Már androidon is elérhető a YouTube nagy újítása

Márciusban kiderült, hogy a tévék után a mobilos alkalmazások is megkapják a YouTube egyik legérdekesebb funkcióját, a többablakos nézetet. Először az iOS/iPadOS-es alkalmazásokba került be a funkció, azzal az ígérettel, hogy a következő hónapokban az androidos appok kerülnek sorra. Most erre is sor került, írja a 9to5Google. A Google a vártnál hamarabb készült el a fejlesztéssel, és a lap érdeklődésére a cég elmondta, már az androidos felhasználók körében is elkezdték bevezetni ezt a lehetőséget. Az újdonság révén akár négy élő közvetítést is lehet nézni egyidejűleg. Ami jó hír lehet a párhuz...
2024-05-06 16:07:51

Minden egy irányba mutat! Az OpenAI olyan keresőmotort indít, amely legyőzi a Google-t?

A ChatGPT-t létrehozó OpenAI a pletykák szerint saját mesterséges intelligenciával működő keresőmotor elindításának küszöbén áll. A ChatGPT keresőmotorja hamarosan a keresés jelenlegi királyának ellenfele lehet, de szó sincs róla, hogy egy újabb Google-szerű alkalmazással állnának elő.
2024-05-06 13:06:14

2024-05-06 13:05:54

Összeállt az Google, az OpenAI, a Meta és a Microsoft, gyermekvédelmi tiltást élesítenek a mesterséges intelligenciában

Egyre nagyobb problémát jelent, hogy a pedofilok a generatív mesterséges intelligenciát használva állítanak elő szexuális zaklatáshoz és kizsákmányoláshoz használt tartalmakat. A nagy techvállalatok ennek vetnének véget.
2024-05-05 20:08:41

2024-05-05 20:08:35

Szenzációs fejlesztés jöhet a ChatGPT fejlesztőjétől

A jövő héten indulhat el a netes keresőmotornak tűnő szolgáltatása.
2024-05-03 18:08:19

Mostantól azt is mutatja a Google Maps, hol töltheti fel az elektromos autóját

Az e-autók valós hatótávolsága még nem teszi lehetővé, hogy hosszú útra induljunk anélkül, hogy ne álljunk meg több alkalommal tölteni. Ez időigényes és kényelmetlen, ráadásul helyismeret hiányában elég nehéz útvonalat tervezni a töltési lehetőségeket figyelembe véve.
2024-05-03 14:06:19

2024-05-03 14:05:59

Belső levelezés: annyira megijedt a Microsoft, hogy félelemből költött több milliárd dollárt

Kevin Scott, a Microsoft technológiai igazgatója egy levelezésben arról írt, hogy a Microsoft lemaradt a Google mögött a mesterséges intelligencia fejlesztésében, és ez egyre inkább aggasztó.
2024-05-02 13:11:15

2024-05-02 13:10:50

Megtorpant a sütiszörny

Újfent kihátrál a Google egy biztonságosabb böngésző jövőképéből.
2024-05-01 15:10:14

Bloomberg: Gőzerővel zajlanak a tárgyalások arról, ki vihet az iPhone-be mesterséges intelligenciát

Egyértelműnek tűnik, hogy az Apple kissé le van maradva (szebben fogalmazva: inkább kivár) a mesterséges intelligencia mobilos alkalmazásában. Felhasználói viszont igényelnék, ha részesülhetnének az MI különféle funkcióiból. Talán ez is magyarázza azt, hogy a cupertinóiak most nem kisebb nevekkel tárgyalnak ez ügyben, mint a Google és az OpenAI.
2024-05-01 14:11:48

2024-05-01 14:11:32

Régóta várt újdonság érkezik a Google Playbe

Nem kevés időt takaríthat meg vele.
2024-04-29 15:09:46

Mesterséges intelligenciát ad a beszélgetős alkalmazásához a Google

A Google egy Gemini alapú szövegösszefoglalót tervez hozzáadni a Google Chat alkalmazáshoz, mellyel a felhasználók villámgyorsan tudnak majd felzárkózni a hosszabb beszélgetésekhez anélkül, hogy végig kelljen olvasniuk az egészet.
2024-04-29 11:07:37

2024-04-29 11:06:12

Vajon hányadik helyre elég a rangsorban, hogy a Google hivatalosan is több mint 2 billió dollárt ér?

