Covid-oltások: éles fordulat a világot sokkoló vakcinagyártó ügyében

A Novavax bejelentette, hogy több milliárd dolláros szerződést kötött a Sanofi gyógyszergyártóval. A megállapodás keretében 2024-től kezdődően közösen fogják piacra dobni a Novavax Covid-19 elleni vakcináját, valamint együtt dolgoznak az új koronavírus és influenza elleni kombinált oltások fejlesztésén - számolt be a CNBC.
2024-05-10 10:06:47

Történelmi megállapodás Magyarország és Kína között

Nagyon sikeres volt a csúcstalálkozó. Itt vannak a részletek.
2024-05-09 23:07:23

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Bajnai Gordon egy nagy londoni tanácsadó cégnél most egy 25 milliárd dolláros projekten dolgozik

A volt miniszterelnök sok éve Londonban él, de hétvégékre hazajár Budapestre a családjához
2024-05-08 16:11:28

Megszületett Hilary Duff negyedik gyermeke

Post Content
2024-05-08 11:13:17

Megszületett Hilary Duff negyedik gyereke

2024-05-08 07:07:45

Megszületett a döntés: új vezető rajzolná át Európa térképét

John Swinney korábbi első miniszter helyettes lesz Skócia következő kormányfője, miután hétfőn ő vette át a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetői tisztségét.
2024-05-06 18:08:43

Kibukott Oroszországból, hogyan hatnak a szankciók

Két évvel az ukrajnai orosz invázió után az ország gazdasága ellenállónak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben. A 25 milliárd dolláros Arctic LNG 2 létesítmény azonban, amely Moszkva exportnövelő és költségvetést feltöltő terveinek kulcsfontosságú eleme, az amerikai korlátozások miatt gyakorlatilag bénultan áll. Más területeken is látszik, hogy szépen lassan hatni kezdenek a szankciók.
2024-05-06 12:06:39

Záporoznak az orosz drónok, egymilliárd dolláros kárról beszélnek az ukránok

Oroszország nagyszabású éjszakai dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen vasárnapra virradóra dacára az ortodox húsvétnak. Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy az ukrán energetikai infrastruktúrát március 22. óta pusztító, szinte napi rendszerességű masszív orosz drón- és rakétacsapások következtében több mint egymilliárd dolláros (363 milliárd forint) kár keletkezett.
2024-05-05 19:07:09

Degeszre kereste magát a kriptoralin a Coinbase, mégis esik az árfolyam

A Coinbase Global az első negyedévben 1,2 milliárd dolláros profitot ért el, ami jelentős fordulatot jelent az előző év azonos időszakában tapasztalt 79 millió dolláros veszteséghez képest. A fordulat elsősorban a kriptokereskedési aktivitás növekedésének volt köszönhető az amerikai tőzsdén jegyzett bitcoint követő alapok (ETF-ek) januári bevezetése után.
2024-05-03 11:07:10

Alig kezdődött meg a tárgyalás, egyből 9000 dolláros bírságot kapott Donald Trump

9000 dollár pénzbírságot kapott Donald Trump, amiért közösségi médiafelületein a tárgyalásán résztvevő tanúkat és esküdteket kritizálta.
2024-04-30 17:07:27

Milliárdos beruházást jelentett be a Microsoft

A Microsoft 1,7 milliárd dolláros beruházást jelentett be Indonéziában, célul kitűzve egy új felhő- és mesterséges intelligencia-infrastruktúra kiépítését, amely magában foglalja az indonéz AI-képzést és a helyi fejlesztők támogatását is - tudósított a Cnbc.
2024-04-30 11:07:22

25 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az MFB

Közel 25 milliárd forintnyi forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank első társadalmi célú kötvényeinek aukcióján, a kibocsátással olyan projekteket szeretnének finanszírozni, amelyek pozitív társadalmi hatást fejtenek ki - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank közleményéből.
2024-04-30 10:07:40

Elképesztő, ami a Teslánál megy, itt a következő tőzsdei tűzijáték

Újabb fantasztikus tűzijátékot láthatunk a tőzsdén, most egy 500+ milliárd dolláros cég, a Tesla részvényárfolyama ugrott 13 százalékot. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-04-29 18:07:11

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

13 milliárd felhasználói adat került ki a netre, magyaroké is

Egy már lekapcsolt hackerportálról szivárgott ki az a rengeteg adat, melyben feltört weboldalak információit tárolták. Az incidensnek magyarországi érintettsége is van.
2020-11-23 10:06:45

2020-11-23 10:06:47

Életbe léphet az EU és Kína közötti, földrajzi árujelzők védelméről szóló megállapodás

A megállapodás olyan termékeket érint, mint a görög feta, a lengyel vodka vagy a pármai sonka.
2020-11-23 15:06:08

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar

Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
2020-11-24 08:06:08

Hiába az orbáni vétó, gyors megállapodás születhet az Európai Unió költségvetéséről

A németek szerint küszöbön a megoldás, valószínűleg nem lesz hetekig tartó tárgyalás.
2020-11-24 12:06:11

Közel 10 milliárd forintért kelt el egy magyar startup

Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
2020-11-24 14:05:58

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:06

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:11

Egymilliárd dolláros csalás fegyencekkel

Kaliforniában 420 ezer dollárt papíron olyan elítélteknek utaltak át, akik a siralomházban a kivégzésükre várnak.
2020-11-25 07:06:44

Történelmi siker: 10 milliárd forintért vásároltak meg egy magyar nyelvtanuló alkalmazást

