Mégis mitõl lett már megint ilyen gyenge a forint?

Néhány napja már írtunk arról, hogy fordulat következhet a forint piacán azt követõen, hogy a hét elején négyhavi csúcson volt a hazai fizetõeszköz a vezetõ devizákkal szemben. Ez a fordulat végül kedden jött el, azóta pedig rohamtempóban gyengül a magyar deviza. Megnéztük, hogy mi áll a forint mostani hirtelen gyengülése mögött, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy meddig tarthat még a gyengülés.
2024-05-30 13:06:49

Beszippantott és összezúzott egy hajtõmû egy embert az óriási forgalmú reptéren

Megrázó részletek az amszterdami repülõtéren történt horrorbalesetrõl.
2024-05-30 12:10:39

Meglepte az elemzõket is az orosz ipar lassulása

Oroszországban az elemzõk által várt gyorsulás helyett lassult az ipari termelés növekedése áprilisban éves összevetésben az orosz statisztikai hivatal közlése szerint. Az ipari termelés növekedése 3,9 százalékra lassult áprilisban a márciusi 4 százalékról. Elemzõk azzal számoltak, hogy növekedése 4,2 százalékra gyorsul. Az ipari termelés februárban 8,5 százalékkal, januárban 4,6 százalékkal nõtt éves összevetésben.
2024-05-30 09:06:49

Halálfélelme volt a verõcei tragédia túlélõjének a motorcsónakban

Eleinte élvezték, hogy cikáznak a vízen, ám utána már hiába kérték a vezetõt, hogy lassítson.
2024-05-30 07:09:27

Halálfélelme volt a verõcei tragédia túlélõjének a motorcsónakban

Eleinte élvezték, hogy cikáznak a vízen, ám utána már hiába kérték a vezetõt, hogy lassítson.
2024-05-30 07:07:17

Szörnyû tragédia történt az amszterdami repülõtéren

Sokak rémálma vált valóra.
2024-05-29 23:06:44

Hamilton szerint nincs realitása annak, hogy idén Forma-1-es futamot nyerjen

A hétszeres Forma-1-es világbajnok pilótát boldogsággal tölti el a McLaren remek szereplése.
2024-05-29 19:08:46

Felfoghatatlan halál: parazitaellenes szer végzett egy alsóilosvai, 16 éves fiúval

A család tagjai egy héttel ezelõtt kerültek kórházba légzési elégtelenséggel. Az édesanyát azóta is a kórházban ápolják, míg fia pénteken elhunyt.
2024-05-29 13:07:04

Szörnyû tragédia: 31 éves korában meghalt a híres sportoló

Alig pár héttel azután, hogy súlyos mûtéten esett át.
2024-05-29 08:08:35

Egy új terápiával sikerült kigyógyítani egy 59 éves kínai férfit a cukorbetegségbõl

Egy 59 éves kínai férfi lehet az elsõ, akit sejtterápia segítségével gyógyítottak ki a cukorbetegségbõl. A jelentés szerint már nincs szüksége inzulinra, pedig 25 éven át függött a napi többszöri injekciózástól.
2024-05-28 18:09:45

2024-05-28 18:09:36

Szabó Gyõzõ megrázó részletességgel mesélt a mélypontjairól Hajdú Péternek, azt is elárulta, hogy milyen közel járt a halálhoz.
2024-05-28 17:06:27

Szabó Gyõzõ megrázó részletességgel mesélt a mélypontjairól Hajdú Péternek, azt is elárulta, hogy milyen közel járt a halálhoz.
2024-05-28 17:06:02

Táton rakták ki a tatai fideszes polgármesterjelölt óriásplakátját

Tátnak lett egy fideszes polgármesterjelöltje, kár, hogy foglalt, mert már a tataiak békéjéért és biztonságáért küzd 40 kilométerrel odébb.
2024-05-28 16:11:28