Az Alphabet piaci kapitalizációja 2021-ben rövid időre elérte a 2 billió dollárt, most viszont lazán átlépte a küszöböt, és úgy is maradt. Úgy tűnik, a cég túljutott a legnagyobb fenyegetésen, amely a negyedszázados története során a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával érte.
2024-04-29 06:06:08

2024-04-29 06:05:50

A vád: a Google addig csavarja a keresőjét, amíg abba tönkremennek mások

90 százalékot csökkent a Tuta Mail nevű levelező elérése március óta, mert a Google csavart egyet a keresője algoritmusán. A független e-mail-szolgáltató bepanaszolta a keresőóriást az EU-nál.
2024-04-28 11:11:07

2024-04-28 11:10:52

Vízvezeték nyomvonal keresés +36 70 211 7128

Vízvezeték nyomvonal keresés Budapesten +36 70 211 7128 https://nyomvonalkereses.iwk.hu/ Vízcső keresése a földben vízvezeték kereső műszer segítségével. Ultrahangos vízvezetékkereső műszerrel gyorsan behatároljuk a vezetékeket a falban vagy a földben. Csatorna nyomvonal meghatározás hatékonyan műszerrel.
2020-06-23 22:01:12

0-24 villanyszerelés Szentendre https://sites.google.com/site/villanyszereloszentendre/

0-24 villanyszerelés Szentendre +36 70 545 0911 https://sites.google.com/site/villanyszereloszentendre/ akciós gyorsszolgálat Szentendre, akciós hibaelhárítás Szentendre, akciós villanyszerelés Szentendre, 0-24 villanyszerelő Szentendre
2020-06-23 22:01:12

Profi vízvezetékszerelő Csömör 06 30 571 2337 https://sites.google.com/site/vizvezetekszerelocsomor/

Tapasztalt vízvezetékszerelő Csömör 06 30 571 2337 https://sites.google.com/site/vizvezetekszerelocsomor/ Csapcsere Csömör, WC csésze csere Csömör, Zuhanytálca beszerelés Csömör, Vízszerelés Csömör, WC tartály felszerelés Csömör, Zuhanykabin szerelés Csömör, Csőtörés elhárítás Csömör.
2020-06-23 22:01:12

Autókölcsönzés 17. kerület https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet

Autókölcsönzés 17. kerület +36 70 201 4900 Autóbérlés Pestlőrinc, Pestszentimre, Bélatelep, Ferihegy, Rendessytelep, Halmierdő. https://sites.google.com/view/autokolcsonzes17kerulet Autóbérlés hosszú távra XVII. kerület Autóbérlés XVII. kerület területén olcsón, gyakorlatilag azonnal vihető autók, autókölcsönzés akár napi 5000 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Bérautó szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és kölcsönözhet szép autót esküvőre is.
2020-06-23 22:01:12

Bajcs Zs u 95

Azonnali pénzkereseti lehetőség!! Érdekel havonta 2 883 603 Ft töltsed ki a linket és küldöm az infót. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdNh6Sbys01lNNzvOoFOMAhczD-ZlCxBVIhpm9v5kGJhnx2YA/viewform
2020-06-23 22:14:24

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:14:24

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:06

Vízvezeték nyomvonal keresés +36 70 211 7128

Vízvezeték nyomvonal keresés Budapesten +36 70 211 7128 https://nyomvonalkereses.iwk.hu/ Vízcső keresése a földben vízvezeték kereső műszer segítségével. Ultrahangos vízvezetékkereső műszerrel gyorsan behatároljuk a vezetékeket a falban vagy a földben. Csatorna nyomvonal meghatározás hatékonyan műszerrel.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:49

Műanyag ablakcsere akció Budapest

Műanyag ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455. https://sites.google.com/site/ablakcserebudapesten/ HAU Brillant Design gazdaságos műanyag ablak Budapest, Aluplast ablak gyártó Budapest, Gealan ablak szakvélemény és tanácsadás Budapest, Iglo 5 műanyag ablak olcsón Budapest, Salamander brügmann ablak Budapest, Hevestherm 70 Standard Budapest, Kömmerling Kontur 70 Budapest, Schüco LIVING SI 82 MD Budapest, Műanyag ablakba szellőző beépítése Budapest, Műanyag ablak garanciával Budapest, Műanyag nyílászárók automata szellőztető Budapest, Műanyag ablak egyedi méretben Budapest, Műanyag abl...
2020-06-23 22:18:51

