Nigel Farage: Nagy-Britanniában egyre több olyan fiatal van, aki nem becsüli a brit értékeket és támogatja a Hamászt

Aggasztóan nõ azoknak a fiatal férfiaknak a száma, akik ellenséges, radikális nézeteket vallanak.
2024-05-28 19:08:57

Nagy dobásra készül az Amazon Európában

Az Amazon informatikai egysége, az AWS tárgyalásokat folytat Olaszországgal arról, hogy több milliárd eurót fektessen be adatközpont-üzletágának bõvítésébe a mediterrán országban, tovább növelné ugyanis felhõszolgáltatásait Európában - közölte a Reutersszel négy forrás is.
2024-05-27 22:06:23

Hivatalos: 186 ezer magyar nyújtott be letelepedési kérelmet Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint az elsõ negyedév végéig csaknem 8 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élõ EU-állampolgárok. A magyarok által március 31-ig beadott kérvények száma megközelítette a 186 ezret, a lista élén a románok és a lengyelek állnak 1,7 millió, illetve 1,2 millió kérelemmel.
2024-05-23 13:07:14

Folytatódik a felvásárlási harc a bányacégért, egy héttel meghosszabbították a határidõt

Az Anglo American visszautasította a BHP Group harmadik felvásárlási ajánlatát, ugyanakkor a tárgyalások folytatására nyitva álló idõablakot egy héttel meghosszabbították - jelentette a CNBC.
2024-05-22 17:07:38

Örülhetnek a Nagy-Britanniában élõ uniós állampolgárok

Jelentõs könnyítést kapnak.
2024-05-22 12:09:59

Örülhetnek a Nagy-Britanniában élõ uniós állampolgárok

Jelentõs könnyítést kapnak.
2024-05-22 12:07:04

Harmadszorra is elhalasztották a Boeing embert szállító ûrhajójának indítását

Az újabb lehetséges indítási dátumról azonban még nem döntöttek a szakértõk.
2024-05-22 10:08:56

Két nagy hiányzó az angoloknál, Szoboszlai négy csapattársa is bekerült az Eb-keretbe

A portugál válogatottnál is keretet hirdettek.
2024-05-21 17:09:44

Kaáli Nagy Géza nyílt levélben kéri számon Vesztergom Dórát, amiért nem teljesít hatékonyan az állami lombikprogram

A Kaáli intézetek alapítója nem igazán érti, hogy a korlátlan, bõkezû finanszírozás mellett, négy és fél év alatt, miért nem duplázták meg a kezelések és a megszületett gyermekek számát.
2024-05-21 16:11:58

Havazás és fagypontközeli hõmérséklet a Girón: elhalasztották a rajtot, és módosították az útvonalat

Az indulás napján sokáig kellett várni a végsõ döntésre.
2024-05-21 14:13:55

Havazás és fagypontközeli hõmérséklet a Girón: elhalasztották a rajtot, és módosították az útvonalat

Az indulás napján sokáig kellett várni a végsõ döntésre.
2024-05-21 14:13:12

Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es idõmérõ elõtt

Többször is félbe kellett szakítani az utolsó imolai szabadedzést.
2024-05-18 14:09:41

Ismét elhalasztották a Boeing elsõ, embert szállító ûrhajójának az indítását

Most éppen héliumszivárgás miatt.
2024-05-18 12:08:40

Ismét elhalasztották a Boeing ûrhajó indítását

Ezúttal héliumszivárgást fedeztek fel.
2024-05-18 11:11:16

Meg is van a Cannes-i Filmfesztivál elsõ nagy durranása: vérfarkasos thrillerben tér vissza Pierce Brosnan

Még idén elkezdik forgatni Nagy-Britanniában a Wolfland címû thrillert, amelyet Sean Brosnan rendez, apjával, Pierce Brosnannal a fõszerepben - számolt be róla a Variety.com.
2024-05-15 14:06:31

2024-05-15 14:05:53

Megvétózta Magyarország a nagy EU-s válaszlépést Oroszországgal szemben

Magyarország fenntartásait fejezte ki, és megvétózta az Európai Unió orosz gázszektorral szembeni szankciók bevezetésére vonatkozó új javaslatát noha korábban a magyar kormány azt mondta, mivel az LNG-re kivetendõ korlátozások nem érintik Magyarországot, nincsenek ellenvetései az ügyben.
2024-05-14 15:06:53

