Ripityára törnék a házat, ahol meghalt Marilyn Monroe

Közbelépett a városi tanács.
2024-05-09 16:10:32

Nem először és vélhetően nem utoljára látunk hasonló jelenetet, amikor egy ártatlannak tűnő gázfröccsből kínos és drága végeredmény születik.
2024-04-30 08:09:52

Nem először és vélhetően nem utoljára látunk hasonló jelenetet, amikor egy ártatlannak tűnő gázfröccsből kínos és drága végeredmény születik.
2024-04-30 08:09:10

Molnár Gusztáv szeretne több lábon állni, és ugyan bár elsősorban színésznek vallja magát, a fejébe vette, hogy egy egészen más területen próbálja ki magát, ezért jelentkezett egy költöztetői állásra is.
2024-04-28 12:06:23

2024-04-28 12:05:58

Gulyás: Tanúként hallgattak meg a Schadl-Völner-ügyben

A Blikk kérdésére a miniszter azt mondta: az ügyészség nemrég meghallgatta tanúként a Schadl-Völner-ügyben azon hangfelvétel kapcsán, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra. A kihallgatás a múlt héten történt. Jelenleg az ügyészség nyomoz, a miniszter pedig úgy látja, hogy ezt az eljárást lelkiismeretesen viszik. A 444 kérdésére pedig arról beszélt, hogy ez az eljárás ékes bizonyítéka annak, hogy az ügyészség függetlenül működik. The post Gulyás: Tanúként hallgattak meg a Schadl-Völner-ügyben first appeared on 24.hu.
2024-04-25 13:07:28

Joe Biden elszólta magát, szerinte a nagybátyját kannibálok ették meg

Az amerikai védelmi minisztérium is megszólalt az ügyben.
2024-04-18 14:09:56

Joe Biden elszólta magát, szerinte a nagybátyját kannibálok ették meg

Az amerikai védelmi minisztérium is megszólalt az ügyben.
2024-04-18 14:07:44

Karakteres vélemény az MSÚSZ elnökétől Milák-ügyben

A labda az újságírók térfelén, minden attól függ, mennyire áll sarkára a sportsajtó.
2024-04-18 12:11:14

Karakteres vélemény a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől Milák-ügyben

A labda az újságírók térfelén, minden attól függ, mennyire áll sarkára a sportsajtó.
2024-04-18 12:07:28

Sydney van den Bosch egy kis, csipkés melltartóban mutogatja magát - kép

Nem fogja vissza magát.
2024-04-13 17:09:27

Marilyn Manson a jelek szerint hasznot húzott a vele kapcsolatban kirobbant szexbotrányokból. Amíg a világ a személye végleges eltörléséről álmodozott, úgy lefogyott, hogy utoljára a 90-es években, vagy a 2000-es évek elején láthattuk ennyire jó formában.
2024-04-08 21:06:17

2024-04-08 21:06:05

Nyomoz a rendőrség a rákospalotai ügyben, ahol a gyermekfelügyelő szexért cserébe ígért szökést az otthon lakójának

Az intézmény vezetése azért nem tett feljelentést az ügyben, mert úgy vélték, hogy az azt követő vizsgálat rossz fényt vetne az intézményre. 
2024-04-04 07:10:23

2024-04-04 07:10:12

Crypt next to Marilyn Monroe's sells for $195,000

The crypt space was sold at an auction of the film star's and Playboy founder Hugh Hefner's belongings.
2024-04-01 18:07:25

Hugh Hefner and Marilyn Monroe property up for auction

The big sale includes cocktail dresses worn by the actress and the magazine owner's famed silk smoking jackets.
2024-03-30 21:09:04

Újabb ismert orvosokra csaptak le a rendőrök a cipős ügyben

Ez alkalommal a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök léptek akcióba.
2024-03-27 17:08:50

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:20:33

Hirtelen halál döntött, egy exatlonista elsírta magát

9-9-nél már tényleg nagy volt a feszültség.
2020-12-28 21:06:09

Továbbjutott a Liverpool, az Inter saját magát és a Realt is életben tartotta

Az Atlético nem tudta legyőzni a Bayernt, így Szoboszlai Dominik csapatának is megmaradt az esélye.
2020-12-01 22:06:17

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Soros György bevásárolta magát az adatelemző cégbe, amellyel a CIA is dolgozik

A magyar milliárdos 175 millió dollárért vett Palantir-részvényeket, amelyek értéke azóta emelkedett is, ma már 294 millió dollárt ér.
2020-11-17 15:05:40

Megadta magát a férfi, aki túszul ejtett hat gyereket Szentpéterváron

A túszejtő több órás tárgyalás után maga nyitott ajtót a rendőröknek.
2020-11-24 16:06:17

A Kreml elmagyarázta, Putyin miért nem oltatta be magát az orosz vakcinával

Az orosz államfő nem vehet igénybe engedélyezetlen oltást, ugyanakkor a tesztfázisban lévő vakcinával már oltják az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat. A vakcina vizsgálatához minták érkeztek Magyarországra.
2020-11-24 17:06:04

