Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Hatalmas a káosz a brit repülőtereken, leállt a beléptetőrendszer

Az utasok órákig várakoztak víz és élelem nélkül.
2024-05-08 10:08:49

Úgy néz ki, csúnyát bakizott a brit hírszerzés

A brit védelmi minisztérium (majdnem) minden nap készít egy rövid jelentést az ukrajnai háború alakulásáról, ma viszont úgy fest, bakiztak egy kicsit: kiadták még egyszer a tegnapi jelentést.
2024-05-07 13:06:50

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
2024-05-07 10:07:26

Hova tűntek a csecsen harcosok a frontvonalról? Megfejtette a rejtélyt a brit hírszerzés

Jelentést adott ki a brit hírszerzés az orosz hadseregben harcoló csecsen alakulatokról.
2024-05-07 08:07:18

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

Angol fegyverekkel mérhetnek csapást az ukránok Oroszországra.
2024-05-04 18:08:23

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rosszul áll a brit kormánypárt szénája, az időközi választást a Munkáspárt nyerte

A Munkáspárt a parlamenti választások kiírását követeli Rishi Sunak brit miniszterelnöktől.
2024-05-03 14:10:36

Gyengült a a brit gyáripari aktivitás

Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024-05-01 21:06:51

Kemény harc zajlik két nagmyúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:09:27

Kemény harc zajlik két nagymúltú brit lapért

Arabok akarták megvásárolni őket, de a brit kormány nyomására vissza kellett lépniük.
2024-05-01 15:06:46

Megkéseltek egy férfit Berlin utcáin

Késes támadás fenyeget Berlinben, egy embert megkéseltek
2024-04-30 17:08:54

A biológiai nem lesz a mérvadó a brit egészségügyben

A brit kormány javaslata szerint például transznemű nőket nem helyezhetnek el női osztályokon.
2024-04-30 14:10:41

Sejtelmes utalást tett a brit miniszterelnök a parlamenti választások időpontjára

Nem zárta ki Rishi Sunak brit miniszterelnök annak lehetőségét, hogy a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat már júliusban megtartják.
2024-04-28 19:08:13

Nem hangzik jól: brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe

A segélyek célba juttatása lenne a feladat
2024-04-27 13:06:47

Nem hangzik jól: brit katonákat vezényelhetnek a Gázai övezetbe

A segélyek célba juttatása lenne a feladat
2024-04-27 13:06:21

Tévéfilm készül a koronavírussal is megküzdő Boris Johnsonról

A koronavírus-járvány alatt a válságos brit politikai helyzettel és saját betegségével is megküzdő Boris Johnson brit kormányfőről forgat tévés produkciót Michael Winterbottom.
2020-11-17 09:08:02

Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában ? videó

A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
2020-11-17 12:08:03

Újabb botrányba keveredhet András herceg

András herceget, II. Erzsébet királynő kedvenc fiát az ág is húzza: nem elég a nagy Epstein-szexbotrány, amely miatt a család elhatárolódott tőle, de régebbi kínos pénzügyeire is fény derül. A Bloomberg most arról ír, hogy a Luxemburgban működő titokzatos bankár, David Rowland ügyfélfogó embere volt a herceg, aki nyolcadik a brit trón várományosai között.
2020-11-19 15:12:52

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:54

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:55

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 16:06:11

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

Lovaggá ütik Lewis Hamiltont

A hetedik világbajnoki címét a 2020-as Török Nagydíjon megszerző brit autóversenyzővel kapcsolatban ismét felgyorsultak a találgatások, hogy nemes címet kap.
2020-11-22 08:06:32

Lovaggá ütik Lewis Hamiltont

A hetedik világbajnoki címét a 2020-as Török Nagydíjon megszerző brit autóversenyzővel kapcsolatban ismét felgyorsultak a találgatások, hogy nemes címet kap.
2020-11-22 08:06:33

Embert ölt a cápa Ausztráliában

2020-11-22 18:05:58

?Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle?

Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország...
2020-11-22 19:06:10

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki

Több egység oltja a tüzet.
2020-11-23 04:06:04

Több embert megöltek, elraboltak egy nigériai mecsetben

Imádkozó híveknek adták ki magukat, majd lövöldözni kezdtek.
2020-11-23 05:06:28

Összefüggést találtak a környezetterhelés és az egysoros e-mailek között

Brit tudósok meglepő eredményekre jutottak a kérdésben, és furcsa ajánlásokat tesznek.
2020-11-23 06:06:59

Több mint 58 és fél millió embert fertőzött meg a koronavírus

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
2020-11-23 08:06:06

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:08

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:09

A hétvégén ketten is meghaltak lakástűzben

Összesen 57 tűz volt, több embert is kórházba vittek füstmérgezés miatt.
2020-11-23 11:06:01

Kisebb adagban nagyobb hatékonysággal használható a brit vakcina

Magyarország már 6 és fél millió adagot lekötött az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagából.
2020-11-23 13:06:45

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetés után Belaruszban

Vasárnap ismét több ezren vonultak az utcára Minszkben – az idén immár tizenötödik alkalommal – Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve.
2020-11-23 14:06:21

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat.
2020-11-23 16:06:10

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat.
2020-11-23 16:06:11

Ammónia szivárgott egy Baranya megyei húsüzemben, öt embert kórházba vittek

Százöt embert kellett evakuálni.
2020-11-23 21:07:39

A brit belügy szerint még mindig fenyegetést jelent a lány, aki 15 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz

Shamima Begumot tavaly fosztották meg az állampolgárságától. Ügye már a legfelsőbb bíróság előtt jár több másik hasonló esettel együtt.
2020-11-24 06:06:16

Nemcsak a vakcina hatásossága fontos, hanem az is, hány embert oltanak majd be vele

Hiába „csak” 70 százalékos az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának hatásossága, ettől még tökéletes fegyver lehet a járvány elleni harcban. Könnyű szállíthatósága és viszonylag alacsony ára pedig még előnyt is jelenthet. De pontosan mit takar, hogy egy vakcina hány százalékban hatásos és milyen eredményekkel sikerült legyőzni korábban olyan járván...
2020-11-24 06:06:59

Nemcsak a vakcina hatásossága fontos, hanem az is, hány embert oltanak majd be vele

Hiába „csak” 70 százalékos az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának hatásossága, ettől még tökéletes fegyver lehet a járvány elleni harcban. Könnyű szállíthatósága és viszonylag alacsony ára pedig még előnyt is jelenthet. De pontosan mit takar, hogy egy vakcina hány százalékban hatásos és milyen eredményekkel sikerült legyőzni korábban olyan járván...
2020-11-24 07:05:55

Szemétből készít bankkártyát az egyik óriásbank

A brit Barclays amerikai leányvállalata a Hawaiian légitársasággal fogott össze az óceánok megmentéséért.
2020-11-24 08:06:03

Hamilton: A Mercedes 2020-ra kiküszöbölte legnagyobb gyengeségét

A brit pilóta elárulta, a mostani idényre megoldották az irányváltással kapcsolatos gondokat.
2020-11-24 08:06:03

A brit autóipar a rendezett Brexit pártján

A brit autóiparnak 55 milliárd font termeléskiesést okoz, ha nem lesz egyezség London és Brüsszel között a jövőbeni kereskedelmi szabályozásról.
2020-11-24 18:05:58

Késeléses terrortámadás volt egy bevásárlóközpontban Svájcban

A terrorista az Iszlám állam támogatója.
2020-11-24 20:06:04

Elgázolt egy embert a vonat Tatánál

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon 10-20, esetenként 30-40 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
2020-11-25 09:06:07

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:01

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:02

Évszázadok óta nem tapasztalt recessziót jósol a brit külügyér

2022 negyedik negyedéve előtt nincs rá nagy esély, hogy visszatér a koronavírus-válság előtti szintre a brit gazdaság.
2020-11-25 15:06:07

