A 80 az új 40: a tavalyi év legidősebb wigo sofőrje már jócskán elhagyta a nyolcadik X-et

A 2019-es indulás óta az AutoWallis Csoporthoz tartozó wigo carsharing autóival 23 millió kilométert tettek meg a felhasználók, akik egyre többen is vannak és egyre fiatalabbak: meghaladják a 115 ezret, a 20 és 24 év közöttiek aránya pedig megduplázódott tavaly. A kategóriákat tekintve a Peugeot 3008, valamint a Mercedes A-osztály számított a legnagyobb kedvencnek a hosszabb utakra, amelyek között a 2023-as rekorder egy 966 kilométeres túra volt. A legidősebb felhasználó, aki egy wigo volánja mögé ült 2023-ban, 82 éves volt.
2024-05-09 12:07:17

Kézcsók, Gizi néni!

Bernardo Bertolucci megajándékozott bennünket a Huszadik századdal, de nekünk nem kell ahhoz korszakos filmet néznünk Robert de Niróval, Donald Sutherlanddel a főszerepben, hogy megismerjük az emberiség történelmének talán legizgalmasabb korszakát. Hogy milyen is volt a huszadik század, ahhoz elég elmenni a békásmegyeri lakótelepig, ahol a gobelinkészítő Gizi néni mesél majd. A karcagi születésű, immár 107 esztendős hölgy végigélt mindent, amibe a vérzivataros történelem sodorta. Amikor 1917-ben megszületett, Bartók Béla épp befejezte a 2. vonósnégyesét. Abban az évben még javában dúlt az első...
2024-05-04 05:05:55

Kézcsók, Gizi néni!

Bernardo Bertolucci megajándékozott bennünket a Huszadik századdal, de nekünk nem kell ahhoz korszakos filmet néznünk Robert de Niróval, Donald Sutherlanddel a főszerepben, hogy megismerjük az emberiség történelmének talán legizgalmasabb korszakát. Hogy milyen is volt a huszadik század, ahhoz elég elmenni a békásmegyeri lakótelepig, ahol a gobelinkészítő Gizi néni mesél majd. A karcagi születésű, immár 107 esztendős hölgy végigélt mindent, amibe a vérzivataros történelem sodorta. Amikor 1917-ben megszületett, Bartók Béla épp befejezte a 2. vonósnégyesét. Abban az évben még javában dúlt az első...
2024-05-04 05:05:49

Bemutatjuk, ki is az az LMBTQ-aktivista, akit Magyar Péter polgármesternek akar Pesten - videó

David Pressmanhez törleszkedés, migráció, háború: ő Lajos Béla.
2024-05-03 18:08:31

A Hegyvidéken található az egészségügy négy csúcsintézménye

Az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a városmajori szívklinika, valamint a rehabilitációs központ is a XII. kerületben található.
2024-04-30 16:08:52

Meghalt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező

A Nemzet Művésze 81 éves volt.
2024-04-25 14:10:41

Meghalt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező

A Nemzet Művésze 81 éves volt.
2024-04-25 14:07:56

Merkely szerint perhet nyert a Semmelweis az EU felett

2024-04-20 14:06:25

62 évesen meghalt a világ legidősebb sziámi ikerpárja - videó

Az orvosok csak 30 évet jósoltak nekik.
2024-04-14 14:08:07

Elhunyt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

A Schappell ikrek teljes életet tudtak élni saját karrierrel, hobbival, de még külön szobával is.
2024-04-14 13:07:54

Meghalt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

Lori és George Schappell 62 évesek voltak, haláluk oka egyelőre ismeretlen.
2024-04-13 22:09:59

Születésnapját ünnepli a világ legidősebb gorillája

2024-04-13 16:06:56

Meghalt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

Elhunyt a világ legidősebb sziámi ikerpárja. Lori és George Schappell 62 évet élt.
2024-04-13 16:06:19

Meghalt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

Elhunyt a világ legidősebb sziámi ikerpárja. Lori és George Schappell 62 évet élt.
2024-04-13 16:05:55

Meghalt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

Elhunyt a világ legidősebb sziámi ikerpárja. Lori és George Schappell 62 évet élt.
2024-04-13 16:05:46

Elhunyt a világ legidősebb sziámi ikerpárja

2024-04-13 15:07:06

Magyarország támogatja a biztonsági kiadások növelését, de nem Ukrajna javára

Magyarország nem tágít: az ukrajnai támogatásokat nyomon kell követni.
2024-04-12 16:10:05

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:31

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:33

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:28

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 08:09:17

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 08:09:18

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Donald Trump legidősebb fia koronavírusos

Korábban maga az elnök és Melania, illetve Barron Trump is megfertőződött.
2020-11-21 16:06:12

