A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában

Haza kellett küldeni a diákokat csütörtökön két besztercebányai iskolából, miután bombafenyegetés érte az intézményeket. A Parameter szerint a Andrej Sládkovič Gimnáziumnak és a Jozef Murgaš Ipari Szakközépiskolának címeztek fenyegető e-mailt. A lap kiemeli, hogy néhány nap alatt ez már a sokadik olyan eset Szlovákiában, amikor iskolák felrobbantásával fenyegeztőztek. Kedden több mint 1500 intézmény kapott hasonló e-mailt, köztük óvodák, általános- és középiskolák is. Az épületek átvizsgálása során sehol nem találtak robbanószert, ennek ellenére a mostani fenyegetéseket is komolyan veszik a ha...
2024-05-09 17:09:01

Narancssárgára színeződött a Sajó

A vízügyi szakemberek tájékoztatása szerint a Sajó vízminősége fokozatosan javul.
2024-05-09 16:10:05

Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Tömeges légitámadást indított Moszkva: hiába működött jól az ukrán légvédelem, Kijev mégsem lehet elégedett

Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post.
2024-05-08 10:08:00

Pásztor Anna: Márti most nagyon-nagyon büszke lenne

2024-05-06 12:08:59

Tovább durvul a helyzet, a Hamász rakétákkal támadta az egyik izraeli határátkelőt

Az offenzíva pont egy béketárgyalás idején történt.
2024-05-05 18:07:57

Tovább durvul a helyzet, a Hamász rakétákkal támadta az egyik izraeli határátkelőt

Az offenzíva pont egy béketárgyalás idején történt.
2024-05-05 18:06:29

Nő az európai gazdaság, az infláció tovább esik

Az eurózóna gazdasága az első negyedévben 0,3%-os növekedést mutatott az előző negyedévhez képest, ezzel meghaladta az elemzői várakozásokat, a növekedés gyorsult a kontinensen. Az áprilisi infláció eközben tovább mérséklődött, de a csökkenés elmaradt a várakozásoktól.
2024-04-30 11:06:59

Bevallotta az ukrán főparancsnok: romlik a helyzet a frontvonalon

Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint az orosz erők többszöri támadásai miatt romlott a helyzet a frontvonalon, mivel Ukrajna kénytelen volt visszavonulni egyes keleti állásaiból, miközben Oroszország igyekszik kihasználni létszámbeli és tüzérségi fölényét az új amerikai fegyverek ukrán megérkezése előtt - írta meg a BBC.
2024-04-28 20:07:08

Ön szerint gyógyítható lesz a rák oltással? - szavazás

Nagyon úgy tűnik, hogy egyre közelebb kerülünk a rettegett kór gyógyításához, méghozzá a legegyszerűbb eljárással: egy egyszerű oltással.
2024-04-26 10:06:12

2024-04-26 10:05:44

Hatalmas a lengyel jegybank vesztesége, és ez nagyon nem tetszik a kormánynak

Jelenlegi árfolyamon számítva csaknem 1900 milliárd forintnak megfelelő veszteséget könyvelt el 2023-ban a Lengyel Nemzeti Bank. A hatalmas jegybanki mínusz tovább élezi a feszültséget a jegybank vezetése és az új kormány között.
2024-04-24 22:06:28

Rendületlenül vágja tovább a kamatot az MNB

Hiába a forint gyengélkedése, az MNB kitart az előre kijelölt kamatcsökkentési pálya mellett - mondják egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az 50 bázispontos (fél százalékpontos) lazítási ütem egészen az év közepéig kitarthat, utána azonban decemberig már csak igen kis mértékben vágja tovább a kamatot.
2024-04-22 10:07:46

Megvan a Tisza Párt EP-listája

A szimpatizánsok szavaztak, bejött a papírforma.
2024-04-19 19:09:24

Megvan a Tisza Párt EP-lista szavazásának végeredménye, bejött a papírforma

A szimpatizánsok szavaztak, bejött a papírforma.
2024-04-19 19:07:49

X-Faktor: Alee elmondta, haragszik-e Gáspár Lacira

Hiába jutott tovább az X-Faktor harmadik élő show-jának végén Balázs Alex, művésznevén Alee, a fiatal rapper komoly kritikát kapott Gáspár Lacitól. Azért nincs harag ...
2021-12-08 18:06:09

Xboxosok kérték: nem egészen ezt a játékos hírt vártuk a Microsofttól

Nyilatkozott a Microsoft a már régebb óta pletykált játék-streaming eszközéről, csak épp nem azt közölte, amire már nagyon vártak a játékosok.
2022-06-01 12:20:58

X-Faktor: A mentorok állva tapsoltak Mihályfi Balázs lányának produkciója után

A Keresztanyu színészének lánya, Mihályfi Luca Zsófia Billie Eilish dalával érkezett az X-Faktor stúdiójába, amivel teljesen levette a lábukról a mentorokat. Állva tapsoltak neki a produkciója végén, majd megbeszélték, mind versengeni fognak azért, hogy ők vihessék tovább őt az élő showba, amit akár meg is nyerhet a véleményük szerint. Sajnálom, hogy a színészet felé kacsintgatsz jobban, mert amúgy, ha azt mondanád, hogy ?minimum szeretnék az élő show-ig jutni, sőt, szeretném megnyeri?, akkor azt mondanám, hogy olyan céljaid vannak, amik abszolút lehetségesek ? mondta Gáspár Laci. Mindenben tö...
2022-09-11 10:11:27

