A franciák elsőként tették meg azt a tragikus lépést, hogy harcra kész katonákat küdltek Ukrajnába. Ha a NATO mindenkit bevet, akit tud, akkor 300 ezer katonát tudnak mozgósítani, erről beszélt Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatója.
2024-05-09 08:08:39

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Volt amerikai hírszerző: Moszkva a föld színéről is eltörölheti a francia alakulatokat

Az orosz állami Ria Novosztyi szemlézett egy interjút, amelyet a Youtubeon készítettek Scott Ritterrel, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztjével. Szerinte Emmanuel Macron francia elnök lépései nagyon rossz irányba terelik az eseményeket.
2024-05-08 08:07:18

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

2024-05-07 07:07:39

Megszorongatná a francia elnök a keleti szuperhatalom elnökét

Hszi Csin-ping, Kína elnöke Franciaországba érkezett vasárnap, kezdetét vette egy három országot érintő európai körútjának. Az út célja az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatok javítása és a kereskedelmi valamint ukrajnai kérdések megvitatása - írta a South China Morning Post.
2024-05-05 17:06:39

Megöltek egy nőt Miskolcon

2024-05-04 14:07:40

Új támogatója lett a francia EU-s pénzügyi puccstervnek

Az európai befektetéskezelési ágazat támogatja a francia javaslatot, amely az EU-tagállamok egy kis országcsoportokra érvényes tőkepiaci uniójának létrehozására irányul. Sandro Pierri, az Európai Alap- és Vagyonkezelési Szövetség (EFAMA) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a reformmal kapcsolatos további késedelmek és EU-n belüli felesleges viták azt eredményezhetik, hogy még több vállalat és befektetés vándorol át az Egyesült Államokba.
2024-04-30 13:06:50

Két ukrán katonát késeltek halálra Németországban, orosz állampolgár a gyanúsított

Az ukrán külügyminisztérium bejelentette, hogy a Németországban halálra késelt két férfi az ukrán hadsereg tagjai voltak, akik egészségügyi rehabilitáción vettek részt, és egy orosz állampolgárt gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével - írja az Ukránijszka Pravdára hivatkozva az Index.
2024-04-28 22:07:11

Atomfegyverekkel védené meg magát Európa? A francia elnök nyitott a tárgyalásokra

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy nyitott a nukleáris fegyverekről szóló tárgyalásokra a hiteles európai védelem megteremtésének részeként, írja a Bloomberg.
2024-04-28 15:07:34

35 év után megölték a Simpson család egyik kedvelt szereplőjét

Gyászolnak a rajongói.
2024-04-26 21:08:02

Al-Dzsazíra: az izraeli katonák megöltek egy palesztin halászt Rafah partjainál

Az izraeli fegyveres erők tüzet nyitottak a Rafah partjainál dolgozó halászokra, miután legalább egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsebesült, jelentették az al-Dzsazíra helyszíni tudósítói. Izrael szigorúan ellenőrzi a gázai felségvizeket. A tengeren élelmet kereső palesztin halászokat az izraeli haditengerészet rendszeresen vegzálja. The post Al-Dzsazíra: az izraeli katonák megöltek egy palesztin halászt Rafah partjainál first appeared on 24.hu.
2024-04-26 12:07:37

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

A francia legenda három év után vállal ismét vezetőedzői munkát.
2024-04-19 18:08:36

Sorozat készül Brigitte Macronról, a francia elnök feleségéről

Brigitte, egy szabad nő címmel készül sorozat a francia first ladyről.
2024-04-17 13:10:56

Az izraeliek megölték a Hezbollah egyik parancsnokát

Az IDF szerint a tiszt rakétatámadást tervezett Izrael ellen.
2024-04-16 18:10:16

Az izraeliek megölték a Hezbollah egyik parancsnokát

Az IDF szerint a tiszt rakétatámadást tervezett Izrael ellen.
2024-04-16 18:09:53

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 11:30:09

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:01:07

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:14:42

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:16:20

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:16:56

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:18:49

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:19:11

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:19:41

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

Két sztárját is elvesztette a PSG, nem született gól a francia rangadón

A bajnoki címvédő Paris Saint-Germain csak a harmadik helyen áll a Ligue 1-ben.
2020-12-20 22:06:26

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:20:34

Franciaországban szombattól oldanak a korlátozásokon, december közepén vége a karaténnak

Az üzletek szombati újranyitását maga a francia elnök jelentette be esti televíziós beszédében.
2020-11-24 22:06:12

Megöltek egy 94 éves nőt Borsodban

A rendőrség nyomozást indított.
2020-11-26 22:05:51

Elárverezték Marie Antoinette fél pár cipőjét

A remélt ár többszöröséért, 43 750 euróért (15,6 millió forint) árverezték el vasárnap Párizsban Mária Antónia (Marie Antoinette), az utolsó francia királyné egy fél pár fehér cipellőjét.
2020-11-15 20:11:39