Megadta magát a férfi, aki túszul ejtett hat gyereket Szentpéterváron

A túszejtő több órás tárgyalás után maga nyitott ajtót a rendőröknek.
2020-11-24 20:06:17

Újra bíró elé kerülhet a Balla-gyilkosság

A jogerősen elítélt férfi új bizonyítékot mutatott be. Az áldozat fia elképzelni sem tudja, hogy mit.
2020-11-25 13:06:20

Soros György saját magát leplezte le a Magyarország elleni támadásával

A Soros-hálózat lobbistái tavaly hetente találkoztak a brüsszeli bizottság képviselőivel - mondja Deák Dániel,a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
2020-11-25 15:06:04

Élő adásban sírta el magát a Real Madrid és az argentin válogatott legendája Maradona halála után - videó

Jorge Valdano 1986-ban világbajnokságot nyert az argentin válogatottal.
2020-11-25 23:06:02

Lehányta magát a sorozatnézők kedvence

Ettől még nem lesz kevesebb rajongója.
2020-11-26 14:06:01

Jay-Z cége bevásárolta magát a Premier League-be

Az általa alapított cég lett a Leeds United egyik támogatója.
2020-11-26 14:06:03

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is tesztelteti magát

Horváth Péter járványkezelésről, táppénzről és iskolabezárásról. Interjú.
2020-11-26 18:06:03

Ha már itt a vakcina, minél több ember be kell, hogy oltassa magát

Az év végétől már több koronavírus elleni védőoltás is érkezhet Magyarországra.
2020-11-26 20:05:56

Nem oltatja be magát a koronavírus ellen a brazil elnök

A kormány a lakosság rendelkezésére bocsátja majd az oltóanyagot, de a brazil parlament nem fogja kötelezővé tenni az oltást.
2020-11-27 16:06:07

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

A veszélyhelyzet alatt a polgármestereknek nagyobb a hatáskörük, nem kell felhatalmazást kérniük a képviselő-testülettől. Így jutott nettó 2,7 milliós jutalomhoz a gyáli városvezető.
2020-11-27 18:06:18

2020-11-27 18:06:22

Forgalmas étteremben robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő Szomáliában, többen meghaltak

Sokan megsérültek, többeket válságos állapotban vittek kórházba.
2020-11-28 08:06:02

Vérhigítóval és vitaminnal kezelte magát a Semmelweis Egyetem koronavírusos rektora

Sokszor az a baj a terápiával, hogy későn jelentkezik a beteg - magyarázta Merkely Béla.
2020-11-28 13:05:56

Gyurcsány Ferenc is sarkos véleményt mondott Demeter-ügyben

A DK pártelnöke elítélte nemcsak a nyilatkozatot, de azokat is, akik csendben maradnak. A párt elvárja, hogy Demeter estére legyen munkanélküli .
2020-11-29 11:06:14

Elszámolta magát a Facebook

A közösségi média oldal belső mérőeszköze egy évig hibás adatokat mutatott a hirdetőknek.
2020-11-29 11:06:14

Demeter Szilárd visszavonja a publicisztikáját, és törli magát a Facebookról

A múzeumigazgató közölte, hogy a jövőben is védeni fogja a vélemény- és szólásszabadságot, de van, amiben igazat ad a kritikát megfogalmazóknak.
2020-11-29 12:05:53

Fekete, csipkés melltartóban mutatta meg magát Mádai Vivien - kép

Szexi képen a Mokka csinos műsorvezetője.
2020-11-29 21:06:05

A kínai kormánynak szégyellnie kell magát?

Hamis képet posztolt egy ausztrál katonáról a kínai külügy szóvivője.
2020-11-30 06:06:51

Stohl András elszólhatta magát a rejtélyes műsorral kapcsolatban

A Dancing with the Starsban történt az eset.
2020-11-30 08:06:37

A magyarok fele még mindig szegénynek érzi magát

Havi 134 ezer forintból élt 2019-ben az átlag magyar, beleértve a gyerekeket és a nyugdíjasokat. Még a közepes jövedelműek bevétele sem érte el azt a szintet, amit az átlagos megélhetéshez szükségesnek tartanak. A szegények száma valamelyest csökkent, de még mindig 1,7 millió magyart érintett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata.
2020-11-30 13:06:33

2020-11-30 13:06:38

Megvágta a saját nemi szervét, hogy bizonyítsa, önvédelemből ölt

A gyilkosság után vagdosta össze magát.
2020-12-01 00:05:58

Kim Dzsong Un már be is olthatta magát koronavírus ellen

Japán szerint Kínából kapott valamilyen vakcinát az észak-koreai diktátor.
2020-12-01 11:06:07

