Miről tárgyalt Orbán Viktor a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével? Íme a hatalmas játszma, amelyben kulcsszereplő lett Magyarország

Véget ért a nagyszabású, öt napos kínai látogatás Európában, amely nagyrészt igazolta az előzetes várakozásokat. Hszi Csin-ping, kínai elnök kettős szájízzel térhet vissza Pekingbe, mivel ameddig a franciáknál erősen megkérdőjelezhető eredményeket ért el (legalábbis a nyilvánosság elé tárt információk alapján), addig az út további állomásainál hangzatos bejelentéseket tettek a felek. Kérdéses azonban, hogy mihez kezd a keleti nagyhatalom a mostani eredményekkel. Ennek jártunk utána elemzésünkben.
2024-05-10 16:07:34

Vargha Tamás: A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is

A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén beszélt a HM államtitkára.
2024-05-09 08:08:53

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézményben volt bombariadó

Főleg iskolák kaptak pokolgépes fenyegetést.
2024-05-07 22:08:48

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézményben volt bombariadó

Főleg iskolák kaptak pokolgépes fenyegetést.
2024-05-07 22:07:09

Kiderült, miről beszélt a volt iráni elnök Budapesten

2024-05-07 21:07:25

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben bombafenyegetést

Az eseteket egy különleges egység, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja.
2024-05-07 20:08:54

Négy medve tért be egy családi ház udvarára május 2-án éjszaka a szlovákiai Turócszentmártonhoz közeli Szucsányban.
2024-05-06 12:06:33

Négy medve tért be egy családi ház udvarára május 2-án éjszaka a szlovákiai Turócszentmártonhoz közeli Szucsányban.
2024-05-06 12:06:09

Négy medve tért be egy családi ház udvarára május 2-án éjszaka a szlovákiai Turócszentmártonhoz közeli Szucsányban.
2024-05-06 12:05:57

Elárasztják a magyarok a szlovákiai boltokat

2024-05-05 11:13:33

Hallgassa meg, hogyan szól a Ferrari új V12-es szupersportkocsija

A kocsi pénteken debütál.
2024-05-02 21:12:12

Hallgassa meg, hogyan szól a Ferrari új V12-es szupersportkocsija

A kocsi pénteken debütál.
2024-05-02 21:10:35

Újra megmozgatták a legnagyobb magyar dízelmozdonyt, így szól százezer köbcenti - videó

Ilyen a Nagycsörgő becenévre hallgató M63-as.
2024-04-29 15:08:54

Halálra késelte 19 éves fiát egy 47 éves apa

Szombat este holtan találtak egy fiatalembert a szlovákiai Galgócán. A saját édesapja végezhetett a vele.
2024-04-21 18:07:05

Halálra késelte 19 éves fiát egy 47 éves apa

Szombat este holtan találtak egy fiatalembert a szlovákiai Galgócán. A saját édesapja végezhetett a vele.
2024-04-21 18:06:59

Halálra késelte 19 éves fiát egy 47 éves apa

Szombat este holtan találtak egy fiatalembert a szlovákiai Galgócán. A saját édesapja végezhetett a vele.
2024-04-21 18:06:44

Halálra késelte 19 éves fiát egy 47 éves apa

Szombat este holtan találtak egy fiatalembert a szlovákiai Galgócán. A saját édesapja végezhetett a vele.
2024-04-21 18:06:19

Meglepődik, ha megtudja, miről álmodnak a madarak

Álmukban bizonyítottan énekelnek, de hang nélkül.
2024-04-19 17:08:51

Túl sokan voltak Grófo temetésén, bírságolt a rendőrség

A temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból a gyászolókkal szemben nem intézkedtek.
2020-12-22 11:08:56

Bármit is mond, a kormány mattot adott a nagyobb önkormányzatoknak

Több lépésben, de végül teljesen felborította az önkormányzatok gazdálkodását a kormány. Az érintett helyhatóságok kuncsoroghatnak támogatásért és hitelengedélyért a kormánynál; leépíthetik közszolgáltatásaikat és beleállhatnak a harcba; vagy suba alatt bevállalhatnak hiányos büdzsét. Minden 2022-ről szól, a kommunikáció és a közhangulat ezért kulcsfontosságú lesz.
2020-12-22 23:50:08