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Még élő hírességek nekrológjait publikálta a francia rádió - véletlenül

A Radio France Internationale-lal megtörtént az egyik legkínosabb dolog, ami csak egy médiummal megtörténhet: halottnak nyilvánították többek között II. Erzsébet királynőt és Pelét is.
2020-11-17 11:07:35

Három éve nem volt ennyire magas az államadósság

Egy negyedév alatt 3,5 százalékponttal nőtt az államadósság, közel jár a szám a 35 ezer milliárd forinthoz.
2020-11-17 12:08:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megoltek harom francia katonat maliban   •   leonardo dicaprio egy jeges tobol mentette ki virgonc kutyajat   •   egy het alatt 10 szazalekkal csokkent az uj fertozesek szama nemetorszagban 2   •   tippek a memoria mukodesenek javitasahoz 3   •   kaoszba fulladt az azsia expressz forgatasa az idojaras nem kimeli ordog noraekat videon a pusztitas 2   •   mentohelikopter erkezett az m1 esen tortent balesethez   •   meghato mentoakcio rohamcsonakkal siettek egy ketsegbeesett hattyuhoz a tuzoltok fotok 3   •   kremlin seeks five year jail terms claiming some pro navalny protesters attacked police   •   novelik a fejlett bioosszetevok aranyat az uzemanyagokban 2   •   magabiztosan intezte el ellenfelet a fradi a bl selejtezoben 2   •   friss jelentes egy lepesre vagyunk a mesterseges elet laboratoriumi letrehozasatol 2   •   moldova faces multiple threats from russia as it turns toward eu membership foreign minister says   •   orban uj allamtitkara kihagyta az oneletrajzabol szdsz es multjat 2   •   tobb tucat halottja es serultje van az amerikai es brit tamadasoknak 3   •   a not a kovetoi mentettek meg a bunbandatol ezert nagyon halas nekik   •   orizetbe vettek julija navalnajat 2   •   az orszag tobb pontjan fakat dontott ki a szel   •   tagadja a keselest a nagykorosi ferfi aki hangos motorozasert szurta hasba a szomszedjat   •   dobbenetes szinte teljesen eltunt a viz a velencei gondolak alol fotok 3   •   ket es fel tonna felbevagott diszno rohadt meg egy teherautoban 2   •   ujszulott kisbabat hagytak a hatvani korhazban   •   varga mihaly a gep lezuhant   •   majd felmillios birsag jart azert mert kozel ment valaki egy rozmarhoz a spitzbergakon   •   lemond az ir miniszterelnok 2   •   a google uj vezeteken 250 tb s sebesseggel jonnek mennek az adatok 2   •   brazilian government set to loosen 2025 fiscal target sources say   •   europa ipara szenved kicsit jobban mint a magyar   •   orban az en kuldetesem hogy segitsek megerteni a nyugat balkan strategiai jelentoseget   •   rafael nadal nyitott ra hogy a parizsi olimpian a spanyolok szupersztarjaval parosozzon   •   rafael nadal nyitott ra hogy a parizsi olimpian a spanyolok szupersztarjaval parosozzon 2   •   a cegledi vonalon tovabbra is jelentos kesesekre kell szamitani a szel miatt   •   elkepeszto napokon vannak tul a magyar barlangaszok celegyenesben a mentoakcio 2   •   nem a medve a yellowstone legveszelyesebb allata   •   itt az elso magyar bank ahol mar van google pay   •   olyat muvelt az otp hogy mindenkinek leesett az alla 2   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 83   •   sulyos baleseterol meselt csomor csilla   •   channel deaths teenager describes chaos as boat launched   •   az angoloknal szarnyalnak a nyari foglalasok ezek a toplistas utazasi celpontjaik   •   figyelmeztet a nebih a glutenerzekenyek vigyazzanak ha ilyen termeket vettek a a lidlben 2   •   the travis scott concert will be investigated over how audience members were not able to escape a deadly crowd surge   •   megszavaztak budapest 2024 es koltsegveteset   •   serult turazo rekedt a matyas hegyi barlangban   •   azonositottak a bombafenyegetesek feladoinak egy reszet szerbiaban   •   kirepult a mozgo jarmubol egy gyermekorvos   •   szabo zsofi eddig nem mondtam el de annyira nyomaszt covidos lettem szeptemberben   •   milliardos forgalmat generalt a szarmazasi garanciak legutobbi magyarorszagi aukcioja   •   jegen rekedt ozet mentettek meg a tuzoltok video   •   illegalis gyogyszerek miatt emeltek vadat harom esetben bacs kiskun megyeben 2   •   elhitettek 4000 emberrel hogy egy hires amerikai filmstudio partnerei 1 4 milliardot kaszaltak