Elképesztő, mennyi ideig voltak ártatlanul börtönben ezek az emberek

Sokáig senki sem hitt nekik, aztán jött egy új bizonyíték, ami mindent megváltoztatott.
2024-05-11 14:08:18

A börtönben ülő kriptovaluta-császár ma már inkább a rizsben lát fantáziát

A blokkláncalapú fizetőeszköz kevésbé értékes a brooklyni börtönben, viszont a bab és a rizs értékálló valutának bizonyul. Az egykor luxuséletet élő, bukott kriptocsászár erről maga számolt be egy újságírónak.
2024-05-10 17:11:10

Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Kiderült: mindenki ráugrott a mesterséges intelligenciára a régiónkban

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. A banki AI alkalmazásokról a Portfolio Financial IT rendezvényén kiemelten lesz szó. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-09 12:07:40

Meglepő döntést hozott Amerika az izraeli szállítmányoknál - Kiderült, hogy miért

Az Egyesült Államok valóban felfüggesztett egy bombaszállítmányt Izrael számára a rafahi katonai készülődés miatt - ismerte el Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán a kongresszusban tartott meghallgatáson.
2024-05-08 20:07:10

Megszületett Hilary Duff negyedik gyereke

Kislánnyal bővült a család.
2024-05-08 13:09:08

Megszületett Hilary Duff negyedik gyereke

2024-05-08 07:07:45

Már androidon is elérhető a YouTube nagy újítása

Márciusban kiderült, hogy a tévék után a mobilos alkalmazások is megkapják a YouTube egyik legérdekesebb funkcióját, a többablakos nézetet. Először az iOS/iPadOS-es alkalmazásokba került be a funkció, azzal az ígérettel, hogy a következő hónapokban az androidos appok kerülnek sorra. Most erre is sor került, írja a 9to5Google. A Google a vártnál hamarabb készült el a fejlesztéssel, és a lap érdeklődésére a cég elmondta, már az androidos felhasználók körében is elkezdték bevezetni ezt a lehetőséget. Az újdonság révén akár négy élő közvetítést is lehet nézni egyidejűleg. Ami jó hír lehet a párhuz...
2024-05-06 16:07:51

Időjárás: figyelmeztetést adtak ki négy megyére, jön a fordulat

A HungaroMet négy megyére is első szintű (sárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt, azonban a fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén napos idő várható.
2024-05-06 09:06:51

Kiderült, hogy min bukott nagyot Warren Buffett

Warren Buffett szombaton elárulta, hogy cége, a Berkshire Hathaway jelentős veszteséggel adta el részesedését a Paramount Global média- és szórakoztatóipari vállalatban.
2024-05-05 09:06:51

Meghalt egy fogvatartott palesztin orvos Izraelben

Elhunyt egy palesztin orvos egy izraeli börtönben, ahol négy hónapja tartották fogva, közölte a palesztin rabszövetség a BBC szerint. Az 50 éves Dr. Adnan Al-Bursh ortopéd főorvos volt a legnagyobb gázai egészségügyi létesítményben, az al-Shifa kórházban, amit az elmúlt bő fél évben többször is izraeli fegyveresek rohantak le. Az izraeli hatóságok április 19-i közleményükben ejtettek szót arról, hogy egy nemzetbiztonsági okokból fogvatartott rab elhunyt egy börtönükben, de akkor még nem lehetett tudni, hogy ki volt az. A halálesettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak, de egyelőre semmilyen r...
2024-05-04 09:07:58

Gyereke előtt gyilkolta meg az anyát a férje

A férfi nem tudta feldolgozni, hogy a felesége el akarja hagyni.
2024-05-02 09:09:17

Borzalmas tragédia érte a korábbi UFC-bajnokot, meghalt a 15 hónapos gyereke

A közösségi oldalán számolt be a szomorú hírről.
2024-04-30 08:08:21

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben az USA-ban. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt mentek ki egy házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a megérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:45

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben, Amerikában. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek ki a házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:15

