Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Két fiatal akart megerőszakolni egy lányt Miskolcon

Rávették, hogy szálljon le a villamosról, majd szexre akarták kényszeríteni.
2024-05-09 18:08:56

Igazi pisztolynak látszó airsoft fegyver okozott riadalmat az Óbudai Waldorf Iskolában

Általános iskolások találtak meg egy légfegyvernek minősülő airsoft pisztolyt az Óbudai Waldorf Iskolában kedden. A diákok igazi Glocknak nézték a fegyvert, és otthon elmesélték a dolgot. Amikor egy aggódó szülő jelzésére megkerestük az intézményt, rendőrt hívtak, így derült ki, hogy pontosan miről van szó, és mi történt. Az igazgató belső vizsgálatot indít, és valószínűleg a házirendet is szigoríthatják.
2024-05-09 14:11:48

2024-05-09 14:11:18

1323 szlovák iskolában volt kedden bombariadó

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 21:10:17

1323 szlovák iskolában volt kedden bombariadó

Extrém méreteket ölt a bombaveszély Szlovákiában, a fenyegetések orosz e-mail címől érkeznek.
2024-05-07 21:09:41

Megszólalt a Ryanair vezére, szakadnak a légitársaságok részvényei

Kedd délután megütötték a légitársaságok részvényeit miután, Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, hogy idén nyáron a vártnál várhatóan csak kisebb mértékben emelkednek majd a jegyárak.
2024-05-07 17:07:20

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Egy jetijelmezes szülő okozott pánikot egy ohiói iskolában

2024-05-07 11:07:54

Rémképek gyötrik a bőnyi iskolában megkéselt Mirellát: elhagyja az országot családjával a diáklány?

Egy hét telt el azóta, hogy a bőnyi Szent István Általános Iskolában hátba szúrta osztálytársát egy 25 centi pengehosszúságú késsel az iskola hatodikos tanulója. A 12 esztendős Horváth Mirella kis híján életét vesztette, ám a győri kórházban több operáció után a gyógyulás útjára lépett. Habár még mindig az intenzív osztályon ápolják, ha minden jól megy, teljesen felépülhet, de a lelki sebeivel örökre együtt kell élnie.
2024-05-06 17:08:15

2024-05-06 17:07:28

2024-05-06 17:07:05

Rengeteg teherautó állt az új Kalocsa-Paks Duna-hídon, megszólalt a minisztérium

Távolról is jól látszottak.
2024-05-05 14:08:02

"Sikítás, sírás hallatszott" - megszólalt a Richter Flórián Cirkusz nézője a balesetről

Megszólalt az egyik néző a Richter Florian Cirkuszban történt balesetről.
2024-05-05 09:06:45

"Sikítás, sírás hallatszott" - megszólalt a Richter Flórián Cirkusz nézője a balesetről

Megszólalt az egyik néző a Richter Florian Cirkuszban történt balesetről.
2024-05-05 09:06:20

Egyszerűen elfogyott a pénz népszerű mobilboltnál ? megszólalt a Turbado alapítója

Videóban üzen a vásárlóknak a Magyarországon is igen népszerű, mobilokat és más műszaki cikkeket forgalmazó Turbado alapítója.
2020-11-19 07:09:44

Még nincs nyoma annak, hogy az influenza megérkezett volna Magyarországra

Sem a háziorvosoknál, sem a kórházban ápolt betegektől levett mintákban nem mutatták ki a vírust.
2020-11-19 15:12:52

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Megjön-e a kedvünk egy kis monarchiához?

Hiába hasonlítanak megszólalásig a szereplők, a helyzetek és a körülmények a valóságra, A korona című sorozat fikció – annak viszont valóban királyi. Most már négy évadon keresztül láthatjuk, hogy a királynő is ember, nem is szólva a család többi tagjáról. De vajon szimpatikusabb lesz-e ettől a monarchia?
2020-11-20 19:06:03

5 jele annak, hogy te sem leszel már fiatalabb

Tudom, hogy félsz, de kattints ide.
2020-11-22 04:06:57

42 százalékkal kisebb eséllyel áll meg a szíve annak, aki rendesen alszik

Felnőtteknél csökkentik a szívmegállás kockázatát az egészséges alvási szokások egy új, nagylétszámú amerikai kutatás szerint.
2020-11-22 07:09:56

