Menczer Tamás: Mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van

Soha többé baloldalt! Június 9-én: csak a béke, csak a Fidesz.
2024-05-09 22:08:54

Deutsch Tamás: Nekünk Brüsszelben is Magyarország az első

Június 9-én ötödik alkalommal dönthetünk arról, kik képviseljék Magyarországot az Európai Parlamentben.
2024-05-09 20:09:20

Menczer Tamás: Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.
2024-05-09 19:08:34

Sulyok Tamás is köszöntötte Hszi -csin Pinget: a kínai államfő magyar közmondást idézett a találkozón

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Budai Vár Oroszlános udvarában egy ünnepélyes ceremónián fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt, amin Orbán Viktor is jelen volt.
2024-05-09 16:06:34

2024-05-09 16:06:08

Menczer Tamás: Magyar Péter háborúpárti és ennél baloldalibb már nem is lehetne

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a dollárbaloldal bevallottan külföldről kapja a pénzeket.
2024-05-09 13:09:30

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:12:32

Magyar Péter Dobrev Klára és Deutsch Tamás segítségét kéri

Azt szeretné, ha hárman felszólítanák a köztévét, hogy tegyék lehetővé a hármójuk közötti élő vitaműsort.
2024-05-09 12:12:13

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:11:53

A súlyos beteg Karsai Dániel levelet írt Sulyok Tamásnak: ezt kérte tőle

A súlyos beteg Karsai Dániel nem adja fel a harcot, és ezúttal hazánk új köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak küldött egy fontos levelet. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász arra kérte az államfőt, hogy fontolja meg a javaslatait.
2024-05-09 12:06:54

2024-05-09 11:06:11

Vargha Tamás: A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is

A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén beszélt a HM államtitkára.
2024-05-09 08:08:53

Menczer Tamás: Atombombáról hallani sem akarunk!

Új videót osztott meg a politikus.
2024-05-08 21:08:26

Menczer Tamás: Háborúról vagy békéről kell dönteni

Ez nem a mi háborúnk, mi ebből ki akarunk maradni.
2024-05-08 19:09:42

A külügyi tárca szerint az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. Menczer Tamás Fidesz-szóvivő azért rákérdez az egyetemnél, mi volt a meghívás mozgatórugója.
2024-05-08 18:11:21

A külügyi tárca szerint az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. Menczer Tamás Fidesz-szóvivő azért rákérdez az egyetemnél, mi volt a meghívás mozgatórugója.
2024-05-08 18:11:08

A külügyi tárca szerint az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. Menczer Tamás Fidesz-szóvivő azért rákérdez az egyetemnél, mi volt a meghívás mozgatórúgója.
2024-05-08 17:10:17

A külügyi tárca szerint az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. Menczer Tamás Fidesz-szóvivő azért rákérdez az egyetemnél, mi volt a meghívás mozgatórúgója.
2024-05-08 17:09:57

Menczer Tamás: El kell kerülnünk a háborús vihart és meg kell védenünk Magyarországot!

A választás tétje Európa jövője: béke lesz vagy háború?
2024-05-08 17:08:47

Hiába az NVB ítélete, megint fideszes reklámot adtak le a köztévé Híradójában

Igaz, ezúttal a kormánypártok szlogenjét levágták a videó végéről.
2024-05-08 15:11:57

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Pala és cseréptető mosása, javítása!

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők tisztítása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:43

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...

Kertész – Fűnyírást, pázsitgondozást, kertfenntartást vállalok!

Budapest XI. és XXII. kerületében, Budaörsön, Diósdon, Érden, Martonvásáron, Pusztazámoron, Tárnokon, Törökbálinton, Sóskúton és Százhalombattán fűnyírást, kaszálást, kisebb kertek gondozását, fenntartását vállalom alkalmi vagy rendszeres jelleggel - úgynevezett háztartási munkaként - kizárólag magánszemélyek részére. További információ a honlapon.
2020-06-20 16:41:43

Pala és cseréptető mosása, javítása!

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők tisztítása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása!

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők tisztítása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása!

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők tisztítása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

Pala és cseréptető mosása, javítása

Vállalom régi és új tetők mindenre kiterjedő felújítását, javítását! Pala-cseréptetők mosása, festése, javítása! Tetőbeázások megszüntetése! Garanciával! www.palatetotisztitas.hu
2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása Hagyományos csaphornyos parketta lerakás, felújítás, csiszolás, lakkozás is szerepel a szolgáltatásaink között Makács Tamás . https://parkettacsiszolas.org/tomor-csaphornyos-hagyomanyos-parketta-lerakasa/ Parketta lerakást, parkettázást, komplett parketta kivitelezést vállalunk.
2020-06-20 16:41:45

Egyedi konyhabútor készítés Budapest

Egyedi konyhabútor készítés Budapest +36 70 243 9439 Konyhabútor készítés. Egyedi konyhabútorok tervezése és készítése. Megtervezzük és elkészítjük álmai konyhabútorát. Konyhabútor készítés során magas minőségű egyedi konyhabútor elkészítését vállalom garanciával, széles választékkal. Konyhabútor készítés, egyedi konyhabútorok gyártása, lapszabászat, egyedi bútor készítés, konyhafrontok, tolóajtós megoldások. konyhabútor készítés Újpest, panel konyhabútor készítés, konyhabútor készítés érd, egyedi konyhabútorok képekkel, konyhabútor készítés Pest megye https://egyedi-konyhabutor-keszi...
2020-06-20 16:41:45

