Vésővel és kalapáccsal próbáltak megrongálni a brit történelem egyik legismertebb dokumentumát

Két idős környezetvédelmi aktivista esett neki az üvegtárolónak.
2024-05-11 07:09:08

Vésővel és kalapáccsal próbálták összetörni a Magna Carta egyik példányának vitrinjét

Két idős környezetvédelmi aktivista esett neki az üvegtárolónak.
2024-05-11 07:06:39

Megtalálták Nagy Britannia legmagányosabb nyusziját

Poppy esete ritka, mert egy fertőző betegségen esett át.
2024-05-08 13:08:33

Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen

Elfogtak egy évek óta bujkáló toplistás körözött férfit Zalaegerszegen. A 43 éves kutasói férfi egy építkezésen dolgozott, itt csaptak le rá a zsaruk. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint öt körözés volt érvényben a férfivel szemben orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A bűnöző 3 év 4 hónap fegyházra ítélték, de nem kezdte el letölteni a büntetését, és folyamatban lévő bűnügyben is keresték. A körözött férfi nem próbálkozott ellenállással, és végig együttműködő volt az elfogásakor. A me...
2024-05-08 12:07:56

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Zala vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka. A Magyar Diáksport Szövetség és a Mediaworks közös kampányában most az Ön szavazata is számít! Vármegyénként és kategóriánként a versenyben maradt jelöltek közül ugyanis olvasóink választják ki, kik nyerjenek és jussanak az országos döntőbe! Ez a Zala vármegyei nagyiskola kategória, voksoljon Ön is!
2024-05-08 00:06:31

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Zala vármegyei (kisiskolák) jelöltjeire!

Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka.
2024-05-07 21:08:39

Új, rejtett kamerás felvétel készült Putyin egyre fényűzőbb, milliárddolláros palotájának belsejéről

Nagy változásokon esett át a palotabelső a legutóbbi, 2021-es videó óta.
2024-05-07 12:11:52

Vujity Tvrtko döbbenetes bejelentése: orvosi beavatkozáson esett át, titokban itthon járt a tévés

Titokban egy hónapot Magyarországon töltött a tévés, komoly egészésgügyi beavatkozáson esett át, amiről most szólal meg először.
2024-05-04 12:06:09

2024-05-04 12:05:58

Megint esett az áramfogyasztás Magyarországon, de a napelemekkel egész más lehet a kép

Márciusban ismét esett Magyarország villamosenergia-felhasználása, ami először fordult elő a tavaly őszi pozitív fordulat óta, legalábbis ez látszik a háztartási méretű (HMKE) naperőművek és a saját célra termelő erőművek adatait nem tartalmazó statisztikából.
2024-05-01 12:06:32

Elkezdtek mutálódni a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumok, egyre furcsább alakot vesznek fel

A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
2024-04-29 16:14:12

Meghalt a 17 éves komáromi labdarúgó, aki mérkőzés közben esett össze

Petrók Lilla mezszámát visszavonultatta a komáromi KFC.
2024-04-29 16:14:06

Elkezdtek mutálódni a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumok, egyre furcsább alakot vesznek fel

A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
2024-04-29 16:12:45

Meghalt a 17 éves komáromi labdarúgó, aki mérkőzés közben esett össze

Petrók Lilla mezszámát visszavonultatta a komáromi KFC.
2024-04-29 16:12:37

Elkezdtek mutálódni a Nemzetközi Űrállomáson lévő baktériumok, egyre furcsább alakoz vesznek fel

A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
2024-04-29 15:10:33

2024-04-29 15:10:15

Irán bemutatta az új, kamikaze harci drónját

Az új fegyver meglehetősen hasonlít a 2020-ban gyártott orosz Zala Lancet drónra.
2024-04-28 19:11:15

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...