2024-04-30 07:05:58

Egyetemi kurátor lett Kadirov 16 éves fia

Ramzan Kadirov, az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld vezetője közölte vasárnap: a különleges erők Vlagyimir Putyin elnökről elnevezett gudermeszi magánegyetemének egyik kurátorává nevezte ki 16 éves fiát. Adam Kadirov arról híresült el világszerte, hogy tavaly szeptemberben egy grozniji börtönben megvert egy Korán-égetéssel vádolt orosz férfit. Adam Kadirov novemberben töltötte be 16. életévét, de már tavaly kinevezték apja testőrének, valamint megfigyelőnek egy új zászlóaljba, amely része az orosz védelmi minisztérium erőinek. Jól ismeri a híres egyetemet, ezért úgy vélem, hogy tökéletesen m...
2024-04-29 12:08:17

Tényleg kiszabadulhat a börtönből Harvey Weinstein?

Hollywood mindenható producerének sorsa jelenleg a bíróságon múlik. Bár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, és négy éve börtönben van már, egy körülmény miatt, esetlegesen el is hagyhatja az intézményt.
2024-04-27 13:06:18

2024-04-27 13:05:59

X-Faktor: Imi Plaza viccnek nevezte ByeAlexet a kritikája miatt

Múlt hétvégén elindult a 10. X-Faktor élő showja, aminek rögtön az első adásában négyen is kiestek, többek között Gáspár Laci versenyzője, Imi Plaza ? aki 13 évvel ezelőtt a Megasztár 4-ben is az első adásban bukott el ?  és Csobot Adél zenekara, a The Palace. Kapcsolódó X-Faktor: Négy versenyző is kiesett a műsorból Yvonne Dederick lánya, Mardoll továbbra is versenyben van. Utóbbiakról már az adásban kiderült, hogy nem élnek alkohollal, helyette a bulikban is tejet vagy kakaót isznak inkább. ByeAlex szerint pedig ez pontosan látszik is a színpadi jelenlétükön. A kritika ...
2021-11-25 12:11:09

X-Faktor: összeállt a döntős mezőny, Mehringer Marci esett ki a műsorból

Szombat este is volt X-Faktor, ahol a még versenyben lévő négy előadó két produkcióval állt színpadra: egyedül és duettpartnerekkel. Ferenczi Kamilla, Paulina, Alee és Mehringer Marci vitték a zsűri elé produkcióikat. A legjobban Ferenczi és Paulina ugrották meg a feladatot, ők leülhettek a továbbjutást jelentő székekre, ám Alee és Mehringer mentek a veszélyzónába. Itt a nézői szavazatok döntöttek végül, aminek az lett az eredménye, hogy a rapper Alee-t küldték a döntőbe. A következő szombati fináléban tehát ő, Ferenczi Kamilla és Paulina versenyeznek majd a győzelemért. Csobot Adélon kívül í...
2021-12-12 09:06:33

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

XVI. Benedek pápa bocsánatot kért azért, ahogy a szexuális zaklatási ügyeket kezelte

Négy ügyben vonatkozásában erős kritika érte a a korábbi egyházfőt.
2022-02-09 06:56:05

XVI. Benedek pápa bocsánatot kért azért, ahogy a szexuális zaklatási ügyeket kezelte

Négy ügyben vonatkozásában erős kritika érte a a korábbi egyházfőt.
2022-02-09 07:03:43

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: A mentorok állva tapsoltak Mihályfi Balázs lányának produkciója után

A Keresztanyu színészének lánya, Mihályfi Luca Zsófia Billie Eilish dalával érkezett az X-Faktor stúdiójába, amivel teljesen levette a lábukról a mentorokat. Állva tapsoltak neki a produkciója végén, majd megbeszélték, mind versengeni fognak azért, hogy ők vihessék tovább őt az élő showba, amit akár meg is nyerhet a véleményük szerint. Sajnálom, hogy a színészet felé kacsintgatsz jobban, mert amúgy, ha azt mondanád, hogy ?minimum szeretnék az élő show-ig jutni, sőt, szeretném megnyeri?, akkor azt mondanám, hogy olyan céljaid vannak, amik abszolút lehetségesek ? mondta Gáspár Laci. Mindenben tö...
2022-09-11 10:11:27

