Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Méretes hiány a költségvetésben áprilisban is

Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
2024-05-09 12:07:21

Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, nagyot bukhat rajta az MFB

Az állami tulajdonú MFB valószínűleg jelentős részét elveszíti annak a 40 millió eurós hitelnek, amelyet a csődbe ment csornai napelemgyárprojektre nyújtott. Noha a napelempiac virágzik, az Ecosolifer Heterojunction Kft. három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel - számolt be a 24.hu.
2024-05-08 21:06:39

Nagyot nőtt a Start Garancia portfóliója

2024-05-08 21:06:36

Nagyot megy idén a Monzo, itt az újabb tőkebevonás

2024-05-08 20:06:49

Valter Attila ismét nagyot bukott a Girón

2024-05-08 19:08:26

Nagyot ralizott a Mol

Több mint két százalékos pluszban zárt a Mol szerdán, miután délután kiderült, hogy a kormány elégedett az elmúlt két hétben látott üzemanyagárcsökkentésekkel.
2024-05-08 18:07:15

Nagyot drágulhat a lakásfenntartás és a közös költség

2024-05-08 12:07:48

Újabb 2,8 milliárd dollárt égetett el az egyik nagy reményű villanyautó-gyártó

A luxuskategóriás kocsikat kínáló Lucid még mindig csak néhány ezer darab autót képes gyártani.
2024-05-08 09:11:22

Újabb 2,8 milliárd dollárt égetett el az egyik nagyreményű villanyautógyártó

A luxuskategóriás kocsikat kínáló Lucid még mindig csak néhány ezer darab autót képes gyártani.
2024-05-08 08:10:51

Újabb 2,8 milliárd dollárt égetett el az egyik nagyreményű villanyautógyártó

A luxuskategóriás kocsikat kínáló Lucid még mindig csak néhány ezer darab autót képes gyártani.
2024-05-08 08:09:42

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Nem sokan hittek bennük, hamarosan az Európai Unióban terjeszkednek.
2024-05-08 08:09:22

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Nem sokan hittek bennük, hamarosan az Európai Unióban terjeszkednek.
2024-05-08 08:07:08

Szijjártó Péter: A magyar-üzbég együttműködés sok hasznot hozott és hoz a hazai gazdaságnak

A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2010 óta 86 százalékkal nőtt, ezzel az értéke tavaly meghaladta a százmillió dollárt.
2024-05-07 19:08:58

Egymilliárd dollárt zsaroltak ki orosz hackerek, szankciókat jelentettek be a britek

Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetője ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.
2024-05-07 19:06:51

Közel 20 milliárdot ad a kormány munkásszállók építésére

A következő három éven belül 25-30 új munkásszállást akarnak, de azokban csak fele részben lehet külföldi vendégmunkásokat elhelyezni.
2024-05-07 12:11:22

Eljöhetett a fordulat a boltokban

Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.
2024-05-07 09:07:11

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:41

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:15:34

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:15:35

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:06

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:47

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:18:48

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:51

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:19:10

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:13

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:39

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:20:33

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:20:34

Vezetett Torinóban, de kikapott a Juventustól a Ferencváros

Ezúttal is nagyot küzdött a Fradi a BL-ben, de Álvaro Morata a 92. percben megnyerte a meccset az olasz csapatnak.
2020-11-24 22:06:12

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Közel 90 ezer ügyfél kap hamarosan levelet a bankjától a hitelkamat fixálásáról

Időről időre kötelező a bankoknak felajánlaniuk a jelzáloghitelesek részére, hogy aki még legalább tíz évig törleszt változó kamatozással, az hosszabb futamidővel fixálhatja a kamatot. Most újra levelet küldenek a bankok.
2020-11-17 10:11:00