2024-05-28 16:11:25

Meghalt egy 13 éves kislány egy TikTokon terjedõ kihívás miatt

Egy érthetetlenül veszélyes kihívás terjed a népszerû videómegosztó platformon, amelynek most egy 13 éves német kislány lett az egyik áldozata.
2024-05-28 16:06:09

2024-05-28 16:05:50

Halálba zuhant a fiatal sportoló, egy járókelõ talált rá a holttestére

A rendõrség még vizsgálja a tragédia körülményeit.
2024-05-28 11:07:20

Verõcei tragédia: megtalálták az utolsó holttestet

A rendõrök közölték a rossz hírt.
2024-05-27 20:09:07

Verõcei tragédia: megtalálták az utolsó holttestet

A rendõrök közölték a rossz hírt.
2024-05-27 20:07:10

Pokoli részletek: zaklatták az osztálytársai az iskolában lövöldözõ és a diáktársát kivégzõ 12 éves fiút

Zaklathatták az iskolatársai azt a 12 éves fiú, aki kedden egy finn iskolában megölte az egyik osztálytársát, másik kettõt pedig súlyosan megsebesített, amikor lövöldözni kezdett az intézményben. Kiderült, honnan szerezte a fegyvert.
2024-04-04 08:07:12

2024-04-04 08:06:06

A döglegyekre és a rémes bûzre figyelt fel a szomszédság, holtan találtak egy férfit Pestszentlõrincen

Valószínûleg öngyilkos lett a 30 éves ember.
2023-03-26 09:09:28

Agyonlõtte társait egy kolumbiai tengerész egy támaszponton, majd öngyilkos lett

A mészárlás után a férfi öngyilkos lett.
2021-12-26 08:08:55

Agyonlõtte társait egy kolumbiai tengerész egy támaszponton, majd öngyilkos lett

A mészárlás után a férfi öngyilkos lett.
2021-12-26 09:08:33

Több gyerek lett öngyilkos, mint 1974 óta bármikor

2021-10-14 06:06:25

Nem keresték, bocsánatot sem kértek az osztálytársak az öngyilkosságot elkövetõ fiú édesanyjától

Nem kértek bocsánatot és nem is keresték az osztálytársak Tisza Gábor édesanyját ? errõl õ beszélt az RTL Híradónak. A 16 éves fiút pár napja holtan találták, anyja szerint azért lett öngyilkos, mert bántották az iskolában. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint több iskolapszichológusra van szükség, mert a tanárok túlterheltek, és nem mindig veszik észre, ha baj van. Az Emberi Erõforrások Minisztériuma úgy reagált: 2010 óta a duplájára emelték az iskolapszichológusok számát. The post Nem keresték, bocsánatot sem kértek az osztálytársak az öngyilkosságot elkövetõ fiú édesanyjától ...
2021-09-10 20:06:10

Öngyilkos lett a 16 éves szabolcsi fiú, akit bántottak az osztálytársai

Úgy sejtem, azért szálltak rá, mert visszahúzódó, csendes gyerek, nem nagyon szól vissza senkinek ? mondta a Blikknek Lovas Edina, aki hétfõn vesztette el a 16 éves fiát. A fiú reggel iskolába indult, aztán eltûnt, a nevelõapja pedig kedden találta meg a holttestét. A fiú öngyilkos lett. Az édesanya most az RTL Híradónak is megszólalt. Aztmondta, hogy egy ideje látta a fián, hogy valami nyomasztja, pénteken kifejezetten idegesen ment haza. Az osztályfõnöknek is szólt, hogy piszkálják a lányok, de máskor a fiúk is szokták. A tanár összehívta a gyerekeket, és az anyával abban egyeztek meg, hogy...
2021-09-08 21:05:58

Elszabadultak az indulatok a TikTokon a 16 éves Pisti halála után. Mint megírtuk, a fiatal kamasz zaklató iskolatársai miatt dönthetett az öngyilkosság mellett Sümegen. A fiatal srác egy tapolcai középiskola diákja volt.
2023-11-15 13:07:17

