Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat

Sorakoznak a kérők a United megbélyegzett támadójáért.
2024-05-08 13:06:54

Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat

Sorakoznak a kérők a United megbélyegzett támadójáért.
2024-05-08 12:10:30

Két magyar is ott van a világ 50 legjobb teniszezője közt

2024-05-06 10:08:14

A Barátok közt, a Mi kis falunk és a Szomszédok színésznője, Závodszky Noémi mindig is érezte, hogy kislánya lesz, azt azonban nem sejtette, hogy ez a vágya csak 51 éves korában válik valóra. Noémi szerint ma már minden úgy van jól, ahogyan alakult, noha sokáig úgy gondolta, hogy ő hozza majd a világra a kislányát.
2024-05-05 22:06:17

2024-05-05 22:05:56

Házassága miatt veszett össze Jókai Mór és Petőfi Sándor: barátja szerint túl öreg volt a felesége Jókaihoz

Neje halála után botrányt okozott az író, amikor elvett egy 55 évvel fiatalabb nőt.
2024-05-03 15:06:43

2024-05-03 15:06:13

2024-05-03 15:05:54

Mi lett vele? így él most a Barátok közt Berényi Timije, Pásztor Virág

A Barátok közt Berényi Timije a való életben nehéz dolgokon ment át: a még csak 23 éves lány őszintén mesélt arról, hogyan élte meg, amikor eltávolodtak tőle a barátai a sorozat forgatása miatt, és azt is elárulta, hogy nemrég ért véget egy hosszú párkapcsolata.
2024-04-25 08:06:20

2024-04-25 08:05:57

Az aljas zenediktátor évekig kínozta, az élete tönkrement, borzalmas kínok közt halt meg - a csodálatos Cserháti Zsuzsa szenvedései

Hamu és gyémánt: a felejthetetlen énekesnő hagyatéka.
2024-04-24 19:08:51

Rákay Philip szerint Lilu miatt rúgták ki a tévécsatornától

A producer nem biztos abban, hogy Lázár Jánossal még mindig barátok.
2024-04-24 08:12:29

Gesztesi Károly és Liptai Claudia lánya csak úgy tündökölt a menyasszonyi ruhájában.
2024-04-19 16:06:50

Gesztesi Károly és Liptai Claudia lánya csak úgy tündökölt a menyasszonyi ruhájában.
2024-04-19 16:06:26

Négyszer volt menyasszony, de egyszer sem ment férjhez a Barátok közt sztárja: Mérai Kata elárulta, miért marad el a mostani párjával is az esküvője

Mérai Katát kezét eddig már négyszer kérték meg, de az esküvőig sosem jutott el. Most elmondta, szerinte miért nem működtek a korábbi kapcsolatai.
2024-04-18 22:06:12

2024-04-18 22:06:02

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

Chelsea 3-0 West Ham: Tammy Abraham scores twice in Blues win

Tammy Abraham scores twice as Chelsea end their recent mini-slump by beating West Ham to move up to fifth in the Premier League.
2020-12-21 22:06:03

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:20:34

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Újként már nálunk sem mennek a dízelek, használtként annál inkább

Az új autóknál egyértelműen a hibrid az „új dízel”, a használt piacon viszont még egy ideig biztos a gázolajos autók szerepe.
2020-11-19 04:08:12

2020-11-19 05:10:15

2020-11-19 07:09:43

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét

Kisebb füst miatt avatkoztak be a tűzoltók a Belügyminisztérium épületében kedd este ? közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták az érintett területet, és megállapították, hogy egy szünetmentes tápegység meghibásodása miatt keletkezett a füst. Az átvizsgálás idejére az épületet kiürítették. A javítás és ellenőrzés után az áramszolgáltatást visszaállítják ? írták. The post Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét first appeared on 24.hu.
2021-02-02 23:05:39

A koronavírus miatt elhalasztották az NB I-es női kosármeccset

Nem először érinti a járvány a pécsi csapatot.
2020-11-22 13:06:06

Tizenöt hónap góljait veszik figyelembe az idei Puskás-díjnál

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt futballszezon miatt született meg ez a döntés.
2020-11-22 17:06:06

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Elsősorban az északi, északnyugati megyékben lehet ónos eső.
2020-11-22 19:06:06

A Juventus újabb védője nem játszhat sérülés miatt a Ferencváros elleni BL-találkozón

Andrea Pirlo nincs könnyű helyzetben a hátsó alakzat összeállítását illetően.
2020-11-23 13:06:43

Szijjártó: Fél éven belül két új központtal bővült a magyar hírszerzés

A járvány alatt jelentősen több kibertámadás érte a kritikus infrastruktúrát, ezért a hírszerzés szerepe is felértékelődött.
2020-11-23 13:06:45

Gáspár Bea élő adásban hisztériázott a bírósági ítélet miatt

Győzike azt állítja, őt kidobták a bíróságról.
2020-11-23 22:06:03

11 megyére adtak ki figyelmeztetést a sűrű köd miatt

Főként az ország középső részén lesznek köddel borított részek.
2020-11-24 08:06:02

