A Temu és a pénztelenség miatt döcög a magyar e-kereskedelem

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll - többek között erről beszélt Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója és partnere a Mastercarddal közösen készített Digitális Kereskedelmi Körkép bemutatóján.
2024-05-07 11:06:31

Két félidő Németországban, ami mindent megváltoztat

Minden a foci-Eb-ről szól, de Európa legnagyobb gazdasága több csatornán is táplálja turizmusát.
2024-05-04 20:09:24

Két félidő Németországban, ami mindent megváltoztat

Minden a foci Eb-ről szól, de Európa legnagyobb gazdasága több csatornán is táplálja turizmusát.
2024-05-04 20:06:46

Újra durva eső csapott le Dubajra, ismét megbénult a reptér

A hatóságok a helyieket felszólították, hogy lehetőleg maradjanak otthon.
2024-05-02 15:10:38

Év elején leállt az államfői kegyelmezés, azt pedig senki nem árulja el, előtte hányszor írta felül az elnök a miniszter javaslatát

Az idei első negyedévben egyetlen kegyelmi kérvényről sem döntött az államfő, sem Novák Katalin, sem Sulyok Tamás. Azt pedig sem az igazságügyi tárca, sem a Sándor-palota nem árulja el, eddig hány, a kegyelembotrányt kirobbantó K. Endrééhez hasonló eset volt, ahol a miniszter nem javasolta a kegyelmet, de az államfő mégis megadta.
2024-05-01 15:10:28

2024-05-01 15:10:22

Magyarország előfizet: így változtatja meg az életünket az előfizetéses e-kereskedelem

Segíti a hazai e-kereskedelmi piac fejlődését a szaporodó nemzetközi versenytársakkal szemben.
2024-04-27 10:08:29

Magyarország előfizet: így változtatja meg az életünket az előfizetéses e-kereskedelem

Segíti a hazai e-kereskedelmi piac fejlődését a szaporodó nemzetközi versenytársakkal szemben.
2024-04-27 10:06:30

Eredetileg a Szuezi-csatornánál építették volna fel az amerikai Szabadság-szobrot

A Szuezi-csatorna megépítésének ötletével már az ó-egyiptomi fáraók is foglalkoztak.
2024-04-25 16:09:31

Miközben Nagy Márton az üzemanyagárakkal harcol, részlegesen leállt a Dunai Finomító

A Mol tervezett és részleges karbantartást végez a százhalombattai finomítóban. Ennek alapvetően nem kellene semmiféle fennakadást okoznia az ellátásban, ám Nagy Márton miniszter belengette, hogy a kormány akár újra ársapkát vezetne be az üzemanyagokra.
2024-04-23 16:10:54

Több ember fulladt a tengerbe a La Manche csatornán, egy négyéves kislány is életét vesztette

Több mint százan lehettek a csónakon, amellyel a menekültek Nagy-Britanniába szerettek volna eljutni.
2024-04-23 16:10:51

2024-04-23 16:10:30

Miközben Nagy Márton az üzemanyagárakkal harcol, részlegesen leállt a Dunai Finomító

A Mol tervezett és részleges karbantartást végez a százhalombattai finomítóban. Ennek alapvetően nem kellene semmiféle fennakadást okoznia az ellátásban, ám Nagy Márton miniszter belengette, hogy a kormány akár újra ársapkát vezetne be az üzemanyagokra.
2024-04-23 16:09:56

Elvágtak egyetlen kábelt, órákra megbénult a segélyhívó szolgáltatás az Egyesült Államok több államában

Több amerikai államban is leálltak a 911-es segélyhívó rendszerei néhány napja. Az eset számos kérdést felvet, hogyan történhet meg ilyesmi, és maradhatnak komplett régiók működő segélyhívó nélkül órákon át.
2024-04-23 13:09:36

2024-04-23 13:09:22

Anyaotthonba került a patkányok által összeharapdált csecsemő 17 éves édesanyja

Anyaotthonba került az a 17 éves lány, akinek a hat hónapos kisbabáját patkányok harapták össze Ócsán. Egy felháborodott rokon most azt állítja, hogy a pár órákra magára hagyta a csecsemőt, azért sérült meg annyira a kicsi.
2024-04-18 20:06:32

2024-04-18 20:06:06

2024-04-18 20:05:57

IMF: Lassan, de bizonytalanul növekszik a világgazdaság

Évtizedek óta nem volt olyan lassú a globális gazdaság növekedése, mint ahogy az a 2020-as években várható - jósolja a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése. A jó hír az, hogy a globális infláció csökken, vagyis az egyes kormányok egyre kevésbé hivatkozhatnak a külső hatásokra.
2024-04-17 17:11:13

2024-04-17 17:10:17

Plotter papír kereskedelem

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 22:14:24

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:41

Plotter papír kereskedelem

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

7000 autót szállít a világ legnagyobb vitorlása

A vitorlás hajók egykor a nemzetközi kereskedelem alapját képezték, és most egy svéd hajóépítő csúcstechnológiás ötleteivel megint komoly szerepet kaphatnak a környezetbarát szállítmányozásban.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

2020-11-21 09:07:16

ValóVilág 10 ? Szemét, ami fennakadt a szűkebb csatornán

A Valóvilág 10 pont olyan, mint képzeltem, csak rosszabb. Kritika.
2020-11-21 21:05:48

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

India magának követelné a rizsfajta védjegyét, így szerezve meg az EU piacát.
2020-11-22 09:07:18

Hogyan lett a politikusok kedvence a globális felmelegedés?