X-Faktor: Négyen búcsúztak az első élő show végén

Szombat este startolt el az X-Faktor 11. szériájának első élő adása, ahol már a mentoraik segítségével megkomponált előadásokkal léptek színpadra az énekesek és együttesek. A műsor továbbra is az előző években alkalmazott sémát követte: a produkciók után a mentorok dönthettek arról, ki érdemes széket, amikor azonban a helyek beteltek, a nézők szavazatai döntöttek arról, kinek fel felállnia, hogy egy másik énekes foglalja el a székét. Az élő show végén a nézők szavazatai alapján négy versenyzőnek kellett távoznia: Sophia Khan, Beretka Ádám, az Isky & Szkym és Váradi Ábel számára véget ért a...
2022-10-23 08:20:45

X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben

Négy énekes van még versenyben az X-Faktor idei évadában, most szombaton lesz az elődöntő. A versenyzők duettekkel is színpadra lépnek majd, a Fókusz mai adásából pedig kiderült, kikkel énekelnek majd együtt. Mihályfi Luca Takács Nikolasszal, Kiss Kevin Szikora Róberttel, Helfy Alexa Kocsis Paulinával, Sólyom Bernadett pedig a Bagossy Brothers Company-vel ad majd elő közösen dalt. The post X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben first appeared on 24.hu.
2022-11-10 21:15:04

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Kiderült, mennyi ideig nem számíthat Hazard-ra a Real Madrid

A belga sztár combizomsérülést szenvedett.
2020-11-30 22:05:53

Kiderült, kik jutottak be a Dancing with the Stars elődöntőjébe

Szoros volt a mezőny, meglepetéssel zárult a TV2 népszerű show-ja.
2020-11-28 22:05:55

Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben

Volt, aki folyamatosan romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
2020-11-28 22:05:55

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Kiderült, hogyan kárpótolja a Vígszínház azokat, akik hiába fizettek A padlásért

Sokan lemaradtak az online előadásról, mert nem kapták meg a lejátszáshoz szükséges visszaigazoló linket.
2020-11-17 09:08:02

Bivalyerős számítógépet készített az Nvidia, négy grafikus processzort pakolt bele

Összesen 320 GB-nyi GPU memóriával vértezve fel az Nvidia a legújabb számítógépét, ami a cég szerint egy adatközpont számítási kapacitásával ér fel.
2020-11-18 16:07:49

2020-11-18 16:07:50

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Fekete ruhás biztonságiak jelentek meg az SZFE-n, hogy megakadályozzák a szalagozást

Tekintélyt parancsoló termetű biztonsági őrök fogadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját, aki megpróbált elhelyezni egy piros-fehér szalagot az épületen. „Bár alighanem a megfélemlítés a cél, a helyzet inkább meglepő” – mondta a hvg.hu-nak egy hallgató.
2020-11-21 00:05:57

Haaland négy gólt lőtt, Moukoko történelmet írt a Bundesligában - videó

Hiába vezetett a Hertha BSC a szünetben, végül simán kikapott a Dortmundtól.
2020-11-21 22:05:53

Parragh László: Rákérdeztem, miért kell négy helyettes Karácsony Gergely mellé

Az iparkamara elnöke kiáll az iparűzési adó felfüggesztése mellett, az szerinte más lapra tartozik, az önkormányzatoknak miből lesz pénze. Az önkormányzatok szerinte nem spórolnak.
2020-11-22 08:06:33

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:50

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:51

Fogolylázadás a Kozma utcai börtönben, könnygázt vetettek be az őrök

Három fogvatartott torlaszolta el magát a cellájában.
2020-11-23 07:06:12

Kiderült, mikor fertőz legjobban, aki koronavírusos

Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Vasárnap este óta négy ember vesztette életét lakástűzben

Összesen 57 helyre riasztották a tűzoltókat, a fővárosban ketten, Pécsett és Sárváron egy-egy ember vesztette életét.
2020-11-23 14:06:22

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Elsőfokon négy év börtönt kapott.
2020-11-23 17:05:54

