Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Videó: mesteri módon szerelték le az oroszok Ukrajna egyik legfélelmetesebb fegyverét

A Baba-Jaga becenévre keresztelt ukrán fejlesztésű drón Kijev arzenáljának egyik legfélelmetesebb tartozéka: a nagy méretű fegyver komoly bombaterhet képes levegőbe emelni, egy hátránya ugyanakkor van: többi "kollégájához" képest borzasztó nagy célpontot nyújt, amit az orosz mesterlövészek most ki is használtak.
2024-05-06 11:09:07

Az év gólját rúgta a kieső csapat... szurkolója - videó

Az borítékolható volt, hogy botrányos lesz a Birmingham City idényének zárása, de arra kevesen számítottak, ami végül történt.
2024-05-05 15:08:08

Korrupció miatt vettek őrizetbe egy kongresszusi képviselőt Amerikában

A törvényhozó tagadja a vádakat.
2024-05-04 20:09:41

Korrupció miatt vettek őrizetbe egy kongresszusi képviselőt Amerikában

A törvényhozó tagadja a vádakat.
2024-05-04 20:06:51

Őrizetbe vettek egy amerikai kongresszusi képviselőt

Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
2024-05-03 21:07:00

Megfejtette az amerikai hírszerzés, mi motiválhatja Putyin háborús tetteit

Újabb részletek derültek ki az amerikai Nemzeti Hírszerzés vezetője, Avril Haines kongresszusi meghallgatásáról. A vezető nyíltan beszélt arról, mit gondol az amerikai hírszerzés Vlagyimir Putyin motivációiról.
2024-05-03 11:07:29

Gyászol a rock and roll világa: meghalt Duane Eddy

86 éves korában elhunyt Duane Eddy amerikai gitáros, akit sokan a rock and roll egyik alapító atyjaként emlegetnek. Jellegzetes hangzása a Beatlestől a Blondie-ig inspirálta a zenészeket
2024-05-02 12:06:34

2024-05-02 12:05:55

Látványos videó: így készülnek a bevetésre az első ukrán F-16-osok

Látványos videót tett közzé a NATO, melyen az látható, ahogy az ukrán légierő vadászpilótái az amerikai F-16-os vadászbombázó használatát gyakorolják Dániában. A gépek várhatóan a nyáron érkeznek meg Ukrajnába.
2024-05-02 09:07:26

Megkóstolta a macskaürülékből készült kávét Jákob Zoltán - videó

Különös módon készül a világ egyik legdrágább kávéja.
2024-04-28 13:08:19

Súlyos incidens: lelőttek egy méregdrága amerikai katonai gépet, a tettesek vállalták a felelősséget

Lezuhant az amerikai légierő egyik MQ-9 Reaper drónja Jemenben, péntek kora reggel - közölte egy amerikai katonai tisztviselő a CBS News-zal. A támadásért a jemeni húszi lázadók vállalták a felelősséget és egy videót is közzétettek.
2024-04-27 21:07:28

Donald Trump: Elnökként büszkén dolgoztam együtt Orbán Viktor miniszterelnökkel - videó

A 45. amerikai elnök is üzent a CPAC Hungary résztvevőinek.
2024-04-26 10:09:57

Kész, ennek vége! Hatalmasat esett, eltörte a lábát a közönsége előtt a világhírű rapper: sokkoló videó a Coachella színpadáról

A népszerű amerikai rapper, Kid Cudi súlyos sérülést szerzett a hétvégén, amikor a kaliforniai Coachella fesztiválon le akart ugrani a színpadról, ám rosszul ért földet, s miatt eltört a lábfejcsontja.
2024-04-25 20:06:31

2024-04-25 20:06:08

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:41

X-Faktor: Puskás Peti bevitt minket az öltözőkbe az első élő show előtt ? videó

A mentor mindent megmutat a kíváncsi rajongóknak.
2021-11-20 21:06:42

X-Faktor: Csobot Adél üzent a kiesett versenyzőinek

Csobot Adél megpróbáltató feladatot kapott a jubileumi X-Faktorban. Mindamellett hogy idén először foglalhatta el a mentorszéket, az egyik legnehezebb kategóriával, a zenekarokkal kellett dolgoznia.
2021-12-11 15:06:36

2021-12-11 16:06:13

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

X-Faktor: Paulina fellép majd a 2022-es Sziget Fesztiválon

Szombaton ért véget az X-Faktor tizedik szériája, melyet a tinédzser Alee nyert meg. A rapper elmondta, mihez kezd a nyereménnyel, azaz a tizenkét millió forinttal. A döntő második helyezettje Paulina lett, akit még korábban, az egyik próbája közben meglátogatták a Sziget Fesztivál szervezői, hogy elmondják neki, szeretnék, ha ő lépne fel a 2022-es fesztiválon. Mégpedig azért, mert a tizenkét döntős közül, akik megnyerhetik ezt a lehetőséget, őt választották. A találkozásukról videó is készült, Paulina a hír hallatán örömében sikítozni kezdett. A Szigeten való fellépés nagyon régi álmom volt,...
2021-12-20 17:08:29

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 21:25:11

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

X-Faktor ? Gáspár Laci: ?Annyira nem szerettem az életemet, hogy hétvégén nem akartam felkelni az ágyból? ? videó

