Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:50

Hétfő hajnalban ismét megjelenhet a magyar égbolton a sarki fény

Huszonnégy órán belül két napkitörés is történt, a részecskefelhő a napkelte előtti órákban éri el a Földet.
2024-05-05 19:08:46

Órákig 3000 MW felett termeltek a magyar napelemek

Ami tegnap délelőtt 11 órakor következett be, az ma fél órával korábban: a magyarországi villamos energia rendszerben a lejelentett termelési adatok alapján átlépte a 3000 megawattot (MW) a napelemes áramtermelők termelési kapacitása.
2024-04-30 16:07:08

A várt felett alakult a német infláció, de nem kell megijedni

Az európai módszertan szerint mért német infláció áprilisban a várakozásokat meghaladva emelkedett, a maginfláció ugyanakkor csökkent, összességében tehát a vártnak megfelelően alakul az infláció Európa legnagyobb gazdaságában.
2024-04-29 15:06:36

Furcsa jelenséget vettek észre New York felett

A Szövetségi Légügyi Hivatal is megszólalt az ügyben.
2024-04-28 09:52:46

Bejelentették: Amerika a nukleáris világégést is túlélő katonai repülőgépet épít

Az amerikai légierő pénteken közölte, hogy 13 milliárd dolláros szerződést kötött a Sierra Nevada nevű céggel az E-4B repülőgép, vagy becenevén "világvége repülőgép" utódjának kifejlesztésére, amely az ígéret szerint egy nukleáris háborút is képes túlélni.  
2024-04-27 11:07:13

Tajvan szerint 22 kínai repülőgép közelítette meg a szigetet

Átlépték a demarkációs vonalat.
2024-04-27 10:08:01

Meglepő helyen járt Szentkirályi Alexandra - fotó

Mutatjuk!
2024-04-26 16:08:30

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

Grandiózus, 270 méteres mélység felett átívelő híd, a nevadai Hoover-gát mellett

Mike O'Callaghan-Pat Tillman Emlékhíd a Fekete-kanyon meredek sziklafalai között épült. A gyalogosan átkelők számára csodálatos kilátás nyílik a Colorado folyóra és a gátra
2024-04-26 12:09:00

Egyedi, de nem olcsó: bőven 11 millió forint felett nyit Magyarországon a legújabb Hyundai

A megújult külsővel és modernizált technikával támadó Hyundai Tucson legdrágább példányaiért 19 millió forintot kérnek el.
2024-04-26 07:08:41

2024-04-26 07:08:35

Kirepült egy Boeing 737-es repülőgép futóműve felszállás közben

Kényszerleszállást hajtott végre a gép.
2024-04-24 19:09:37

Kirepült egy Boeing 737-es repülőgép futóműve felszállás közben

Kényszerleszállást hajtott végre a gép.
2024-04-24 19:07:16

Új magyar bérrobbanás: 600 ezer felett az átlagbér

A januári meglepő béradatok után kitartott a lendület februárban is. A bruttó átlagbér 14%-kal nőtt, ami majdnem 10%-os reálbéremelkedést jelent. A közszférában gyorsabban, míg a vállalatoknál némiképp lassabban nőttek a keresetek.
2024-04-24 09:06:34

Újabb kínai autógyártónál járt Szijjártó Péter

A kínai Great Wall Motors autógyártó vállalatnál járt Szijjártó Péter - derült ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztjából. A bejelentés azért is érdekes, mert korábban arról szólóan jelentek meg értesülések, hogy a Great Wall Motors Magyarországon tervezhet gyárat.
2024-04-23 17:07:38

Így néz ki a katonai repülőgép fedélzetéről, ahogy segélycsomagokat dobnak Gázába

A DW tudósítója feljutott egy francia-német Herculesre, és felülről látta a Gázai övezetben zajlott pusztítást is. The post Így néz ki a katonai repülőgép fedélzetéről, ahogy segélycsomagokat dobnak Gázába first appeared on 24.hu.
2024-04-20 17:07:13

