Bella Ramsey játssza a hírhedt terroristát, Fehér Özvegyet

A The Last of Us sztárja, Bella Ramsey alakítja majd Samantha Lewthwaite-et, a Fehér Özvegyként hírhedtté vált brit terroristát a Girl Next Door című filmben. Lewthwaite annak a Germaine Lindsaynek egykori felesége, aki 2005. július 7-én felrobbantotta magát a londoni Piccadily metróvonalon, amely a 7/7 merényletsorozat része volt. A robbantásban rajta kívül 25 ártatlan ember vesztette életét, az akkori támadássorozatnak pedig összesen 56 áldozata volt. A közvélemény figyelme ráirányult az egyik merénylő fiatal feleségére is: a kék szemű özvegy sztorija bejárta a nemzetközi sajtót, ám később k...
2024-05-10 16:07:41

Harry herceget Diana testvérei támogatták londoni programján

Harry herceg kedden érkezett meg Londonba, az Invictus Games tizedik évfordulójára rendezett szerdai ünnepség miatt. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, apja, III. Károly király nem tudott időt szakítani arra, hogy találkozzon Amerikában élő másodszülött fiával. A királyi család többi tagja sem vett részt a sussexi herceg eseményén, noha állítólag mind kaptak meghívást. Az uralkodó éppen aznap tartotta az év első kerti partiját a Buckingham-palotában, melyen a királyi család több magasrangú dolgozó tagja is jelen volt, köztük Kamilla királyné, Anna hercegnő, valamint Eduárd herceg a feleség...
2024-05-10 09:07:59

Az ügyészség azt akarja, hogy Gyárfás súlyosabb ítéletet kapjon, és kerüljön azonnal börtönbe

Fogy a levegő az egykori baloldali médiavállalkozó körül.
2024-05-09 13:09:04

Letartóztatták Szijjártó jó afrikai kapcsolatokkal rendelkező egykori miniszteri biztosát

A Magyar Hang úgy tudja, hogy az eset nem független a tiszteletbeli konzuli címek és különféle diplomáciai jogosultságok kereskedelmétől.
2024-05-09 12:12:11

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:32

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:10

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:05:57

Gyászol a zenei világ: meghalt az underground rock ikonja, Steve Albini

61 éves korában meghalt Steve Albini, a Shellac és Big Black egykori frontembere. A zenész többek között a Nirvana, a Pixies és PJ Harvey ikonikus albumain is dolgozott.
2024-05-08 21:06:09

2024-05-08 21:06:00

Kilépett a Momentumból Ilyés Márton, a párt egykori elnökségi tagja

A gazdaságpolitikus posztjában azt írta, nem tudott azonosulni a párt jelenlegi irányvonalával, nem értette annak budapesti ajánlatát, így nem is tudja képviselni azt.
2024-05-08 09:12:40

2024-05-08 09:11:41

Kilépett a Momentumból a párt korábbi elnökségi tagja

Távozik a Momentumból a párt korábbi elnökségi tagja és gazdaságpolitikusa, Ilyés Márton, mivel egyre nehezebben azonosult a Momentum jelenlegi irányvonalával.
2024-05-08 08:06:19

2024-05-08 08:05:52

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
2024-05-07 05:05:58

2024-05-07 05:05:55

Meghalt Simon István

Elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja életének 78. évében, szombaton.
2024-05-05 15:06:36

Meghalt Simon István

Életének 78. évében, szombaton elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.
2024-05-05 15:06:24

Meghalt Simon István

Életének 78. évében, szombaton elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.
2024-05-05 15:06:19

Meghalt egy fogvatartott palesztin orvos Izraelben

Elhunyt egy palesztin orvos egy izraeli börtönben, ahol négy hónapja tartották fogva, közölte a palesztin rabszövetség a BBC szerint. Az 50 éves Dr. Adnan Al-Bursh ortopéd főorvos volt a legnagyobb gázai egészségügyi létesítményben, az al-Shifa kórházban, amit az elmúlt bő fél évben többször is izraeli fegyveresek rohantak le. Az izraeli hatóságok április 19-i közleményükben ejtettek szót arról, hogy egy nemzetbiztonsági okokból fogvatartott rab elhunyt egy börtönükben, de akkor még nem lehetett tudni, hogy ki volt az. A halálesettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak, de egyelőre semmilyen r...
2024-05-04 09:07:58