Húsz éve még élt a Király

Jimmy csupán meg akarta mutatni feleségének, mekkorát szól a fegyver.
2020-12-31 18:05:55

Szlovákia: csaknem minden harmadik teszt pozitív

Jelenleg majdnem 2900 koronavírus-gyanús beteget kezelnek szlovákiai kórházakban.
2021-01-03 15:06:00

Négy lovat lőttek agyon egy szlovákiai magyar lakta faluban

Két kanca vemhes is volt, egyelőre nem tudni, hogy ki lőtt.
2021-01-04 16:06:01

Drágának tartja az Apple-féle AirPods Maxet? Akkor mit szól a 32 milliós változatához?

Az Apple december elején bemutatott fejhallgatója eredendően sem tartozik az olcsó eszközök közé, azonban jön egy olyan változata, amelynek az árcédulájára az eredeti összeg sokszorosa kerül.
2021-01-05 12:08:24

2021-01-05 12:08:25

Nem engedik vissza Donald Trumpot a Facebookra

A Facebook túlságosan kockázatosnak tartja, hogy Donald Trump jelen legyen a közösségi oldalon. A tiltás 24 óra helyett most már határozatlan időre szól.
2021-01-07 18:06:05

Nem engedik vissza Donald Trumpot a Facebookra

A Facebook túlságosan kockázatosnak tartja, hogy Donald Trump jelen legyen a közösségi oldalon. A tiltás 24 óra helyett most már határozatlan időre szól.
2021-01-07 18:06:07

Elefántcsontparti játékost igazolt a Manchester United

A szélsőt 2016 óta figyelték az angol klubnál, a szerződése pedig 2025 júniusáig szól.
2021-01-07 19:06:06

Sikeresen indult az áldozatsegítő kampány

Közel negyedmillió ember nézte meg az Áldozatsegítő Központ Hétköznapi történetek című videó-podcast sorozatának első részét, ami a kapcsolati erőszakról szól.
2021-01-09 12:05:59

Zendaya olyat mutat Rév Marcellnek, amit még soha

Kijött a Malcolm és Marie előzetese. Ez az a film, amit Sam Levinson, az Eufória alkotója a sorozat főszereplőjével, Zendayával, valamint a Tenet révén világsztárrá vált John David Washingtonnal közösen forgatott a koronavírus-járvány első hullámában, mialatt kénytelenek voltak leállni az Eufória forgatásával. A filmet Levinson állandó alkotótársa, az Eufóriában is sokat forgató Rév Marcell vette fel. A történet egy fiatal filmrendezőről szól, aki első filmje premierje után, de még a kritikák megjelenése előtt hazamegy a barátnőjéhez, hogy az éjszaka során aztán fokozatosan párkapcsolati mély...
2021-01-10 11:05:39

A hűtlenség nem a szexről szól

A hűtlenség mindaddig nem fáj, amíg ki nem derül ? és ha már kiderült, akkor az bizalomtörés a párkapcsolatokban, házasságokban. A félrelépéseket hajlamosak vagyunk általában a szexmentes mindennapokra hárítani, ezzel egyúttal azt is üzenjük a külvilágnak, hogy a titkos viszony a szexről szól. Pedig valójában nem a szex a lényege: Esther Perel belga pszichoterapeuta szerint a félrelépések egyáltalán nem a szexuális cselekvésekről szólnak. És valóban rengeteg egyéb tényező teheti vonzóvá a hűtlenkedést. Zárójelben tegyük hozzá azt is, hogy akkor tud egy harmadik fél belelépni a házasságokba, h...
2021-01-10 19:06:41

Elon Musk Teslája szárnyal, az a kérdés, lufi-e vagy űrhajó

Egy év alatt 700 százalékkal nőtt a Tesla piaci értéke, többet ér, mint az őt követő kilenc nagy autógyár együtt. Akad, aki szerint a cég lufi, idő kérdése, mikor pukkad ki, de sok érv szól amellett, hogy folytatni tudják a sikersorozatot.
2021-01-12 18:06:01

2021-01-12 18:06:06

Szerződést hosszabbított kulcsemberével az Arsenal

Az új megállapodás 2024-ig szól, és tartalmaz további plusz egy évre szóló lehetőséget.
2021-01-12 19:05:59

Schobert Norbi: A világ egyik pontján sem küldenek el úgy az anyámba, mint itthon