X-Faktor: Puskás Peti egy nézőt ültetett be a saját helyére a zsűripultba

Az X-Faktor tegnap esti adásában egy időre új taggal bővült a mentorok csapata. Herceg Erika és Puskás Peti kiszúrtak egy nézőt, aki mindig állva tapsolt a versenyzőknek, akkor is, amikor mindenki más ült. A The Biebers frontembere többször is kikérte az Áron nevű néző véleményét, felhúzta a színpadra, majd egy ponton helyet cserélt vele, és hagyta, hogy a srác döntsön helyette egy versenyző sorsáról. A tánc a legjobb volt. Hangod, bocs, de nincsen. A ritmust azt nem nagyon találtad el, de azért adtalak. Szavazzunk! ? mondta a nézőből lett zsűritag, aki végül nem juttatta tovább a versenyzőt, ...
2022-09-11 10:11:31

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

XVI. Benedek nyugalmazott pápa nagyon beteg

Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.
2022-12-28 15:08:37

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!

2020-06-20 16:41:43

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.

2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-20 16:41:47

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:01:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:01:12

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:23

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:14:24

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 22:14:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nagyon bejott a tomeges oltas a briteknek tovabb javul a helyzet   •   vietnamban 55 nap utan eloszor regisztraltak koronavirus fertozottet   •   man enters insanity plea for road rage incident   •   akar 150 ezer forintba is kerulhet egy fagyi a balatonnal   •   dubai deports group over nude balcony shoot   •   hosszu katinka itt nem lehet szineszkedni   •   terrorfenyegetes arnyekaban rendezik meg a bl negyeddontoket   •   ilyen nagy mar patai anna terhespocakja foto   •   mar szazhuszmillional tart a bkv es bkk birsaga   •   reszeg embert megvero es kifoszto ukranokat iteltek el tatabanyan   •   az europai atlagnal jobban kezdte 2021 et a magyar ujautopiac 2   •   Nasr   •   szorenyi brodyrol szegyent hozott magara es kozos eletmuvunk jo reszere beleertve az istvan a kiralyt   •   az ezredfordulos generaciobol sokan a koronavirus miatt lesznek autovasarlok 2   •   szmtgp;javts   •   donald trump sajat maganak asta meg a politikai sirjat   •   szily nora is elkapta a koronavirust 3   •   felulvizsgalat alatt az appeninn celara a concorde nal   •   robbantasos merenylet tortent moszkvaban   •   tobbszor is havazhat meg a heten 2   •   nigerias police the lingering effects of a colonial massacre   •   elutasitottak julian assange ovadekkerelmet   •   ellenorzest tartottak a halalos japan etrend kiegeszitot eloallito gyarban 2   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 17   •   hazavitt ket kis leopardot a gyongyosi allatkert gondozoja   •   tiz holttestet emeltek ki a kinaban berobbant banyabol   •   dobbenet egy elhunyt rapper bebalzsamozott holtteste mellett buliztak egy washingtoni diszkoban video 2   •   ez lehet az orszag elso fosszilis energia nelkuli szennyviztisztitoja   •   ket es fel tonna rothado disznohust foglalt le a nav aradt az orrfacsaro buz   •   kepes andras volt a vagyak targya karacsonykor   •   ukraines focus is on protecting city of kharkiv says zelensky   •   hekkertamadas erte a corvinus egyetemet feltortek a tanulmanyi rendszert 2   •   maszofal lett europa legmagasabb kemenyebol   •   belebukott a dan mezogazdasagi miniszter a nyercek levagasanak tervebe   •   jaszai mari a tragikus sorsu ferfifalo   •   magyar orvosok akik meggyogyitjak a remenytelennek nyilvanitott gyerekeket is   •   a balaton utan a tisza tavon is rekordot dontottek hatalmas pontyot fogott ki egy horgasz foto 2   •   miertfelnekajogalkot okazerollertolmintor dogatomjenfusttol2   •   kozerdeku munkara itelteket vihetnek dolgozni a mav hoz   •   megrazo ami kiderult az izraeli fesztival tuleloirol nem tuntek elonek nem neztek rank 2   •   megoldhatok e a magyar nyugdijrendszer legegetobb gondjai vagy marad a kapkodo tuzoltas   •   tobb mint 240 dinoszaurusz labnyomot fedeztek fel kelet kinaban 2   •   tobb tizezer diaknak kellene kozlekedesi alapvizsgat tennie a jovo hettol 4   •   tovabbi bankcsodok varhatok a hedge fund vezer azt is elarulta miert   •   meghosszabbitjak a 3 as es a 4 es metro vonalat   •   habver   •   kinevezese napjan mar le is valtottak az akkumulatoripari biztost   •   secret 40m deal links abramovich to putins wallets   •   online buktatta le magat az izraeli hirszerzes megfigyelesekert felelos fokeme 2   •   csucs ez a hodito oxigenpotlas nelkul tor csucsra az erdelyi magyar hegymaszo