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

Újabb óriási cukiság készülődik Szegeden

Várhatóan a héten már teljes pompájában lehet megcsodálni az új művet.
2020-11-23 10:06:30

Magyar látványosság került fel a világ legjobb úti céljainak listájára

A National Geographic azokat a helyszíneket listázta, melyeket érdemes meglátogatni a korlátozások feloldása után.
2020-11-23 10:06:31

Visszaállítják az országban a vásárlási sávot

Az Idősügyi Tanács mai ülése után született a döntés.
2020-11-23 12:05:54

Megosztó ízkombinációval érkezik a magyaros szaloncukor

A különlegességek és a hagyományos ízek kedvelőit célozzák meg.
2020-11-23 12:05:54

Oscarra nevezi Magyarország Horvát Lili filmjét

2020-11-23 17:05:57

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Afrikában őshonos állatot fotózott egy kameracsapda Bócsán

Tarajos sült fotózott a kameracsapda egy Bács-Kiskun megyei községben.
2020-11-24 14:05:52

Szeretné, ha kertje vagy erkélye télen is megtelne csipegető madarakkal?

A kis madaraknak ilyenkor kell a leginkább védelem. Íme, néhány gyors tipp, hogyan segíthetünk nekik a hideg hónapokban.
2020-11-25 06:06:23

Egy igazán nemes ügy: szilveszterkor azért is futhat, hogy más is futhasson

Van, akit a sportban a felszerelés hiánya akadályoz a leginkább.
2020-11-25 13:06:19

Soros György saját magát leplezte le a Magyarország elleni támadásával

A Soros-hálózat lobbistái tavaly hetente találkoztak a brüsszeli bizottság képviselőivel - mondja Deák Dániel,a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
2020-11-25 15:06:04

Maradona Magyarország ellen volt először válogatott

Az 1982-es vb-n elképesztően játszott Mészöly Kálmán csapata ellen. A BEK-ben pedig az Újpesti Dózsa életét keserítette meg.
2020-11-25 18:06:03

6360 fővel nőtt a koronavírusos betegek száma Magyarországon

Meghalt 115 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-26 09:05:56

Merkely Béla felépült és újra gyógyít

Közepesen súlyos tünetei voltak a Semmelweis Egyetem rektorának.
2020-11-26 09:06:00

Merkely Béla felépült és újra gyógyít

Közepesen súlyos tünetei voltak a Semmelweis Egyetem rektorának.
2020-11-26 09:06:01

Douglas Murray: Magyarország migránspolitikáját igazolják a történtek

A brit író szerint Nyugat-Európa nem képes elfogadni, hogy Kelet-Európában másképp gondolkodnak.
2020-11-26 10:06:21

Merkely: messze még a nyájimmunitás

A rektor meggyógyult, túl van a koronavíruson.
2020-11-26 10:06:23

Demeter Szilárd: A nyílt társadalom valódi értékeit Magyarország képviseli

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos a Megadja Gáborral írt közös cikkére érkezett véleményekre reagált.
2020-11-26 14:06:01

Ez a 16 éves magyar fiú már másodszor lett a világ legjobb ifjú természetfotósa

Szerinte a nyertes fotóját igazából a lustaságának köszönheti.
2020-11-26 14:06:01

Bárki ingyenesen böngészheti Bartók Béla tízezres népdalgyűjteményét

Az anyag korábban csupán a kutatók szűk köre számára volt elérhető.
2020-11-26 16:06:09

Mától ismét közlekednek a LED-fényben úszó adventi villamosok

Az adventi időszakban közlekedő járműveket egyenként közel negyvenezer LED-égő borítja fényárba.
2020-11-26 17:06:00

Merkely: Csökken a fertőzöttek aránya

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka esett át a koronavírus-fertőzésen.
2020-11-26 20:06:03

Merkely: Csökken a fertőzöttek aránya

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka esett át a koronavírus-fertőzésen.
2020-11-26 20:06:04

Merkely: azok sem viselkedhetnek felelőtlenül, akik már átestek a fertőzésen

Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya – mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
2020-11-26 21:05:56

Engedjük meg magunknak, hogy az idei karácsonyunk csak a meghitt pillanatokról szóljon!