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:16

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:18

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 10:05:44

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

A BL-ben sikeres Fraditól közel 4,5 milliárdot vett el a járványhelyzet

A 25 év után a bajnokok Ligájában szereplő klubnak főhet a feje a jegybevételek kiesése miatt.
2020-11-22 14:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nezopont nott az oltasi kedv magyarorszagon   •   mutatjuk hol mernek ma es holnap a zsaruk 2   •   rendelt ket ferfi ket prostitualtat vegul lovoldozes lett belole   •   meghosszabbithato e a veszelyhelyzet az orszaggyules hozzajarulasa nelkul 2   •   on szerint gyogyithato lesz a rak oltassal szavazas 2   •   fix terelest epitettek az m5 oson   •   ungar peter ha a magyarok ugy latjak kulfoldrol leszednek orbant akkor meg inkabb raszavaznak 2   •   a matraban terjeszkedik a bdpst group   •   nagyon melyen voltam azon gondolkodtam hogy a kerteszunket felhivom hogy vegyen fel dolgozni miklosa erika osszeomlott miutan elkuldtek az mtva tol videon a vallomas   •   varjuk onoket ha szervezetuk kevesbe lesz woke ezzel dobta vissza kulfoldi ujsagirok regisztraciojat a cpac hungary 2   •   fogadott arra hogy valaki berohan a palyara a super bowlon majd berohant a palyara   •   ketszer haromszor annyi gyerek kerult korhazba mint a jarvany korabbi szakaszaiban   •   vadon jani azzal viccelodott hogy egy feltetellel megis folytatna a radiozast   •   golden globe ra jeloltek vanessa kirbyt a pieces of a woman ben nyujtott alakitasaert   •   kiados makarenkoi pofonokkal indult a magyar rocktortenet   •   uk economic growth picks up in january   •   29 000 eves virusokat probalnak kinyerni allatok maradvanyaibol oroszorszagban   •   ket vendeglatohelyet is felgyujtott egy roman ferfi a deli palyaudvar kornyeken 2   •   rendszeresen megtamadjak a lengyel arukat forgalmazo boltokat hollandiaban   •   a budafok kozel volt a bravurhoz a fradi otthonaban   •   marcius elejen erkezik az uj williams 26 eve nem latott kiegeszitessel a neveben   •   kozos konyvet irt dobo agi es a huga rengeteget dolgoztunk rajta es oriasi orom hogy nyolc honap munka utan mar a kezunkben tarthatjuk   •   ujabb alagutra bukkantak asotthalomnal 2   •   drogkereskedokre csaptak le a rendorok godollon   •   kasler miklos kiadta a voros kodot   •   apart7   •   bermegallapodas januarban folytatodnak az egyeztetesek   •   tapai andi eskuvore keszul azt szeretnem hogy o legyen a tanu amikor egybekelunk imivel video 2   •   iran nuclear deal clock ticks as rivals square up   •   ket het alatt 1 millio embert oltottak be izraelben 2   •   dongeti az ajtot a tozsdek osellensege mi lesz ennek a vege   •   LGT   •   india covid 19 misleading claims shared about vaccines   •   mar erzik a hazai sertestartok a nemetorszagi afrikai sertespestis hatasat   •   sulyos bokatorest szenvedett lilu muteni kellett 2   •   szent gral itt rejtozhet a legtitokzatosabb ereklye   •   nagykanizsa felajanlasa segitenenek a tungsrambol elbocsatando dolgozoknak 2   •   sirva imadkozott kizuhant kislanya mellett az edeasanyja   •   ilyen volt a valentin nap a koronavirus idejen a vilagban   •   un film and game for teens focuses on protecting ozone layer   •   szinhaz a teveben talkshow a madachban   •   jrsz   •   durva keteves kisfiut tartott fogva egy erdei bodeban egy budapesti ferfi reszletek   •   kiderult miert gyujtottak fel a raday utcai kollegiumot a kamaszok   •   tul sok penz van a bankoknal szabadulnanak tole   •   az ev zsakolasat mutatta be a 2020 as nba draft elso helyen kivalasztott klasszis video   •   diplomaciai baki magyar zaszlok fogadtak az olasz miniszterelnokot belgradban   •   sajat zsebre vamoltak penzugyorok a roszkei hatarnal de lebuktak most ez var rajuk   •   60 ezerbe faj a vilag legdragabb sult krumplija   •   tobb szaz esethez riasztottak a tuzoltokat a havazas miatt