Gáspár Laci szinte a semmiből jött, mára pedig ő Magyarország egyik legsikeresebb előadója. Az X-Faktor mentoraként igyekszik a legjobbat kihozni az énekesekből, és átadni nekik mindazt, amit eddig tanult a szakmáról.
2022-11-10 21:05:55

2022-11-10 21:06:03

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:06:17

2023-04-24 07:06:48

2023-04-24 07:07:11

2023-04-24 07:07:16

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:14:28

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:23

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:16:24

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:16:59

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:17:00

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:19:46

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

A Chelsea nyerte a londoni rangadót - videó

A West Ham Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt a Stamford Bridge-en.
2020-12-21 22:06:05

A Lazio gyönyörű gólokkal győzte le a Napolit - videó

Az aranycipős Ciro Immobile az idei szezonban is bombaformában játszik.
2020-12-20 22:06:27

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Ronaldo két gólt szerzett, nyert a Juventus - videó

Újabb elképesztő fejesgólt szerzett a portugál.
2020-12-19 22:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mar az amen szo sem eleg jo az egyik amerikai kongresszusi kepviselonek video   •   hadat uzen a tiktok jon az uj app amellyel mindenkit lesopornenek 3   •   szellemlakopark vacon milliardos lehet az epitesi bunbanda okozta kar le kell dozerolni a felkesz epuleteket is 4   •   aki kimarad az nagyon lemarad igy lehet sikeres a cege 2021 ben   •   pokolla valt az m0 s a voros hadsereg nem tudta ugy bekeriteni budapestet mint ezekkel az utfelujitasokkal teszik   •   neha a csajok is ugy vannak vele hogy   •   allati urulekekbol nyilik kiallitas londonban   •   a tronok harca oriasfarkasai csupan tavoli rokonai a mai farkasoknak   •   tobb tizezer fiokot torolt a twitter a capitoliumi ostrom ota 2   •   malaysia deports myanmar nationals despite court order   •   meghalt csonka valter 4   •   eldolt tenyleg megszunteti a meteorologiai szolgalatot a kormany mas intezmenyek is eltunnek   •   megvan az elso elkobzott auto gyorshajtas miatt ausztriaban   •   meghalt csonka valter 3   •   Időjárás előrejelzés   •   egy vattaval az orrunkban orrdugulast imitalva probaltunk telefonon ugyeket intezni   •   szeretunk teged es annyira halasak vagyunk erted igy koszontotte a sulyosan beteg bruce willist az exfelesege demi moore foto 2   •   tobb forgalmi valtozasra figyelmeztet a mav   •   tovabb maradhatnak az arstopok   •   ittasan okozott balesetet nyolc eve szalay bobrovniczky vince de nem ment hire az ugynek 2   •   rajottek a tudosok miert kockaformaju a vombatok uruleke   •   mit er az olimpia szurkolas es nezok nelkul   •   az utolso pillanatban rantotta vissza a villamos elol a zavart not videon az eletmento hos rendor   •   betartotta az igeretet magyarul tanul marco rossi   •   r e m i n d e r media advisory prime ministers itinerary for monday march 29 2021   •   ujabb hetedik keruleti szorakozohely zar be 2   •   meggyozo volt valojaban magyar peter a mai tuntetesen konnyen megvalaszolhato kerdes 2   •   menupontjat   •   a fradi egy felido alatt lerendezte a zalgirist a bl ben   •   semmi ketseg ez kesz euforia az hbo go n   •   matol legalisan szivhatnak fuvet a nemetek bitang nagy cigikkel unnepeltek berlin utcain video kepgaleria 2   •   figyelmeztet a szakerto a sulyos gyogyszerhiany meg jo ideig velunk maradhat   •   felmeztelen kep kerult elo az exatlon szereplojerol   •   mi a pokol tortenik jegeso es hozapor csaphat le magyarorszag tobb pontjan 2   •   aprilis ota mar 1634 kulfoldi embercsempeszt engedtek szabadon magyar bortonokbol   •   vissza kellett fordulnia egy hollandiabol braziliaba tarto gepnek   •   videora vettek ahogy hatalmas szelviharban landol egy kisrepulo skociaban 2   •   elarulta a klebelsberg kozpont kellett e mar atvezenyelni pedagogusokat 2   •   sacre bleu camembert and brie on the verge of extinction french scientists warn   •   jogos vedelmi helyzetben lottek le az ujpesti rendort megkeselo ferfit   •   kulcsfontossagu valasztasok amerikaban trump ismet fitogtatta az erejet de vannak into jelek   •   megvizsg   •   az ogyei kiadta az engedelyt a kinai sinopharm vakcinajara   •   bevonati   •   atmentek az europai parlamenten az epuletek uj energiahatekonysagi szabalyai   •   budapestnoverefeltek   •   us to allow in thousands of asylum seekers waiting in mexico   •   kongatjak a veszharangot a tudosok vilagszerte pusztulnak a ragadozo madarak   •   meghalt andorka sandor korabbi nemzetkozi kezilabdabiro   •   helyettes allamtitkar strategiai cel az egeszseges etkezes elomozditasa