42 százalékkal kisebb eséllyel áll meg a szíve annak, aki rendesen alszik

Felnőtteknél csökkentik a szívmegállás kockázatát az egészséges alvási szokások egy új, nagylétszámú amerikai kutatás szerint.
2020-11-22 07:09:57

A Microsoft kiadja böngészőjét az Apple új számítógépeire

Meglepte a világot az Apple saját processzorának teljesítménye, és a technológiai óriások sorra fejezik ki elismerésüket, persze a maguk sajátos módján, azaz annak demonstrálásával, hogy ezt az áramkört nem lehet megkerülni.
2020-11-22 12:07:37

2020-11-22 12:07:38

Kutatóorvosok figyelmeztetnek: most, hogy bezárkózunk otthonra, elindul felfele a vérnyomásunk

A koronavírus elleni védekezés egyik módja az elszigetelődés (annak, aki ezt megteheti). Az önként vállalat bezártság rossz hatással lehet a vérnyomásra – mutat rá egy új kutatás.
2020-11-22 19:06:09

2020-11-22 19:06:10

"Ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad" - 85 éves Törőcsik Mari

November 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a nemzet művésze.
2020-11-23 09:06:06

Az Európai Bíróság előtt a Stop Soros

A törvénycsomagról a magyar kormány és az Európai Bizottság képviselői is előadták saját álláspontjukat. A tét annak megállapítása, kimondják-e a magyar kötelezettségszegést.
2020-11-23 18:06:03

2020-11-23 18:06:08

Antony Blinken apja utólag bírálta az első Orbán-kormányt

Az amerikai külügyminiszteri poszt várományosának apja, Donald Blinken budapesti nagykövet volt, a lex-CEU-t is kritizálta még annak elfogadása előtt.
2020-11-23 19:05:58

Óriási a forgalom a nemzetközi kikötőkben, ez pedig nagyon jó jel a világgazdaságnak

Úgy tűnik, a világkereskedelem túljutott a járvány okozta visszaesésen. Legalábbis annak első körén.
2020-11-24 14:05:53

Óriási a forgalom a nemzetközi kikötőkben, ez pedig nagyon jó jel a világgazdaságnak

Úgy tűnik, a világkereskedelem túljutott a járvány okozta visszaesésen. Legalábbis annak első körén.
2020-11-24 14:05:58

Elkezdődött a pedagógusok tesztelése, egy debreceni iskolában 9 tanár pozitív

Sok helyen nem teszteltetik magukat a tanárok, mert ha nem tudják bizonyítani, hogy az iskolában fertőződtek meg, nem kapnak 100 százalékos táppénzt.
2020-11-24 21:06:05

Megszólalt a terveiről az SZFE egyik új vezetője

Sára Balázs az egyetem filmintézetének a napokban, fura körülmények között kinevezett vezetője az SZFE honlapján mesélt terveiről.
2020-11-25 08:06:06

Első körben örüljünk annak is, ha a legénybúcsúk visszatérnek Budapestre

A főváros elkényelmesedett, a belföldi turizmus pedig nem mentheti meg.
2020-11-25 10:06:05

A fele sem igaz annak, amit a gazdaság védelméről ígért a kormány

Szép ígéreteket tett a kormány arról, miként lehet megvédeni a gazdaságot, de a részletszabályok elolvasása után nagyon sokan csalódtak.
2020-11-25 12:05:55

Két nap alatt 48 óvodában és 34 iskolában kellett rendkívüli szünetet bevezetni

Már zajlik az oktatási intézményekben dolgozók szűrése, annak eredményeit hivatalosan még nem közölte az operatív törzs.
2020-11-25 12:05:58

Annak is örülni kell, hogy egyáltalán lesz Európa-bajnokság

A magyar női kézilabda-válogatott kapusa szerint a dániai tornán valóban minden mérkőzés ajándék lesz.
2020-11-25 13:06:20

150 millió forintos plusztámogatást kapnak az önkéntes tűzoltók

Ez annak a jele, hogy a kormány nagyra értékel a munkájukat - mondta Kontrát Károly.
2020-11-25 13:06:20

Tagadja, hogy gyújtogatni akart a XV. kerületi háztűz gyanúsítottja

Letartóztatták a férfit, aki miatt egy idős házaspár meghalt, egy 12 éves fiú pedig elvesztette a családját.
2020-11-25 14:05:54

Ursula von der Leyen: Vétó helyett az Európai Bírósághoz forduljanak a magyarok és a lengyelek

