És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek

Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka.
2024-05-03 13:12:18

2024-05-03 13:11:47

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekord összegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024-05-03 13:06:27

2024-05-03 13:06:09

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:38

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:22

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:08:53

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

ELMŰ villanyszerelő SOS Újpest http://villanyszereloujpest.5mp.eu

ELMŰ villanyszerelő SOS Újpest 06 70 545 0911 http://villanyszereloujpest.5mp.eu ELMÜ villanyszerelés Újpest környékén Villanyszerelő mesterként gyakorlatilag rögtön vállalom a helyszínre érkezést – Újpest teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911.
2020-06-20 16:41:47

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elszalltak a baromfiarak komoly dragulasra kell szamitani   •   euro 2020 what is the climate cost of tournament staged in 11 countries   •   javultak az amerikai ipar kilatasai   •   ismet regi fenyeben ragyog a nyugati palyaudvar ikonikus homlokzata   •   hamiltont lehajraztak hazai szakaszsiker a giron 2   •   ezuttal sem jott ossze a bayern csoda real madrid man city a bl elodontoben 2   •   meg mindig visit ertuk a kozonseg nelkuluk nem lenne magyar rockzene   •   az onmegvalosito egyenisegzoknik kerultek a sarga csapatba elo adasban esett egymasnak szabyest es santa laci video 2   •   uj igazolvany kapunk   •   chained woman case five jailed in trafficking case that horrified china   •   why tesla investors may need to worry about elon musks twitter distraction   •   at least 9 hospitalized in arizona shootings   •   vegre a 400 forintos alomhatar ala sullyedt a forint   •   africa union summit leaders complain about wave of coups   •   durva bosszut allt a fonoken egy cegledi lovasz fotok video   •   eriksen mar annyira jol van hogy a tengerparton fotozkodik 2   •   FORDFOCUSHIBAKÓDKIOL VASÁS   •   nem indul 200 vegyesen hosszu egyik legnagyobb rivalisa 2   •   why companies cant afford to keep dealing with dictators   •   celeb vagyok ments ki innen kocsis tibor az oriasfergektol a tehenszemen at mindent felfalt a batorsagproban   •   women farmers are invisible a west african project helps them claim their rights and land   •   byealex a lakasat is atrendezte szerelme kedveert foto 2   •   mesel a mult egyedulallo regeszeti kincsek izgalmas tortenetek az v mutargyak ejszaka programjain   •   erre a ferfira cserelte le joe jonast sophie turner foto   •   suicide bomber hits checkpoint in northwest pakistan killing 4 in second attack in as many days   •   papai aldas fuves szeansz es ernyosegely a het legizgalmasabb kepein   •   horvath greta megmutatta a hasat a plasztika utan kivagtak belolem azt ami rengeteg traumat okozott nekem fotok 2   •   meglett az ellopott bringa egy ora alatt kezre keritette a tolvajt a polgaror   •   hosegriado gyenesdiasnal mar 27 fokos a balaton   •   ullrich majdnem ugy vegeztem mint pantani kozel jartam a halalhoz   •   tobb szaz madar nevet valtoztatjak meg 2024 tol ez az oka 2   •   elvehetik a jogositvanyt a klasszis vizilabdazotol a blaha lujza teri baleset miatt   •   az amerikai bajnoksagba igazolt a honved magyar valogatott kozeppalyasa   •   ezen biztos ki fog akadni a nyugat hatalmas fegyvermegallapodast kotott oroszorszaggal a feltorekvo nagyhatalom   •   a maltai kormany is felelos a felrobbantott oknyomozo halala miatt   •   ujra masodfoku hosegriasztast adtak ki az egesz orszagra   •   ujabb palyazatokkal bovul a magyar falu program 2   •   elindult a tram train hodmezovasarhely es szeged kozott alig fertek fel ra az emberek 2   •   halalra gazolt egy ferfit a vonat szilalomnal   •   djokovicsnak ismet alom marad a hatodik vb cim   •   nehezsegekkel kuzdenek a magyar sorgyartok   •   frances marine le pen on trial for posting jihad atrocity images   •   ezert vezette be magyarorszag az exporttilalmat   •   rekordmennyisegu sorozat erkezik az rtl csatornaira regi kedvencekkel es vadiuj musorokkal is varjak a nezoket   •   eldolt juliustol a szennyezo fizeti a hulladekkezeles koltseget 2   •   lerajzolta az elnezest kero szoveget a karikaturista aki a birosag szerint megsertette a nem is abrazolt kdnp politikust   •   1650 ota allo epuletbe szaguldott bele egy tizenkilenc eves audis   •   gyanusitott lett a budakeszi 3d zebra momentumos felfestoje   •   budapest felett az eg video 2   •   egyebkent sem olcso a tesla model s plaid de van belole 80 millio forintos is  

srv.38.