Befejeződött Rubint Réka alakreform tábora a Maldív-szigeteken, így hazatért Magyarországra a Schobert család. Schobert Norbi pár napja egy mémmel kapcsolatban háborodott fel, akkor úgy fogalmazott, a nők nagy része egész életében azért küzd, hogy ne menjen 70 kiló fölé. Kapcsolódó Schobert Norbi szerint a legtöbb nő azért küzd, hogy soha ne menjen 70 kg fölé Teljesen kiakasztotta egy mém. Erre is reagált új videójában, amit a hazafelé tartó repülőgép indulása előtt vett fel: Megmondom őszintén, hiányzott az otthon, a munkám, a kollegák, az alkotás, hogy sok emberrel talá...
2021-01-13 10:06:40

Elindult a jegyértékesítés a 2022-es magyar-szlovák férfi kézilabda-Eb-re

Napra pontosan egy év múlva kezdődik a torna három magyarországi és két szlovákiai helyszínen.
2021-01-13 13:06:12

Szlovákiai iskolák: marad a távoktatás

Csak az óvodák fogadhatnak gyermekeket, kizárólag olyan szülőkét, akik a munkájuk miatt nem tudják máshogy megoldani a gyermek felügyeletét.
2021-01-14 16:06:06

Egy prágai kanálisban találták meg a cipőfűzővel fojtogatott férfit

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a szlovák férfival szemben, aki bántalmazta, majd beledobta eszméletlen ismerősét egy prágai kanálisba. A Paraméter beszámolója szerint komoly erőfeszítésükbe telt a nyomozóknak mire felgöngyölítették a brutális gyilkosságot. Az áldozat oszlásnak indult holttestét még 2019 novemberében találták meg egy prágai csatornában. Az azonosítás során kiderült, hogy egy 28 éves szlovák férfiről van szó, akit egy ismerőse a cipőfűzővel próbált megfojtani. Az áldozat elvesztette az eszméletét, ezért a támadója azt hitte, hogy meghalt és bedobta a kanálisba. A fiatal férfi...
2021-01-14 17:05:41

Végre kiderült, hogy miről fog szólni A Gyűrűk Ura-sorozat

Eddig csak annyit tudtunk, hogy a másodkorban játszódik majd.
2021-01-14 19:06:02

Így akadályozhatjuk meg, hogy ne kelljen annyira rohanni a pénztárnál

Aki már vásárolt be, biztos találkozott azzal, hogy egyszerűen nem tud olyan gyorsan visszapakolni a kosárba, mint ahogy a pénztáros lehúzza a vonalkódokat. Nem a világ legnagyobb problémája, de idegesítő tud lenni, főleg az olyan üzletekben, ahol csak egy kis hely van a pénztáros után az asztalon. Erre mutatott meg egy megoldást egy férfi. Ciaran Elliott Walms a TikTokra töltött fel egy videót a praktikájáról. Nem valami bonyolult, egyszerűen csak pár termék után egy kis helyett hagy a szalagon a többi csomagolás előtt, és így be tudja érni magát. Arról mondjuk nem szól a fáma, mit szól ehhe...
2021-01-15 09:05:40

Idén még több Mac gépet fogunk venni, mint tavaly ? szól az előrejelzés

Bár az Apple komputerei nem tartoznak az olcsó számítógépek közé, úgy tűnik, a felhasználókat ez nem zavarja. Már tavaly is nagyon jól fogytak ezek a gépek, idénre pedig további szárnyalást jósolnak az elemzők.
2021-01-15 10:07:04

Megjelent a rendelet, amelyből kiderül, hogyan kapják vissza a iparűzési adót a kisebb települések

A nagyobb településekről nem szól a rendelet, noha az iparűzési adó kiesése ezeknél jelent nagyobb gondot.

