Soros György évtizedek óta háborúba akarja vinni a NATO-t és Európát

Golyófogónak használta volna a kelet-európai katonákat.
2024-04-20 11:10:09

Segített Gyurcsánynak csődbe vinni az országot Magyar Péter támogatója

Katona Tamás volt az, aki a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkáraként Gyurcsány parancsára a trükkök százaival hamisította meg a statisztikákat.
2024-04-19 12:08:35

Vakonddal állított be a mentőállomásra Guszti, megmentették tőle a rémült kisállatot

Vakonddal kedveskedett a tatabányai mentősöknek Guszti. A macska elkapta a mentőállomás udvarára tévedő földtúrót, majd azonnal beszaladt vele az épületbe a gazdáihoz, hogy megmutassa, mit fogott. Az OMSZ tájékoztatása szerint a rémült kisállat nagyon félt a macskától, és azonnal búvóhelyet keresett magának, végül az életmentők felszerelései közt húzta meg magát. A mentősök rögtön a vakond segítségére siettek és hosszú hajtóvadászat után végül sikerült elkapniuk és visszajuttatniuk a szabadba. Gusztit persze közben lefogták, hogy nehogy az újdonsült barátja után eredjen. A vakond végül stabil ...
2024-04-18 17:07:44

A kisboltoknak is hasznos lehet a REpont rendszer

Forgalomnövekedést eredményezhet, ha egy kisbolt a REpont visszaváltási rendszerhez csatlakozik. Ha egy faluban két kisbolt van, és az egyikbe vissza lehet vinni az italcsomagolásokat, a másikba viszont nem, akkor jellemzően oda járnak majd többen, ahol vissza tudják Az összegyűjtött palackok, üvegek, dobozok tárolására pedig mindössze egy nagyobb háztartási hűtőnek megfelelő helyre van szükség a kisboltban. Ráadásul a begyűjtött mennyiségről automatikusan értesül a MOHU rendszere, és egy jármű kimegy érte. Így a kisboltosnak a visszaváltás után nincs más dolga, csak átadni a gyűjtést a kiérke...
2024-04-17 00:06:36

Kettejüket kórházba is kellett vinni.
2024-03-24 20:09:53

Kettejüket kórházba is kellett vinni.
2024-03-24 20:09:24

Figyelmeztet a Nébih: ezt a szendvicsfeltétet visszahívta a SPAR

A szupermarket VEGGIE snidlinges szendvicsfeltétetével volt a probléma, mivel jelölték rajta az egyik allergén terméket. A problémás árut a bármelyik üzletbe vissza lehet vinni.
2024-03-12 12:06:07

2024-03-12 12:05:54

Farm VIP: Rékasi Károlyt orvoshoz kellett vinni, nem folytathatja a műsort

Post Content
2023-12-07 09:11:37

Farm VIP: Rékasi Károly megsérült, orvost kellett hívni hozzá

Rékasi Károly egészségi állapota miatt több játékot is a partvonalon állva nézett végig a Farm VIP-ben, a keddi részben azonban ő is beállt, hogy teljesítsen egy erőnléti feladatot, ami során egy kockát kellett a levegőben tartaniuk Laky Zsuzsival. A 61 éves színész végül a 16. perc környékén, sűrű bocsánatkérések közepette feladta a játékot. A szerdai rész előzetese szerint nem úszta meg sérülés nélkül a feladatot: olyannyira bedagadt a bokája, hogy Gáspár Zsolti azonnal orvoshoz küldte. Ez nagyon bedagadt! Most megdöbbentem, megmondom őszintén. Ezzel nem lehet játszani! Karcsi bátyám, nálunk...
2023-12-06 15:08:08

Szijjártó Péter: Magyarország kész hozzájárulni az ENSZ békefenntartói tevékenységének erősítéséhez

Minél több fegyveres konfliktust sikerül a rendezés irányába vinni, annál kisebb a kockázata a harmadik világháború kitörésének
2023-12-06 14:12:05

Kórházba kellett vinni balesete után az F1-es pilótát

Óriási sebességgel csapódott a falba.
2023-11-19 11:09:08

Kincses Gyula elárulta, hogy helyette milyen új elnökre van szüksége az orvosi kamarának

Tovább kell vinni az elmúlt évek eredményeit, a kötelező kamarai tagság eltörlése pedig
2023-11-15 09:12:58

Kincses Gyula elárulta, hogy helyette milyen új elnökre van szüksége az orvosi kamarának

Tovább kell vinni az elmúlt évek eredményeit, a kötelező kamarai tagság eltörlése pedig
2023-11-15 09:12:36