2023-11-15 13:06:47

2023-11-15 13:06:12

Öngyilkos lett szolgálat közben egy határvadász

Öngyilkos lett hétfõn reggel egy határvadász ? írja a Magyar Nemzet. Az ORFK megerõsítette a lap értesülését: ?Október 10-én a reggeli órákban egy szerzõdéses határvadász szolgálati idejében öngyilkosságot követett el. A rendõrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Bûncselekmény gyanúja nem merült fel.? Azt nem lehet tudni, hogy mért szánta el magát a végzetes lépésre a határvadász, akirõl több információt nem közölt a napilap. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsõsegély-szá...
2022-10-10 23:10:15

?Nem lenne joga itt lenni? - Fucsovics Márton is megszólalt Novak Djokovics ügyérõl, szerinte kivételeznek az oltásellenes szerbbel

Melbourne ? Negatívan fogadták a tenisztársadalomban, hogy Novak Djokovics ott lehet a hétfõn kezdõdõ Australian Openen, pedig nincs beoltva a koronavírus ellen. Míg minden más résztvevõtõl megkövetelték a vakcinát, addig a 34 éves szerb azzal védekezett, hogy kétszer elkapta a Covid?19-et ? legutóbb decemberben ?, így õ védett. Elképesztõ kálvária után hétfõn beengedték a 20-szoros Grand Slam-gyõztest Ausztráliába, de ez a játékostársak többsége igazságtalannak tartja.
2022-01-11 18:06:25

2022-01-11 18:06:31

Öngyilkos lett egy orosz rapper, mert nem akart bevonulni, hogy embereket öljön a háborúban

Öngyilkosságot követett el egy orosz rapper, mert csak így tudta elkerülni, hogy a Vlagyimir Putyin által elrendelt mozgósítás következtében besorozzák ? írta meg a Daily Mail. Ivan Vitalievics Petunyin, aki a Walkie mûvésznéven volt ismert, a dél-oroszországi Krasznodar városában végzett magával. Holttestére egy toronyház közelében találtak rá, miután a 27 éves zenész a Telegram-csatornáján közzétett egy videóüzenetet (ez késõbb a Sun YouTube-oldalán is megjelent), amelyben arról beszélt: nem akar embert ölni semmiféle eszme nevében. Petunyin, aki korábban az orosz hadseregben szolgált, és ps...
2022-10-02 14:15:09

Kettõs tragédia: külön lett öngyilkos egy miskolci házaspár

Holtan találták meg a Molnár-szikla alatt azt az eltûntként keresett édesanyát, aki múlt szerdán ment el a miskolci otthonából, és azóta sem ért haza, és életjelet sem adott magáról, írja a boon.hu. Értesüléseink szerint a 69 éves nõ a férjéhez hasonlóan öngyilkos lett, és levetette magát a szikláról. Hogy melyikük végzett elõbb magával, azt majd a szakértõi vizsgálatok fogják megállapítani. A körülbelül 160-170 centis asszony fodrászhoz indult szerdán délelõtt, ám azóta semmit sem lehetett tudni róla. A közösségi médiában széles körû összefogás indult az eltûnt asszony felkutatására és a men...
2023-05-03 10:09:47

Inkább öngyilkos lett a 27 éves orosz rapper, minthogy gyilkolnia kelljen Ukrajnában

Öngyilkos lett a Walkie néven ismert, 27 éves, híres orosz rapper, mert mint búcsúvideójában is elmondta: ?nem bírom a bûn?, és nem akart háborúba menni Ukrajnába.
2022-10-01 22:21:53

Tóth Gabi az internetes zaklatásról: Remélem, lesz valamilyen törvény, hogy az ilyen esetek büntetve legyenek