2021-01-15 10:07:05

Brüsszel bajban: az oroszoktól remélnek segítséget az elrontott koronavírus-beszerzés után

Merkel kikönyörögte Putyinnál, hogy az oroszok nyújtsák be vakcinájukat engedélyezésre az EU-nak. De mit szól majd ehhez az eddig az orosz oltással riogató magyarországi baloldal?
2021-01-15 16:06:10

Jennifer Lopez teljesen meztelen legújabb videoklipjében

Még 2020 végén promózta be legújabb videoklipjét Jennifer Lopez, ami most, január 15-én jelent meg. Már akkor sejteni lehetett a kép alapján, hogy a videóban nem sok ruha fogja takarni a testét. Az In The Morning című klip lényegében csak az outfitjeiről szól, az egyikben úgy néz ki, mint egy sellő, a másik ruhája pedig egy több méter hosszú szoknya, amihez egy gömb alakú, kristályokkal kirakott fejdísz is tartozik. A klip jelentős részében azonban egy ködös háttér előtt néha álldogál, néha pedig guggol, meztelenül. Az angyalszárnyak helyett pedig érdekes módon kezével takarja el testének biz...
2021-01-15 21:06:50

Az iskolai bántalmazásról szól az áldozatsegítő videósorozat második része

Varga Judit mutatta be a Hétköznapi történetek folytatását, az első részt már negyedmillióan nézték meg.
2021-01-16 18:06:08

Mandy Moore legfrissebb fotóján már nagyon terhes

Mandy Moore terhességi híréről még tavaly szeptemberben számoltunk be. A 36 éves színésznőt egyebek között a Rólunk szól című sorozatból lehet ismerni. Ő és második férje, Taylor Goldsmith 2018-ban házasodtak össze. A pár első közös gyereküket várja, Moore pedig most Instagramon mutatta meg, milyen nagy már a terheshasa. A babavárós posztjában azt írta, 2021 elején érkezik a gyerek, azaz mostmár bármikor.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Mandy Moore (@mandymooremm) által megosztott bejegyzés The post Mandy Moore legfrissebb fotóján már nagyon te...
2021-01-17 11:06:46

Ingyen megnézhető egy Oscar-jelölésre esélyes magyar kisfilm

Andrasev Nadja Szimbiózis című filmje egy megcsalt nőről szól, aki apró tárgyakat gyűjt azoktól a nőktől, akikkel a férje megcsalja.
2021-01-17 16:06:07

Szlovákia szigorít: munkába menni is csak negatív koronavírus-teszt birtokában lehet majd

Szlovákiában újabb országos tesztelés kezdődik, egyúttal az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében ? jelentette be vasárnap esti sajtóértekezletén Igor Matovic miniszterelnök. Az MTI által közölt tájékoztatás szerint a tömeges tesztelés hétfőn indul. Matovic a kormány rendkívüli ülését követően azt mondta: Úgy döntöttünk, hogy a kijárási korlátozások és a tömeges tesztelés ideális kombinációját választjuk. A kormányfő elmondta, a legfontosabb szigorítás, hogy a tömeges tesztelést követő tizenkét napos időszakban csak negatív teszteredmény ...
2021-01-18 07:05:41

Előzményfilmet kap a Charlie és a csokigyár

Bár évek óta szó van róla, csak mostanra derült ki biztosan, hogy tényleg elkészül a Charlie és a csokigyár előzményfilmje. A Wonka címen készülő produkció éve óta fejlesztés alatt áll, de a Variety híre alapján már ki is tűzték a film 2023. márciusi premierdátumát. A Warner Bros. azt reméli, hogy hamarosan elkezdhetik a film castingját is. A filmet a Paddingtont is jegyző Paul King rendezi, azt viszont nagy titkolózás övezi, miről is fog pontosan szólni az előzmény azon túl, hogy a sztori középpontjában Willy Wonka még a varázslatos cukrászdái előtti élete áll. A Wonka a 2005-ös Tim Burton-f...
2021-01-20 09:05:40

Még az amerikai elnök, Joe Biden is követi Chrissy Teigent Twitteren

Chrissy Teigen az utóbbi időben leginkább arról híres, hogy a nap szinte minden egyes percében posztol valami közösségi oldalaira. Legutóbb Joe Biden elnöki beiktatásával kapcsolatosan Twitter-oldalán sérelmezte, hogy a korábbi elnök, Donald Trump négy éven át blokkolta Teigent, ami azt jelenti, hogy a modell számára elérhetetlenné vált Trump profilja. Teigen most arra kérte Joe Bident, kövesse be, ha már eddig nem láthatta, miről és hogyan kommunikál az amerikai elnök. OH MY GOD !!!!!!!!!! https://t.co/BmBfkPZgEj ? chrissy teigen (@chrissyteigen) January 21, 2021 Valószínűleg senki sem go...
2021-01-21 09:05:45

Új szlovákiai összeköttetéseket, köztük új ipolyi hidakat jelentettek be

Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb határszakasza, ezért az a cél, hogy minél több ponton legyen összeköttetés a két ország között.
2021-01-21 14:06:12

2022 is Orbán és Karácsony párharcáról szól majd?

