Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Csúnya, ami a magyar gazdaságban történik

Márciusban nagyon gyengén teljesített az export és az import is, ami azt jelzi, hogy a külpiacok visszaesése mellett a belső kereslet sem talál magára. Ugyanakkor a külkereskedelmi többlet továbbra is kiemelkedően magas.
2024-05-06 09:06:53

Magyar Péter tiszta vizet öntött a pohárba: itt vannak a Tisza Párt budapesti jelöltjei

Magyar Péter fontos bejelentést tett a közösségi oldalán, ugyanis megosztotta a Tisza Párt budapesti jelöltjeinek névsorát.
2024-05-03 21:06:29

2024-05-03 21:06:02

Robert Kiyosaki: itt az összeomlás, ezt kell tenni, hogy átvészeld!

Ismét megszólalt a gazdasági és a részvénypiaci kilátásokról a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt boncolgatta a guru, hogy az összeomlás tulajdonképpen már el is kezdődött, ám ez az összeomlás lehet a legjobb dolog, ami azokkal a befektetőkkel történik, akik megfogadják az ő tanácsait. Kiyosaki megmondásait persze érdemes kisebb-nagyobb fenntartással kezelni, ugyanis a megmondóember már több, mint tíz éve várja a következő nagy összeomlást.
2024-05-03 18:06:30

Mossák a hétvégén a hidakat a fővárosban, korlátozásokra kell számítani

Az FKF munkatársai ezen a hétvégén is folytatják a budapesti hidak takarítását, szombaton a Margit hidat, vasárnap a Petőfi hidat mossák le környezetkímélő tisztítószerrel, magasnyomású, vizes technológiával - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
2024-05-03 11:07:06

Fordulatot hozott az április a magyar lakáspiacon

Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, és a feladott lakáshirdetések száma is jelentősen növekedett, ami további élénkülést vetít előre 2024-re vonatkozóan - áll az ingatlan.com áprilisi kereslet-kínálati összesítőjében.
2024-05-02 11:07:22

Az Uber után újabb ismert márka jelenik meg a budapesti taxispiacon

Pár héten belül megérkezhet a budapesti taxispiacra a közúti személyszállításban globálisan is meghatározó Gett, együttműködésben a Taxim társasággal.
2024-05-02 10:05:46

Hamarosan csak két magánnyugdíjpénztár marad a piacon

A hosszú éveken át négyszereplős piacon rövidesen csak két intézmény marad állva.
2024-05-01 11:10:00

A budapesti diákszervezetek Karácsony Gergely mellett állnak ki

Arra szavaztak, akik programjukból többet vállalnak városvezetőként.
2024-04-26 18:09:23

A budapesti diákszervezetek Karácsony Gergely mellett állnak ki

Arra szavaztak, akik programjukból többet vállalnak városvezetőként.
2024-04-26 18:07:17

Megtámadták az ellenzéki pártok három budapesti aláírásgyűjtő standját, és megverték az aktivistákat 

Összehangolt provokációt emleget a Párbeszéd és a DK, miután három budapesti aláírásgyűjtő standjukat is támadás érte.
2024-04-25 17:12:21

Megtorpant a raktárpiac: csökkent a kereslet, emelkedtek az üresedési ráták

2024 első negyedévében a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5 103 595 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosban és környékén található 3 522 155 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 581 440 négyzetméter - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből. 2024 első negyedévében nem történt új ingatlan átadása a fővárosban, a regionális piacokon pedig mindössze egy épület átadását rögzítették Debrecenben, ami 5650 négyzetmétert tett ki.
2024-04-25 17:07:11

Megtámadták az ellenzéki pártok három budapesti aláírásgyűjtő standját és megverték az aktivistákat 

Összehangolt provokációt emleget a Párbeszéd és a DK, miután három budapesti aláírásgyűjtő standjukat is támadás érte.
2024-04-25 16:11:05

2024-04-25 16:10:54

Munkakeresőként milyen egy jó nap?

Életünk során előfordul, hogy munka nélkül maradunk. Vagy mi mondunk fel, vagy elküldenek minket, sok minden megtörténhet. Hogy vészeljük át az időszakot? A lényeg, hogy stabil lelkiállapotban maradjunk. Mi kell ehhez?
2024-04-25 14:06:53

2024-04-25 14:06:30

Hétvégén kabriószezon: mutatjuk a magyarok kedvenceit

Meglepő, de nőtt a drága kabriók iránti kereslet.
2024-04-25 11:06:14

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó-ablak, vízóra csere utáni kőműves, burkoló, javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem, ha lehetséges javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-20 16:41:42

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:43

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:43

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:43

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere

Kertész – Fűnyírást, pázsitgondozást, kertfenntartást vállalok!