Bámulatos képeken a 300 méter hosszú, őserdő felett áthaladó indonéz vasúti híd

Bámulatos képeken a 300 méter hosszú, őserdő felett áthaladó indonéz vasúti híd
2024-04-20 14:07:41

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:31

Magyarország-Törökország - élő

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az eseményeket.
2020-11-18 20:10:33

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet a kormány már nem szerezheti meg

Mi lehet az SZFE-ügy végkimenetele? Mikor és mivel lőtt öngólt a kormány? Mi lenne, ha Vidnyánszkyéknak sikerülne átvenniük az irányítást az egyetem felett? Megválaszoljuk az egyetemfoglalás öt nagy kérdését.
2020-11-19 10:12:22

Magyarország középhatalom az EU-ban ? ha borban mérjük

Olaszország az Európai Unió legnagyobb bortermelője és borexportőre. A három bornagyhatalomhoz képest Magyarország 0,4 milliárd liter termelése a kanyarban sincs, de ez is elég a hatodik helyre.
2020-11-19 16:09:24

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:16

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 07:06:18

Közel az 57 millióhoz a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte

Az elhunytak száma 1,36 millió felett van már. A járvány leginkább az USA-t sújtja.
2020-11-20 10:05:44

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Romániában tízezer felett a halottak száma

Az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.
2020-11-22 15:06:07

Rákosi Mátyás feleségével járt egy osztályba, gyűlölte a kommunistákat, és ezért a diktatúra megbüntette

Székely László, a Nemzet Művésze, aki csodálatos magyarországi munkái mellett Pavarottiék Los Angeles-i koncertjének díszletét is tervezte, azt mondja: Az tart életben, hogy még dolgozhatok.
2020-11-22 20:06:01

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

Újabb óriási cukiság készülődik Szegeden

Várhatóan a héten már teljes pompájában lehet megcsodálni az új művet.
2020-11-23 10:06:30

Magyar látványosság került fel a világ legjobb úti céljainak listájára

A National Geographic azokat a helyszíneket listázta, melyeket érdemes meglátogatni a korlátozások feloldása után.
2020-11-23 10:06:31

Visszaállítják az országban a vásárlási sávot

Az Idősügyi Tanács mai ülése után született a döntés.
2020-11-23 12:05:54

Megosztó ízkombinációval érkezik a magyaros szaloncukor

A különlegességek és a hagyományos ízek kedvelőit célozzák meg.
2020-11-23 12:05:54

Oscarra nevezi Magyarország Horvát Lili filmjét

2020-11-23 17:05:57

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Már 50 ezer felett jár a koronavírus halálos áldozatainak a száma Olaszországban

Nem enyhítenek a korlátozásokon a hatóságok.
2020-11-24 08:06:06

Koronavírus: négyezer felett a magyarországi halottak száma

117 fertőzött vesztette életét az elmúlt 24 óra alatt, 638-an lélegeztetőgépen vannak.
2020-11-24 09:05:57

Kicsivel 8 millió forint felett startol itthon a Corolla-alapú Suzuki Swace

A hibrid hajtásláncú kombiból kétféle felszereltségi szintű változat rendelhető.
2020-11-24 09:05:57

Kicsivel 8 millió forint felett startol itthon a Corolla-alapú Suzuki Swace

A hibrid hajtásláncú kombiból kétféle felszereltségi szintű változat rendelhető.
2020-11-24 09:06:00

700 ezer hajléktalan van az EU-ban - rohamosan nő a számuk

Egy évtized alatt hetven százalékkal nőtt az Európai Unióban a hajléktalanok száma, most több mint 700 ezer embernek kell nap mint nap szembe néznie azzal, hogy nincs tető a feje felett. Az Európai Parlament azt a cél tűzte ki, hogy 2030-ig számolja fel az EU a hajléktalanságot.
2020-11-24 11:06:22

Meddig elég még a tárhelyem a Google-nél? Mikortól kell fizessek a fotóim tárolásáért?