Október 23-ára állhatnak elő az ellenzéki pártok a közös miniszterelnök-jelölttel. Többek szerint az időpont azért is praktikus, mert kevesebb idő marad a jelölt legyilkolására vagy megbuktatására. Bár az előválasztásokat már tavasszal elkezdték volna, most úgy tűnik, a járványhelyzet miatt ez őszre tolódik.
2021-01-22 12:06:05

2021-01-22 12:06:06

2022 is Orbán és Karácsony párharcáról szól majd?

Október 23-ára állhatnak elő az ellenzéki pártok a közös miniszterelnök-jelölttel. Többek szerint az időpont azért is praktikus, mert kevesebb idő marad a jelölt lejáratására vagy megbuktatására. Bár az előválasztásokat már tavasszal elkezdték volna, most úgy tűnik, a járványhelyzet miatt ez őszre tolódik.
2021-01-22 14:06:03

200 lengyel egészségügyi dolgozó segít a szlovákiai országos tesztelésben

Január 27-ig tart a tömeges tesztelés az országban.
2021-01-22 16:06:00

Gyarmati Andrea: Hatalmas a különbség a magány és az egyedüllét között

Ahogy írtam is a minap, csípőprotézist kértem és kaptam karácsonyra. December közepén megműtöttek, és ültem a kórházban, ahelyett, hogy készülődtem volna az ünnepre, viszont végre boldog voltam, mert nem fájt semmim. Jólesett végiggondolni, mi minden történt velem az utóbbi időben, és jólesett felidézni, amit kislánykorom óta tudok: nem az a fontos, honnan jössz, hanem az a lényeg, merre tartasz. Az ünnepre hazakerültem, álltam az erkélyen, néztem a szemben lévő ház ünnepi fényeit, és eszembe jutott Andersentől A kis gyufaárus lány, aki oda vágyakozik, ahová nem mehet, arra, ami nem adatott m...
2021-01-23 13:09:07

Már a Microsoft Edge is szól, ha ellopták a jelszavainkat

A jövőben már a Microsoft Edge böngésző is értesítést küld a kiszivárgott jelszavakról.
2021-01-25 07:06:58

Szó sem volt a modellváltásról szóló széleskörű egyeztetésről a Debreceni Egyetem professzorai szerint

Gyanús, hogy nem az egyetem színvonalának emeléséről szól a folyamat ? állapítják meg az állásfoglalás aláírói.
2021-01-25 08:06:16

2021-01-25 08:06:17

Szó sem volt a modellváltásról szóló széles körű egyeztetésről a Debreceni Egyetem professzorai szerint

Gyanús, hogy nem az egyetem színvonalának emeléséről szól a folyamat ? állapítják meg az állásfoglalás aláírói.
2021-01-25 09:06:10

Bugár Béla a kormányfő bosszújától tart

A felvidéki magyar hírportálok mindegyike beszámolt arról, hogy a Most-Híd vegyespárt korábbi elnöke szerint az igazságszolgáltatás gyakorlatilag vadászik rá. Bugár Béla a szlovák hírügynökségnek panaszkodott arra, hogy célzottan keresik a személyére nézve terhelő információkat. Azt mondta, információit a bűnüldöző szervek környezetéből kapta. Valamit találni kell Bugárra, és aztán teátrálisan be kell vinni ? idézte Bugár Béla, mit tudott meg informátoraitól. Az egykori pártelnök megjegyezte, a mostani kormány tevékenysége nem a kormányzásról, hanem a leszámolásról szól. Szerinte Igor Matovic...
2021-01-25 12:05:40