Harminc éve mondta el leköszönő beszédét Margaret Thatcher, aki egy korszakot zárt le, a klímaváltozás ügyét útjára engedve.
2020-11-22 15:06:08

Franciaországban fokozatosan feloldják a karantént

A kereskedelem hamarosan újraindul a karácsonyra való tekintettel.
2020-11-22 15:06:09

Óriási beruházást hoz Budapestre egy amerikai szoftveripari vállalat

A 11 milliárd forintot meghaladó beruházáshoz közel 3 milliárd forint kormányzati támogatást kap a Diligent.
2020-11-23 16:06:05

Kína globális QR-kódos azonosítással fékezné meg a járványt

Hszi Csin-ping szeretné, ha újból megnyitnák a világgazdaságot.
2020-11-25 13:06:23

Koronavírus miatt leállt egy valóságshow forgatása

Többen megfertőződtek, nem tudni, mikor folytatják.
2020-11-27 08:05:54

Hamarabb veszíthetik el leveleiket a fák ősszel a globális felmelegedés miatt

Egy friss kutatás eredményei szembemennek az eddigi konszenzussal.
2020-11-29 18:06:10

Hamarabb veszíthetik el leveleiket a fák ősszel a globális felmelegedés miatt

Egy friss kutatás eredményei szembemennek az eddigi konszenzussal.
2020-11-29 18:06:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   jazz   •   apróhirdetés   •   f   •   R   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   H   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fema has paid out more than 5 6 million to maui survivors a figure expected to grow significantly   •   megterulesi   •   a dortmund parizsban is lenullazta a psg t 11 ev utan jutott be ujra bl dontobe   •   beperelte a tankeruletet most megkapja a tulorapenzet egy jaki tanar ezrek kovethetik a peldajat   •   ezen a heten vege a potfelveteliknek   •   communists have now left the czech parliament more than three decades after the velvet revolution 2   •   a hatalmas mellu szuperszexi huga teheti ujra nepszeruve a trollok kedvenc sztarfocistajat kepek 2   •   rengeteget fizetnek annak aki hajlando par filmet megnezni osszetoro autokrol   •   megjelent a napelemes rendelet itt vannak a reszletek   •   kirugnak 283 embert a budapesti kemenyseproktol   •   itt tud szavazni a kh mozdulj az ev tesitanara jatek hajdu bihar varmegyei jeloltjeire nagyiskolak   •   conflicts involving an r kelly lawyer arise ahead of his trial   •   botranyba fulladt halsey koncertje miutan az enekesno az abortusztorvenyt biralta 2   •   the latest top eu diplomat says evacuation requires talks   •   a bkk szerint a kormany feltetelei miatt nem tudjak ujratervezni a blaha lujza teret   •   kommandosokat kuldott egy gamer a jatekostarsara 20 ev bortont kapott   •   elnezest se kertek a tobi szinei rendezojetol miutan kihagytak a filmjet a fesztivalrol   •   kiskunhalasszexpartn er   •   szijjarto peter kiszabadulhat harom magyar allampolgarsagu izraeli tusz 3   •   uj jeloles kerul rengeteg mobilra erdemes lesz figyelni   •   BioMarin   •   murray didnt want to see australian open after being forced to miss it   •   europe says it loves ukraine but not enough to let them join the club   •   magyarorszag alairta az egyezmenyt haromszorosara nohet az atomenergia termeles a vilagon   •   hillicon valley iranians indicted in hacking scheme   •   eselye sem volt vonat gazolt el egy gyalogost szekesfehervaron   •   most erkezett villamosmegalloba csapodott egy auto a koruton budapesten fotok a helyszinrol   •   nba wizards pacers summer league game postponed due to covid 19 health and safety protocols   •   2500kg20osgar6553365 533zsemel65532036553 32065533   •   belenyult a kormany a magyarok egyik kedvenc befektetesenek szabalyaiba de pontosan mit okozott   •   tudni akarja mik voltak obama kedvenc zenei es filmjei iden most elarulta 2   •   ingyen póker pénz   •   world cup 2022 fifa to reconsider format of 2026 world cup after best ever tournament   •   ketten is a forgalommal szemben haladtak az m30 as autopalyan egyikuk balesetet is okozott   •   lelassulhattak windows 11 alatt az ssd meghajtok 2   •   bizarr golt kapott az inter majd a 95 percben jott az elkepeszto fordulat video   •   elmondtak a tojastermelok mi varhato husvetkor   •   a 168 ora kiadojahoz kerult a jazzy es a klasszik radio 2   •   report gang violence displaces thousands in haitis capital   •   jasso judit egy ujabb varosi legenda 2   •   fidelitas   •   60 eve nem latott jarvany tombol csehorszagban   •   75.000   •   csavarozott   •   nemeth szilard allitolagos bizalmi embere lehet a del pesti tankeruleti kozpont uj vezetoje 2   •   elkezdett magasra torni kiadtak a riasztast   •   tiz emelet boldogsag meddig szamithatunk meg a panelhazakra 3   •   bevasarol traffipaxokbol a rendorseg   •   cuba bids for foreign investment to tackle goods shortages   •   es akkor 25 millio beoltott kellett ahhoz hogy a kormany vegre korlatozza a bolti tumultust 2