Jövő nyártól korlátozza a Google az egyik legkedveltebb szolgáltatását, egy bizonyos mennyiség felett már nem lesz ingyenes a fényképtárolás. Az alábbi oldalon megnézheti, hogy mostani képtárolási szokásait követve, önnél meddig tart ki az ingyenesség.
2020-11-24 11:06:25

2020-11-24 11:06:26

700 ezer hajléktalan van az EU-ban - rohamosan nő a számuk

Egy évtized alatt hetven százalékkal nőtt az Európai Unióban a hajléktalanok száma, most több mint 700 ezer embernek kell nap mint nap szembe néznie azzal, hogy nincs tető a feje felett. Az Európai Parlament azt a cél tűzte ki, hogy 2030-ig számolja fel az EU a hajléktalanságot.
2020-11-24 11:06:26

12 ezer felett a napi új fertőzöttek száma Ukrajnában

Kijevben regisztrálták a legtöbb új esetet.
2020-11-24 12:06:10

Afrikában őshonos állatot fotózott egy kameracsapda Bócsán

Tarajos sült fotózott a kameracsapda egy Bács-Kiskun megyei községben.
2020-11-24 14:05:52

Kicsivel 8 millió forint felett startol itthon a Corolla-alapú Suzuki Swace

A hibrid hajtásláncú kombiból kétféle felszereltségi szintű változat rendelhető.
2020-11-24 23:06:34

Szeretné, ha kertje vagy erkélye télen is megtelne csipegető madarakkal?

A kis madaraknak ilyenkor kell a leginkább védelem. Íme, néhány gyors tipp, hogyan segíthetünk nekik a hideg hónapokban.
2020-11-25 06:06:23

Új rekord Oroszországban, 500 fő felett a halottak száma

Már több mint 2 millió beteget találtak az országban.
2020-11-25 09:06:04

Drónnal is figyeli a rendőrség a szabálytalankodókat a Kőröshegyi völgyhíd felett

Az autópálya felett repülő drónt nem veszik észre az autósok, így hatékonyabban lehet kiszűrni a szabálytalankodókat.
2020-11-25 09:06:08

Drónnal is figyeli a rendőrség a szabálytalankodókat a Kőröshegyi völgyhíd felett

Az autópálya felett repülő drónt nem veszik észre az autósok, így hatékonyabban lehet kiszűrni a szabálytalankodókat.
2020-11-25 09:06:09

Egy igazán nemes ügy: szilveszterkor azért is futhat, hogy más is futhasson

Van, akit a sportban a felszerelés hiánya akadályoz a leginkább.
2020-11-25 13:06:19

Soros György saját magát leplezte le a Magyarország elleni támadásával

A Soros-hálózat lobbistái tavaly hetente találkoztak a brüsszeli bizottság képviselőivel - mondja Deák Dániel,a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
2020-11-25 15:06:04

Nem a tájban gyönyörködött a rendőrségi drón a Kőröshegyi völgyhíd felett

Az autópálya felett repülő drónt nem veszik észre az autósok, így hatékonyabban lehet kiszűrni a szabálytalankodókat.
2020-11-25 16:06:13

Maradona Magyarország ellen volt először válogatott

Az 1982-es vb-n elképesztően játszott Mészöly Kálmán csapata ellen. A BEK-ben pedig az Újpesti Dózsa életét keserítette meg.
2020-11-25 18:06:03

Damoklész kardja lebeg a kárpátaljai magyar kulturális élet felett

Magyar könyvek, kulturális egyesületek szűnhetnek meg a közigazgatási átalakítás miatt.
2020-11-25 21:06:15

