Harry herceg megint hazarepült Londonba

Akárcsak februárban, amikor az apja, III. Károly király rákdiagnózisa miatt utazott haza, ezúttal is a felesége, Meghan Markle nélkül landolt a brit fővárosban
2024-05-07 15:12:21

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Nem fizettek védelmi pénzt Karácsony Gergely kedvenc polgármesterének, bezárják a Ruszwurm cukrászdát

A baloldali vezetésű önkormányzat 300 millió forintot követelt a tulajdonostól. Döbbenetes részletek.
2024-05-07 14:11:40

A legújabb esztergomi Suzuki hivatalos árakat kapott, drágább lett a Vitara

A felfrissített Suzuki Vitara alapára 7,79 millió forint, a legdrágább kivitelért pedig 12,13 millió forintot kérnek el.
2024-05-07 08:11:16

2024-05-07 08:10:29

Ötéves lett Harry herceg és Meghan Markle csoda szép kisfia: imádni való fotók kerültek elő a kis Archie-ról

Ötödik életévét töltötte be Harry herceg és Meghan Markle első gyermeke, Archie.
2024-05-06 18:07:21

Ötéves lett Harry herceg és Meghan Markle csoda szép kisfia: imádni való fotók kerültek elő a kis Archie-ról

Ötödik életévét töltötte be Harry herceg és Meghan Markle első gyermeke, Archie.
2024-05-06 18:07:04

Ötéves lett Harry herceg és Meghan Markle csoda szép kisfia: imádni való fotók kerültek elő a kis Archie-ról

Ötödik életévét töltötte be Harry herceg és Meghan Markle első gyermeke, Archie.
2024-05-06 18:06:41

Népszava: Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV

A jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval.
2024-05-06 07:08:17

Népszava: Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV

A jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval.
2024-05-06 06:08:42

Courtois győztes meccsen tért vissza, a Real félig rátette a kezét a bajnoki címre

A belga kapus nagy védésekkel jelentkezett, Brahim Díaz pedig a gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott.
2024-05-04 19:08:35

Courtois győztes meccsen tért vissza, a Real félig rátette a kezét a bajnoki címre

A belga kapus nagy védésekkel jelentkezett, Brahim Díaz pedig a gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott.
2024-05-04 19:06:40

Több mint két évtized után jutott vissza a Premier League-be az Ipswich Town

Az utolsó forduló után elképesztő népünnepély vette kezdetét a Portman Roadon.
2024-05-04 18:09:02

Több mint két évtized után jutott vissza a Premier League-be az Ipswich Town

Az utolsó forduló után elképesztő népünnepély vette kezdetét a Portman Roadon.
2024-05-04 18:06:40

Vujity Tvrtko titokban orvosi beavatkozáson esett át

A riporter erősebben tért vissza, mint valaha.
2024-05-04 17:09:15

Mutatjuk, ezt a bort szolgálták fel Meghan Markle és Harry herceg esküvőjén

Közel hat évvel ezelőtt, 2018. május 19-én fogadott egymásnak örök hűséget Harry herceg és Meghan Markle. A királyi esküvő pedig azontúl, hogy lázban tartotta a briteket és az egész világot, még egy bizonyos bor utáni keresletet is alaposan megnövelte.
2024-05-04 16:06:56

2024-05-04 16:06:38

2024-05-04 16:06:24

Xavi visszavág: ez a Barca lenne a BL bohóccsapata?

Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
2024-03-13 10:10:03

Xavi visszavág: ez a Barca lenne a BL bohóccsapata?