Halasztják a korlátozások feloldását a britek

2021-06-16 22:06:29

Már több mint tízmillió britet beoltottak koronavírus ellen

Az újonnan kiszûrt fertõzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentõs ütemben csökken Nagy-Britanniában.
2021-02-02 21:06:04

Feloldják a korlátozások nagy többségét Angliában

A brit kormány egy hét múlva feloldja a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt, még érvényben lévõ utolsó jogi korlátozások nagy többségét Angliában, de továbbra is javasolja egyes elõvigyázatossági ajánlások betartását, például maszkok viselését zsúfolt beltéri helyszíneken, jelentette be hétfõn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. A kormány a múlt hónapban az eredeti, június 21-i idõpontról négy héttel késõbbre, július 19-re, vagyis jövõ hétfõre halasztotta az angliai jogi korlátozások megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokoz...
2021-07-12 18:06:15

A britek bevezetik a négynapos munkahetet

Minden idõk legnagyszabásúbb kísérletére kerül sor Nagy-Britanniában.
2022-04-05 14:21:31

Brüsszel szerint össze kell hangolni a korlátozások feloldását

A Bizottság újabb öltettel állt elõ.
2021-03-17 22:05:46

Megszólalt Boris Johnson a korlátozások feloldásáról

Megfelelõnek tûnik a július 19-re halasztott idõpont a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévõ utolsó korlátozások feloldására Nagy-Britanniában - mondta hétfõn Boris Johnson brit miniszterelnök.
2021-06-21 16:05:50

Szlovénia enyhíthet, Horvátország azonban nem tervezi a korlátozások feloldását

Mindkét országban csökkent a napi esetszám.
2021-01-17 18:06:11

Van egy ország Európában, ahol elhalasztják a nyitást a delta variáns miatt

Pedig a korlátozások végsõ szakaszának feloldását tervezték.
2021-07-05 16:05:52

Pusztít az infláció: 14 év után elõször drágul a Mekis sajtburger Nagy-Britanniában

A McDonald's 14 év óta elõször emelte sajtburgerének árát Nagy-Britanniában, mivel a költségnyomás egyre nagyobb.
2022-07-27 16:10:58

A járvány mindent megváltoztat: az amatõr és profi sportolók is nehéz helyzetbe kerültek ? Ilyen új módszereink lehetnek a mozgásra

Maraton az erkélyen, úszás a konyhapulton, kardióedzés a nappaliban. A koronavírus milliárdokat kényszerített új sportolási szokások kialakítására, több mint egy évvel ezelõtt a nagy többségnek még mást jelentett a fizikai aktivitás. Az amatõr sportolók mellett azonban a profi sportolók is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a korlátozások idején õk sem edzhettek a megszokott módon, illetve több nagy sporteseményt, így például a tokiói olimpiai játékokat is elhalasztották.
2021-04-22 11:05:48

Hat hónap után megkezdték a korlátozások feloldását Olaszországban

Egyedül Szardínia számít még legalább egy hétig vörös zónának, vagyis teljesen lezárt területnek.
2021-04-26 09:06:28

Csaknem 50 ezer új fertõzöttet találtak egy nap alatt Nagy-Britanniában, a kormány nem tervez korlátozásokat

A hétfõi adatok szerint 50 ezer közelébe ? a nyár közepe óta nem mért szintre ? emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertõzõdések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivõje ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
2021-10-18 21:05:41

2021-10-18 21:05:43

2021-10-18 21:05:58

Forbes: Mészáros Lõrinc négyszer gazdagabb, mint Mick Jagger ? De más sztárokat is ver, itt a listájuk

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordra emelkedett tavaly a milliárdosok száma Nagy-Britanniában. A The Sunday Times címû konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élõ leggazdagabbak becsült vagyonáról. Az is kiderült, hogy Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lõrinc nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint Nagy-Britannia két szupersztárja.
2021-05-22 14:05:44

Koronavírus: Horvátországban kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai

Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfõn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetõséggel a korlátozások feloldását követõen - közölte a helyi sajtó hétfõn.
2021-03-01 18:05:55