Új elem jelent a költségvetési-jogállamisági vitában. Vezető néppárti politikusok szerint akinek gondja van a jogállamisági mechanizmus alkalmazhatóságával, annak az Európai Bíróságtól kellene kérnie ezzel kapcsolatos jogi állásfoglalást. A kérdésről az Európai Parlament vitázott, csütörtökön pedig a magyar és a lengyel kormányfő egyeztet majd.
2020-11-25 14:05:55

2020-11-25 14:06:02

25 milliós kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak áldozata számára

"Nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek" – mondta az elsőfokú bírósági döntés után Bene Krisztián áldozata, Renner Erika.
2020-11-25 18:06:23

2020-11-25 18:06:25

Rendkívüli szünetet rendeltek több amerikai iskolában, miután hackerek lehetetlenné tették a tanítást

Zsarolóvírus-támadás miatt Baltimore megye több állami iskolájában sem tudtak órákat tartani pedagógusok. Az intézményekben ezért rendkívüli szünetet rendeltek el.
2020-11-25 20:06:11

2020-11-25 20:06:14

Az év elején már fogadja az áldozatokat Baranyi Krisztina védettlakás-programja

Baranyi Krisztina azt is hozzátette, annak érdekében, hogy az áldozatokat minél nagyobb biztonságba helyezhessék, felvették a kapcsolatot az ország számos településével, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
2020-11-26 11:06:34

Gulyás Gergely: George Clooneynak jobban áll, mikor tanult szöveget mond

A minszter részéről ugyankkor nincs akadálya annak, hogy esetleg kávézzanak.
2020-11-26 11:06:36

Bürokratikus akadálypálya vár a táppénzt igénylőkre, épp ideje, hogy ez változzon

Mindenkinek járhat, de nem adja olcsón az állam a 100 százalékos táppénzt: akár fél évbe is beletelhet, amíg megkapja a kiegészített összeget az, aki a munkahelyén fertőződött meg koronavírussal, ugyanis a kérelem szolgálati útját rögzítő jogszabályt annak idején még egyedi esetekre dolgozták ki, nem egy világjárványra. Gulyás Gergely csütörtöki íg&e...
2020-11-26 14:06:05

2020-11-26 14:06:06

A tartós fáradtság és a sápadtság a vashiány tünete is lehet

A vashiány bárkit érinthet, az emberek azonban többnyire sajnos nem észlelik időben testük jelzéseit, későn tesznek ellene vagy fordulnak orvoshoz, gyakran csak akkor, amikor már az egészségük megromlott. Ezért annak ellenére, hogy súlyos következményekkel járó globális probléma, a vashiány jelentősen aluldiagnosztizált állapot. November 26-a a vashiány napja.
2020-11-26 14:06:06

Lakhelyére csalt, majd megerőszakolt egy 12 éves kislányt egy szír migráns

A 19 éves férfi többszörösen büntetett előéletű.
2020-11-27 07:06:07

Aki nem eszik húst, annak könnyebben törhet csontja ? de van megoldás

A húsmentes étrend követői a csonttörés, különösen a csípőtörés nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány szerint.
2020-11-27 07:06:10

2020-11-27 07:06:11

Magyar kutatók utaznak Oroszországba vakcinákat vizsgálni

Szijjártó Péter az orosz egészségügyi miniszterrel közösen jelentette be, hogy a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett orosz vakcinát és annak előállítását is személyesen nézhetik meg magyar kutatók. Ha mindenki elégedett, decembertől indulhat a szállítás, és hozhatják ide a gyártási technológiát is.
2020-11-27 13:06:53

2020-11-27 13:06:54

Brüsszelben a B-tervet készítik elő magyar és lengyel blokkolás miatt

Az uniós szerződések jelentik a B-tervet az Európai Bizottság számára – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője annak kapcsán, hogy továbbra sem körvonalazódik a megegyezés a költségvetéshez fűződő jogállamisági feltételek terén Magyarország és Lengyelország, illetve a többi 25 tagállam között.
2020-11-27 16:06:05

2020-11-27 16:06:11

Ön is kipróbálhatja a Google szörnykészítőjét

A Google újdonsága a gépi tanulást veti be annak érdekében, hogy egyfajta automatikus ecsetként csökkentse azt az időt, ami alatt a digitális művész különleges szörnyeket készíthet.
2020-11-28 18:06:24