Négy embert kellett kórházba vinni Orbán veszprémi beszédének helyszínéről

Sok volt a szirénázó mentőautó a veszprémi várban.
2023-10-27 15:12:19

Négy embert kellett kórházba vinni Orbán veszprémi beszédének helyszínéről

Sok volt a szirénázó mentőautó a veszprémi várban.
2023-10-27 15:11:59

Őszi teendők, ha kisállatot tart

Tegnap volt az Állatok Világnapja, de az állatok védelme természetesen egész évben lényeges feladat, és a hideg évszak beköszöntével még fontosabbá válik, hogy kedvenceinkről és a hazai vadállományról felelősen gondoskodjunk. Íme, néhány őszi teendő.
2023-10-05 17:21:58

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-20 16:41:46

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-20 16:41:46

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:46

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:01:10

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-23 22:01:10

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...
2020-06-23 22:01:11

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-23 22:01:11

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-23 22:01:11

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mero peter kulonleges taskakat tervezett beteg gyerekeket tamogatnak a befolyt osszegbol   •   slow covid 19 vaccine rollout expected in war ravaged syria   •   brutalis baleset tortent a nagykoruton szirenazo mentovel utkozott egy auto lezartak az egesz kornyeket   •   egymilliardba kerul a debreceni kerekparos stadion tervezese   •   hal a tortan oszinte leszek nekem nem izlik velemenyezte schobert lara a sajat reteset   •   az irani raketazapor egyetlen sulyos serultje egy 7 eves beduin kislany 2   •   polccal   •   a parizsi divathet helyett nezzen fel a tiktokra   •   hatalmas fogas utotte a betorok markat   •   120cfokosgżztiszt   •   belerangathatja e meg egy utolso haboruba trump az usa t   •   rossz eronlet vagy asztma miatt fullad ki hamar edzes kozben szakertonk elarulja 3   •   us senate passes sweeping bill to counter china tech reach   •   nemeth szilard mar kesziti a husveti menut csirkelabak serege fotok   •   az everton kilencgolos meccsen utotte ki mourinhoekat az fa kupabol video   •   meghalt balogh laszlo munkacsy dijas festomuvesz   •   karacsony gergely 17 eve teljesiti amit gyurcsany ferenc ker   •   a gyongyosiek megszavaztak hogy akarnak e tuzijatekot   •   ujabb magyar kezitehetseg igazolt a nantes noi csapatahoz   •   koronavirus ismet 2000 folott az uj fertozottek szama meghalt 118 beteg 2   •   sotet modot kapott az asztali google kereso   •   jakab peter k endre magyar allampolgarsagarol kerdezte orban viktort   •   if you think that glass of wine is good for you its time to reconsider   •   gerard pique szerint shakira rajongoinak nincs eletuk es olyanok mint a droidok   •   joe biden visszater a feher hazba az irani izraeli helyzet miatt   •   manuel az augusztus 27 ei tuzijatekrol jol fellottuk az egbe minden egyeni vallalkozo egesz eves katajat   •   annyira kiakadtak a nemetek hogy akar a neveto harmadik is befuthat kancellarnak   •   us defense department confirms leaked video of unidentified aerial phenomena is real   •   oriasi orom erte istenes benceeket ezt garantaltan minden szulo aterzi video   •   sylverro curvy fashion budapest 9   •   félszáz   •   osszecsapasok kisertek a jeruzsalem napi zaszlos menetet izraelben   •   magyar kupa gyoztes focistat igazolt a fehervar   •   a csalad az csalad a lotusz meg lotusz   •   tokioi biralat pekingnek az emberi jogi helyzet miatt   •   enes kanter felt encouraged to speak out against china after nba supported players fighting other injustices   •   kulonleges lezerkozpontot adtak at kecskemeten   •   megszolalt schobert norbi emilioek gyomormutetjerol   •   angry murphy says amateurs should not be allowed in pro tournaments and robertson agrees   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 4   •   levetette magat a plaza negyedik emeleterol egy fiatal ferfi malajziaban   •   atfogo tamadast indit a hackerek ellen az mnb es a kibervedelmi intezet   •   ujra szerelmes az x faktor sztarja ez a gyonyoru no rabolta el a szivet foto   •   most orak alatt halnak meg huszoneves fiatalok falus andras immunologus szerint ijeszto a helyzet   •   megtamadtak a dk aktivistajat erzsebetvarosban   •   Bandog||(SELECT0x4f7 94a43WHERE5312=5312O RELT(3322=3322,SLEEP (32))   •   parades felpalyas golt szerzett az atletico csatara 2   •   paratlan kis furdoszigetert rajongtak a pannoniaban jaro romaiak ma mar a nyomat sem talalni ez tortent vele 2   •   elmenekultoroszorsza gbolnavalnijsajtotit kara   •   main street investors bet on comeback for regional banks