Koronavírus: több mint ötvenezer új fertõzött Nagy-Britanniában

A brit egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint a megelõzõ egy napban több mint ötvenezer új koronavírus-fertõzöttet azonosítottak szûrõvizsgálatokkal országszerte. Ez január közepe óta a legmagasabb napi fertõzõdési adat. A szaktárca péntek este közzétett napi beszámolója szerint az utóbbi egy napban egészen pontosan 51 870 koronavírus-szûrés eredménye lett pozitív. Az ismertetéshez fûzött grafikonos visszatekintõ kimutatás szerint ennél több új napi fertõzést legutóbb január 15-én regisztráltak: aznap 55 761 új fertõzõdést szûrtek ki Nagy-Britanniában. A ötvenezres szám újbóli átlé...
2021-07-16 19:06:02

Már több mint tízmillióan megkapták a harmadik oltásukat Nagy-Britanniában

Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott elsõ, második és harmadik oltási adagok együttes száma 106 millió felett jár.
2021-11-07 22:08:02

Koronavírus: újra 30 ezer felett a napi betegek száma Nagy-Britanniában

Január vége óta elõször 30 ezernél több új koronavírus-fertõzést szûrtek ki egy nap alatt Nagy-Britanniában, de a Covid-19 betegség okozta halálozások száma továbbra is messze elmarad az év eleji tetõzés idejére jellemzõ szintektõl.
2021-07-07 19:05:47

Durván megnõtt az álláshirdetések száma tavaly óta

Az álláshirdetések száma meredeken emelkedni kezdett a korlátozások feloldását követõen: a tavalyi évhez képest 70 százalékos növekedés látszik a feladott hirdetések esetében ? hangzott el Profession.hu õszi Online HR-konferenciáján.
2021-10-12 11:08:48

2021-10-12 11:08:52

2021-10-12 11:09:07

Az elmúlt harminc év legnagyobb tömegközlekedési sztrájkja jön Nagy-Britanniában

Több mint harminc éve nem tapasztalt méretû tömegközlekedési sztrájksorozat kezdõdik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek.
2022-06-20 20:14:13

Eltorzult gyümölcsöket fognak értékesíteni Nagy-Britanniában

A súlyos aszály miatt két üzletlánc, a Lidl és a Waitrose is értékesíteni fogja az eltorzult gyümölcsöket és zöldségeket Nagy-Britanniában, ezzel segítve a szárazsággal küzdõ brit termelõket - jelentették be a kereskedelmi cégek csütörtökön.
2022-08-25 21:09:06

Százasával tûnnek el a bankfiókok Nagy-Britanniában

A Barclays újabb 18 fiók bezárását tervezte el, így az idén bezárásra kerülõ telephelyek száma 178-ra emelkedik a bank esetében - írja a Finextra. Idén összesen 652 fiókot zárnak be Nagy-Britanniában, a brit fiókhálózat fele tûnt el 2015 óta.
2022-08-16 14:10:28

Belobbant a járvány a briteknél, a napi 50 ezret közelíti az új fertõzöttek száma

A hétfõi adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertõzõdések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivõje ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
2021-10-18 21:05:59

84 éves férfi is indult a Balaton-átúszáson

Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átuszáson. A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezõtlen idõjárási viszonyok miatt a szervezõk egy héttel elhalasztották.
2021-08-07 16:06:27

2021-08-07 16:06:29

84 éves férfi is indult a Balaton-átúszáson

Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson. A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezõtlen idõjárási viszonyok miatt a szervezõk egy héttel elhalasztották.
2021-08-07 17:06:32

2021-08-07 17:06:35

Mutatjuk, milyen idõjárásra számíthatunk a tûzijáték napján

Eredetileg augusztus 20-án lett volna, ám végül elhalasztották egy héttel késõbbre.
2022-08-25 19:15:22

Kétharmadosnál nagyobb átoltottságnál mernek csak tovább nyitni az angolok

Korábban egy hónappal elhalasztották a korlátozások feloldásának idõpontját, hogy még több embert beolthassanak. Három hét alatt már több mint 6,8 millió elsõ és második dózist adtak be.
2021-07-12 06:06:14

Bejelentették: Nagy-Britanniában képeznek ki ukrán katonákat

Nagy-Britannia hadserege a Krím 2014-es annektálása óta képezi ki az ukrán erõket Ukrajna területén, azonban februárban kivonták õket, hogy elkerüljék a közvetlen konfliktust az orosz erõkkel és annak lehetõségét, hogy a NATO-t is bevonják a konfliktusba. A brit kormány most arról számolt be, hogy a támogatást Nagy-Britanniában folytatják, amelynek keretében egy kis létszámú ukrán egység érkezik a szigetországba.
2022-04-22 14:11:04

