Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át Magyarországon

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024-05-07 14:07:36

Temu-őrület: egymillió felett a magyar vásárlók száma

Szexik a kínai webshopok, most kiderült, mi a titkuk. Itt a friss Digitális Kereskedelmi Körkép.
2024-05-07 13:09:46

Temu-őrület: egymillió felett a magyar vásárlók száma

Szexik a kínai webshopok, most kiderült, mi a titkuk. Itt a friss Digitális Kereskedelmi Körkép.
2024-05-07 13:06:30

Matolcsy György is felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitóeseményén

A Magyar Nemzeti Bank először vett részt az eseményen.
2024-05-07 07:09:29

Matolcsy György is felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitóeseményén

A Magyar Nemzeti Bank először vett részt az eseményen.
2024-05-07 07:07:22

Fontos elkerülő utat adtak át Sopronnál

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
2024-05-06 20:07:33

Időjárás: figyelmeztetést adtak ki négy megyére, jön a fordulat

A HungaroMet négy megyére is első szintű (sárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar miatt, azonban a fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén napos idő várható.
2024-05-06 09:06:51

Kelet-Európától Dél-Amerikáig érkeztek a Fradi-meccsre az édesanyák - videó

A Fradi és a Debrecen játékosai gyönyörű gesztussal kedveskedtek az édesanyáknak.
2024-05-05 21:07:16

Zivatarjelzést adtak ki Kelet-Magyarországra

Esőre, viharos szélre lehet számítani.
2024-05-05 15:09:31

Zivatarjelzést adtak ki Kelet-Magyarországra

Esőre, viharos szélre lehet számítani.
2024-05-05 15:09:17

Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki: erre lehet ma számítani

A HungaroMet péntekre az ország jelentős részére figyelmeztetést adott ki, mivel záporok és zivatarok is előfordulhatnak.
2024-05-03 09:06:49

Brutális viharpokol jön, ki is adták a riasztást több vármegyében

Mutatjuk, mire számítson a következő órákban és a hétvégén.
2024-05-03 08:09:20

Négy megyét kivéve az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Esős, zivataros időnk lesz pénteken, de egyes helyeken akár 27 fokot is mutathatnak a hőmérők.
2024-05-03 06:08:31

Négy megyét kivéve az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Esős, zivataros időnk lesz pénteken, de egyes helyeken akár 27 fokot is mutathatnak a hőmérők.
2024-05-03 06:08:26

Minden érintett tudja már, hogy melyik középiskolába vették fel

Idén több mint 94 ezer tanuló: 80 402 nyolcadik, 7 849 hatodik és 5 821 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal.
2024-05-02 11:07:16

Húsz kiló drogot adtak fel csomagban, de a NAV lecsapott

A marihuánát egyszerűen becsomagolták és feladták Spanyolországban egy budapesti címre. Az ügyben a rendőrségen indult büntetőeljárás.
2024-05-02 08:11:13

2024-05-02 08:10:51

Több százezer forintot adtak össze egy autista kisfiú családjának

A többszörösen hátrányos helyzetben élő családnak hatalmas segítség a közösség összefogása.
2024-05-01 22:09:17

Viharosra fordul a nyárias idő hamarosan, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyére adtak ki figyelmeztetést.
2024-05-01 20:06:40

Egy meccsre tiltották el a magyar jégkorong-válogatott kulcsemberét

Pedig a szabályok értelmében megúszhatta volna...
2024-05-01 10:06:50

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Ezekre ügyeljen, ha meg akarja óvni autóját a téltől

Motorhiba, töréskár és bírság is szerepel a drága kockázatok közt. Hat tippet adunk a felkészítéshez.
2020-11-26 22:05:51

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Marco Rossinak minden tünete elmúlt

A szövetségi kapitány készül a soron következő, szerbek elleni meccsre.
2020-11-15 20:15:39

Bedőlhetett az egyik legnépszerűbb mobilbolt ? igazából nem is adták el a termékeket

Régóta működik, éveken át viselte a "megbízható bolt" plecsnit, most viszont elérhetetlenné vált a Turbado nevű webáruház. Amelyről kevesen tudták, de valójában nem is webáruház volt: az eszközök eladása helyett – egy saját megfogalmazása szerint "forradalmian új" modellt alkalmazva – sokszor csak bérbe adta a készülékeket. Emiatt aztán sokan kerülhetnek most bajba azok kö...
2020-11-16 07:06:09