A magyar készítők által fejlesztett nyelvtanuló alkalmazás a Kahoot része lesz.
2020-11-25 13:06:20

Újabb 50 milliárd a versenyképesség növelésére

A programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.
2020-11-25 13:06:22

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:13

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:20

12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté

Háromezer munkahely válik védetté.
2020-11-26 13:06:24

Magyarországnak 14 ezer milliárd forint uniós támogatás jutna, ha Orbán nem blokkolná a megegyezést

Rekordméretű, 1800 milliárd eurós uniós költségvetési csomagot blokkol a magyar és a lengyel kormány. A közös büdzsének ez a két ország az egyik legnagyobb haszonélvezője.
2020-11-27 11:05:54

2020-11-27 11:05:58

1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

502 millió forinttal támogatja a kormány a fejlesztést.
2020-11-27 16:06:03

A Földre érkezik a 4,6 milliárd éves üzenet

Egy japán űrszonda hozza 300 millió kilométerről, a Ryugu aszteroidáról.
2020-11-27 16:06:07

Újabb 159 milliárd forintot osztott szét a kormány, papíron a gazdaság védelmére

A kormány alapítványai, kormányhivatalok és a közlekedési cégek kaptak milliárdokat a Gazdaságvédelmi alapból.
2020-11-28 09:06:03

2020-11-28 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   arato andras a klubradiot sujto ujabb iteletrol rendkivul eroltetett vegtelenul aljas es gyava 2   •   punknak tartja magat a tortenesz fenegyerek   •   kelleket   •   altalanos sztrajk az argentin trump megszoritasai miatt   •   a fehervar legyozesevel eloszor kupagyoztes a debrecen 2   •   osszetorten gyaszol madai vivien   •   fullkrug mentette meg a nemetek becsuletet de igy is a kieses szelen a flick legenyseg az elso gigaszi meccs a vb n spanyolorszag nemetorszag   •   tomegverekedes tort ki a 4 6 os villamoson video   •   meghalt szabo ildiko   •   masodik vilaghaborus jelkep miatt all a bal nemetorszagban   •   gaspar zsolti a milliomos psg oglirol ranezesre meg sosem csinalt ketkezi munkat ganezhatna a disznok alol   •   ha egy no drasztikusan frizurat valt akkor annak oka van   •   megcsinaltak a mesterseges nyelvet megmondja milyen ize van a gyogyszernek   •   ezekben a varmegyekben fognak leggyakrabban ittas autost   •   a megengedett sebesseg csaknem ketszeresevel szaguldott egy volkswagenes nogradban 2   •   videora vettek tettuket azonnal lebuktak a kuntapolcai sirrongalok 2   •   bemutatjuk 2021 legnagyobb oscar varomanyosait   •   a csocselek szetverte az ap stabjanak felszereleset washingtonban   •   ilyet meg nem latott a vilag ujra kell jatszani a kosarmeccs utolso 03 masodpercet   •   magyarok szazezrei mozdultak meg egyszerre megerkeztek a lakasbiztositasi kampany elso szamai   •   hegedulni   •   izrael humanitarius folyosot nyitott gazaba az amerikai fenyegetes utan   •   nincs bocsanat ujabb drama johet karacsonykor a brit kiralyi csaladban   •   folytatodnak a kimeletlen csapasok gazara kiderult miert nincs ujra tuzszunet   •   marki zay peter uzent magyar peternek aki ezen munkalkodik mindig szamithat a tamogatasomra   •   egy kilenceves fiura tamadt egy medve alaszkaban   •   franciaorszagban mar este 6 tol kijarasi tilalom lesz 2   •   kim kardashian horrorsorozatban vallal szerepet   •   hockey canada apologizes reopens investigation into alleged sexual assault   •   carlos alcaraz egy csoda a 20 eves sztar a indian wells i dontoben is megallithatatlan volt   •   golfers wore red and black in honor of tiger woods during sundays play   •   police hunt for man who had rocket launcher and threatened belgiums top virologist 2   •   ujra dolgozik a botranyos kiserleterol elhiresult kinai kutato   •   ujra hodit es millios uzlet lett a zsakbamacska kinaban kepek   •   mar 2 meteres tavolsagon belul is halalos aramutest okozhat a vonatok felsovezeteke   •   tomegkarambol az m7 esen nyolc auto utkozott ossze balatonboglarnal 3   •   maig el a feltetelezes hogy nem gagarin volt az elso urhajos   •   uzembe allt a vilag legnagyobb szendioxid megkoto uzeme a mammoth 2   •   budapest a vilag 85 legfontosabb penzugyi kozpontja   •   egy tollvonassal majdnem ket magyarorszagnyi teruletet csatolt magahoz egy allam   •   szep almokat budapest a magyar fovaros az egyik legjobb europai alvohely 2   •   lathatatlan veszelyre figyelmeztet a kormany es az mnb   •   tobb mint 600 meteres franciaorszag leghosszabb fedett sipalyaja   •   trying to stay alive in a town of despair   •   halalra iteltek a vietnami uzletasszonyt aki az orszag gdp jenek 3 szazalekat elsikkasztotta 2   •   tovabb fogynak a magannyugdijpenztara k mar csak ketto marad beloluk 2   •   ket koszovoban megserult magyar katona kapott protezist ismertek el tobb honap sunnyogas utan hivatalosan a labamputaciokat 2   •   svedasztalos etkeztetest vezetnenek be az iskolai menzakon   •   sulyos veszelyre figyelmeztet a guru   •   zomancozott kadat lopott egy ferfi papan 2