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Meghalt az Omega billentyűse, Benkő László

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt” – közölte Facebook-oldalán a zenekar.
2020-11-18 08:11:37

Meghalt a híres repülő ember, a Jetman Dubai pilótája

A francia Vincent Reffet edzés közben zuhant le.
2020-11-18 09:07:01

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:37

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:38

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Dömsödi Gábor belépett a DK-ba

Az egykori tévés műsorvezető hat éve az LMP színeiben indult az országgyűlési választáson.
2020-11-20 18:07:20

Dömsödi Gábor belépett a DK-ba

Az egykori tévés műsorvezető hat éve az LMP színeiben indult az országgyűlési választáson.
2020-11-20 18:07:20

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Néhány nappal Benkő László után a zenekar egy másik tagja is elment.
2020-11-21 16:06:08

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Újra gyászolnak az Omega-rajongók

Meghalt Mihály Tamás gitáros, komponista.
2020-11-21 18:06:57

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Koronavírus: 111 beteg meghalt, 618-an vannak lélegeztetőgépen

7278 fertőzöttet ápolnak kórházban.
2020-11-22 09:07:22

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

A járvány ellenére is csókolgatták a hívők a koronavírusban meghalt pátriárka koporsóját

Vasárnap temették el Belgrádban Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét.
2020-11-22 15:06:05

Visszavonul Fekete László

Egy utolsó nagyot még emel az ország egykori legerősebb embere, aztán vége.
2020-11-22 18:05:58

Visszavonul Fekete László

Egy utolsó nagyot még emel az ország egykori legerősebb embere, aztán vége.
2020-11-22 18:06:00

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:03

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:05

Meghalt a jeges vödrös kihívás egyik központi figurája

Patrick Quinn 37 éves volt. 2013-ban diagnosztizálták nála az ALS-t.
2020-11-23 07:06:14

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

Bejelentette betegségét, másnap meghalt Freddie Mercury

2020-11-23 13:06:45

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-23 17:05:59

Elfogták az Iszlám Állam egyik magas rangú tagját

A bagdadi repülőtéren kapták el Abu Nabaa-t, a férfi korábban az al-Kaida tagja is volt.
2020-11-23 21:07:40

Elfogták az Iszlám Állam egyik magas rangú tagját

A bagdadi repülőtéren kapták el Abu Nabaa-t, a férfi korábban az al-Kaida tagja is volt.
2020-11-23 21:07:41

Meghalt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Hatvanöt éves volt.
2020-11-24 06:06:17

Meghalt Böröndi Tamás

A Vidám Színpad igazgatója 65 éves volt.
2020-11-24 07:05:51

Meghalt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás - tudatta Facebookon a Vidám Színpad társulata.
2020-11-24 08:06:08

3929 fővel nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 117 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-24 09:05:54

Charles Darwin: Notebooks worth millions lost for 20 years

Cambridge University Library launches an appeal to find the scientist's missing notes and sketches.
2020-11-24 10:05:56

Börtönbe zárná az állatkínzókat az állatvédelem miniszteri biztosa

Ovádi Péter szerint aki állatokat bánt, embereket is bánthat. A legnagyobb harcot mégis inkább a szaporítók ellen vívná meg.
2020-11-24 10:06:07

Egy fél ország keresi a több száz millió forintot érő füzeteket

A rendkívül értékes feljegyzéseket valószínűleg ellopták.
2020-11-24 11:06:21

Kigyulladt egy ház Kunszentmiklóson, meghalt a lakója

Idén már 86 halálos áldozata van a lakástüzeknek.
2020-11-24 13:06:00

Elfogták az Iszlám Állam egyik magas rangú tagját

A bagdadi repülőtéren kapták el Abu Nabaa-t, a férfi korábban az al-Kaida tagja is volt.
2020-11-24 14:05:56

Élete végéig börtönbe kerülhet a családját megkéselő borsodi férfi

Két nevelt fia után magát is megpróbálta megölni két évvel ezelőtt.
2020-11-24 16:06:13

Meghalt XVI. Benedek személyi inasa, a Vatileaks-botrány fő érintettje

Paolo Gabriele 54 éves volt.
2020-11-24 18:05:57

Mostantól ön is megnézheti Charles Darwin kéziratát, ami megváltoztatta a világot

Charles Darwin kézzel írta A fajok eredete című könyvének első vázlatát, amelyből alig maradt fenn néhány oldal az utókor számára. Most ebből tettek közzé kettőt.
2020-11-24 19:06:03

