Rengetegen esznek a világ legveszélyesebb ételéből, és sokan bele is halnak

A kíváncsiságuk erősebb, mint a félelem.
2024-05-11 08:08:17

Ráugrottak a kínai elektromos autógyártó részvényeire

A Zeekr részvényei a tőzsdei debütálás napján közel 24%-os emelkedéssel nyitottak. Ez az IPO az amerikai piacon 2021 óta az első jelentős kínai vállalati részvénybevezetés.
2024-05-10 20:07:18

Összeomlott egy épület Dél-Afrikában, rengetegen rekedtek a romok alatt

A hatóságok nagy erőkkel dolgoznak, próbálnak mindenkit kimenteni.
2024-05-07 00:07:11

Pusztító tűz Veszprémben, rengetegen kerültek kórházba - fotó

Egy tárolóból indult a tűz.
2024-05-03 20:08:35

Nemcsak a leggazdagabb, privátbanki ügyfelek, hanem a befektetési alapokat vásárlók esetében is egyre többször hallani olyan véleményekről, miszerint az utóbbi időszakban elkezdték keresni a devizás befektetéseket. Úgy tűnik, a hír részben igaz, a befektetési alapok piacán legalábbis egyre nagyobb érdeklődés övezi a forinttól eltérő devizában lévő alapokat. Különösen az abszolút hozamú és kötvényalapoknál láthattunk nagyobb felfutást az utóbbi három évben, de a részvényalapokból is egyre több a dedikáltan külföldi kitettségű konstrukció. Érdekesség, hogy míg a vizsgált időtávon közel egy száza...
2024-05-03 16:07:28

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

Elindult a Fidesz-KDNP kampánya.
2024-04-19 18:08:25

Új időszámítás vette kezdetét Németországban

Rengetegen vonultak az utcára ünnepelni.
2024-04-01 15:11:27

Új időszámítás vette kezdetét Németországban

Rengetegen vonultak az utcára ünnepelni.
2024-04-01 15:08:32

Figyelem, rengetegen kapnak határozatot a NAV-tól a napokban!

Mutatjuk, miért küld értesítést az adóhatóság.
2024-03-14 16:09:40

A Covid óta egyre rosszabb a helyzet: már a gyerekeket is alvászavarral viszik orvoshoz

G. Németh György címzetes egyetemi docens, a Magyar Alvásszövetség elnöke a Blikknek beszélt arról, miszerint úgy véli, a Covid óta rosszabbul alszik az egész világ.
2024-03-13 20:06:38

2024-03-13 20:06:25

2024-03-13 20:06:07

Meglepő, melyik létfontosságú szervünket tette igazán padlóra a Covid

A Covid-járvány első megjelenésekor főként a tüdőkárosodást vizsgálták az orvosok, ám nemrég kiderült, hogy a szervek közül különösen a szívvel kapcsolatos betegségek és halálesetek száma nőtt meg radikálisan.
2024-03-11 19:06:55

2024-03-11 19:06:43

2024-03-11 19:06:19

Új tarifarendszer: több százezren váltottak vármegye- és országbérletet egy hét alatt

Rengetegen vásároltak jegyet az új kedvezményrendszer első hetében, több mint háromszázezer bérlet és 20 ezer napijegy kelt el március elsejei bevezetés óta.
2024-03-10 11:06:22

2024-03-10 11:06:04

Nádai Anikó és Tapasztó Orsi is pszichológushoz fordult Az Árulók miatt

Rengetegen láthatták az elmúlt hetekben az RTL képernyőjén, hogy még az erős, határozott, lelkileg stabil embereket is megviselte Az Árulók
2023-12-05 19:05:59

Xi Jinping visits a Hong Kong changed by Covid, protests to swear in new leader

Post Content
2022-07-01 09:09:47

Xi'an shuts back down as China finds first cases of new Omicron subvariant

China's northwestern city of Xi'an, home to 13 million people, was partially shut down on Wednesday after it reported the country's first outbreak of a highly transmissible new Omicron subvariant that is fast dominating the United States and Europe.
2022-07-06 09:06:33

2022-07-06 18:07:30

Xi?s Covid Authoritarianism Meets Red Line at Vaccine Mandates

Post Content
2022-07-12 16:22:58

Xi Jinping?s economy slumps as zero-Covid strategy slows down growth

Post Content
2022-07-15 11:12:51

Xi sends sympathy message to Biden over Covid infection

Post Content
2022-07-22 12:11:40

Xi reaches out to Biden, wishes him ?speedy recovery? from COVID

Post Content
2022-07-22 14:07:52

Xi Removes Mask for Putin But Doesn't Mingle Outside China's Covid Cocoon

Post Content
2022-09-16 06:10:52

Xi Jinping's speech: Yes to zero-Covid, no to market reforms?