2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   perapro   •   rozsa sandor   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tankok tortek be oroszorszag teruletere ket teljes regio kerult tamadas ala   •   kiderult melyik magyar nagyvallalkozo csapott le a bukott asvanyvizkiraly luxusjachtjara   •   ime az elso mai kep a koronazas elott karolyrol   •   kirabolta az ivocimborajat majd visszadobta neki az ures penztarcat tatabanyan video 2   •   10 things you need to know today december 31 2020   •   orban a keresztenydemokrata politizalas kihivasairol cserelt eszmet argentinaban   •   kozel volt a jackpot a lotton   •   ovatos a microsoft csak szeptemberre tervezi a nagy nyitast   •   tonnaszamra aramlik a kokain europaba   •   ukraine situation report signs longer range atacms will be sent grow   •   csokkenni kezdett az uj lakasok ara ennyiert vasarolhatunk most budapest keruleteiben   •   volt kapusa fogott ki a puskas akademian szertefoszloban a dogobos almok   •   regeszeti leleteket akart atcsempeszni egy sofor a magyar hataron foto   •   legalizalna az osztrak kormany az eutanaziat   •   unios katonakat kuldenenek a haboruba errol targyal az eu es ukrajna   •   amokfuto lovoldozott kaliforniaban tobben meghaltak koztuk egy gyermek is   •   annyira rosszul megy a schalkenak hogy mar egy rivalis csapat szimpatizansai is nekik szurkolnak 2   •   dunaujvarosi csoda egymast valtva tartottak eletben a jarokelok egy osszeesett ferfit 3   •   why the risk of wider war in middle east is very very high   •   rajtol a 96 oscar gala magyarnak is szurkolhatunk kovesse eloben a blikken 2   •   otthonimunkarszvnyes   •   ujravalasztottak vidnyanszky attilat itt vannak a reszletek 2   •   petry ugy kemeny diplomaciai csorterol szamolt be a nemet nagykovetseg a blikknek ez tortent miutan a magyar kulugy bekerette a nemet ugyvivot 3   •   tudja milyen titkot rejt a bugatti logoja   •   india says some of its citizens have been duped into working for the russian army   •   a szentendrei temeto uzemeltetoje szerint koronavirusban elhunytak szerepelnek a hadhazy fele videon   •   2990Fta   •   lekordonoztak a melegeket abrazolo fotosorozatot az egyik magyar muzeumban 2   •   a vakcinaengedelyezes gyorsitasa is tema lesz az unios csucson   •   del koreaban meg a nyaron berobbanhat a negyedik hullam 2   •   menczer tamas igaza van ferinek mocskos egy diktatura ez 2   •   fontos dologra hivja fel a figyelmet a budapesti allatkert 2   •   nagyon nagy ledobbenes szamomra megszolalt egy fellepo bango margit erdelyi turnebotranyarol   •   tgk.mszakivizsgapcs   •   egyszerre van vizhiany es belviz az alfoldon   •   deutsch tamas elmagyarazta miert volt szukseg sorcserere a fidesz ep listajan 2   •   a robbano mellszobrot atado no azt mondja sejtette hogy rosszra akarjak ravenni 2   •   csodas fenyekben pompazott az eg a sarki fenynek hala kepgaleria 2   •   tronra ultette egykori szinhaza lang jozsefet igy el a 90 eves szineszlegenda a visszavonulasa ota 2   •   az eotvos jozsef gimnazium tanarai is szemelyesen akarjak atvenni az elbocsatasukkal fenyegeto tankeruleti leveleket 2   •   vanessa hudgens megmutatta gombolyodo terheshasat   •   magyar peter amit a volt felesegemmel muvelnek az tulmegy minden hataron 2   •   somalias puntland region executes 21 al shabab fighters   •   russias belgorod region is under attack again from ukraine why does it keep getting targeted   •   a v4na kikerte a vakcinaszerzodeseket brusszeltol   •   diplomaciai uton rendezne az eszak koreai atomvalsagot a feher haz   •   csatlakozzun   •   going viral after sharing tinder hack to virtually connect with olympians   •   osszejohet a gyor fradi negyeddonto a bl ben   •   diplomaciai elismerest penzugyi tamogatast varnak a talibok nemetorszagtol 2