Tóth Gabi nemrég a korlátozott ideig elérhetõ Instagram-történetében reflektált annak a 16 éves fiúnak a halálhírére, aki a napokban vonat elé vetette magát, mert nem bírta tovább elviselni, hogy az iskolatársai bántják. Mint mondta, a tragédia nem messze a szülõvárosától, Tapolcától történt, a napokban pedig õt is felkereste egy fiatal, hogy segítséget kérjen tõle, mert úgy érzi, nem bírja tovább a bántásokat, amiket a társaitól kap. Az énekesnõ kifejtette, úgy látja, hogy az a rengeteg bántó üzenetet, amit az elmúlt években kapott, most értelmet nyert, a tapasztalatával ugyanis igyekezett se...
2023-11-16 19:07:12

Joshua Kimmichet megtépte a koronavírus: a tüdeje miatt idén már nem léphet pályára

A 26 éves játékos októberben még arról nyilatkozott, hogy nincs beoltva a vírus ellen, és elõször kontaktszemélyként került karanténba, majd november 24-én õ is pozitív mintát produkált.
2021-12-09 18:05:45

2021-12-09 18:05:53

Ollót vágott a férje nyakába, majd végzett magával egy 67 éves gajary nõ

Családi tragédia történt a szlovák Gjary községben. A Paraméter beszámolója szerint egy nõ értesítette a mentõket és a rendõröket, miután holtan találta az anyját a házuk pincéjében, az édesapját pedig vérzõ nyakkal bukkant rá. A rendõrség szerint a 67 éves nõ egy ollóval sebesítette meg a 71 éves férjét a nyaki ütõerénél, majd végzett magával. Az idõs férfit kórházba szállították, ahol ellátták a sérülését. A helyiek nem értik a történteket, mert egy rendes , jóravaló családnál történt a tragédia. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123...
2022-05-10 17:13:24

Szolgálat közben, önkezével vetett véget az életének egy határvadász

Öngyilkos lett hétfõn reggel egy határvadász ? értesült a Magyar Nemzet. Az Országos Rendõr-fõkapitányság megerõsítette az öngyilkosság tényét.
2022-10-10 23:05:43

2022-10-10 23:05:49

Szolgálat közben, önkezével vetett véget életének egy határvadász

Öngyilkos lett hétfõn reggel egy határvadász ? értesült a Magyar Nemzet. Az Országos Rendõr-fõkapitányság megerõsítette az öngyilkosság tényét.
2022-10-10 23:08:32

Ki okozta Berki Krisztián halálát? Megvan a válasz?

Berki Krisztián halála a tragédia óta téma a közbeszédben, minden megrázó momentumával együtt. Az egyik legdrámaibb, hogy ennek a halálesetnek nem kellett volna bekövetkeznie. Persze, egyiknek sem. Ez azonban elkerülhetõ lett volna, ha...
2022-05-11 19:05:51

2022-05-11 19:10:37

2022-05-11 20:08:31

Három és fél évet kapott az újfehértói férfi, akinek öngyilkos lett az apja, miután félholtra verte

Három és fél év börtönre és három év közügyektõl eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélõtábla jogerõsen azt a 30 éves férfit, aki 2019 májusában félholtra verte az apját egy hagyaték miatt. Az életveszélyesen összevert férfi öngyilkos lett. A férfi és az apja közös háztartásban éltek Újfehértón. A fiatalember ittasan gyakran rosszallóan felemlegette az apjának, hogy lemondott a javára az édesanyja halála után szerzett törvényes örökrészérõl. A férfi 2019 tavaszán megverte az apját, majd bocsánatot kért tõle a történtekért. A vádhatóság szerint a nyugalom azonban nem tartott sokáig, mert öt nappal ...
2022-09-12 14:08:37

Nem lehetett közös jövõjük, ezért inkább megölték magukat

A pakisztáni fiataloknak nem engedték meg a szüleik, hogy összeházasodjanak.
2021-11-11 08:32:07

Középsõ gyerek volt, öngyilkos lett

132 éve lett öngyilkos az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse
2021-01-31 09:05:54

