gellert hegyrol a zold feher puskas arena kepek   •   igy lett egy nehany embert foglalkoztato vallalkozasbol globalis logisztikai vallalat 5   •   foldenyi f laszlo vidnyanszky a muveszeti eletben azt teszi amit a hazai oligarchaknak tenniuk kell   •   e jarmutoltes ha nem figyelunk a biztonsagra hatalmas karokat okozhatunk nem csak az autonknak 4   •   gyurcsany hozzank kozel allo vilag fogja vezetni budapestet   •   kiderult ki vette meg 127 millio forintert a szombathelyi lenin szobrot 2   •   toth gabinak tobb szazan irtak a bebiszitter keresesrol szolo bejegyzese utan hogy felajanljak a segitseguket   •   a lelkeben pokoli fajdalom van harom ev utan kiderul mi tortent az eltunt villanyszerelokkel   •   a benfica vilagbajnok focistaja akadalyozta meg a verekedest video   •   meg van visszaut l l junior minden erejevel a hazassaga megmentesen dolgozik igy probalja egyben tartani a csaladjat a rapper fotok 2   •   koronavirus 6500 folott az uj fertozottek szama meghalt 101 beteg   •   draga elofizetest kap a fortnite   •   bringing a centuries old craft back to life in county tyrone   •   rakoczi feri a balazsekrol ha az untermann szerep valaha zavart volna nyilvan lepek a dologban   •   miklosa erika es batta andras kilottek bennunket a lakasbol 56 ban   •   a nasa igazgatoja szerint kina titkos urprogramot folytat 2   •   mindenszentekhez igazitja menetrendjet a mav volan csoport 3   •   fossil fuel backers overshadow climate change talks in dubai   •   a kormany szerint emelkedni fognak az uzemanyagarak az ujabb oroszolaj szankciok miatt   •   megkapta az amerikai vizumot az orosz urhajos   •   ez lehet a tragikus baleset kovetkezmenye elszakithatja egymastol a testvereket az edesanyjuk halala 2   •   orban viktor bejelentese az elelmiszer arstopokrol reszletek 2   •   konnyen itelkezunk ha rossz szokasokrol van szo 2   •   india launches effort to inoculate all adults against covid   •   ezert olcsobb az uzemanyag a szomszedban   •   kanye wests twitter account locked for anti semitic tweet   •   protests and demonstrations banned at 2020 tokyo olympics as rule 50 upheld   •   a cdu sajat elnoket javasolja kancellarnak   •   micsoda beteg elme gyerekpornot osztogatott egy 28 eves budapesti perverz   •   a ferrarihoz igazolt a mercedes esport bajnoka   •   botrany a nagy o kastelyaban kiabalva feszult egymasnak a ket finalista nati es betti video 2