Even though China's economy is beset by problems ranging from a real estate crisis to youth unemployment, Xi Jinping did not offer any grand ideas to set the country back on track during his two-hour opening speech at the Communist Party Congress on Sunday.
2022-10-17 16:06:18

Xi Jinping tied himself to zero-Covid. Now he keeps silent as it falls apart

For nearly three years, China's leader Xi Jinping has staked his political legitimacy and prestige on zero-Covid.
2022-12-16 09:06:02

Xi Jinping tied himself to zero-Covid. Now he keeps silent as it falls apart

For nearly three years, China's leader Xi Jinping has staked his political legitimacy and prestige on zero-Covid.
2022-12-16 18:07:45

Xi urges steps to 'protect' lives as China battles Covid wave

Post Content
2022-12-26 15:25:31

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Be tougher on Covid breaches, say pundits after five Premier League clubs' players break protocols

Football clubs have been urged to be stronger on players who breach coronavirus protocols.
2021-01-03 23:05:58

Covid-19 pandemic: International alarm grows over new variant

A host of countries around the world ban UK arrivals in a bid to contain the new strain.
2020-12-21 22:06:02

Covid: US President-elect Joe Biden gets vaccine live on TV

The US president-elect says he wants to show Americans the vaccination is safe.
2020-12-21 22:06:03

Covid-19: Dover port halts exports to France for 48 hours

France is to stop lorries arriving from the UK amid concern over a new variant of coronavirus.
2020-12-20 22:06:23

As COVID-19 ravages US, shootings, killings are also up

2020-12-28 21:06:08

'Covid ended our marriage': The couples who split up in the pandemic

The stress of the pandemic and 24/7 lockdown together has seen many couples call it quits.
2020-12-02 22:06:09

Covid: Italy latest European country to order Christmas lockdown

Non-essential shops will be closed with travel only allowed for work, health and emergency reasons.
2020-12-19 05:06:18

Covid-19: PM sets out 'tougher' post-lockdown tiers for England

England will return to a regional approach from 2 December but the tiers will be "tougher", the PM says.
2020-11-23 22:06:01

Carson says he's 'out of the woods' after battling COVID-19

2020-11-21 21:38:12

Covid: US approves Moderna as second vaccine

The Food and Drug Administration gives the green light for releasing millions of doses.
2020-12-19 02:07:13

Turkey reports record daily number of new COVID-19 patients

2020-11-21 21:38:13

Covid: First batch of vaccines arrives in the UK

The Pfizer/BioNTech vaccines are being kept in a central hub ahead of distribution.
2020-12-03 22:05:56

Már csak komoly szervezéssel tudnak mentőautót küldeni a sürgős esetekhez is

Nincs már idő minden egyes Covid-pozitív beteg után ózonos tisztításra küldeni a mentőkocsikat, ezért új protokollt állítottak fel a mentőszolgálatnál. Az orvosigazgató levele szerint már csak "komolyabb szervezéssel" tudják a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani.
2020-11-17 14:05:52

Covid-osztályokon dolgozók kérik újra a lakástulajdonosok segítségét

A Pihentesd a Dokit nevű kezdeményezés csapata újabb felhívást tett közzé: a második hullámban is sok egészségügyi dolgozónak lenne szüksége olyan ideiglenes lakásra, ahol nem veszélyeztet másokat, legfőképp a családját.
2020-11-18 16:07:50

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Majka: Még mindig pozitív a Covid-tesztem

A rapper a kórházból jelentkezett be és beszélt az állapotáról.
2020-11-19 20:06:06

Napokig nem volt fűtés a COVID-osztályon Szombathelyen

Nem volt fűtés és melegvíz sem a nemrégen megnyitott osztályon, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Egy bentfekvő családja szerint ágynemű sem, ezt a kórház cáfolta.
2020-11-21 17:10:56

Serbia: Thousands mourn Patriarch Irinej amid Covid concerns

Worshippers pay their respects to the head of the Serbian Orthodox Church, who died with Covid-19.
2020-11-21 22:05:51

California's Covid curfew to begin as cases surge beyond past peak

The nightly stay-at-home order aims to reduce cases, which have surged beyond their August peak.
2020-11-21 22:05:51

COVID-19 deaths of Serbian clerics highlight virus worries

2020-11-21 23:08:12

Covid makes Brazil's president Bolsonaro a hero to some

Government coronavirus handouts have made Brazil's right-wing president Jair Bolsonaro unexpected friends
2020-11-22 01:06:08

Covid-19: Strengthened tier system for England after lockdown

More areas will be in higher tiers, and the tiers will have tougher rules, Downing Street says.
2020-11-22 01:06:08

A G20 támogatást ígért a Covid-vakcinák igazságos elosztásához

Csak remélni lehet, hogy ez az ígéret nem marad olyan, mint az, amelyik a nagy techmultik megadóztatásáról szól.
2020-11-22 08:06:30

A G20 támogatást ígért a Covid-vakcinák igazságos elosztásához

Csak remélni lehet, hogy ez az ígéret nem marad olyan, mint az, amelyik a nagy techmultik megadóztatásáról szól.
2020-11-22 08:06:33

Vita Németországban a Covid-védőoltásról

Még az egyik ígéretes vakcina gyártójának a fellegvárában sem egyértelmű az oltás megítélése.
2020-11-22 10:12:22

Covid-19: FDA allows emergency use of antibody drug Regeneron

Regeneron says its antibody treatment is effective when used early after a Covid-19 diagnosis.
2020-11-22 11:07:46