Örömmámor és 15 millió eurós mentőöv Katalóniában. Cubarsí az új Beckenbauer?
2024-03-13 10:07:21

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-20 16:41:42

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-20 16:41:47

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:14:22

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   suhgfhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   sz   •   P   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   L   •   budapest   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ismerje meg a harom jeloltet akik egyike vasarnap angela merkel helyebe lep video   •   lezuhant egy kisgep dominikan kilencen haltak meg   •   fontos dologban mukodik egyutt a totalenergies es az amazon   •   evtizedek ota eloszor nohet a szegenyseg merteke a vilagban   •   melyrepulesben a forint az amerikai hirek miatt utik a magyar fizetoeszkozt   •   man hopes to hear again after tumor left him deaf   •   visszatert az androidos kartevo ne kattintson az ra ha ilyen uzentet kapott   •   18 hour days and panic attacks former ozy staffers allege an abusive environment   •   a honvedszakszervezet szomoruan tapasztalta hogy a kormany varatlanul megszunteti oket   •   britains conservative government set to start cutting taxes ahead of likely election next year   •   europa gyenge pontjan jart a nemet kulugyminiszter   •   as new york salutes health workers missouri fights a surge   •   marki zay szerint az o hatorszaga eros levaltottak az ellenzeket   •   negykaratos sarga gyemantot talalt egy nemzeti parkban megtarthatja az amerikai no   •   elefantcsontparti jatekost igazolt a manchester united   •   negy honap bortont kapott steve bannon amiert nem jelent meg a capitolium ostromat vizsgalo bizottsag elott   •   eldolt deschamps sorsa a francia valogatottnal   •   tina turner tudja hogyan kell melton bucsut venni a karrierjetol   •   15 ezer forintos otthonapolasi tamogatast vezetnenek be a dk s polgarmesterek a keruleteikben 2   •   fictional peloton related heart attacks undermine a basic reality about exercise   •   ismerje meg a bekat amit a led zeppelinrol neveztek el 2   •   budapest tovabb kiserletezik a bringasavokkal 2   •   kupo   •   architektourenleipzi   •   buszmegalloban hagyta ujszulott csecsemojet egy no fonyodon   •   michael caine visszavonul a szineszettol 2   •   mobilos valtozat erkezik a doom bol mar lehet is ra regisztralni video   •   kitoloncoljak djokovicsot ugrott az australian open 2   •   schumacher vanda nekem elmenni parizsba vagy londonba olyan mint leugrani szegedre vagy debrecenbe   •   kanada a poklot is megjarta a veben megis ott van az elodontoben   •   hajszalon mulott a tragedia ket embert mentettek ki a vizirendorok a balatonbol a viharos szelben   •   erettsegi 2022 a nemet irasbelikkel folytatodnak a vizsgak 3   •   airfields in ukraines west attacked for first time melitopol mayor seen being led away by armed men   •   jamaican music stars murder conviction overturned   •   dobbenetes mire bukkanhattak jardajavitas kozben budapesten foto   •   nem boldogultak a kezi valtoval a tolvajok otthagytak a lopott versenyautot az utcan   •   nikki haley dismisses pompeos vp claims as lies and gossip   •   magyar nemzet a titkosszolgalat vizsgalja az ellenzek amerikai kampanytamogatasat   •   kapj el ha tudsz csufolodott a rendorok facebook oldalan a pimasz szokeveny   •   elhagyhatja a korhazat az elso allami tamogatasbol kezelt sma s gyermek 2   •   game of thrones stage show to bring westeros to the west end and broadway 2   •   a semmelweis sebeszei es a varazsszemuveg a virtualis valosagban gyorsitjak fel a tumoros gyerekek gyogyulasat 2   •   egy eve ilyenkor a farokmeret nem szamit illetve szerzodest bontottak schobert norbival   •   es akkor a meszaros csalad lebucskazott a csucsrol 2   •   illegalis palinkafozdere csapott le a nav bacs kiskunban video   •   ha fel akar vagy le akar maszni 24   •   pozitiv koronavirus teszt miatt karantenba kuldtek az oltatlan diakokat egy kazincbarcikai iskolabol ketszaznal is tobb tanulo lehet erintett 3   •   750 loeros hibrid lehet az uj bmw m5   •   szodasuveggel dobtak fejbe egy bolti tolvajt az egyesult allamokban video   •   idris