Vettel kizárja, hogy máshol is elinduljon a hosszú F1-es naptár miatt

A német pilóta úgy véli, a koronavírus a következő szezon elejét is befolyásolhatja
2020-11-24 10:05:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nagy novekedes elott a hasznalt flottaautok szegmense   •   megszolalt a vatikan ezert aldja meg a meleg embert az egyhaz a meleghazassagot pedig ezert nem 2   •   greener pastures 2500 hopeful sheep cross idaho highway   •   egyre tobben de meg nem elegen igy vallalkoznak a nok magyarorszagon 2   •   allami penzbol bovulhet a fovarosi ct es mr diagnosztikai ellatas   •   ferenc papa hogyan reagalok a haboru oruletere azon gyermekek arcara akik nem tudnak tobbe mosolyogni   •   forradalmi ujitas a lathataron egeszsegugyi funkciokkal bovithetik az airpods keszulekeket   •   300 milliardot ero mondat jelent meg a kozlonyben   •   vadonatuj plakat erkezett a loki sorozathoz   •   lekapcsolta a mobiltornyot a zavartan viselkedo ferfi   •   felborult egy kinai bevandorlokat szallito hajo mexikonal nyolcan meghaltak 2   •   kormanyinfo oriasi bejelentes jott a rezsicsokkentesrol kiderult az is mikor dontenek az arstopok meghosszabbitasarol   •   haley trump was badly wrong in stoking crowd before riot 2   •   bearaztak a zold rendszamos vw tiguant   •   itt vannak a tanarok kovetelesei azonnali beremeles es a kozpontositas megszuntetese is szukseges   •   huszonket ev utan tavozhat a nemzetibol udvaros dorottya   •   ujabb embercsempeszeket fogtak el szerbiaban   •   humane ai pin megdobbentoek az elso velemenyek az ai okoskituzorol amit az okostelefonok versenytarsanak szantak 2   •   milliardos adossag es allami apanazs hogyan fog megelni ezutan donald trump 2   •   a covid 19 hosszu tavon kozonseges nathava szelidul   •   husvetkor is oltanak spanyolorszagban 2   •   french drugs haul was strawberry haribo   •   tuzoltokat riasztottak egy ismert budapesti kavezohoz mutatjuk mi okozta a riadalmat 2   •   megrazo video keszult az ego autorol a gyori balesetnel video   •   sulyos az emberek egeszseget es ellatasat veszelyezteto bajra figyelmeztetnek magyar orvosok itt a mellbevago 12 pont 3   •   tuzzel es repulokkel probaljak megfekezni az elmult evtizedek legsulyosabb saskajarasat kepek   •   veszelyre hivjak fel a figyelmet az m1 es autopalyan   •   barkit lehallgathatott a telefonja a messenger segitsegevel   •   az ev amikor megkoronaztak karoly kiralyt a kozel keleten pedig haboru tort ki 2023 ra emlekezunk jatsszon velunk 3   •   meghokkento de az arktisz melegedese okozhatta a texasi hoviharokat   •   17 millio dollaros beruhazast adott at szijjarto peter kulfoldon 2   •   nem arulja el az alkotmanyvedelmi hivatal tudtak e arrol ha magyar peter zsarolta varga juditot es gulyas gergelyt 2   •   domotor csaba a baloldalon a sziv helyen csak egy nagy adag erzeketlenseg maradt   •   10 milliora buntettek a wizz airt az ugyfelszolgalata miatt   •   jonimasszazs   •   tamadas erte transznisztriat nyilt beavatkozasrol beszel egy nato tagallam hireink az ukran frontrol szombaton   •   brutalis adatszivargas 73 millio ugyfel adata kerult ki a dark webre 2   •   dobbenet kavezaccbol fejlesztettek ki uj anyagot a miskolci egyetemen   •   azon mar reg tul vagyunk hogy meg kene konditani a veszharangot egyre nagyobb gondot jelent a termeszettudomanyoka t oktatok hianya   •   gyurcsany nem fogad el semmifele vilagvege forgatokonyvet   •   nyilaszaro csere utani komuves javitasok 12   •   magyar kormanyzati tamogatassal epulhet fel a kommunizmus aldozatainak muzeuma washingtonban   •   ipari kemet fogtak elon musk cegenel 3   •   a sunyi strucc esete a gyanutlan turistaval video 3   •   kovacs krisztian csak az ido marad 2   •   szijjarto peter buszkesegenek adott hangot a demokracia magyarorszagi helyzete kapcsan   •   megegyeztek a oroszokkal szembeni kilencedik szankcios csomagrol az unios csucson 2   •   merkel minden oltoanyagot szivesen latnak az eu ban   •   yemens houthi rebels hijack cargo ship in red sea   •   negy ember koztuk ket tuzolto halt meg egy oklahomai haztuzben