Károly herceg nagyon büszke székely származására

A brit trónörökös miközben Románia sokszínűségét méltatja, külön megemlíti a magyarokat, a székelyeket kétszer is.
2020-11-25 19:06:02

Folyamatosan halad a célzott tesztelés az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben

Az ingyenes és önkéntes vizsgálat 370 ezer embert érint.
2020-11-25 20:06:08

Farm VIP: a piros csapat is elveszített végleg egy embert

Furcsa párbajt láthattak a nézők.
2020-11-26 00:11:52

Halálbüntetés várhat a japán sorozatgyilkosra

Kilenc embert ölt meg, ügyvédei azzal mentik, hogy az áldozatok öngyilkosok akartak lenni, és erről írtak is a közösségi médiában.
2020-11-26 07:06:03

Rossz szokásokon innen és túl ? mikortól beszélünk függőségről? (Interjú dr. Petke Zsolttal)

Hazánkban is rengeteg embert érint, mégis mintha keveset beszélnénk róla, hiszen érzékeny terep a függőség. De mit is értünk pontosan a fogalom alatt? Mikortól beszélhetünk függőségről? Az alkoholproblémák mellett mekkora gondot jelentenek Magyarországon a dohányzás okozta ártalmak, illetve az egyéb addikciók? Dr. Petke Zsolt addiktológus, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai &eacut...
2020-11-26 07:06:05

Johnny Depp fellebbezett a ?feleségverős? perben, de elutasították

Elutasította a bíró Johnny Depp fellebbezését, amelyet a színész a Sun című brit bulvárlap elleni rágalmazási perben született, számára vereséget jelentő ítélet ellen nyújtott be.
2020-11-26 09:06:02

Douglas Murray: Magyarország migránspolitikáját igazolják a történtek

A brit író szerint Nyugat-Európa nem képes elfogadni, hogy Kelet-Európában másképp gondolkodnak.
2020-11-26 10:06:21

Azt akarta a nyíregyházi kettős gyilkos, hogy kérjen bocsánatot a barátja

A férfi két embert ölt meg, azt mondta, nem szándékosan.
2020-11-26 11:06:31

1,5 millió eurós áramszámla buktatta le a spanyol marihuánatermesztőket

Az Europol nyomozása során 17 embert állítottak elő Spanyolországban, Belgiumban és Hollandiában.
2020-11-26 15:06:00

A brit pénzügyminiszter szerint csak most kezdődik az igazi gazdasági válság

Rishi Sunak szerint szükségállapot jön a gazdaságban, és bár a válság mérséklésére rengeteg pénzt költ az állam, így is évtizedes rekordra nőhet a munkanélküliek száma.
2020-11-26 15:06:03

A brit pénzügyminiszter szerint csak most kezdődik az igazi gazdasági válság

Rishi Sunak szerint szükségállapot jön a gazdaságban, és bár a válság mérséklésére rengeteg pénzt költ az állam, így is évtizedes rekordra nőhet a munkanélküliek száma.
2020-11-26 15:06:08

Piacra dobták Erzsébet királynő kertjének második ginjét, aminek a kakiszilva az alapja

Az új italt a norfolki Sandringham House kertjében termett gyümölcsökből és fűszerekből készítették.
2020-11-26 19:06:12

Egy nap alatt 135 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon

Lélegeztetőgépen 647 embert ápolnak.
2020-11-27 09:07:10

Egy nap alatt 135 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon

Lélegeztetőgépen 647 embert ápolnak.
2020-11-27 09:07:11

Kásler Miklós: A vakcinafejlesztés kecsegtető és reményteljes

Több mint négyezer embert készítettek fel a koronavírus elleni küzdelemre.
2020-11-27 10:06:05

A kutatók találtak 22 gént, amelyek öngyilkosságba kergethetik az embert

A tudósok régóta sejtik, hogy a magány, a pénzügyi gondok, traumák és környezeti hatásokon kívül a genetika is szerepet játszhat az öngyilkosságokban. Egy nagyszabású kutatás ezt most megerősítette.
2020-11-27 19:06:09