2020-11-29 11:06:16

Egy máltai kézműves településen hamarosan Covid-biztos, autós karácsonyi falu nyílik

Így szeretnék megmenteni a kézműves mesterséget és annak művelőit.
2020-11-30 13:06:32

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   budapest   •   fluminense   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megszolalt annak az encsi fiunak a neveloapja aki az iskolaban megeroszakolt egy lanyt   •   meg a south parknal is durvabb a netflix uj sorozata   •   ijeszto megszunhet a furdozes a magyar tengerben 10 15 ev mulva   •   karambol az m7 esen egy auto atszakitotta a szalagkorlatot is   •   dobbenet egy pinceben talaltak meg europa legosibb terkepet   •   mlsz gozerovel folyik a kepzes a videobiro bevezetesehez   •   szijjarto magyarorszag negyven lelegeztetogepet kuld romanianak 2   •   sikkasztas gyanuja miatt letartoztattak siklosnagyfalu polgarmesteret   •   tuesday teaser test your news knowledge   •   feljelentettek demeter szilardot a publicisztikaja miatt   •   a mastercard meglatta a lehetoseget a brexitben otszorosere emeli a britekre kivetett tranzakcios dijakat   •   dustin poirier beats conor mcgregor with a tko in ufc 264 after mcgregor appears to have broken his ankle   •   pamkutyaekkal pozolt david pressman   •   100 plus invited to downing street garden lockdown drinks   •   tovabb szigoritanak a korlatozo intezkedeseken portugaliaban   •   orban politikai igazgatoja szerint magyar peter partja tiszavirag eletu lesz   •   a vilag egyik legnagyobb drogbarojat fogtak el amszterdamban   •   magyar peter kijelenteseinek nemzetbiztonsagi kockazatat vizsgaljak a hatosagok   •   number of injured in russia school shooting rises to 23   •   energiahatekonysag digitalizacio automatizalas aki kimarad az nagyon lemarad 4   •   covid bond film no time to die delayed for third time   •   szentkiralyi alexandra sehol sem karacsony gergely hordja a nadragot   •   ousted myanmar leader warned of possible army obstruction   •   erdemes odafigyelni mert megvaltoztak a jotallasi szabalyok 2   •   a balaton utan a tisza tavon is rekordot dontottek hatalmas pontyot fogott ki egy horgasz foto 3   •   kiengedtek a bortonbol a nemet alorokosnot aki palira vette fel new yorkot   •   mar hat sma s gyermek kaphat ingyenes genterapias kezelest   •   reg nem lattunk ilyet csokkenni kezdtek az eurozonaban a lakasarak   •   tobb segelyszervezet is gyujt adomanyokat a horvat foldrenges karosultjainak   •   ujabb boeing meghibasodas felszallas kozben valt le egy gep hajtomuvenek burkolata 3   •   hatalmas sztrajk a starbucksnal ma mar nem lehet figyelmen kivul hagyni a dolgozok panaszait mert ez lesz   •   meghalt piper laurie   •   stresszt okoz a sulytalansag az asztronautaknal   •   hidrogent kerestek de veletlenul 3 ora alatt talaltak 49 uj galaxist 4   •   deneverember nelkul nincs elet batman 2022   •   top lebanese hospitals fight exhausting battle against virus   •   23 celsius fokkal emelkedhet a globalis atlaghomerseklet   •   hetfo a hatarido donald trumpnak 450 millio dollaros penzbuntetest kell fizetnie 2   •   myanmars aung san suu kyi handed five year jail term for corruption   •   egy magyar no holttestere talaltak egy olasz pinceben   •   bemutatjuk 2021 legnagyobb oscar varomanyosait 2   •   rejtelyes gyerekhalal a balatoni strandon furdozes utan esett ossze a 14 eves tini megtudtuk mi okozta a kislany halalat 3   •   karacsony a varosaink kifosztasa nem kormanyzas 2   •   ezert volt szukseges a csok megvaltoztatasa 2   •   legyen on is urhajos   •   az apa utan keszul a fiu hugh jackman es laura dern a foszereplo   •   a kozutakon folyik a kiserlet sulyos allitasokat tett egy korabbi tesla alkalmazott   •   sikkasztas gyanuja miatt letartoztattak siklosnagyfalu polgarmesteret 2   •   rengeteg a baleset es a dugo a havas csuszos utak miatt   •   rekordot dontott az exatlon egyik bajnoknoje