Saját kezûleg vetett véget életének a 29 éves TikTok-sztár

Eva Evans édesapja 2018-ban szintén öngyilkos lett.
2024-04-24 11:11:49

Szakításuk után egy héttel holtan találták Jerome Boateng exbarátnõjét

A 25 éves nõ a rendõrség szerint öngyilkos lett.
2021-02-10 18:06:08

Szakításuk után egy héttel holtan találták Jerome Boateng exbarátnõjét

A 25 éves nõ a rendõrség szerint öngyilkos lett.
2021-02-10 18:06:10

Kiugrott egy férfi egy tízemeletes panel hetedik emeletérõl Újpalotán

A 37 éves férfi vélhetõen öngyilkos lett.
2021-08-05 11:07:01

Képtelen az új szerelemre Gesztesi Károly eltitkolt párja

Hihetetlen, hogy már több mint négy éve nincs közöttünk, Gesztesi Károly, aki a napokban lenne 61 éves. Hiánya ma is fájó nem csak családjának, de egykori titkos szerelmének, Mattesz Csillának is, aki a színész halála után évekig nem tudott belépni egy színházba sem, annyira megviselte a tragédia. Gergely Róbert segítségével már ezt a félelmét leküzdötte. De szerelme sírjához még mindig képtelen kimenni, mert annyira megviselte a tragédia.
2024-04-06 05:06:23

2024-04-06 05:06:10

Felakasztotta magát egy újpesti iskola diákja

Borzasztó tragédia történt, felakasztotta magát egy újpesti gimnazista.
2022-09-30 00:06:15

Felakasztotta magát egy újpesti iskola diákja

Borzasztó tragédia történt, felakasztotta magát egy újpesti gimnazista.
2022-09-30 00:06:33

Felakasztotta magát egy újpesti iskola diákja

Borzasztó tragédia történt, felakasztotta magát egy újpesti gimnazista.
2022-09-30 00:16:09

A vajai öngyilkos fiú édesanyja: Nem akarok belegondolni, hogy mit élt át, amíg meghozta a végsõ döntést

A 16 éves fiú öngyilkos lett, holttestét a keresztapja találta meg. Az is kiderült, hogyan bántották Gábort az osztálytársai.
2021-09-08 17:06:30

Szlovákiai buszbaleset: hamarosan elindulnak a könnyû sérültek Magyarországra

A Blikk is megírta, hogy megrázó tragédia történt Szlovákiában, a D2-es autópálya Csehország felé vezetõ szakaszán, a pozsonyzávodi pihenõhelynél, ahol egy magyar nyugdíjasokat szállító autóbusz egy kamionnal ütközött.
2023-05-15 21:07:24

Borzalmas tragédia: kerti tóba fulladt egy 3 éves kisfiú Kecskeméten

Döbbenetes részletek kerültek nyilvánosságra megrázó esetrõl.
2024-03-23 09:09:05

Újra a mélybe vetette magát egy ember a Mammutban

Ismét halálos tragédia színhelye lett a budai Mammut bevásárlóközpont: valaki a mélybe vetette magát az emeletrõl.
2023-07-30 19:18:11

Végzett magával a feleségét feldaraboló dunaújvárosi milliomos

A fogdában lett öngyilkos.
2022-10-25 20:23:51

Végzett magával a feleségét feldaraboló dunaújvárosi milliomos

A fogdában lett öngyilkos.
2022-10-25 20:23:52

Öngyilkos lett a Pepco anyacégének volt vezére

A dél-afrikai rendõrség bejelentése szerint Markus Jooste, a Steinhoff egykori vezérigazgatója, aki jelentõs szerepet játszott a vállalat multinacionálissá válásában, öngyilkos lett, miután súlyos pénzbírságot kapott számviteli csalásért.
2024-03-21 22:07:32

Puszta kézzel fojtott meg a testvére egy szegedi férfit: megszólalt a gyászoló család ? videó

