Feltették a kérdést a szuperszámítógépnek: mikor hal ki az ember? Íme a válasz

Brit kutatók szerint ha nem sikerül visszaszorítani a globális felmelegedést, az emberiségnek egészen egyszerűen vége lesz. Arra is készült szimuláció, hogy mikor.
2024-05-08 08:10:36

2024-05-08 08:09:53

Senki nem hitte volna, hogy ennyire jó lesz: itt az első hivatalos fotó az új Supermanről!

Már nagyban készül az új Superman-film. Korábban a Blikk is megírta, hogy David Corenswet bújik a népszerű szuperhős bőrébe, most pedig az első hivatalos fotó is megjelent róla.
2024-05-07 10:06:31

2024-05-07 10:05:53

Fontos elkerülő utat adtak át Sopronnál

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
2024-05-06 20:07:33

Késsel a kezében követelt pénzt a szüleitől egy férfi Borsodban

Mindezt csupán alig pár ezer forintért.
2024-05-06 17:11:31

Üzemanyag-áresés, kutatófúrások Borsodban, kiemelkedő magyar növekedés

Heti gazdasági hírösszefoglaló az Origón.
2024-05-05 08:08:10

Valami történt Dua Lipával: felismerhetetlen! - fotók

Szexi képeken mutatta meg a változást.
2024-05-03 11:09:27

Elérte a Balatont a rossz idő, a lehűlés, sőt, jégeső csapott le hazánk legnagyobb tavánál. Mint megírtuk, vihar szakítja ketté az országot, és riasztásokat is kiadta a meteorológusok. A pusztításról videófelvétel is napvilágot látott.
2024-05-02 20:06:38

2024-05-02 20:06:13

2024-05-02 20:05:55

Ilyen házat valószínűleg még soha nem látott, egészen bizarr - fotó

A retró házikó legmeghökkentőbb jellemzője hátul található.
2024-05-02 19:09:43

Vihar szakítja ketté az országot, a riasztást is kiadták

Ma kora délutántól elsősorban a Dunántúl keleti felében helyenként zivatarok kialakulhatnak, amelyek környezetében szélerősödés (55-60 km/h) is előfordulhat.
2024-05-02 17:06:45

2024-05-02 17:06:26

2024-05-02 17:06:08

Medián: Még közelebb került Magyar Péter pártja a Fideszhez

Megkaptuk a Medián felmérésének teljes eredménysorát; a Tisza Párt kicsit javított, a Fidesz kicsit gyengült.
2024-05-01 13:09:46

Medián: Még közelebb került Magyar Péter pártja a Fideszhez

Megkaptuk a Medián felmérésének teljes eredménysorát; a Tisza Párt kicsit javított, a Fidesz kicsit gyengült.
2024-05-01 13:09:40

Fehérneműs, szexi fotó került elő Radics Gigiről

Rajongóinak nagyon tetszik újabb posztja.
2024-05-01 08:07:33

Charles Michel: A 2004-es bővítés nélkül Európát vasfüggöny szelné ketté

Magyarország uniós tagságának 20. évfordulóján az Európia Bizottság elnöke emlékeztette a magyarokat, hogy a beruházások nagy része EU-s forrásból valósult meg, az Európai Tanács elnöke szerint pedig a 2004-es tagfelvétel nélkül ma ismét vasfüggöny lenne Európa közepén.
2024-05-01 07:08:37

Használt tévéje miatt gyilkoltak meg egy 80 éves jánoshalmi asszonyt

A gyilkos többször fejen vágta a nőt, aztán megfojtotta.
2024-04-30 15:09:25

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-20 16:41:42

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   H   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mikor azt hisszuk ha borsodban a kispatak kicsit elonti az utat az valami akkor nezzuk meg mi vagta kette az aszfaltot izlandon foto   •   eloszor beszelt edesapja elveszteserol toth szabi nem mondom hogy jol vagyok   •   nearly 200000 customers without power in the northeast as strong winds from a departing noreaster linger in the region   •   korlatozasokat vezet be a mol az adblue ertekesiteseben 2   •   xi and putin to discuss ukraine war at meeting kremlin   •   nyero paros pataki zita szerint a tobbi noi jatekosnak olyan a teste mint egy arucikk   •   extremely   •   celegyenesben a tavaszi arveresi evad ii resz   •   rapszt   •   a versenyhivatal jovahagyta az autowallis szloven tranzakciojat   •   egyetlen hetvege alatt akar masfel millio embert is beoltananak magyarorszagon   •   budapesten fogtak el a top 50 es korozott bunozot ez volt a 33 eves no rovasan   •   this was no coup but it comes far too close   •   a hetvegen tobb okbol is forgalomkorlatozasok lesznek budapesten itt vannak a reszletek 2   •   sudans pm meets ethiopian leader after cross border attack   •   daisaku ikeda influential leader of japans soka gakkai buddhist group dies   •   iden nem no a bioreszarany a hazai uzemanyagokban   •   31 szazalek lesz a novemberi nyugdijemeles 2   •   hatalmas tamogatast kap ukrajna kinaba megy az orosz haditengereszet feje haborus hireink vasarnap   •   7 injured after f 35 jet crashes on us aircraft carrier in south china sea   •   igy vagott neki a maratoni tavnak alekosz exe reka a profi futok biztosan megmosolyogtak volna a felkeszulesemet 2   •   ujabb foldrenges razta meg horvatorszagot 2   •   tucker carlson szerint magyarorszag nem is annyira kereszteny orszag megis az a jo benne hogy kereszteny orszag 2   •   passenger ferry viking grace runs aground off finland   •   pro russian troops appear to use motorcycles to outwit drones and assault ukrainian positions   •   dobszay janos a viccet felreertve 2   •   gattuso elarulta hogy melyik csapat edzoje lesz a kovetkezo szezonban   •   china cant do much to help russias sanction hit economy   •   north korea may have held secret military parade reports south   •   evekig is elhuzodhat a nyugdij megallapitas   •   jozsefvarosi lakohazakat sajatit ki a kormany 200 raszorulo csalad kerulhet utcara egy uj salatatorveny miatt   •   nehany ostoba tevhit amit a szamurajokrol gondolunk   •   a nap legfontosabb hirei 2024 03 26   •   lehetosegek 59   •   donald trump lett az elso amerikai exelnok aki buntetougyben all birosag ele   •   a magyarok visszaleptek elbukott az elovilag hatekony vedelme az eu ban   •   palvin barbara megszerezte a jogsit es ugy tunik hogy egy tesla lett az elso autoja   •   kilott a masterplast arfolyama az otthonfelujitasi programra varnak a befektetok   •   vulkankitorestol tartanak izlandon   •   a woman will helm the louvre for the first time in its 228 year history 2   •   orban viktor koszonom budakeszi 2   •   ledominalja a mesterseges intelligencia a tozsdeket de boven vannak meg jo sztorik   •   csak politikai akarat hianyzik hogy az europai bizottsag elinditsa a jogallamisagi mechanizmust   •   jon az alkalmazas ami megmutatja mennyire benan porszivozunk   •   szomszedaira tamadt kessel fenyegetozott es sajat gyereket is megutotte egy vamospercsi ferfi   •   kitiltottak a vilag egyik legjobb kosarasat az empire state buildingbol   •   muller az 1600 idosotthonbol mindossze 80 helyen tudtak eddig oltani   •   nem lesz armageddon az ingatlanpiacon de azert nem holnap jon a kilabalas   •   the world needs syringes he jumped in to make 5900 per minute   •   egy het kesessel derult ki hogy online is oktathatnak a kronikus betegsegben szenvedo pedagogusok 2