Kim Dzsong Un már be is olthatta magát koronavírus ellen

Japán szerint Kínából kapott valamilyen vakcinát az észak-koreai diktátor.
2020-12-01 11:06:09

Szájer József szexbotrányával reklámozza magát a Ryanair

Gyorsan menekülne Brüsszelből?
2020-12-01 16:06:21

Nem fogta vissza magát Lázár János, amikor az első hódmezővásárhelyi villamost kommentálta

Nem tűrt nyomdafestéket, ahogy a volt polgármester kifejezte elégedettségét.
2020-12-01 22:06:24

Kis híján elsírta magát a keze láttán a horrorbalesetet szenvedett F1-es versenyző

Romain Grosjean „karcolásokkal” úszott meg egy olyan balesetet, amilyenbe néhány évvel ezelőtt még bárki belehalt volna.
2020-12-02 12:06:23

Négyeshatosnak képzelte magát egy taxi(s)

2020-12-02 15:06:05

Kirúghatják az ember, ha nem oltatja be magát?

A COVID-19-re várhatóan reagálni fognak a jogszabályok is
2020-12-02 16:06:06

Kiderült, hogy melyik minisztériumi tisztségviselő ellen nyomoznak korrupciós ügyben

Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkára ellen folyik eljárás hivatali vesztegetés miatt.
2020-12-02 20:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megegyeztek a oroszokkal szembeni kilencedik szankcios csomagrol az unios csucson   •   modellmunkat igert fiatal lanyoknak egy ferfi de valojaban prostitualtnak vitte volna oket azsiaba   •   21555r1622555r162156   •   elvett   •   nem allt meg a rendoroknek majd osszetorte a bmw t az m7 esen es elfutott   •   KürtAlapítványiGimná zium   •   Nao   •   az lg nek is koszonhetjuk ha lesz olcso osszehajthato iphone   •   az olasz jobboldal kozel husz pontos elonyet jelzik az utolso felmeresek   •   clash over lbgtq decor at starbucks leads to planned strikes at more than 150 stores in days ahead   •   gordok csigak es arcok a marson   •   jogeros magyar peter partjanak regisztracioja a valasztasokra   •   karacsony gergely inkabb menjen csodbe a fovaros mint hogy szuneteltesse a kozszolgaltatasokat 2   •   uj terkep keszult a holdrol   •   bukaresti stadionavatora hivnak a fradit 2   •   kokainkereskedoket fogtak a rendorok   •   israel withholding visas for un officials after hamas comments teach them a lesson   •   ferenc papa jezus azokban van akiket megalaznak   •   ujabb fontos dijra jeloltek vanessa kirbyt mundruczo kornel filmjenek foszereplojet   •   brussels urged to drop its indefensible ban on uk shellfish   •   supin   •   12 eves rollerezo fiut gazoltak el varpalotan   •   rajongok tizmillioi vartak husvethetfon ujra forgatnak a jobaratok   •   covid uk past this peak but infections still alarmingly high   •   a tozsdei arnal ketmilliarddal tobbet fizethetett a kormany juniusban az orosz gazert   •   kirobbano formaban van a szulinapos bodi sylvi szexi fotoval kapraztatta el rajongoit akik nem gyoznek gratulalni neki   •   ...index.phpoptionco m_preventiveindex.ph poptioncom_preventiv e   •   cigánypecsenye   •   duda erno semmilyen nyitast nem indokol a jarvanyhelyzet magyarorszagon   •   sittlerak   •   australia passes law to make google and facebook pay for news   •   a kinai vakcinat kesobb engedelyezhetik mint az oroszt   •   fighting for the parthenon marbles   •   teherszallitmanyt inditottak a nemzetkozi urallomasra a spacex raketajaval   •   tragedia advent elso vasarnapjan halalra egett egy ferfi lakastuzben apcon 3   •   latinos face barriers like fear language in getting vaccine   •   israel reopens airspace says 99 of iranian projectiles intercepted   •   david mccallum ncis and the man from u n c l e actor dies aged 90   •   hiaba kuldtek haza europabol az orosz kemeket maradtak meg paran 2   •   karambolozott vitray tamas elismerte a hibajat   •   tobb mint 11 milliot fizetett valaki egy fulbevaloert a bav aukciojan 2   •   nem foglalkozik az alkotmanybirosag a 16 eve huzodo terezvarosi ingatlanuggyel 2   •   show m   •   csuszik a robert pattinson fele batman folytatasa   •   vitray tamas telefonon nyilatkozott autobaleseterol   •   trump hivei megostromoltak a torvenyhozas epuletet washingtonban   •   plenaris vita lesz az europai parlamentben a klubradiorol   •   teljesen elvagtak 51 embert a kozossegi oldalaktol de nem igazan az tortent mint amire szamitottak   •   kigyulladt egy panellakas a 13 keruleti pillango parkban fotok   •   mar megint a villamossinre hajtott egy autos budapesten nem nagyon hatotta meg tobb szaz metert tett meg igy is video