Felhívta a feleségét, hogy elmondja, visszafordíthatatlan bûnt követett el, majd öngyilkos lett az a férfi, aki megfojtotta a fivérét Szegeden. A szombati testvérgyilkosság után a tragédia miatt megtört család egyik tagja szólalt meg.
2023-04-03 20:05:48

2023-04-03 20:05:53

2023-04-03 20:06:19

2023-04-03 20:06:46

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   marka   •   wmn   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   marina city   •   natcon   •   mobile   •   omegle   •   netapro   •   reacher   •   haarp   •   aaa   •   superapro   •   danka   •   invincible   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   oraallitas   •   vsquare   •   tornanadaska   •   spinoza haz   •   kek pelikan   •   botswana   •   aprilis 4   •   budapest   •   mezo misi   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   kun anna   •   al ain   •   eric roberts   •   energiaital   •   ninja   •   fdvjgwy   •   gran turismo  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megrazo tragedia ongyilkos lett egy 15 eves fiu mert azzal csufoltak az iskolatarsai hogy nincs beoltva   •   irans top leader bans corona vaccines from us britain   •   what history got wrong about the female saint patrick   •   hetente ingyen tesztelhetik magukat a becsi ovodak es iskolak dolgozoi   •   spruce   •   ujabb gyozok a blikk jatekaban orom a barkacsolas a nyeremenybol   •   szurdi miklos   •   bejelentettek a trafikokkal kapcsolatos szigoritasokat durvan nonek a birsagok   •   nagykoruti ujratervezes 100 ezer forintot er a legjobb otlet   •   szá   •   dobermann   •   MltaiSzeretetszolgla t   •   4meckrist11771177117   •   volt megcsalas kucsera gabor mindent bevallott a tapai szabinaval valo szakitasarol es az ujrakezdesrol video   •   www.mecanicasuelosab   •   cashback   •   alkalmi munka budapesten diakoknak is 6   •   jobban van bojte csaba   •   gardena   •   elofordulhat   •   14 year old boy dead after shootout between vehicles   •   halak csillagjegy   •   a feher haz arra figyelmeztette izraelt hogy amerika nem vesz reszt semmifele iran elleni megtorlo tamadasban 2   •   my emails look ludicrous says ex post office pr boss   •   metronóm   •   a vakcinanacionalizmus all nyeresre az oltashaboruban magyarorszag csak szepithet 2   •   kezdodik ujra maszkot kell viselni egyes hazai egeszsegugyi intezmenyekben 2   •   dalioptioncomproduct   •   eszenyi eniko es jarai mate kulonleges baratsaganak a tortenete felszavakbol is megertjuk egymast   •   simonka gyorgy nekiment az urizalo fideszeseknek 2   •   negy lepes az mnb tol amitol zoldebbe valhat a magyar gazdasag   •   a magyarokra tamado bunozobol ep kepviselot csinalna egy szelsobalos part   •   magyarorszagra is megerkezett a chatgpt egyik legfobb rivalisa kiprobaltuk 2   •   police recover u haul stolen w familys belongings   •   toloszekbe kerult a hegyimento akit a korlatozasokat megszego turazokhoz riasztottak 2   •   justin bieber nagyon kedvesen kuldte el a fenebe a rajongoit video   •   pelgrim szerviz tel 06 1 470 4000 tol 4009 ig cimbpxivornagy u12 51   •   Balatonszemes   •   LT18i   •   motormosó   •   malaysian court finds news site guilty of contempt   •   almaecet   •   ausztralia birsaggal fenyegeti a twittert online gyuloletkeltes miatt   •   pásztoróra   •   magyar utasok is a dubai i vizkatasztrofa aldozataiva valtak allitjak etlen szomjan tartotta oket a wizzair 3   •   pályázatok.html   •    telecommuting   •   dijaztakmagyarorszag legszebbszolobirtoka it   •   ma van a televiziozas vilagnapja   •   msflszobsbtorozatlan