Kiderült, mennyire súlyos Zlatan Ibrahimovic sérülése

A 39 éves támadó remek formában van, Cristiano Ronaldo előtt vezeti a Serie A góllövőlistáját.
2020-11-23 18:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   negy gyereke megoleseert 18 eve bortonben ul egy no most kiderult hogy alighanem artatlan   •   milliomos lett a kannabisztermesztesb ol a budapesti testverpar videon ahogy elkaptak oket   •   hogyan figyelhetunk gyermekeink mentalis egeszsegere   •   trill zsolt aki nem azt mondja mint a balliberalis velemeny az rogton megkapja a magaet   •   nem birt az esbjerggel kikapott hazai palyan a fradi   •   kedden is nyarias idonk lesz nehol 30 fok is lehet 2   •   a normafa idos faallomanyat tiszteletben tartva keszult el az uj lombkorona tanosveny terve   •   meghalt samuel little az egyesult allamok tortenetenek legbrutalisabb sorozatgyilkosa 2   •   dontott harry herceg egy dolgot meg nem bocsatott meg fianak a kiraly   •   cizell   •   germanys top prosecutor takes over tesla fire investigation suspecting terrorism   •   bizalmatlansagi inditvanyt adtak be a szloven kormany ellen   •   meg hianyzik az a kis extra amit az egeszsegert tehetnenk   •   megjottek az eurostat friss inflacios adatai magyarorszag tovabbra is eleg rosszul all   •   meghalt bernie madoff 2   •   cippz   •   hatarertek alatti a toxikus femek mennyisege a sajoban   •   egy honappal a szules utan bikiniben mutatta meg magat a szineszno   •   ujabb fordulat a haboruban letaroltak az oroszok ukrajnat   •   MLMOtthonimunkaNetwo rkMarketingAvonzstrv nye   •   molnar aniko csabito nyuszilanynak oltozott husvetkor mindenkit megbabonaz a szexi borszerkojaban tulfutott foto 2   •   nagy a baj eltunhet a boltokbol a vilag egyik leghiresebb csipos szosza   •   nem gyartjak tobbe a foldig hajlo szelturbinat de a lakok igy is stresszelnek   •   covid stevie nicks cancels us performances to keep healthy   •   ujabb elfogatoparancsot adtak ki a kemkedesert elitelt kovacs bela volt jobbikos ep kepviselo ellen   •   a pennsylvania town surprised its ups driver with a 1000 gift thanking him for his hard work during the pandemic   •   nem kaptak sms t de oltast szeretnenek hosszu sorokban allnak a vakcinaert a honvedkorhaznal es az idegtudomanyi intezetnel   •   aaa12kszernagykeresk   •   assignment   •   kijev legujabb dontese jelzi komoly bajban van az ukran hadero   •   dobos attila szerelme dallal bucsuztatna a zeneszerzot a csalad azonban mast tervez   •   weboldalbÄĹźËrlÄĹźËs   •   cinkel   •   dragulnak a nyari gumiabroncsok is   •   cimk   •   demcsak zsuzsa ket honapot adott maganak hogy visszanyerje a koronavirus elotti formajat   •   koronavirus olaszorszagban tavaly haltak meg a legtobben a vilaghaboru ota   •   dontott a birosag britney spears megszabadult apja gyamsagtol 2   •   cikl   •   brutalisan elgazoltak egy egyeves kislanyt aztan hogy ne deruljon ki megfojtottak   •   magyar vallalat nyerte el az indoneziai elektronikus utdijhalozat kiepiteset   •   letartoztattak az egyik orosz melegbar tulajdonosat akar tiz ev bortont is kaphat   •   istenkent tiszteltek az inkak nalunk meg a valasztasok elott osztogatjak mi az   •   egesz varosokat lephet el a forro lava izlandon video   •   a kormanyparti kepviselok is leszavaztak hogy az erzsebet taborhoz keruljon egy fonyodi partszakasz 2   •   grenade fragments found in prigozhin plane crash victims putin says   •   idris elba a getto westernhosekent erkezik a netflixre aprilis 2 an   •   eleg volt hadhazy akos reagalt toth csaba visszalepesere 3   •   ketmillio netezo adatait loptak el egy szexoldaltol   •   harry es biden koncertre mennek de nem a foo fighters miatt 2