Megroppant a kelet-szlovákiai közlekedés a hó miatt

A magasabban fekvő fő útvonalakat, köztük a Dargói- és a Szalánci-hágót a járhatatlan útviszonyok miatt lezárták. Még 25 centi havat várnak.
2021-01-25 14:06:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   fluminense   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mirol szol a szlovakiai nepszamlalas magyarsagvitaja   •   horror oroszorszagban satanistak kovettek el ritualis gyilkossagokat ilyen iteletek szulettek az ugyukben   •   ukran eromuveket tamadott az orosz hadsereg keszultsegbe helyeztek a lengyel legierot   •   not valasztottak a szexizmusba belebukott ferfi helyere a tokioi olimpia foszervezojenek   •   szokatlan szolgaltatassal rukkolt elo az egyik legnagyobb budapesti bevasarlokozpont   •   tizenot ev utan kiszall a hooligansbol a basszusgitaros   •   bugyiban melltartoban simogatja magat david hasselhoff hatalmas mellu lanya video   •   nem engedtek felszallni a delta air lines gepere egy not mert nem volt rajta melltarto   •   oriasi csapast mert ukrajna oroszorszagra felrobbantottak egy orosz olajvezeteket 3   •   netanjahu kiosztotta a haboru befejezeset surgetoket ez megakadalyozna a hamasz felszamolasat 2   •   faith lifted pittsburgh jews in long wait for massacre trial   •   minden utas remalma valt valora egy repulogepen   •   fordulat a magyar kormany elitelte moszkvat   •   venezuelans say new legal status changes everything   •   gajda peter megtakaritasai csokkenese nelkul torlesztett 30 milliot tutto katanak 14 budapesti ingatlanja van   •   lomglja   •   majdnem meghalt egy no a szolnoki buszmegalloban 2   •   hedge trimmer fish facing global extinction   •   van kiut a fuggosegbol ez a megrazo eletrajzi konyv ra a bizonyitek   •   attores franciaorszagban munkahelyi asztaluknal ebedelhetnek a dolgozok   •   orosz az atomenergetika szent gralja   •   pontatlan   •   hadhazy svajcban tesz bejelentest az agrarminiszterium intezmenyetol offshore szamlara utalt vagyon miatt 2   •   purdue students rolling around campus on motorized couch   •   olubadan of ibadan nigerian philosopher and monarch dies aged 81   •   biden signs orders on migrant family separations and asylum   •   john malkovich konyhakessel uldozte a batyjat nem veletlenul 2   •   a fidesz ep delegacioja az eu kulugyi fokepviselojehez fordult a karpataljai magyarsagot ero atrocitasokkal kapcsolatban   •   szexualis segedeszkoznek hasznalt egy sulyzot sebeszeknek kellett segiteniuk rajta   •   tobb mint 32 millio alkalommal kerestunk ra a koronavirus kifejezesre az elmult egy evben de volt meg nehany nepszeru dolog a talaltai listan   •   hatalmas veszelyre figyelmeztet a volkswagen vezere a haborunak a koronavirus jarvanynal is sulyosabb kovetkezmenye lehet   •   eletre szolo elmeny orrszarvukat mentett afrikaban egy magyar vadasz fotok   •   murder charge over stabbing of woman near bus stop   •   negymillio embert mar beoltottak az oroszok   •   megemelik egy nepszeru magyar allampapir kamatpremiumat   •   vasruddal probalt szetverni egy automatat egy nyiregyhazi ferfi   •   a meta huzasa utan uj trukkokre lesz szukseguk a kampanystaboknak a valasztok eleresehez 2   •   ülőgarnitúraszintein gyen   •   szilardtest akkumulatorokat fejleszt a toyota es az idemitsu   •   oten voltak a lakhatatlanna valt csaladi hazban amikor kigyulladt   •   hev utotte el az orosz tehetsegkutatoban feltunt fiatal enekest   •   jair bolsonaro a magyar nagykovetsegen bujkalt a brazil hatosagok elol 2   •   megvalasztottak a magyar olimpiai bizottsag uj elnoket 2   •   infertility and my path to surrogacy   •   opitz barbi talpig latexben mely dekoltazzsal pozol kep   •   meg nem is engedelyeztek a johnson and johnson vakcinajat de mar gond van az unios szallitassal   •   megutottek az otp t   •   mi lett aurelio kislanyanak edesanyjaval oriasi meglepetes varja a valo vilag gyozteset ha szabadul a bortonbol 2   •   fontos valtozas johet a vezetoi szekben a vilag legnagyobb alapkezelojenel   •   iranban mar a harmadik vakcinat tesztelik