Captain Sir Tom Moore: 'National inspiration' dies with Covid-19

The World War Two veteran raised millions for NHS charities and is called a "true hero" by the PM.
2021-02-02 23:05:57

Napokig nem volt se fűtés, se meleg víz a szombathelyi kórház új Covid-osztályán

A részleget múlt hét végén nyitották meg.
2020-11-22 13:06:11

Covid: Australia state reopens border after Covid cases plummet

New South Wales opens its border with Victoria for the first time since a second wave struck in July.
2020-11-22 14:06:00

Covid-19: Christmas get-together plan backed by UK nations

Ministers outline plans for "some limited additional household bubbling for a small number of days".
2020-11-22 17:06:02

Covid: Gaza health system 'days from being overwhelmed'

The Palestinian enclave is running out of ventilators as Covid-19 cases soar, experts warn.
2020-11-22 17:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   J   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   fluminense   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   TankcsapdaMeglnienge m   •   a szurkolok hamilton relikviakat egettek egy biztonsagi or fotost utott a hungaroringen   •   bodocs tibor eltunik   •   chinas xi calls for unity in fighting virus climate change   •   az eu megegyezett a navalnij meggyilkolasaert felelosok szankcionalasaban 2   •   iran tobb mint ketszaz dront es raketat lott ki izraelre   •   juliusban tovabb nott a kiskereskedelmi forgalom   •   jon a mesterseges intelligencia altal felturbozott viber   •   kozerdek miatt nem lesz nagy verseny a dubaji vilagkiallitas kommunikacios feladataiert   •   megserult a liverpool csapatkapitanya   •   jovore ezeken a napokon lehet ingyen latogatni az amerikai nemzeti parkokat   •   a magyarsagkutato intezet is megvalik a bepanaszolt szegedi professzortol   •   nem hasznaltak fel a szputnyik v mintait az oltoanyag magyarorszagi engedelyezesehez   •   hoppa luxusbortonben toltheti le a bunteteset aurelio   •   majka es molnar aron tulajdonkeppen mar elkezdte a verekedest csak eppen szoban   •   egy szlovak no elhagyott ezer eurot egy karacsonyi vasarban aztan par nappal kesobb csoda tortent   •   roborovszkihdllercsd   •   megtiltottak gelencser timeanak hogy lovagoljon 2   •   kihasználatlan   •   keszuljunk fel jonnek a kornyezettudatosabb hetkoznapok ezt kell tudni az eldobhato italosdobozok visszavaltasarol 3   •   nagy durranasra keszul europa egyik legerosebb hadereje argus szemekkel figyel a lakossag   •   der heni olyat villantott hogy kiverte a biztositekot nem hiszi el ki kelt a vedelmere video 2   •   de tenyleg ki a fene az az alice   •   SzerbiaMagyarorszgke zilabda   •   elarulta a kormany hanyan kaptak magyar allampolgarsagot 2011 ota 2   •   a ryanair sajat covid utlevelet vezet be   •   orban viktor ujra targyalt a szelsojobboldali fratelli ditalia elnokevel   •   eddig nem ismert reszletett osztott meg judy a szornyu autobaleseterol ez mentett meg az eletet   •   u s settles with bitpay for apparent sanctions breaches   •   az apple idei legjobb alkalmazasai a karantenidoszak korul forognak   •   on is elvarasok csapdajaban vergodik van remeny a szabadulasra   •   kezilabda olimpiai selejtezo az elso feladat megoldva de most jon a neheze 2   •   ilyen felvetelt meg nem lathattunk 8336 meter melyen a viz alatt filmezetek le halakat a tudosok   •   nincs nagyobb kiraly most a siralyhaton lovaglo siralynal az interneten   •   atadtak a kreml kozeli nemzetkozi beruhazasi bank budapesti szekhazat   •   global packaged food industry   •   karacsony szamuzne a hajokat a belvarosbol 2   •   fellelegezhet a fel vilag bekejobbot nyujthat kinanak az amerikai kormany   •   retired general this is the decisive terrain to bring putin to negotiating table   •   ma leszbikus apacakkal kuzd meg a magyar feleseg   •   ugrodeszka a javabol par perc alatt megalapozhatja a jovojet egy fiatal   •   dynatrope   •   vilagbajnok bokszlegenda lesz a sztarvendeg az okolvivo magyar bajnoksagon   •   mar meg is talalta dagesztan a hetvegi zsidoellenes megmozdulasok feleloset meglepo eredmenyre jutottak   •   ez a kultura hasznot huzott az emberi tortenelem legrosszabb evebol   •   megnyilik az elso olyan uzlet amelyet mesterseges intelligenciaval mukodtetnek   •   megerkezett a magyar vakcinaszallitmany ghanaba   •   ujabb majomhimlos beteget regisztraltak magyarorszagon igy kapta el a betegseget a ferfi 2   •   orban harom feladatot szabott a nindzsa kormanynak ebbol ketto valasztasi gyozelem 2   •   deli tamasek eremert utaznak arnold schwarzenegger legendas versenyere