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Köd borul a fél országra

Tíz megyére adtak ki figyelmeztetést a nagy köd miatt.
2020-11-18 17:06:11

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   eb   •   youtube   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   melyik meccsre adtak le eloszor egymillio tippet a magyar focirajongok   •   thousands of israelis rally for hostages marking six months of war   •   a felig titkos strategia amivel nagy marton 2030 ra felemelne a magyar gazdasagot 2   •   the exiles hong kong at a crossroads   •   az eghajlatvaltozast tartja a legsulyosabb kihivasnak a legtobb europai ember   •   rosta miklos barki jon a nyolc kozott nekimegyunk   •   ezuttal konditeremben bukott le a dozsa gyorgy uti gazolo   •   igazi siker egy svajci sebeszcsoport harom napig eletben tartott egy donormajat 3   •   koronavirus megerkeztek a legfrissebb csutortok reggeli magyar adatok   •   felrekapta a kormanyt hogy ne usse el a bringast negyes karambol lett belole a rozsadombon   •   eros foldrenges volt japan eszakkeleti partjan   •   magda marinkoval csaltak lepre az alneven bujkalo fegyveres rablot 3   •   kina meg ebben az evtizedben embert kuldene a holdra de terveik szerint ez meg csak a kezdet 2   •   som lajos nem volt jo fej feljelentette zeneszkollegait a piramis legendaja 2   •   30 roman megostromolt egy bajor rendororsot 3   •   gyerekmunka kizsakmanyolas melyszegenyseg erzsebetvarosban   •   miert szeretunk pletykalni mert hasznos 3   •   megdobbento fotot mutatott kiszel tunde kep   •   hiaba az adblue hiany ne hasznaljon lejart rossz minosegu folyadekot komoly gondokat okozhat   •   az astrazeneca drasztikusan csokkenti az eu nak szant vakcinaszallitmanyt 2   •   djokovicstol szettet loptak a us open gyoztes galazott   •   the meme of naomi osaka simone biles and shacarri richardson that struck a nerve   •   felsomarokes marokes faipari szerszam 14   •   nyugodtabba valnak a macskak ha autista gyerek van a kozelukben   •   karoly herceg evente meglatogatja erdelyi birtokat   •   bďż˝lcsďż˝de   •   elkepeszto tortenetek tiz milliardosrol akik mindenuket elveszitettek   •   fidesz elfogadhatatlan hogy 25 szazalekkal draguljon egy ev alatt a felujitas   •   a legtobbet kereso sportolo csak 6 meccset jatszott 2020 ban   •   leszurta lakotarsat mert nem mosogatott el   •   parizsi latvanyossagok 26   •   ilyen volt egy kozepkori humorista musora   •   turkish company karpowership restores electricity to guinea bissau capital   •   housing slump likely to continue but some see hopeful signs ahead   •   pogany judit arrol beszelt hogy korabban tobbszor is ongyilkos gondolatai voltak   •   global packaged cactus water industry   •   szajer jozsef lemond a diplomata utlevelerol   •   ujra megmutatta magat a disney igazi fenykardja   •   elkepeszto kinokat kellett atelnie a betonajto ala szorult ferfinak harom napig fekudt etlen szomjan amputalni kellett a labait video 3   •   velano vascular named top impact company for 2021 by real leaders   •   lelektani horrornak elmegy de igazan ijeszto nem tud lenni a felelem feszke kritika 2   •   magyar peter elarverezi a fideszes tamadas ala kerult napszemuveget   •   c ronaldo gollal es golpasszal unnepelte palyafutasa 1200 meccset 2   •   területiképvisel   •   szerdai friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 41   •   egy fogfeherito hirdetese miatt vizsgalodik a gvh   •   mr potato head to lose mr title in gender neutral rebrand   •   kinbol es szenvedesbol sincs hiany az ev legjobb jatekaban ezert is dijaztuk 2   •   lehanyta magat a sorozatnezok kedvence   •   a brit kormany engedelyezte a kutyak es a macskak evakualasat kabulbol