Budapest XI. és XXII. kerületében, Budaörsön, Diósdon, Érden, Martonvásáron, Pusztazámoron, Tárnokon, Törökbálinton, Sóskúton és Százhalombattán fűnyírást, kaszálást, kisebb kertek gondozását, fenntartását vállalom alkalmi vagy rendszeres jelleggel - úgynevezett háztartási munkaként - kizárólag magánszemélyek részére. További információ a honlapon.
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-20 16:41:44

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:44

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől lakásfelújítás

Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok ...
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

kerítés építés legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak
2020-06-20 16:41:45

Kerítés építés

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás Lakásfelújítás burkoló munka Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere
2020-06-20 16:41:45

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:46

Duguláselhárítás Budapest https://dugulaselharitas1.org

Duguláselhárítás Budapesten akár 1 órán belül, 14 napos garanciával! Duguláselhárítás telefonszám, 0-24 órás, NON-STOP ügyfélszolgálat: 06 20 293-4400 https://dugulaselharitas1.org Fix áras budapesti duguláselhárító. Womázás Budapesten, duguláselhárítás bontás nélkül, csatornatisztítás, lefolyótisztítás. WC, mosdó duguláselhárítás.
2020-06-20 16:41:46

Olcsó asztalos Budapest https://asztalosbudapest.org

Olcsó asztalos Budapest +36 70 243 9439. Budapesti asztalos, konyhabútor, gardrób, nappali bútor, dohányzóasztal, előszoba bútor, beépített szekrény. https://asztalosbudapest.org Beépített szekrény készítése Budapest területén és vonzáskörzetében. A beépített szekrények napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek. Konyhabútor építés, beszerelés.
2020-06-20 16:41:46

Talicska egykerekű,kétkerekű és bullenthető

Ha valamit tolni kell,akkor használjon talicskát egykerekűt 80 l.,120 l.,150 l., 240 l.-est, kétkerekűt 240 l., vagy 360 l.-est vagy bullenthetőt. https://www.fjsbt.hu/search/talicska

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kiskamasz felesegek avagy rocksztarok a tinilanyok buvoleteben   •   osszeomlott egy hid baltimore ban miutan egy kontenerszallito hajo beleutkozott videon a katasztrofa   •   igy viselje a kordbarsonyt 60 felett divattippek azoknak akik becsempesznek a retrot a ruhatarukba 3   •   csucson a magyar tozsde es hasit a forint is   •   megvolt a nagy kezkremteszt itt vannak az eredmenyek   •   today i saw death tales of horror as floods hit brazil   •   megmenekulhetett millionyi youtube video koztuk sok halott felhasznaloe is megsem torlik le oket   •   erettsegi 2022 az angol irasbelikkel megkezdodnek az idegen nyelvi vizsgak itt vannak a tudnivalok   •   kapcsolatom meg sosem volt de nem is szeretnek a nocsabasz vv dzsigeri a valovilag uj bekoltozoje video   •   lovoldozes volt szabadkan a kulonleges eroket is riasztottak   •   besokalltak a dzsungelreality nezoi nem kernek a politikusbol valosaghosse valt mister brexitbol   •   a valaha latott legnagyobb szokoar magasabb volt mint a new york i empire state building   •   orban a 444 nek elarulta helyunk van e meg az eu ban   •   dzsudzsak balazs egyutt unnepli szijjarto peterrel a miniszteri kinevezest   •   egypislogasoskiserle tbolderultkivannakak ikgyorsabbanlatnak   •   naomi osaka says the press conference format is in great need of a refresh   •   megujitotta egyuttmukodeset az euroleasing es a toyota   •   kozpenzes kozuti kartellt tart fel a gvh   •   en igy emlekszem rad kandech evelynet gyaszolja pely barna is foto   •   vege a talalgatasoknak mazsi mar tudja mi okozta berki krisztian halalat   •   elo a szelvenyekkel kihuztak az otos lotto nyeroszamait   •   mar igenyelhetik a kedvezmenyes tobblet foldgazmennyiseget a tobbgeneracios csaladi hazban elok   •   der heni ket hetes babajarol posztolt   •   népirtásról   •   extraprofitadonak indult de tartosan megduplazodik a cegautoado 4   •   sajatos ervelessel cafolja rogan a felesege es csaladja foldvasarlasat 3   •   ursula andress az elso bond lany aki megorjitette a ferfiakat   •   szovodmenyek nelkul gyogyulnak betegek az ivermectin segitsegevel   •   not reporting child abuse must be crime uk inquiry   •   putyin nyitott arra hogy a nemet kancellarral es a francia elnokkel targyaljon   •   moszkva kulfoldi orszagokat sejt a gruziai tuntetesek mogott   •   fotocellas ajto koze szorult egy fovarosi tolvaj a jarokelok szabaditottak ki video   •   us small arms and ammo arrive in ukraine as pentagon details troops to train military   •   oklahoma gop governor signs 6 week abortion ban modeled after texas law that allows civil enforcement   •   egy utolso onfeledt hajozas a balaton vizen igy bucsuztatjak a nyarat nepszeru magyar zeneszek video   •   meses helyen sult bronzbarnara hevesi kriszta foto 2   •   csodalatos elmeny nyaralasarol meselt udvaros dorottya   •   teto laposteto szigeteles laposteto szigeteles lapostetoszigeteles tetoszigeteles vizszigeteles 39   •   hoppa veszelyben lehet a fradi edzojenek allasa igy kiakadtak a zold fehereknel 2   •   italian minister meets libyas new tripoli government   •   sved kormanyfo stockholm nem veszi felvallrol a nato csatlakozasrol szolo dontest   •   world bank approves cash assistance to crisis struck lebanon   •   igy csinalt botranyt a tevemaci   •   kanadai hatvedet igazolt a fehervari hokicsapat   •   kina ujabb legenyseget kuldott a mennyei palota urallomasra 2   •   savingyenindexphpopt   •   e sport csapatot alapit szoboszlai dominik 2   •   egy videos ugy atvagta a netezoket hogy azt hittek tom cruise is influenszer lett a tiktokon   •   egy utolso utani esely c ronaldo maradona nyomdokaba szegodhet   •   kozel 40 milliot talalt a konyhaszekrenyben a baranyai tolvaj paros nem tartott sokaig az oromuk