Egy hét múlva minden korlátozást feloldhatnak Angliában

Johnson az elõzetes várakozások szerint megerõsíti a korlátozások feloldásának jövõ hétfõi idõpontját, bár továbbra is óvatosságra és felelõsségteljes magatartásra inti a lakosságot. A brit kormány a múlt hónapban az eredeti, június 21-i idõpontról négy héttel késõbbre, július 19-re halasztotta az angliai jogi korlátozások megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertõzõképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével. A Downing Street hétfõi tájékoztatása szerint a halasztás eddigi három hete alatt 6,8 mill...
2021-07-12 07:06:29

14 éve nem estek ekkorát a lakásárak Nagy-Britanniában

Jelentõsen csökkentek a lakásárak Nagy-Britanniában, szakértõk szerint ez fõként a zavaros ingatlanpiacnak és a kamatlábak emelkedésének köszönhetõ ? írja a Financial Times.
2023-06-19 12:09:54

Figyelem: holnaptól már nem engednek be minket személyivel Nagy-Britanniába

Péntektõl nem használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz a brit határállomásokon azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. Az Egyesült Királyságban törvényesen letelepedett uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beutazhatnak.
2021-09-30 21:06:29

2021-09-30 21:06:34

2021-09-30 21:06:42

Munkaszüneti nap lesz Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynõ temetésének a napja

III. Károly király aláírta a rendeletet, melynek értelmében munkaszüneti nap lesz II. Erzsébet királynõ temetésének napja az országban. A pontos dátum egyelõre nem nyilvános, de valószínûleg szeptember 19-én hétfõn lesz majd. The post Munkaszüneti nap lesz Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynõ temetésének a napja first appeared on 24.hu.
2022-09-10 13:09:02

Nagy-Britanniában koncertezett volna egy ukrán zenekar, de nem kaptak vízumot

Nagy-Britanniában koncertezett volna a Hmelnicki Orkesztra, hogy olyan híres brit mûvek zenéit adják elõ, mint a Harry Potter filmek, vagy a Gyûrûk Ura. Az elõadásokat a brit kormány oldalai is promótálták, mint a brit-ukrán együttmûködés példáit. Most viszont a szervezõ Star Entertainment azzal vádolja a brit kormányt, hogy álságosak. Nagy ügyet csinálnak Ukrajna támogatásából, de amikor vízumokat kellene adni, hogy Nagy-Britanniában zenélhessenek, nem teszik meg. ? közölte Jaka Bizilj, a koncertek fõszervezõje. Felszólította a kulturáért felelõs államtitkárt, hogy mondjon le, ha így állnak a...
2023-04-13 20:10:29

Nagy-Britanniában 60 millió felett a beadott oltások száma

Meghaladta a 60 milliót a koronavírus elleni oltásból beadott elsõ és második dózisok együttes száma Nagy-Britanniában ? írta az MTI. A brit egészségügyi minisztérium vasárnap este ismertetett részletes adatai alapján a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta az elsõ oltási adagot eddig 37 943 681 embernek adták be. Közülük 22 643 417-en a második dózist is megkapták, vagyis eddig összesen 60 587 098 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból. Ez azt jelenti, hogy a felnõtt brit lakosság 72 százaléka részesült eddig a koronavírus elleni oltás elsõ adagjábó...
2021-05-23 19:05:55

Kétharmadosnál nagyobb átoltottságnál mernek csak tovább nyitni az angolok

Korábban egy hónappal elhalasztották a korlátozások feloldásának idõpontját, hogy még több embert beolthassanak. Három hét alatt már több mint 6,8 millió elsõ és második dózist adtak be.
2021-07-13 01:06:16

Majdnem négy évtizedes negatív csúcs dõlt meg: nagyot esett a brit autóipari termelésben novemberben

Nagy-Britanniában 37 éve nem volt olyan alacsony a novemberi autógyártás, mint az idén, részben az elektronikai alkatrészek hiánya miatt, illetve a koronavírus-járvány hatására.
2021-12-23 12:06:44