Zeneoktatás az Ön otthonában

Fuvola, pikkoló, fife, furulya (blockflöte szopraninótól basszusig, barokk és német fogásrendszerű), klasszikus gitár és szolfézs tanítását, korrepetálását vállalom nagy gyakorlattal minden korosztálynak (teljesen kezdőknek is) az Ön otthonában Budapesten és közvetlen környékén, akár hétvégén is. Nálam a szolfézs nem kötelező. Az ár 60 perces órára vonatkozik, de nem tartalmazza a házhoz menetel díját, amely a megtett távolságtól függ. Kérem, hívjon a megadott (üzenetrögzítős) telefonszámon.
2020-06-20 16:41:46

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés versenyképes áron. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. 2019 Júniusi akció: 3,5 Kw-os, inverteres, hűtő-fűtő, plazmaszűrős, 5 év garanciás wifi-s klíma beszereléssel már 197.000 Forinttól. Klíma Borsod és Heves megye területén. 06-20-935-68-68
2020-06-20 16:41:46

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-20 16:41:47

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-20 16:41:47

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

ELMŰ villanyszerelő SOS Újpest http://villanyszereloujpest.5mp.eu

ELMŰ villanyszerelő SOS Újpest 06 70 545 0911 http://villanyszereloujpest.5mp.eu ELMÜ villanyszerelés Újpest környékén Villanyszerelő mesterként gyakorlatilag rögtön vállalom a helyszínre érkezést – Újpest teljes területén és környékén Kocsó Zoltán Spuri Gyorsvillany +36 70 545 0911.
2020-06-20 16:41:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   menczer tamas vallalom a harcot video   •   us announces 425 million ukraine aid package   •   ez volt europa tortenelmenek valaha volt legnagyobb csalasa video   •   kinai elnok budapest   •   israel offers compensation to families of missing children   •   a volkswagennel mar keszulnek johet a milliardos birsag 2   •   zelensky dismisses several advisers   •   milak kristof az aprilisi orszagos bajnoksagon ter vissza   •   tortenelmi dontest hozott az ensz oroszorszagrol ilyen meg a hideghaboru alatt sem tortent   •   ujra megjelent az aranysakal hargita megyeben   •   felkészülnek   •   poloskainvaziotol rettegnek megerkeztek az elso budos bogarak az angolokhoz 2   •   ket ev bortont kapott ket teves mert tudositottak a belarusz tuntetesekrol   •   szabo gyozo meg most is csalodott hogy dancso petert valasztottak be helyette az alarcos enekes zsurijebe   •   milyen viragot vegyunk nonapra ezek voltak az elmult evek legnepszerubb valasztasai   •   felpalyas lezarasok az m0 son es a balatonnal   •   raszorulokhoz adjak a ii keruletben a kivagasra itelt fakat   •   adipexelad   •   nacsa lorinc folytatjuk a tamogatoi alairasok gyujteset a beke mellett   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 69   •   kivonult a rendorseg a jegyautomatak remeert aki ugyan penzt alig zsakolt de igy is tizmillios kart okozott video 3   •   munch picasso es banksy kepet is arveresre bocsatjak londonban   •   augusztus ota nem voltak ilyen jok a cseh jarvanyugyi adatok   •   a munkaltato nem teheti kotelezove a koronavirus elleni vedooltast 2   •   akar a strandra is mehetett volna dijatados szereleseben katy perry   •   a nemetek kapusa a kezi vb rol tavolmarado csapattarsait kritizalta   •   Pegazus   •   tthoni munka   •   agressziv celeblany ellen kuzdenek a kozepiskolas szuperhosok   •   a meztelen hasat fotozta a terhes der heni kep   •   ugy tunik ved a koronavirus mutacioktol is a pfizer biontech vakcina 2   •   putin admits sanctions harm russian economy   •   kozos holdbazist terveznek az oroszok es a kinaiak   •   185ingyenaprohirdete sphpsearchedtextdoma in   •   ujabb korabbi ellenzeki indulhat ra a kutyapartos polgarmesterjeloltre a hegyvideken 2   •   westerners are increasingly scared of traveling to china as threat of detention rises   •   a felujitott telefonoknak is betett a jarvany az apple viszont meg ebbol is jol jott ki   •   baleset m1 autopalyan   •   harry herceget diana testverei tamogattak londoni programjan   •   2020 legnagyobb sorozatsikere volt a foszereplo keszul a folytatasra   •   elindult magyar peter kormanyellenes tuntetese   •   a juniusi valasztasokat mar leuralja az ai komoly veszelyt azonositottak   •   ha valaki benzint tesz elem hogy almale siman megiszom dobbenetes beszamolo a szaglasukbol elo koronavirusos magyar szakemberektol   •   kesz van magyar peter terve igy akarja megakadalyozni hogy megmaradjon a fidesz egyeduralma   •   ezert valtoztat etrendjen a legtobb ember   •   elmondani az elmondhatatlant 21 evvel ezelott kapta meg az irodalmi nobel dijat kertesz imre de mitol olyan kulonleges a sorstalansag   •   bombafenyegetes miatt riasztottak a magyar honvedseg vadaszgepeit   •   mindenki erre vart hat itt van lewis hamilton alairt   •   bombafenyegetes miatt riasztottak a magyar honvedseg vadaszgepeit 2   •   adatrobbanas sorra megdolnek az internetes rekordok