A szabályok és lezárások világában is lehet szép az advent és békés a karácsony, különösen akkor, ha a valóban fontos dolgokra figyelünk.
2020-11-27 09:07:05

Üzbegisztán kulcsfontosságú partnere Magyarországnak a közép-ázsiai térségben

Számos magyar vállalat érdekelt az üzbég piacon - mondta Szijjártó Péter.
2020-11-27 11:05:53

Hét helyet javított Magyarország a FIFA ranglistáján

A 40. helyen álló magyar válogatott a harmadik kalapból várhatja a vb-selejtezők sorsolását.
2020-11-27 13:06:51

Hét helyet javított Magyarország a FIFA ranglistáján

A 40. helyen álló magyar válogatott a harmadik kalapból várhatja a vb-selejtezők sorsolását.
2020-11-27 13:06:54

A Normafán kiteszik a megtelt táblát, ha szükséges

Arra kérik a kirándulókat, hogy a budai hegyek kevésbé látogatott területeit válasszák.
2020-11-27 14:06:01

Idén kórházban kapott helyet az óriás debreceni mézeskalács-szív

A hagyományosnak számító látványossággal az egészségügyi dolgozókat ünneplik.
2020-11-27 15:05:54

Magyarország a járványos időkben is fenn tudja tartani vértartalékait

A véradás és a vérplazmaadás fontosságára hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
2020-11-27 15:05:56


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   merkely bela beoltotta magyarorszag legidosebb haziorvosat   •   eros utorengeseket jelentettek tajvanrol 2   •   covid fears are spreading on mount everest as climbers risk infection to reach the top of the world   •   megkongattak a veszharangot a fogorvosok borzaszto allapotban vannak a fogaink   •   rafael nadal stunned by remarkable comeback as stefanos tsitsipas dumps him out of australian open   •   racz jeno kislanya 2 eves lett kulonleges latogatoja volt 2   •   olyat muvelt az otp hogy mindenkinek leesett az alla   •   32 eves vilagcsucs dolt meg atletikaban video   •   donald trump veje a balkanon terjeszkedne szaudi penzbol 2   •   harcba kuldtek az ukranok a legcsavaros repulogepeiket maris elkonyveltek az elso sikert   •   hatalmas fust terjengett a mol torony kornyeken   •   22 ev kubekhazi polgarmesterseg utan nem indul ujra a valasztason molnar robert 2   •   zambo jimmy a harom kiralyok nok fegyver es rengeteg alkohol   •   jolly es baratnoje kiakadtak amikor visszaneztek a farm vip adasait   •   megeroszakolta a gyereket felvetelt is keszitett rola egy ferfi budapesten letartoztatta a rendorseg 2   •   foldrenges volt sopron kozeleben   •   egy ferfi a dunat valasztotta ejszakai furdozes helyszinenek a boraros ternel de kimaszni mar nem tudott 2   •   a lamborghini hatalmas uj felnijei tobbe kerulnek mint egy elerheto aru uj auto 3   •   vallalhatatlan vadkelet reagalt az ellenzek kariko katalin leasszonysagozasara   •   tobb mint huszezer aldozata volt a katyni verengzesnek   •   vaccines encouraged but not compulsory for athletes at tokyo coates   •   tizenket milliardbol epul meg az uj nemzeti biztonsagi laboratorium 2   •   a cimvedo babos nem indul parosban az australian openen   •   india v england jofra archer jason roy star in first t20 win   •   orszagszerte kidolt fak akadalyozzak a kozlekedest   •   trustpilot removed 2 2 million bogus reviews in 2020   •   klimaszereles 4   •   a koronavirus a vasarloi szokasokat is megvaltoztatta   •   15 ev utan derulhet ki az igazsag egy szentesi no rejtelyes eltuneserol video   •   meg sosem latott tarlat nyilik a szepmuveszeti muzeumban 2   •   li wenliang wuhan whistleblower remembered one year on   •   molnar dani emlekere vertuk a blattot korda gyorgynel   •   panelablakcseremenny ibekerül.html   •   my niece kamala harris   •   kinzo kerdes hogyan elhetik tul a hodok fogai hogy fakat ragnak at itt a valasz 2   •   meghokkento tanuvallomasok ez vezetett az amerikai hadsereg egyik legnagyobb arcvesztesehez   •   keresi a tv2 a kogazdag fiatalok uj evadanak penzszoro szereploit   •   bukaresti stadionavatora hivnak a fradit   •   menczer nem erti miert baj hogy kirugtak tarr zoltant   •   a lengyel focivalogatott szovetsegi kapitanya lett paulo sousa a vidi volt edzoje   •   nagyon izgulunk mert ez egy uj terep otthon szulest tervez vv gigi az egykori realitysztar elarulta hogyan keszul a nagy napra 2   •   dani alves to be freed on bail after rape conviction   •   marx   •   nagyot nott a foglalkoztatottak szama novemberben   •   keszitsen ropogos haltepertot fasy adammal itt egy tokeletes recept   •   a nepakarat betilthatja a meleghazassagot svajcban   •   influencers told not to use misleading beauty filters   •   2010 ota nem hagytak el annyian magyarorszagot mint tavaly   •   tizbol tiz vereseggel zarta az europa ligat a tatabanya kezicsapata   •   gyaszol bagdy emoke meggyilkoltak a fiat