Elsõ ízben szedett halálos áldozatot az omikron

Legalább egy ember meghalt Nagy-Britanniában.
2021-12-13 19:11:39

További száz páncélozott harcjármûvet szállt Németország Nagy-Britanniának

A gyártás nagy része Nagy Britanniában történik.
2022-04-11 14:12:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   Magyarország   •   fluminense   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   R   •   pro   •   N   •   mag   •   L   •   K   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   haszn   •   németállás   •   H   •   sz   •   f   •   youtube   •   G   •   J   •   P   •   sadasdhirek   •   aza   •   apropiaza   •   eb   •   fhgperapro   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ors   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   videken nottek budapesten csokkentek a lakasberleti dijak   •   heteken belul megtartjak a hunter biden elleni buntetopert   •   remalom a repulon ismert ember kezipoggyasza gyulladt ki evakualtak a gepet video 3   •   szinetar miklos bevallotta miert mentek tonkre a hazassagai nyomos oka volt lelepni   •   trooper rescues missing 2 year old from stream   •   philippines fire kills eight including children   •   kesobb lesz vege a jarvanynak lassabban labal ki az europai gazdasag   •   robert fico elleni merenylet megszolalt volodimir zelenszkij 2   •   csak neznek a japanok evtizedek ota vartak az inflaciora most megkaptak   •   valasztas 2024 ezen a negy telepulesen a legnagyobb a tulekedes a polgarmesteri cimert 2   •   eletfogytiglant kapott a soroksari gyilkossaggal vadolt r szilveszter   •   az autos mennyorszagban a legendas mercedes sem ritkasag 2   •   kikerultek a videok a robert fico elleni merenylet helyszinerol igy menekitettek a sebesult kormanyfot 2   •   frontalisan utkozott ket auto a 8 as uton egy ember meghalt   •   mi koze az elelmiszer hulladeknak a jarvanyokhoz   •   first pregnant egyptian mummy surprises researchers   •   partly   •   europai bizottsag elszallhat a magyar koltsegvetesi hiany   •   a nasa urhajosai veletlenul elvesztettek az urben egy szerszamosladat 2   •   a kormany kezi vezerlessel avatkozik be a rendorseg munkajaba a bulinegyedben   •   szerelmi haromszog alakult ki a valovilag villaban siras lett a vege video   •   nem hosszabbit ingyen tavozik a juventus sztarja   •   az audi nem fejleszt tobb uj belsoegesu motort   •   fontos hirt kaptak az autosok erdemes lesz a volan moge ulni   •   elkepeszto osszegert keltek el michael schumacher orai egy svajci aukcion   •   ujabb hir erkezett kis grofo izraelben rekedt csaladjarol   •   revesz attila a futballistafelesegek nyugodtan vallalhatnak egy kis aldozatot 2   •   ok a legidiotabb nevu sztarok 3   •   halallistara kerult rusvai miklos boldogko zsoltot lekoptek igy zaklatjak a tudosokat magyarorszagon   •   hogyan lehet 600 ezer forintos nyugdijunk 2   •   elemzo iden 400 jovore 410 420 forint is lehet az euro   •   one person killed 5 wounded in texas highway shooting   •   ballagasi aranylanctol a penzugyi tudatossagig   •   politico magyarorszag furta meg hogy az eu kozos nyilatkozatban itelhesse el gruziat 2   •   nepszeruek a balatoni hajojaratok 2   •   jozanul halalra gazolta oket majd elmenekult a helyszinrol a no   •   pornomilliardos gattyan gyorgy felvasarolt egy hiroldalt   •   mekkora lakashitelt lehet felvenni a legujabb atlagber mellett   •   taylor swift koncertje elkepzelhetetlen mennyisegu penzt hozhat   •   hatalmas tuz volt egy horvat kikotoben leegett huszonket hajo   •   a cserekapus szenzacios bravurja jelentheti a bajnoki aranyat guardiolaeknak   •   megjott a figyelmeztetes akar 150 ezer forintot is bukhatnak a magyarok   •   freenas   •   hatoslotto nyeroszamok es nyeremenyek   •   john travoltanak adta ki magat egy csalo a neten sulyos milliokkal huzta le a gyanutlan magyar aldozatat   •   elarulta az mlsz hanyan jartak meg a masodkezbol vett jegyekkel 2   •   karacsony gergely a sajtjanak hazudik egy beruhazast aminek a terveit meg szentkiralyi alexandra dolgozott ki   •   izraelnek szant egymilliard dollaros fegyverszallitmanyt vitt a kongresszus ele az amerikai kulugyminiszterium 2   •   brody janos felesege indul az 1 valasztokerulet kepviseloi helyeert 2   •   ez igen igazi sztarpar vokalozik toth gabi mogott imadjuk nagyon magas minosegu a produkcio 2