Vízvezeték nyomvonal keresés +36 70 211 7128

Vízvezeték nyomvonal keresés Budapesten +36 70 211 7128 https://nyomvonalkereses.iwk.hu/ Vízcső keresése a földben vízvezeték kereső műszer segítségével. Ultrahangos vízvezetékkereső műszerrel gyorsan behatároljuk a vezetékeket a falban vagy a földben. Csatorna nyomvonal meghatározás hatékonyan műszerrel.
2020-06-23 22:18:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   R   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   advent a kozlekedesbe is fenyt hozott 2   •   tovabb csokkent az orokitoanyag szennyvizben mert koncentracioja magyarorszagon   •   dr fulop marta ha mar a gyerekek is csalnak korrupt lesz a tarsadalom   •   perseverance rover takes its first drive on mars   •   salgotarjani kislany az ev elso babaja   •   kocsis mate kemeny uzenetet kuldott a pedofiloknak kiderult milyen szigoritasok varhatok a gyermekvedelmi torvenyben 2   •   baltaval verte a kutyajat majd egy lanccal a motorja utan kototte   •   az m3 as metropotlo elott buntetofekezett egy autos video   •   hatalmas dobas a lidltol kozel 600 ezres jovedelmet es szallast is kinal a dolgozoknak   •   torok valasztasok megkezdodott az elnokvalasztas masodik forduloja   •   puskas dallos bogi erzelmi intelligencia fokuszu szemelyisegfejleszto lesz   •   lzeresszrtelents.htm l   •   mar hatezernel is tobben haltak meg a koronavirus miatt a nyugat balkanon   •   ötvösaranyműveséksze rdrágakőaranyezüsttö rtarany   •   xabi alonso lenyugozo a puskas arena   •   ukrajna deli regioi ossztuz alatt robbanasok raztak meg zaporizzsja es odessza varosat   •   hordozhatunk   •   1717_rdif17171717rum   •   romania riaszto korhazi adatok 2   •   nyaron mar a felujitott a cuha volgyi via ferratan turazhatunk   •   koronavirus fertozesben meghalt egy magyar mentos   •   manvereken   •   uj iskolaerettsegi szabalyok visszassagokat tart fel alapveto jogok biztosa   •   a fidesz mar 14 teljes gazdasagi agazatot osztott ujra a sajatjai kozott 2   •   minden penzet ellophatja ez a trukkos virus ami eppen egy virusirtonak alcazza magat   •   ez tortent rajottek mikor fertoz legjobban aki koronavirusos 2   •   gergely robert langosfutarnak allt   •   tobb allami tisztseget viselt korabban a repulogep balesetben meghalt uzletember   •   deutsch tamas kritizalni mert most ki akarjak zarni a neppartbol   •   pajtaszinhaz epiteset tamogatja a kormany kapolcson   •   egyre rosszabb allapotban van navalnij   •   paris police in shocking clash at migrant camp   •   kutatoorvosok figyelmeztetnek most hogy bezarkozunk otthonra elindul felfele a vernyomasunk   •   a shell maximalta a kiadhato uzemanyag mennyiseget   •   shell still trading russian gas despite pledge to stop   •   duda erno 25 millio beoltott ember keves a biztonsagos nyitashoz   •   szemkapraztato kozepkori fegyverek amelyekert kisebb vagyont fizettek a gyujtok   •   a skot miniszterelnok uzent europanak   •   jetikkel tancolo doja cat es a futurisztikus ruhadarabok az idei coachella divatja a legjobb szettekkel fotok   •   belso informator lehetett az fbi nal a paypal egyik alapitoja   •   ket kisgyerek meghalt mikor keresztulhajtott egy reszeg autos a szulinapi bulin amerikaban   •   youtube diszko 14 het   •   feldaraboltak es megettek osi rokonunkat   •   ex trump campaign aide sues over russia probe surveillance   •   poloskei gaborne fejleszteni kell a diakok digitalis tudasszintjet   •   dj raises money for man walking 3 hrs to work   •   kollo babett soha nem latott fotokon mutatta meg a 14 eves lanyat millat 2   •   belepte a gaz es meg is rongaltak puskas ocsi melbourne i szobrat 2   •   aston villa 2 2 west bromwich albion keinan davis scores 92nd minute equaliser   •   hatgolos orulet a skot norveg meccsen folytatodott cristiano ronaldoek elkepeszto sorozata