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megkeseltek ket embert egy brit ruhaboltban   •   scottish tory leader branded snp lite for voting against government   •   atlepte ukrajna a voros vonalat veres megtorlas johet   •   maruzsa egyelore nem keszul a kormany rendszerszintu digitalis atallasra   •   elokerul a legkenyesebb kerdes a klimacsucson lealdozott a fosszilis tuzeloanyagoknak   •   egri peter es a mystery gang kulonleges vendeggel lepik meg a kozonseget   •   evi tizmilliard forintot hagynak a magyarok a koltsegvetesben pedig segithetnenek is vele 2   •   egyetlen foto alapjan leleplezhetok a hamis termekek allitja egy alkalmazas 2   •   ez meg mi volt miert vette le hirtelen orban viktor a frissen kiposztolt videojat 2   •   dontottek a klubok a premier league unnepi forduloirol   •   az ukrajna tamogatasa miatt kirobbant vita rontott a nemet francia kapcsolatokon 2   •   ingyen tanulhatnak nyelvet a tanarok hogyan mutatjuk   •   a brazil elnok strandolo tomegekkel bandazott ujevkor   •   amikor beutnek a latomasok es a remalmok david lynch 75 eves   •   gyaszol a kiralyi csalad   •   hozzuk ki a maximumot a konyhankbol hasznos tippek a szakertotol   •   marozsan ismet topjatekost vert meg negyeddontos miamiban 2   •   koronavirus meghalt 189 beteg es 6212 uj fertozottet talaltak 2   •   jon az ujfajta cd lemez amire 700 000 gigabajt adat fer   •   viharban akarta tesztelni a repulot a pilota de mindket szarnya letort es lezuhant video   •   gyilkos lazjarvanyban halt meg a sztargolfozo felesege   •   diszkrAaAaZLAAaAASte   •   mar magyarul is elerheto nick cave interjukotete 2   •   faults   •   well preserved ice age woolly rhino found in siberia   •   ensz a pandemia az oka a melyszegenysegnek   •   sorrel locsoltak a sztaredzot megorultek a leverkusen focistai a tortenelmi siker utan video   •   szivgyulladas miatt vizsgaljak a pfizer vakcinajat izraelben   •   gyapotszedes kinaban atnevelo celzattal   •   detar eniko parja a konnyeivel kuszkodve vallotta be ezert faj neki hogy fel kellett adniuk a nyero parost video 2   •   tobb mint ezer jaratat torolte a lufthansa 2   •   szuperhatalmi konfliktus szintereve valt az egyesult allamok szomszedsaga kina szabalyos gazdasagi offenzivat inditott   •   onnek ki vagy mi jut legeloszor eszebe ha honvagya van   •   porcer9‘sít9‘   •   szijjarto peter atadta az ugandai szivkorhaz magyar kivitelezesben modernizalt intenziv gondozasi reszleget   •   iran az izrael elleni tamadas elott elfoglalt egy kereskedelmi hajot amely kapcsolatban allt a zsido allammal video   •   tortenelmi pillanat a khl ben apa es fia egyutt a jegen video   •   cegatvetel 06 20 2558557   •   fogyatekkal elo szemelyre tamadtak sopronban 2   •   biden twitter account starts from zero with no trump followers   •   chris cuomo explains why he cant cover recent allegations about his brother   •   drama a next top model hungary ben visszahivtak kevehazi lilit cserebe ketten tavoztak video 2   •   ket nagyon hasonlo bombagol dontott a kecskemet meccsen   •   five key challenges to make ai safe   •   videora vettek ahogy hatalmas szelviharban landol egy kisrepulo skociaban 3   •   irany parizs husz ev utan lesz ujra ket kezilabda valogatottunk az olimpian   •   evente emberek millioit oli meg a legszennyezes   •   a pokol ehhez kepest semmi tucatnyi not eroszakoltak es csonkoltak meg a hamasz terroristai 2   •   osi szentelyre bukkantak hollandiaban   •   tizmilliardokkal folytatodik iden a vallalatok beruhazastamogatasa