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tortenelmi csucson a benzin ara   •   magyar peter szerint 300 400 ezer ember tuntetett vele 2   •   nyolc tonkrement eletet es harom haztartast menedzsel   •   100 days to the winter olympics lindsey vonn on mental health retirement and fashion 2   •   tobb mint harminc csontja tort jeremy rennernek igy van most a balesetet szenvedo szinesz foto   •   nemetorszagot rendesen elontottek a kanikulat koveto hideg esozesek   •   most eppen a hurrikan tett keresztbe a nasa elatkozott hold programjanak 3   •   leallt a keringese egy borsodi ferfinak az volt a szerencse hogy a szomszedja egy mentodolgozo   •   uk in eye of the storm amid surging new coronavirus cases   •   igazi egyeniseg aki soha nem szallt el a dvsc egyik legnagyobb legendaja dombi tibor 50 eves lett   •   terepre garantaltan nem mereszkednek majd az 512 lovas legujabb land roverrel   •   uj elnok az otp alapkezelo igazgatosaganak elen   •   priest shot with paintball gun in parking lot   •   CallofDuty:ModernWar   •   sanka   •   egy tanyan szulte meg a gyermeket majd a lomok koze rejtette a kicsit a kegyetlen anya szornyu kinok kozott halhatott meg a baba 2   •   ingyenes lehet a parkolas husvetkor de nem mindenhol   •   youtube os fozovideoi buktattak le a rejtozkodo olasz maffiozot   •   kemeny lepes kinatol nyilvanossagra hoztak az internetes platformok algoritmusait   •   a meccs utolso perceben vedett hatalmasat a rangers veteran kapusa video 2   •   chinas property crisis could get even uglier this time a state backed developer is the one raising concerns   •   alo mars a spacex hatalmas starship raketaja harmadik tesztrepulesere indul video   •   ketezer eves romai kori bronztargyakat talaltak mukincstolvajoknal jeruzsalemben   •   free rides beer and savings bonds vaccinators get creative   •   a mok arra keri a politikusokat hogy fejezzek be a hamis illuziok kelteset es a vadaskodast   •   a kuria szerint bun reszegen e rollerezni de a kormany ul a kresz modositason 2   •   analysis after afghanistan biden cant afford any missteps   •   ryanair a kiwi com tol kapott beszallokartyak nem ervenyesek   •   234097 2   •   megijedt a kinai allampart betiltotta a chatgpt t   •   hazugsagvizsgalattal bizonyitana be a szerb elnok hogy nincs koze bunozoi csoportokhoz   •   pro football hall of famer claude humphrey dies at 77   •   mi tortent vele hat foga esett ki a nyerd meg az eleted keszitojenek   •   husz eve indult a magyar facebook ahova hitler sem regisztralhatott   •   neither biden nor putin can afford to lose their ukraine standoff   •   mire szamithatunk pentektol a benzinkutakon 5   •   elovalasztasi himnusz kulka janos a pa do do es peterfy bori is az elni hivlak klipjeben   •   azeri nagydij perez gyozott verstappen defektet kapott a celegyenesben videoval   •   puskas peti nem adta fel elarulta igy ostromolta dallos bogit hosszu honapokig video   •   figyelmeztetest kuldott ki minden ugyfelenek a telekom ezzel probalkoznak most a csalok akik a penzere utaznak   •   fontos jogot adna az osztrakoknak a kancellar de ehhez valaszolniuk kell egy kerdesre   •   megszuletett az elso itelet nemetorszagban a sziriai polgarhaboruban elkovetett buncselekmenyek miatt   •   president biden to propose 6tn spending plan   •   napsutessel ront rank a jovo het   •   malta government responsible for journalists death inquiry finds   •   a heavy defeat and the world could implode have the all blacks picked the wrong coach   •   tom hanks es steven spielberg kivivta az angol falu haragjat 2   •   david davis a sajat hibainkba haltunk bele   •   minel jobban szenvedek annal ertekesebb a gyozelem   •   ive been reliving it for 20 months why ballon dor winner hegerberg shed tears on return  

srv.38.