2020-11-24 19:06:08

Egy lakásban elfogták az RTL Klub egykori, körözött sztárját

A férfit önbíráskodás miatt kereste a rendőrség.
2020-11-24 20:06:06

Meghalt a francia sport egyik legendás alakja

1999-ben világbajnoki döntőbe vezette hazája válogatottját.
2020-11-25 07:06:41

Letartóztathatják a 15. kerületi halálos háztűz gyújtogatóját

A ház garázsát gyújtotta fel, a lángokban két nyugdíjas meghalt, egy kisfiú a túlélő.
2020-11-25 10:06:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koborkutyak terrorja ezuttal egy tizenharom eves fiura tamadott ra a falka   •   sebesseget valtott volna az oltas magyarorszagon de elhasalt   •   ormenyorszag nem lep ki az orosz biztonsagi szerzodesbol   •   kamubetegekkel is tamad a halapenzkommando   •   kre   •   krakk   •   von der leyen es lengyelorszag is navalnij azonnali szabadon engedeset koveteli 2   •   a nap legfontosabb hirei 2022 09 16   •   tunezia ellen kell bevinni az elso utest a ferfi kezivalogatottnak az olimpiahoz   •   kiteszorfost kellett kimenteni a balatonbol   •   trukkos csempeszekre csapott le a nav   •   igy fordult el magyar petertol ket 2006 os harcostarsa 2   •   jury hears canadian man who killed muslim family was on drugs   •   razzia a szombathelyi bortonben meg a budiba is telefont rejtettek   •   egy iskolat es egy ovodat is be kellett zarni szigethalmon a jarvany miatt   •   hiaba dobtak at az extasycsomagot a szomszedba igy is lebukott a harom drogdiler video   •   fontos hatarido kozeleg a babavarosok egy resze szamara 2   •   biden visszavonta trump egyik abortuszrendeletet 2   •   kovaf   •   oltasi kampany romaniaban van kivel van hol de nincs mivel   •   tiz varos tuzoltoi oltjak a kigyulladt jaszberenyi uzemcsarnokot   •   gondnoksag ala helyezne m richardot a csaladja hogy enyhebb buntetessel megussza   •   23 dead after al qaeda attacks in yemen   •   gyaszol a magyar szinhazi tarsasag elhunyt dr balogh gabor   •   tobb mint 1400 embert vettek orizetbe az oroszorszagi tunteteseken 2   •   milak kristofnal is jobb idot repesztett a fantasztikusan uszo kos hubert   •   korok   •   the lost children of xinjiang 2   •   az oxfordi vakcinat is engedelyeztek az egyesult kiralysagban 2   •   ordogi rejtely a halalba tancolta magat tobb tucat ember a pap sem tudta mitol tort ki a korsag   •   koleszteri   •   eletuk legnagyobb koncertjere keszulnek 2   •   24 eve nem latott bravurt ert el az edmonton nemet csatara   •   ujra megjelent a madarinfluenza 90 ezer pulykat olnek le komarom esztergom megyeben 2   •   kijelz   •   a google uj vezeteken 250 tb s sebesseggel jonnek mennek az adatok   •   varga judit megtorte a csendet megrendito vallomast tett a volt ferjerol mentot hivtam hozza amikor eljatszotta hogy ongyilkos lett   •   a robinhood es a reddit tulajdonosai is nagyot kaszalhatnak a gamestop botranyon   •   japans service sector sentiment rises to highest in over three decades   •   aptive pest control opens 21 new metros expands to five new states in first quarter 2021   •   dal 2022 jon az elso valogato adas   •   dobrady akos elarult nehany dolgot uj baratnojerol akivel kisbabat varnak   •   masodperceken mult egy amerikai ferfi elete belepett a boltba majd belevagodott a falba egy betonfureszlap   •   a konyhafonok a kiesett fecot az ajtobol hivta vissza racz jeno   •   egyszer majd mi is kerunk valamit hihetetlen de mar 100 eves lenne marlon brando zsenialis fotokon mindenki keresztapaja 2   •   russia to hold presidential elections on march 17   •   tobb mint felmillio embert beoltottak eddig lengyelorszagban   •   vege a varakozasnak kiderult mikor nyit budapesten az advent bazilika   •   nem tudjak kipihenni magukat a covid intenziven dolgozok   •   töltse